2013. július 1., hétfő

9. rész

 http://1.bp.blogspot.com/-eUfX98sEPuo/T20xrgEGH_I/AAAAAAAAjm4/S-HZl3IxlT0/s1600/exo.jpg



9. rész
*MinSeo szemszög*

Először nem értettem, mire céloz ezzel a kérdésével Dóri. Annyira a félelem hatása alá kerültem, hogy el is feledkeztem arról, ami velünk történik. Csak az érdekelt, hogy megtudjam, Dóri jól van-e.
Aztán a hátunk mögé pillantottam, ahol az egyik férfi teste lángolt… és mindent megértettem.
- Ezt jobb, ha nem itt beszéljük meg – szólt Kris, és karon ragadott, hogy felsegítsen, de elhúzódtam előle – Nem biztonságos most az utcán.
Dórira néztem, ő pedig rám. Tudtam, hogy ugyanarra gondolunk. Valamelyikük felgyújtotta a férfit, míg Lay meggyógyította Dóri könyökét. Lehetséges ez? Lehetséges, hogy…? Nem, ez kizárt, ilyen nem létezik! Ez csak a filmekben és a könyvekben lehetséges, nem a valóságban!
- Mik vagytok ti? – ismételte meg kérdését, de továbbra sem jött válasz.
- Lányok, három halott fekszik mellettetek! Hazaviszünk titeket, és mindent elmondunk, csak menjünk, még mielőtt észrevesz minket valaki! – Baekhyun hangja sürgető volt, és már segítette is Dórit felállni, de nekem valahogy nem akaródzott velük maradni.
- Megöltetek három embert, és azt kéritek, hogy menjünk veletek? – tápászkodtam fel a földről – Nem is tudom, melyik lenne biztonságosabb, veletek menni, vagy itt maradni?
Kiborultam. Túl sok volt ez így egyszerre. Hónapok után végre kaptunk egy kis szabadidőt, erre megtámadnak minket, és belekeveredünk egy gyilkosságba. Arról nem beszélve, hogy a barátainknak nevezett embereknek van egy sötét titkuk, és úgy néz ki, ezzel belecsöppentünk egy… mibe is? Azt hiszem, nem akarom tudni.
- Nem fogunk bántani titeket – szólalt meg Xiumin – Ha bántani akartunk volna, már megtettük volna.
- Menjünk haza, MinSeo – karolt át Dóri, akit szintén aggasztott a jelenlegi helyzet és még mindig remegett a félelemtől, de bízott Baekhyunban és tudta, hogy igazat mondanak. – Tényleg nem maradhatunk itt… Otthon megbeszélünk mindent, oké?

*

Egy gyors zuhany után én is csatlakoztam az addigra már megcsappant társasághoz. Dóri ott ült a kanapén, mellette Baekhyun és Chanyeol, velük szembe pedig Chen, Luhan, Lay és Kris. A többiek - ha jól hallottam – elmentek eltakarítani a holttesteket, és eltűntetni a nyomokat.
Leültem az egyik fotelbe, Dóri pedig átnyújtott egy bögre, forró teát.
- Szóval… mi ez az egész? – kérdeztem, és kíváncsian néztem rájuk.
Bár otthon voltam, nem voltam nyugodt. Tudtam, hogy a srácok nem bántanának, elvégre is nem ilyennek ismertem őket, mégis feszélyezve éreztem magam.
- Ezt így bonyolult lenne elmagyarázni – kezdett bele Luhan.
- Nektek tényleg van… mármint ti tényleg… úgy értem… - próbálta megfogalmazni gondolatait Dóri, de még ő is a megrázkódtatás alatt állt.
- Természetfeletti lényeg vagyunk? – fejezte be helyette Baekhyun – Igen, azok vagyunk. Vannak képességeink.
- Mindegyikőtöknek?
- Igen.
- Mind a tizenkettőtöknek?
- Igen.
- Mióta?
- Egy ideje.
- Hány évesek vagytok tulajdonképpen?
- Nem vámpírok vagyunk – mosolyodott el Chen – Ugyanúgy öregedünk, mint az emberek, csupán különleges erőket birtoklunk.
- De… ezt hogyan? Hogyan jöttetek rá? És hogy jutottatok ilyen képességekhez? Örököltétek? Vagy valaki megátkozott benneteket? – sorolta kérdéseit Dóri, miközben én hallgattam őket. Nem tudtam tisztán gondolkodni, nem tudtam hangot adni a bennem tolongó érzéseknek.
- Ez… ez egy igen hosszú történet, hogy hogyan is mutatkozott meg nálunk, hogy mások vagyunk. De azt, hogy örököltük-e vagy sem, nem tudjuk. Egyszerűen csak megtörtént.
- Milyen képességeitek vannak?
- Én gyógyítani tudok – mondta Lay – De ezt már tudjátok. Ahogy azt is, hogy Chanyeol birtokolja a négy elem közül a tüzet, így korlátlanul akármit lángra tud lobbantani.
- És ti? – nézett a többiekre.
- Azt hiszem, ezt inkább máskor mondjuk el. Így is túl sok információ ért titeket, amit fel kell dolgozni.
- Kik voltak azok, akik megtámadtak minket? És mit akartak tőlünk? – szólaltam meg végül. Mindenki rám nézett, de sokáig csend telepedett közénk.
- Hát… ezt… mi is szeretnénk megtudni – felelték.
- Megöltetek három embert… - még mindig erre tudtam csak gondolni. Tudom, hogy megtámadtak minket, és ki tudja, mit akartak velünk művelni, de akkor sem kellett volna kinyírni őket!
- Nem emberek voltak – törte meg a csendet ezúttal Chanyeol – Ők is olyanok voltak, mint mi.
- Mi? Úgy érted, többen is vannak? – döbbent meg Dóri, és a szemei tágra nyíltak.
- Igen, vagyunk páran… Jók és rosszak egyaránt. Ők rosszak voltak.
Ez volt az a pillanat, amikor úgy döntöttem, nem bírok több dolgot ezzel kapcsolatban hallani. Felálltam, és visszavonulót fújtam.
- MinSeo, hová mész? – kérdezte Kris.
- Fürdeni.
- De most voltál ott.
- Tudom, de még mindig érzem annak a két fazonnak az érintéseit – mondtam végül, majd becsuktam magam mögött a szobám ajtaját, és sírni kezdtem. Össze voltam zavarodva és kimerült voltam. Már csak aludni akartam, de annyira rettegtem, hogy képtelen voltam behunyni a szemeimet.

*

- Azt hiszem, jobb lesz, ha most mentek – nézett a csukott ajtómra Dóri.
- Biztos, hogy ne maradjunk itt? – kérdezte Baekhyun.
- Nem, azt hiszem, ezt még fel kell dolgoznunk, és ki kell beszélnünk mindent magunkból. Jobb lesz, ha most egy kicsit egyedül leszünk.
- Rendben, de megadom a telefonszámom, hogyha bármi van, akkor hívjatok.
- Oké.
- Beszélhetnék MinSeoval? – torpant meg az ajtóban Kris, de még mielőtt Dóri válaszolhatott volna, Kris már meg is indult a szobám felé.

Az ágyamon feküdtem, fejemet a párnámba fúrtam, de még így is hallottam, hogy valaki bejön. Reméltem, hogy Dóri az, azonban ehelyett egy férfihang szólalt meg. Ijedten néztem Krisre, de tekintete nyugalmat tükrözött. Láttam szemeiben, hogy mennyire zavarban van, és hogy nem tudja, mit csináljon.
- Mit akarsz? – kérdeztem kissé bunkón.
- Csak tudni akartam, hogy jól vagy-e – felelte, ami elég rossz kifogás volt, tekintve a jelen körülményekhez képest, és erre ő is rájött – Csak szeretném, ha tudnád, hogy nem így akartuk, hogy kiderüljön ez az egész. Nem tudtuk, hogy valaha ilyen fog történni, nem akartunk titeket bajba sodorni. Nagyon sajnáljuk és jogosan vagy kiakadva ránk, de…
- Kérdezhetek valamit? – vágtam szavába – Elmondtátok volna?
- Előbb-utóbb igen – válaszolta kis habozás után – Tudod, ez nekünk sem egyszerű. Nehezen tudunk barátkozni másokkal, hisz ha lebukunk, nem tudhatjuk, kiből milyen reakciót váltunk ki. Ha kiderül a titkunk, akkor… nem tudom, mi lenne akkor. Az, hogy veletek szóba álltunk és barátok lettünk, nos… lehet, ennek sem kellett volna megtörténnie. De már évek óta nem léptünk kapcsolatba más emberekkel, és ez most csak úgy jött. Tényleg sajnáljuk.
- Egyedül hagynál most? – kérdeztem tapintatlanul, és tudtam, hogy emiatt majd bocsánatot kell kérnem, de nem akartam erről beszélni. Túl sok volt a mai nap.
Kris bólintott, majd elhagyta a szobám, de még mielőtt becsukta volna, utána szóltam:
- Nem fogom elmondani a titkotokat senkinek, ne aggódj, és ettől még ugyanúgy maradhatunk barátok, csak… kell egy kis idő, mire mindent megemésztünk.
Most ő volt az, aki nem válaszolt, de pontosan tudtam, hogy egy halovány mosoly jelent meg ajkán.
Amikor hallottam, hogy a bejárati ajtó becsukódik, kipattantam az ágyból és kimentem a nappaliba, ahol Dóri épp a poharakat rakosgatta el. Odamentem hozzá, és megöleltem. Percekig álltunk így, majd már csak azt vettük észre, hogy mindkettőnkből előtört a feszültség, az eddig elnyomott érzések és bőgni kezdünk. Ott zokogtunk a nappali kellős közepén, egymást ölelve, miközben mit sem sejtettünk arról, hogy valaki titkon minket figyel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése