2013. július 16., kedd

12. rész



http://2.bp.blogspot.com/-xwJGpbdcFuI/T5_UZdqH9dI/AAAAAAAAF8c/EBm9dqudyH4/s640/tao8.png


12. rész
*MinSeo szemszög*

- Hát ez a Tao tényleg egy paraszt – csuktam be dühöngve a szobánk ajtaját vacsora után – Fhú, csak egyszer hadd üssem pofán! Komolyan, hogy merészeli? – vetődtem le Dóri mellé az ágyra, aki eddig csak mosolyogva figyelt. – Az őrületbe kerget! Akkora egy perverz dög! Aish, te meg ne nevess már! – csaptam lábon, de a végén én is megeresztettem egy mosolyt.
- Bocsi, de olyan aranyos vagy, amikor így puffogsz magadban – dobott vissza egy párnát – Amúgy igen, tényleg nem volt szép tőle, amiket mondott, de még ez is jobb, mintha ki akarna nyírni minket. Mostantól pizsiben fogsz mászkálni, oké? – nevetett fel újból, én pedig válaszul ismét megütöttem.
- Menj a tudod hová. De amúgy igen, igazad van. Ha úgy vesszük, végre „normális” volt és nem csinált balhét.
- Na igen. Van egy olyan érzésem, hogy mielőtt idejöttünk, a srácok elbeszélgettek vele – sóhajtott fel Dóri, majd körbenézett a szobában – Olyan furcsa itt lenni. Szerinted visszaköltözhetünk valaha is? Nem mintha itt nem lenne jó, csak azért mégis…
- Fogalmam sincs. Az biztos, hogy egy ideig jobb lesz elkerülni, de hogy visszamehetünk-e… nem tudom. Én szeretnék, de egyelőre úgy néz ki, itt biztonságosabb. Tényleg, szerinted kik törhettek be hozzánk?
- Jó kérdés. Tudtommal nem ártottunk senkinek, amiért ezt érdemeltük. Megfordult a fejemben, hogy esetleg Tao az, de annak meg nincs értelme. Oké, hogy utál minket, de minek túrná fel a lakásunkat? Úgyhogy nem tudom, és ez eléggé aggasztó.
- Na ja. És az az üzenet… Hátborzongató – húztam magamra a takarómat, és Dórihoz bújtam.
Valaki kopogott az ajtón, mire mindketten összenéztünk, majd egyszerre kiáltottuk, hogy „gyere”, amin jót mosolyogtunk. Baekhyun és Kris lépett be.
- Bocsi, nem akartunk zavarni titeket, csak szerettünk volna bocsánatot kérni Tao miatt – nézett rám Kris, de csak legyintettem egyet.
- Amúgy tetszik a szoba? Jól érzitek itt magatokat? Ha nem, nyugodtan szóljatok, adunk másikat, van még pár - érdeklődött Baekhyun is.
- Nem, nem kell, minden tökéletes így. Nagyon szép ez a szoba. Ha nem gond, majd azért holnap még kipakolgatjuk a cuccainkat, és otthonosabbá varázsoljuk – mosolygott Dóri.
- Akkor jó. Csak ennyit szerettünk volna. Nem is zavarunk tovább, aludjatok jól. Most már megnyugodhattok, itt nem eshet bántódásotok – köszöntek el a fiúk, majd ismét magunkra hagytak.
Dórival még váltottunk pár szót, majd villanyt oltottunk, és álomra hajtottuk a fejünket.

*

Az elmúlt egy hétben nem sok mindent csináltunk, többnyire a lakásban voltunk és a fiúkkal hülyéskedtünk. Az utcára a történtek után nem igazán merészkedtünk ki, vagy ha mégis, akkor azt sosem egyedül tettük. Még mindig féltünk, ami jogos volt, hisz azóta se tudtuk meg, ki vadászik ránk.
- Lányok, ma este ünnepelünk! – lépett egyik délután hozzánk Sehun, széles vigyorral az arcán.
- Öhm… nem hiszem, hogy túl jó ötlet lenne elmenni bulizni, nekem meg szerintem MinSeonak sincs túlzottan kedve szórakozni menni azok után, ami legutóbb történt abban a discoban – húzta el száját Dóri.
- Persze, mi sem gondoltuk, hogy odamegyünk. Itthon ünnepelünk – huppant le a kanapéra Xiumin is.
- És mit ünnepelünk pontosan? – kérdeztem.
- Nem tudom… Mondjuk, hogy már egy hete itt vagytok és Tao még nem tett semmi rosszat – nevetett fel D.O.
- Igen, ráadásul még lakásavató bulitok se volt! – kapcsolódott be a beszélgetésbe Lay is.
- Hát… végülis benne vagyunk – egyeztünk bele mindketten, hisz az elmúlt egy hétben mindenki elég feszült volt, így egy kis kikapcsolódás nem ártott volna.
- Oké, akkor amíg mi kicsinosítjuk a lakást, ti menjetek el boltba – csapta össze tenyereit Chen.
- Rendben, amúgy is venni akartunk pár dolgot – álltunk fel a kanapéról, ahol lassacskán mind a tizenhárman összegyűltünk
- Veletek megyek! – indult meg az ajtó felé Baek Krissel és Chanyeollal az oldalán.
- A-a, nem, mindenki marad itthon, csak mi ketten megyünk – szóltam közbe, mire mindannyian meglepetten néztek rám – Ugyan srácok, ti is tudjátok, hogy nem kísérgethettek minket mindenhová örökké. Ez csak fokozza bennünk a félelmet, ami nem tesz jót nekünk. Ne aggódjatok, nem lesz bajunk, csak az utcavégi boltba megyünk, ami öt percre van innét.
- Igaza van MinSeonak, nekem sincs kedvem állandóan attól rettegni, hogy mikor kap el valaki. Az élet nem áll meg, bármi is történt. Ráadásul fényes nappal van, ha valaki ilyenkor akar megtámadni, az számíthat arra, hogy lesznek szemtanúk – karolt belém Dóri, majd megrázta a kezében lévő mobiltelefont – És itt van ez is, ha bármi gyanúsat észlelünk, azonnal hívunk titeket. Negyed óra és itthon leszünk.
Még mielőtt bármit is válaszolhattak volna, már ki is léptünk a szabad ég alá. Mivel nem jöttek utánunk, ezért tudtuk, hogy igazat adtak nekünk.
Egymás kezét szorongatva mentünk végig az utcán, ahol rengeteg ember sétálgatott. Egy kis félelmet még mindig éreztem, de próbáltam magamban elnyomni. Tényleg nem akartam, hogy állandóan rettegnünk kelljen, hacsak az utcára lépünk.
A vásárlással valóban hamar végeztünk, vettünk pár személyes dolgot, halomnyi édességet meg pár üveg piát, és már indultunk is vissza. Jól elszórakoztunk vásárlás közben, amivel kissé el is ment az idő, és fel is hívott minket Baekhyun, hogy hol vagyunk már ilyen sokáig, de miután nevetve közöltük vele, hogy minden rendben, megnyugodott.
Visszafelé tartottunk, amikor valakit véletlenül fellöktünk, és a földre esett.
- Uh, bocsánat – mondtuk szinte egyszerre Dórival, és aggódva néztünk az előttünk álló nőre.
- Van is miért – rántott elő hirtelen egy kést a nő, és olyan közel lépett hozzám, hogy senki se lássa, hogy azt a kést egyenesen a hasamnak szegezi.
Rémülten néztem Dórira, akiben szintén megállt az ütő. Úgy éreztem, mintha az idő megállt volna körülöttünk, és minden lelassult volna. Szinte biztos voltam abban, hogy nekünk itt helyben végünk van. Lehunytam szemeimet, és próbáltam visszanyelni előtörni készülő könnyeimet.
- Ki maga? – kérdezte remegő hanggal barátnőm.
- Az lényegtelen, hogy ki vagyok. Megöltétek a barátomat és most kegyetlenül bosszút állok.
– villantotta ránk dühödten szemeit. Még a hideg is kirázott, pedig egész kellemes volt az idő. – Eszedbe ne jusson a hülye kis haverodat hívni, mert a barátnődnek baja esik – nyomta a hasamnak még erősebben a kést, miközben Dórira nézett, aki megpróbálta Baekyhun számát tárcsázni.
- Most pedig… látjátok azt a furgont az utca túloldalán? – bökött fejével egy fekete, sötétített ablakú autóra. Dórival odafordítottuk a fejünket, majd egy bólintás után, ismét a nőre meredtünk – Nagyszerű. Akkor most szép lassan odamegyünk, de figyelmeztetlek titeket, ha szökni próbáltok, az egyiktőket itt helyben leszúrom. – még erősebben nyomta hasfalamnak a kést, amitől önkéntelenül hátrálni kezdtem, és velem együtt Dóri is.
Kínzó lassúsággal teltek el a percek, és magamban azért imádkoztam, hogy valaki jöjjön a segítségünkre. Rettenetesen féltem, és erősen szorítottam Dóri kezét. Már csak méterekre voltunk az autótól, amikor egy srác lépett mellénk
- Szerintem meg nem viszed őket sehová – kezét szorosan, határozottan a nő kezére fonta. Ügyelt arra, hogy ne keltsen feltűnést, mert ha valaki meglátja azt a kést, itt biztos, hogy kitör a pánik.
- Mi a…? Te meg ki a fene vagy? – nézett döbbenten a srácra. Láttam az arcán, hogy meglepődött; egyáltalán nem számított arra, hogy valaki keresztbe húzza számításait.
- Az lényegtelen – válaszolta nyugodt hangon, kimérten – De baromi gyorsan elveszed a  mocskos kezed MinSeo hasától, mert különben itt helyben foglak kicsinálni – mondta határozottan, és elrántotta a kezét tőlem.
Amint éreztem, ahogy a kés eltávolodik, hátrébb léptem, és megkönnyebbültem sóhajtottam fel. A srác, akinek még mindig nem sikerült látni az arcát, védelmezően állt meg előttünk.
- Most pedig szépen zsebre rakod azt a kést, és nagyon gyorsan elhúzol, világos? – a nő nyelt egy nagyot, de engedelmeskedett – Nagyon helyes. És ha még egyszer meglátlak a közelükben, szavak nélkül foglak darabokra tépni, és a legfájdalmasabb halálban lesz részed.
A nő lassan bólintott egyet, majd ránk tévedt tekintete, megeresztett egy fintort, majd hátat fordított és távozott.
Nagyot sóhajtva borultam Dóri nyakába, és egymást ölelve próbáltuk visszafogni könnyeinket.
- Nektek muszáj állandóan bajba keverednetek? – fordult felénk az ismeretlen srác, aki közel se volt ismeretlen.
- Tao?! – kiáltottuk egyszerre, és elkerekedtek szemeink.
- Hölgyeim – hajolt meg illedelmesen, miközben egy vigyort eresztett meg felénk, majd átvette a két szatyrot, amit a boltban vásároltunk – Mehetünk? Felmelegszenek az italok – lökött csípőjével oldalba, hogy végre elinduljunk.
Bár a lakás mindössze két percre volt tőlünk, mégis úgy tűnt, mintha órákra lenne. Teljesen le voltam sokkolódva a történtek után. Nem is tudom, mi döbbentett meg jobban: az, hogy kis híján elraboltak, vagy hogy Tao mentette meg az életünket.
Meg se bírtunk szólalni, csak egymás kezét szorongatva mentünk Tao után. Most komolyan, ő mit keresett ott? És miért mentett meg minket? Mármint oké, értem én, hogy utál, és hogy azért ő se akarná, hogy a barátai barátai meghaljanak, de mégis… Furcsa volt, hogy pont ő volt az, aki a segítségünkre sietett.
- Megjöttünk – nyitotta ki az ajtót Tao, mire néhányan egy emberként ugrottak fel a kanapéról.
- Sziasz… - köszönt volna Baekhyun, majd amikor meglátta, hogy hárman lépünk be az ajtón, meghökkent –Ti? Együtt? Öhm… Történt valami? – gyanúsan nézett ránk, de mi egyszerűen nem tudtunk mit válaszolni.
- Egy nő megtámadta őket az utcán, én meg megmentettem őket – fogta rövidre Tao és előhalászott egy üveg sojut a szatyorból – Ihatunk végre?
- Mi? Na várjunk! Megtámadtak titeket? – jött oda Kris hozzánk, majd karon ragadva minket leültetett a kanapéra – De jól vagytok?
- Öhm… fogjuk rá – szólaltam meg percek után először, de hangomon még így is érezni lehetett, hogy sokkos állapotban vagyunk.
- Biztos? – kérdezte Baek, miközben odaült mellénk, megfogta Dóri kezét és megölelte, de válasz helyett csak bólintottunk – De ki volt az, aki megtámadott?
- Shinwoo nője – kortyolt bele az alkoholba Tao – Bosszút akart állni rajtunk, amiért megöltük. Gondolom ezért akarta őket bántani, legalábbis ez tűnik ésszerűnek. De iszunk végre vagy most akkor mi lesz?
- Maradj már el, Tao! – szólt rá Suho, mire Tao csak szemforgatva bevonult a konyhába.
- Akkor lehetséges, hogy az az üzenet nekünk szólt, és nem a lányoknak? – tette fel a kérdést Kai, de senki nem tudott biztosan válaszolni.
- Szerintem a mai bulinak lőttek – sóhajtott fel Luhan.
- Mi? Ne, nehogy miattunk fújjátok le ezt az egészet – mondta hirtelen Dóri – Ami az előbb történt, az valóban megrázó volt, de… ha már ilyen szépen feldíszítettétek a lakást, akkor ne rontsuk el. Legalább sikerül túltenni magunkat a mai incidensen.
- Igaza van Dórinak – helyeseltem, majd kinyújtottam kezemet – Kérek egy sojut!
A srácok zenét kapcsoltak, a buli lassan beindult és a feszültség is lassan kezdett feloldódni. Még mielőtt mindenki az alkohol hatása alá került volna, beslisszoltam a konyhába, ahová Tao ment. Épp a chipszeket öntötte egy tálba, amikor beléptem. Percekig csak álltam az ajtóban, nem tudtam, mit kéne mondanom neki, de Tao valószínűleg megérezte, hogy ott vagyok, mert megszólított:
- Mondasz is valamit, vagy csak engem akarsz stírölni? – nézett egy pillanatra hátra a válla fölött, én pedig zavartan elkaptam a fejem – Ha csak meg akarod köszönni, amit tettem, akkor azt hagyd a francba, mert nem szívesen tettem.
Felsóhajtottam, és elengedtem a fülem mellett a megjegyzését. Hiába is Tao az csak Tao, nem fog megváltozni még akkor sem, ha néha megmenti az életünket. Csupán csak azért tűr el, mert a srácok bírnak minket, semmi másért.
- Köszi, hogy… megmentetted ma az életünket – nyögtem ki nagy nehezen annak ellenére, hogy azt mondta, nem kell. Még mindig a hatása alatt voltam a történteknek.
Most ő volt az, aki felsóhajtott és visszanyelte az egyik sértő megjegyzését. Nem tudtam, mégis mit mondhatnék még neki, de valahogy nem akaródzott kimenni. Ezen a napon másképp viselkedett magához képest. Megmentette az életünket, és ha úgy vesszük, rendesen elbeszélgettünk. Más volt, kedvesebb, és ez furcsa volt. Valahogy ezt akartam szavakba önteni, vagy rákérdezni, hogy miért van ez, de nem tudtam megfogalmazni gondolataimat.
- Meddig bámulsz még? Csak mert nem csípem a társaságod – mondta, ez pedig nekem elég volt ahhoz, hogy hátat fordítsak és kimenjek – Hé! – kiáltott utánam, én pedig visszafordultam – Azért jól vagy?
- Persze – mondtam rekedtes hangon, és ismét hátat fordítottam.
- MinSeo! – szólt ismét utánam, én pedig újból visszafordultam – Ezt idd meg, jót fog tenni! – dobott felém egy üveg sojut, mire bólintottam és most már végleg otthagytam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése