25. rész

25. rész

*Dóri szemszög*

Dolgozásunk után megérdemelt első hosszú hétvégénket töltjük Minseoval. Nem volt olyan nap, hogy ne kísért volna el valamelyik fiú, sőt Chanyeol is nagyon sok időt töltött velünk, hiszen rendszeresen járt a főnökhöz, aki segített neki az új képességeivel kapcsolatba. Most épp Chennel és Layel gubbasztok a Minseoval közös szobánkban, ugyanis a többiek kitalálták, hogy ma este meg szeretnék ünnepelni mindhármunk születésnapját. Igaz, hogy Chen szeptember 21-én született, Lay október 7-én, én pedig csak 26-án terveztem ünnepelni, de mivel hosszú idő után ez az első hosszú hétvégénk, ezért a többiek kijelentették, hogy ők most szeretnének bulizni egyet. Remélem ennek a bulinak nem lesz hasonló kimenetele, mint az előzőnek.
- Vajon meddig kell még itt várakoznunk?- nyújtózkodott Lay.

- Nem tudom- ásított Chen- Legalább egy üveg sojut beadhattak volna…

- Persze, már csak az kéne, hogy nekem itt buli előtt lerészegedjetek- nevettem.

- Én komolyan mindjárt lemegyek- kelt fel a földről Lay.

- Aztán majd Minseo letépi a fejed- nevetett Chen.
- Mi tart nekik eddig?
- Lay, kérlek, csak 5 percig maradj csendbe!- dobtam neki egy párnát.
- Te nem unod még ezt a várakozást?- kérdezte Lay felháborodva.
- De, de ha egyszer azt mondták, hogy itt kell várni, akkor miért rontsuk el a meglepetésüket?- mosolyogtam.
- Halihó!- dugta be a fejét Minseo.
- Na végre!- pattant fel Chen is- Mehetünk végre inni?
- Kretén!- nevetett Minseo- Először is, ezt vegyétek fel- nyomott a kezünkbe egy-egy szülinapos partysapkát.
- Ez most komoly?- kérdeztem a sajátomat méregetve- Amúgy is tudja mindenki, hogy kik az ünnepeltek…
- Nem érdekel, vegyétek fel!- adta ki a parancsot barátnőm.
- De…
- Nincs semmi de! Addig nem mehettek ki ebből a szobából, amíg fel nem vettétek azokat a sapkákat!
Grimaszolások közepette felerőszakoltuk a fejünkre, majd jót nevettünk egymáson.
- Mehetünk végre?- türelmetlenkedett Chen.
- Egy pillanat…- mosolygott Min- Srácok, gyertek!- kiabált ki az ajtón.
Abban a pillanatban belépett a szobába Chanyeol, Baekhyun és Kris, 3 fekete kendővel a kezükbe.
- Oké, ezt már tényleg nem gondolhatjátok komolyan…- néztem mérgesen Minseora.
- De, bizony, hogy komolyan gondoljuk!- lépett mögém Baekhyun.
- Nagyon utálom, ha nem látok… És ha leesek a lépcsőn?- kérdeztem.
- Nem fogsz leesni, mert vigyázok rád- adott egy puszit a számra- Na gyere!
Mindhármunknak bekötötték a szemét, és szép lassan levezettek minket a nappaliba.
- Mehet?- hallottam Baekhyun hangját.
- Igen!
Baekie levette a szememről a kendőt, és ahogy a szemem hozzászokott a hirtelen fényhez, láttam, hogy 3 tortával állnak előttünk a fiúk, és elkezdenek nekünk énekelni.

Miután a dal végére értek, elfújtuk a gyertyákat, megtapsoltak minket, majd Baekhyun engem, Layt Suho, Chent pedig Xiumin fogta le, így esélyük se volt a menekülésre.
- Ezt neeee! – próbáltam szabadulni Baekhyun karjaiból, de mindhiába.

Sehun, Luhan és Minseo közeledett felénk a három tortával, hatalmas vigyorral az arcukon. Még mielőtt észbe kaphattunk volna, a torták az arcunkba landoltak, mi pedig nagyokat prüszkölve próbáltuk szemünkből és orrunkból letörölni a maradványokat. A többiek hatalmas nevetésben törtek ki arcunk láttán, amit Kris videóra is vett.
- Hogy rohadnátok meg mind! – kiáltott fel Lay, de azért jót nevetett ő is.
- Törölközzetek meg, addig idehozzuk a tortákat, amiket megeszünk – mondta Minseo, és eltűnt a konyhában.
- Tortaaaaa! – lépett elő hirtelen Tao, majd megállt Chen előtt, és végignyalt az arcán.
- Fúúúúj, Tao, mit művelsz? Eszednél vagy? – lökte el magától Chen, és értetlenül nézett barátjára – Ajj, bazdmeg, te már most részeg vagy? – fintorodott el a fekete hajú srácból származó alkoholszagtól.
- Dehogy, én szín józan vagyok – vigyorodott el, majd csuklott egyet.
- Emberek! – rohant ki kétségbeesetten a konyhából Minseo – Eltűnt az egyik torta!
- Azt hogyan? – nézett mindenki értetlenül – Biztos, hogy nem csak kettőt csináltál?
- Nem, direkt hármat csináltunk Taoval, hogy elég legyen mindenkinek! – mondta már a sírás szélén állva.
- Te… meg Tao… tortát sütöttetek? – lepődött meg Kris, de nem csak ő volt az, aki sunyin összemosolygott.
- Igen, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy eltűnt és nincs meg és ez így nem jó – hajtotta le szomorúan a fejét.
- Jaaaj, ne haragudj, édesem – lépett mellé Tao, majd átkarolta a vállát – Én ettem meg az előbb, amíg ti itt szülinapoztatok – vigyorodott el, mire mindenki felvont szemöldökkel nézett rá – Most mi van? Éhes voltam.
- Hogy elmész te a jó édes életbe! – bújt ki dühösen karjai közül Minseo, majd jól hasba ütve a fiút, visszafutott a konyhába.

Nem tehettünk mást, a másik két tortából kellett gazdálkodnunk, amiből természetesen Tao már nem kapott. Miután nagy nevetések közepette megette mindenki a részét, és visszavittük a tányérokat a konyhába, elkezdődött a buli. Zenét kapcsoltunk és táncolni kezdtünk, majd az idő elteltével előkerültek a jól ismert sojus üvegek.
- Ha nekem megint az lesz, mint múltkor, én esküszöm, valakit megverek – mondtam a nappali közepén táncolva.

Azonban a kívánságom süket fülekre talált. Alig lehetett tizenegy óra, amikor Taon kívül még másik három jómadár, Sehun, Luhan és D.O. már alig tudtak magukról. Csak jobbra-balra dülöngéltek, miközben nagyokat nevettek, mi pedig rajtuk mulattunk. Egy idő után már csak az vettük észre, hogy Luhan és Sehun egymást ölelgetetik, hogy ne essenek el.
- Nem akartok leülni? – kérdezte tőlük Lay, de a két fiú csak elvigyorodott.
- Miért kéne? Még józanok vagyunk – felelte Sehun.
- Azt látom – csóválta meg a fejét Lay – Mindjárt összeestek.
- Dehogy, csak nagyon szeretem Sehunt – felelte Luhan, és barátjára vigyorgott, aki épp a fenekébe markolt – Megmutassam? – még mielőtt Lay akármit is válaszolhatott volna, Luhan odahajolt Sehun arcához és megcsókolta.
- Wááá!!! – sikítottunk fel egyszerre Dórival, mert pont abban a pillanatban néztünk oda. Nem tudtuk, mit reagáljunk, csodálkozzunk vagy éppen nevessünk rajtuk, mindenesetre teljesen lesokkolt minket.
- Azzziigen! – füttyentett egyet Kris, és elővette fényképezőjét, majd kattintott egyet – Csak ne dugjatok, oké?
- Szerintem meg menjetek aludni – lépett közéjük Baekhyun, és szétválasztotta a két szerelmespárt, akik nagy nehezen, de lecuppantak egymásról.
- De még nem vagyunk álmosaaaak - hisztizett Lulu.
- De, bizony, hogy álmosak vagytok- fogta meg a két jómadár kezét Suho, és elkezdte felrángatni őket a lépcsőn.
- Addig ne hagyd ott őket, amíg el nem alszanak… Még a végén olyat fognak csinálni, ami reggel nem fog tetszeni nekik…- mondta Chen.
- Rendben!
Mi folytattuk tovább a bulizást, és a fiúk egyre több soju mennyiséget döntöttek magukba, ami jó néhányukon kezdett meglátszani.
- Sziasztooook- huppant le Minseo mellé Kris.
- Mit szeretnél?- mosolygott rá Min.
- Csak… hikk… jaj… Csak szeretném megkérdezni, hogy… Mit is akarok kérdezni?- nézett bandzsítva maga elé- Jaj, megvan… Minseo, lehetek a legjobb barátnőd?
Mindkettőnkből kitört a nevetés.
- De te fiú vagy!- mondta barátnőm két nevetés között.
- Ja, tényleg…- meredt megint maga elé, majd elfojtott egy böffentést- Akkor a legjobb barátférfid! Ugye lehetek?
- Hát persze, hogy lehetsz- nevetett ismét Minseo.
- Hurrá!- mondta, majd eldőlt a másik oldalára, és el is aludt ott a kanapén.
- Legközelebb meg kell tiltani nekik, hogy ennyi sojut vegyenek…- kuncogtam.
- Az biztos…
Azonban mielőtt bármit is csinálhattunk volna, Tao csapódott be közénk, félig-meddig az ölemben ülve.
- Tao… szállj ki az ölemből…- löködtem- Csontos a segged!
- Naaa, nekem csodásan formás hátsó felem van… Meg akarjátok nézni?- kérdezte hülyén mosolyogva.
- Nincs az az Isten!- mondtuk Minseoval egyszerre.
- Nem tudjátok, miből maradtok ki…- rántott egyet a vállán, majd sikeresen a fülembe böfögött.
- Fúj, Tao, undorító vagy!- nevettem.
- Nem is igaz!- húzta fel duzzogva az orrát.
- Ó, dehogynem.
- Minek jöttem én ide?- kérdezte a tarkóját vakargatva- Ja, igen, meg akartam kérni Minseo kezét.
- Hogy mi?- kérdezte Min kikerekedett szemekkel.
- Min…*böff* Minseo… Leszel a menyfeleségem? Feleségasszonyom? Izé… Hozzám jössz?
- Tao, te teljesen részeg vagy!- nevetett barátnőm.
- Az lehet…- mondta, majd megragadta Minseo kezét, és felhúzta a gyűrűs ujjára az egyik sörös doboz nyitófülét. *mint Dara-Kiss klipjében, Minho… :D*
- És most kérem a csókom- közelített Minseo felé csücsörítve Tao.
- Ez még csak az eljegyzés volt, nem az esküvő!- tette a tenyerét a fiú arcába- Fúj, Tao, ne nyálazd össze a kezem!
Megint kitört belőlünk a nevetés, majd Tao duzzogva elvonult az egyik sarokba, és aznap éjszaka már nem találkoztunk vele.
- Galambok!- kezdett el futni a bejárati ajtó felé Chen- Galambokat akarooook!
- Héééé, állj meg!- ugrottunk fel azonnal Minseoval, és utána eredtünk, mielőtt még valami őrültséget csinált volna.
Ahogy kiléptünk a házból, azt vettük észre, hogy Chen össze-vissza futkos az udvarba, holott galamb még csak az közelben sem volt. Még szerencse, hogy a kaput ilyenkor már be szokták zárni a fiúk, mert ha most nyitva lenne, Chen már az utcákon kergetné a galambokat.
- Chen!- fogtam meg a kezét, amikor mellettem szaladt el- Ha jól láttam a szobádba van egy galamb…
- Tényleg?- kérdezte felcsillant szemekkel.
- Igen, gyere, keressük meg gyorsan!
Megfogtam a kezét, és bevittem a házba, majd fel a szobájába.
- De hát itt nincs is galamb…- nézett rám szomorúan.
- Gyere, ülj le ide, mindjárt megkeresem neked!- mosolyogtam rá.
Leültettem az ágyra, majd mikor kiléptem volna az ajtón, hallottam egy tompa puffanást, és ahogy visszanéztem, láttam, hogy Chen hanyatt vágta magát az ágyon, és tátott szájjal el is aludt.
- Elaludt?- kérdezte Minseo, amikor vissza kimentem hozzá a tornácra.
- Aha, de előtte még nagyon kereste azt a galambot a szobájába… Venni kellene neki majd egyszer egy plüss galambot…- nevettem.
- Az mekkora lenne már!- nevetett Minseo is.
Épp visszamentünk volna a házba a többiekhez, amikor csak annyit éreztem, hogy valaki a vállára kap.
- Tegyél leeeee!- sikítottam.
- Nem foglaaak- nevetett Chanyeol.
- De tegyél le! MOST!- kapálóztam.
Meghallottam Minseo sikítását is, őt viszont Xiumin kapta a vállára.
- Hova viszel?- kérdezte Minseo Xiumin vállán vergődve.
- A medencébe!- nevetett Xiumin.
- De hát nincs is medencétek!- sikította Min.
A fiúk csak azért sem tettek le bennünk, bármennyire is kapálóztunk. Már csak azt vettük észre, hogy a fiúk a szökőkút mellett állnak, majd egy laza mozdulattal beledobtak minket,
- Ti nem vagytok normálisak!- fogtam a sajgó hátsóm, miközben a ruhámból és a hajamból folyt a víz.
Chanyeol és Xiumin csak a hasukat fogva nevettek rajtunk, mi pedig kihasználva, hogy nem figyelnek, elkezdtük őket fröcskölni. Ők először próbáltak menekülni, majd meggondolták magukat, és beugrottak mellénk a szökőkútba, és visszafröcsköltek, így egy hatalmas vízicsata alakult ki. Egy kis idő után mind a négyen, csurom vizesen ücsörögtünk a szökőkút szélén, és a lábunkat a vízbe lógattuk.
- Jót tett ez a víz… Egész józanak érzem már magam- lóbálta a lábát Chanyeol.
- De jó, így nem csak ketten vagyunk Dórival- mosolygott Minseo.
- Medenceeee!- futott ki Baekhyun a házból.
- Ez egy szökőkút!- mondtam, azonban nem fogta fel, és beleugrott- Jézusom!- nevettem.
- Gyertek srácok, tök jó a víz!- kiabált Baekhyun a többieknek.
Suho, Lay, Kai, és D.O becsobbantak Baekhyun mellé, majd ők is fröcskölni kezdték egymást, amiből néha kaptunk mi is.
- Vízi balettezzünk!- szólalt meg Kai egy böffentés után.
- Azt meg hogy kell?- kérdezte D.O.
- Fogalmam sincs… Valahogy így, nem?- kérdezte, majd felállt, és nekiállt balett mozdulatokat csinálni.
A többiek követték a példáját, mi pedig Minseoval, Channeival és Xiuminnal a hasunkat fogtuk a nevetéstől.
- Én ezt nem bírom!- törölgette a könnyeit Minseo.
- Én se… Ideje lenne elzavarni aludni őket, mielőtt még valami hülyeséget csinálnak…- mondtam.
- Ugye alszol ma velem, édesem?- hajolt oda hozzám Baekhyun, majd adott egy puszit a számra.
- Ha nyugton leszel…- mosolyogtam rá.
- Lefekteted, és abban a pillanatban el is alszik- mondta Chanyeol- Mindig így szokott lenni, ha sokat iszik.
- Na gyere!- fogtam meg a kezét.
- De jóó- ugrándozott mellettem, mint egy kisgyerek.
Felrángattam a szobájába, ráparancsoltam, hogy öltözzön át száraz ruhába, addig én is elfutottam valami száraz cuccért, azonban mire visszaértem, Baekhyun már az igazak álmát aludta. Óvatosan mellé kucorodtam, fejemet a mellkasára tettem, és elaludtam.
Mindeközben Minseo, Chanyeol és Xiumin a többieket terelgette be a lakásba, onnantól kezdve pedig már édes mindegy volt, hogy hol alszanak el, csak ne az udvaron legyenek. Így hát miután mindenki helyet talált valahol magának, az utolsó három józan ember is aludni tért.

Felhívás! :) *vagy valami olyasmi :P*

Kedves Olvasók!

Dórival sokat beszéltünk mostansàg arról, hogy milyen sokan olvassák az EXtraOrdinaryt, ugyanis a látogatottság mindig elég magas és ez borzasztóan jól esik nekünk, amit ezúton is szeretnénk megköszönni. Az azonban màr kicsit letört minket, hogy véleményeket csak ritkán kapunk, még kevésbé fordul elő, hogy ezt hosszan ki is fejtik. Még mielőtt azt hinnétek, hogy hisztizni, nyavalyogni jöttunk, hogyha nem lesz vélemény, nem folytatjuk a töténetet, bezàrunk, töröljük a blogot, mert erről szó sincs. Meg se fordult a fejünkben ilyen, sőt, nemrég jöttünk rá arra, hogy hiàba terveztük el, hogy lassan pontot kéne rakni a végére, egyre több ötletünk van, így esélytelen, hogy a közeljövőben befejezzük. Mint ahogy minden írónak, számunkra is fontos a visszajelzés, akár pozitív, akár negatív, elvégre is, mi ebből tanulunk. Minket is érdekel, hogy ki mit gondol az adott részről, mi tetszett benne, mi nem, milyen érzéseket keltett benne, szerinte mi fog történni a továbbiakban és hasonlók. Éppen ezért arrra gondoltunk, hogy ennek érdekében lépéseket teszünk.

Hogy pontosan mit is?

 Úgy döntöttünk, hogy indítunk egy versenyféleséget az olvasók között. Nem kell màst tennetek, csupán a részek elolvasása után véleményt írni, lehetőleg ne két-három szóban, hanem kicsit bővebben. Ezt megtehetitek akár a blog alatt, akár azon facebook csoportokban, ahová belinkeltük a történetet, de akár privàt üzenetet is írhattok nekünk. És hogy nektek ez miért jó?

Aki a legtöbbet kommentál, ír nekünk véleményt, az ajándékban részesül. Hogy mi is lesz ez az ajàndék, nem áruljuk el; ez majd kiderül, amikor az EXtraOrdinary utolsó részéhez érkezünk. Sőt, az is előfordulhat, hogy a többi olvasó is kap valami meglepetést....

Reméljük, felkeltettük az érdeklődeseteket és megosszátok a gondolataitokat velünk is.

Kommentàlásra fel!

Köszönettel:

Dóri és Minseo

24. rész

24. rész
*MinSeo szemszög*

Épp lemenni készültem a konyhába, amikor halk zokogásra lettem figyelmes. Megtorpantam, és fülelni kezdtem, hogy be tudjam azonosítani, honnan jön a hang. Hátráltam pár lépést, majd megálltam Tao szobájának ajtaja előtt. Egyértelmű volt, hogy a hang forrása innen származik, a hang tulajdonosa pedig a fekete hajú srác. Ahogy erre gondoltam, a szívem is összeszorult, és erősen kellett összpontosítanom arra, hogy ne csorduljanak ki a könnyeim.
Óvatosan lenyomtam a kilincset, és bekukkantottam a résnyire nyitott ajtón. Tao az ajtónak háttal állt, és épp az ágyára rakott bőröndbe dobálta bele ruháit. Csak néztem őt, és nem tudtam, mit kéne tennem. Rettenetesen sajnáltam, és annyira szerettem volna segíteni rajta, de ötletem sem volt, hogyan.
- Megint mi a halált akarsz? – kérdezte, majd egy gyilkos pillantást vetve rám, ismét hátat fordított. Láttam, ahogy ujjaival gyorsan megtörli a szemeit, majd folytatta tovább, amit eddig.
Felsóhajtottam, majd beléptem a szobába, és becsuktam magam mögött az ajtót. Igazából én se tudtam, mit akarok, de nem bírtam nézni, ahogy szenved. 
Nem szóltam semmit, hanem odaléptem mellé, és a bőröndből elkezdtem visszapakolni a ruháit. Tao egy pillanatig furcsán meredt rám, majd kikapta kezemből a ruháit, és visszadobta őket a táskájába.
- Ne érj a cuccaimhoz! – förmedt rám, majd belém vállalt, amikor a szekrényéhez lépett – És elhúzatsz! Nincs szükségem rád!
- Dehogynem – mondtam határozottan, és szembe fordultam vele – Az ember nem sír csak úgy…
- Én nem sírtam! – üvöltött rám, és olyan gyűlölködő tekintettel nézett rám, hogyha a szemeivel ölni tudott volna, bizonyára már halott lettem volna.
- Ja, persze, azért tiszta piros a szemed, nem? – fontam össze karjaimat mellem alatt – Nézd, Tao, én tudom, hogy milyen rossz most neked… – kezdtem volna bele, de félbeszakított.
- Mégis mit tudsz te rólam, ha? – csattant fel – Mégis honnan tudnál te akármit is arról, hogy min megyek keresztül, hogyan érzem magam? Te csak a saját világodban élsz és azzal vagy elfoglalva, te csak saját magaddal meg a hülye kis barátnőddel törődsz! Azzal kurvára nem foglalkozol, hogy közben mindenki mást tönkreteszel körülötted! Ja, igaz, bocsi, végülis ezt akartátok elérni, nem?
- Tényleg nem értem, honnan szeded ezeket, mert tudtommal te voltál az, aki anno a kávézóban belénk kötött, és ha ez nem történik meg, valószínűleg sosem ismerjük meg egymást, szóval nekem ne mondd, hogy… - emeltem fel én is a hangomat, de ugyancsak félbeszakított.
- Engem meg tökre nem érdekel, hogy mit pofázol itt, oké? – ugrott hirtelen nekem, és nekilökött a szekrénynek. Ismét olyan közel állt hozzám, hogy éreztem a lélegzetvételét arcomon, és kezei erősen fonódtak csuklómra. – Mégis mit akarsz tőlem? Mégis miért nem tudsz egyszerűen békén hagyni?
- Azért, mert szükséged van rám – néztem mélyen szemeibe, és láttam, hogy ezzel sikerült meglepnem – És ez így van, még akkor is, ha te nem látod be – Tao értetlenül nézett rám, de továbbra sem engedett el. – Megtennéd, hogy elengedsz? Tudod, a kezem… - szisszentem fel a fájdalomtól. Tao pillantása a kezemre tévedt, majd amint eszébe jutott, hogy mi történt előző este, elengedett és egy lépéssel hátrébb lépett.
- És még ezekután is azt mondod, hogy szükségem van rád? – kérdezte. Hatalmas, barna szemekkel bámult rám és most már közel sem volt dühös. Az őrjöngő fenevad teljesen eltűnt belőle, és most helyette megszeppenve, bűnbánó arccal, zavartan állt előttem. – Komolyan hihetetlen vagy… 
Felsóhajtott, majd visszalépett a bőröndjéhez és egy újabb adag ruhát pakolt bele. Nem láttam, de tudtam, hogy újabb könnycseppekkel telt meg szeme.
Megsajnáltam. Tudtam, hogy valójában nem ilyen, és hogy belül mennyire szenved, és az igazság az, hogy akármit is tett, megkedveltem. 
Odaléptem mellé, majd ismét kiszedtem a kezéből a ruhákat, megfogtam a kezét és leültettem az ágyra. Értetlenül nézett rám, de nem tiltakozott. Helyet foglaltam mellette, majd a szemeibe néztem, de ő elfordította fejét.
- Szóval Tao… Itt az ideje, hogy elmondd, mi történt. És nekem ne mondd, hogy nincs semmi, mert van oka azért, amiért így viselkedsz.
Tao rám nézett, mint aki nem érti, miről beszélek, aztán végül megadóan felsóhajtott, és nagy nehezen mesélni kezdett. Szemeiből lassan előtörtek a könnyek, amik a mondandója végéig nem múltak el. Én pedig csak ültem mellette, és hallgattam őt. 
-… és most ott tartunk, hogy Kris kidobott, és fogalmam sincs, hová mehetnék – csapta össze tenyereit, majd vetett rám egy pillantást, végül tekintete a padlón állapodott meg.
Percekig csendben maradtam, és nem tudtam, mit szóljak. Próbáltam feldolgozni az előttem hallottakat, de mindenre számítottam, csak erre nem. Ekkor tudatosult bennem, hogy minden, amit tett, nem az ő hibája volt, és hogy hatalmas mennyiségű düh és gyűlölet van benne, amit valahogyan kezelni kell.
- Tao… - szedtem össze magamat, majd megfogtam csuklóját. Vártam, hogy kitépje karját kezeimből, de nem mozdult – El kell menned a főnökünkhöz. Ő tudna segíteni rajtad, ő tudja, mit kell ilyenkor tenni.
- Meg még mit nem! – mordult fel, és éreztem, hogy teste megrándul a haragtól, ezért megszorítottam csuklóját, amitől ismét lehiggadt – Én oda nem megyek hozzá! Nekem nem kell semmiféle segítség!
- De te is tudod, hogy ez így nem mehet tovább. Mást pedig nem ismerünk…
- Akkor sem! Nekem nem kell semmiféle külső segítség! – hangja ismét a magasba emelkedett, majd még mielőtt teljesen kitört volna rajta a gonoszság, rájöttem, hogy így nem fogom tudni meggyőzni.
- Jó, akkor majd én segítek neked – mondtam, mire ő értetlenül kapta rám a fejét, és elnevette magát.
- Te? Segíteni? Nekem? Mégis hogyan? Ne haragudj, de ez… elég bénán hangzik – nevetett tovább - Különben is, még ma el kell mennem. Tudod, Kris elküldött.
- Kössünk alkut, Tao – fordultam vele szembe, és mélyen szemeibe néztem – Lebeszélem Krist, hogy ne küldjön el, cserébe elfogadod a segítségemet.
Egy merő pillanatig gondolkozóba esett, majd végül felsóhajtott és rám nézett.
- Bár mindkettőben kételkedem, de legyen… egy próbát megér – kezét kihúzta kezemből, majd ujjainkat lassan összekulcsolta.
- Meglátod, hogy menni fog – mosolyogtam rá biztatóan. Felálltam az ágyról, de Tao nem engedte el a kezem.
- Tudod… most… legszívesebben megcsókolnálak, hogy megköszönjem, amit értem teszel, de nem vagy a barátnőm – mondta, én pedig nem tudtam, mit kéne válaszoljak. Arcáról semmit nem tudtam elolvasni, így végül hátat fordítottam és magára hagytam.

*

*Egy hónappal később*

Az elmúlt időszakban szerencsére senki nem akart megtámadni, vagy ölni minket, mondhatni volt egy kellemes szabad egy hónapunk, bár valahol legbelül mindenki érezte, hogy ez amolyan vihar előtti csend. Még közel sem volt vége annak, ami készülődött, de egyelőre nem tehettünk mást, csak vártunk.
A csapaton belül rendeződtek a dolgok. Krist végül sikerült meggyőznöm, hogy ne rakja ki Taot, aki bár nagy nehezen beleegyezett ebbe, de azt mondta, még egy ilyen félrelépés és Tao repülni fog. Chanyeol lassan, de biztosan megtanulta az új képességét irányítani a főnökünknek hála. Ezzel szemben Tao tartotta magát ahhoz, hogy rajtunk kívül senkinek a segítségét nem fogadja el, így végül arra jutottunk, hogy majd Chanyeol megtanítja, hogyan uralja a gonoszságát. Mivel ő is ugyanezen esett át, ezért a főnökünktől kapott tanácsokat továbbadta Taonak, így végül mindenki jól járt.
Időközben Dóri és én visszamentünk dolgozni, hisz lejárt az egy hónapos szabadságunk. Ismét a megszokott hétköznapok között találtuk magunkat, azzal a különbséggel, hogy most már közel sem voltak átlagosak és unalmasak, hisz minden pillanatban attól tartottunk, vajon mikor bukkannak fel ismét az ellenségeink. Éppen ezért az egyik srác mindig elkísért minket, valamint a főnökünk is szemmel tartott. Az új munkatársunk szintén kedves és energikus volt, akárcsak Donghwa, és eleinte pont emiatt nem igazán örültünk neki, mert állandóan őt juttatta eszünkbe, de végül mégiscsak sikerült összebarátkoznunk és jól kijönni egymással. 
Szóval az életünk egy-két aprósággal, de visszatért a régi kerékvágásba, nekünk pedig nem volt más dolgunk, mint haladni az árral.

23. rész

23. rész
*Dóri szemszög*



*Eközben Tao szobájában*
Minseo teljesen elveszett Tao átható pillantásába. Tao közelebb vonta magához Minseot, végigsimított az arcán, és megcsókolta. A lánynak tágra nyíltak a szemei a hirtelen sokktól, majd azonnal ellökte magától Taot és egy hatalmas pofont kevert le neki.
- Normális vagy?- kiabált rá Minseo- Nem vagyok a csajod, úgyhogy ne csókolgass, megértetted?- és kiviharzott a döbbent, arcát szorongató fiú szobájából.


*

 Arra ébredtem, hogy borzasztóan elzsibbadt a hátsóm. Ahogy kinyitottam a szemem, a nappaliba találtam magam, a fiúk sunyi mosollyal figyeltek. Csak akkor döbbentem rá, hogy mi Baekhyunnal egymás karjaiba aludtunk el beszélgetés közben.
- Öhm… Mégis mióta bámultok?- kérdeztem fészkelődve.
- Épp elég ideje, hogy rájöjjünk, titkoltok valamit- mosolygott Suho.
- Pontosabban valamiket- mondta Kris- Mi történt Baekhyun arcával?
- Dóri!- riadt fel hirtelen Baekhyun.
- Itt vagyok- simítottam végig az arcán.
Ő csak szó nélkül magához ölelt és a hajamba temette az arcát.
- De cukik vagytok!- szólalt meg Lulu.
- Jézusom, ti itt vagytok?- ijedt meg Baek.
- Szóval mi történt az arcoddal?- kérdezte meg ismét Kris.
- Tao…- mondtam halkan.
- Ezt ő csinálta veled?- kérdezte Suho.
- Igen- hajtotta le a fejét Baekhyun- Arra ébredtünk Minseoval, hogy Tao üvölt, Dóri pedig sehol nincs… A konyhába üvöltözött vele, és nekinyomta a falnak, amikor leértünk… Elborult az agyam, nekiestem…
- És te jól vagy?- kérdezte Chanyeol.
- Én igen, de Minseo nagyon megütötte magát…
- Minseot is bántotta?- Kris.
- Próbálta megállítani Taot, hogy fejezzük be a verekedést, de Tao nagyon erősen ellökte- mondta Baek- Viszont, amikor látta, hogy bántotta Minseot, mintha… Nem is tudom, mintha megrémült volna a tettétől…
- Oké, most telt be a pohár!- pattant fel Kris, és kiviharzott a nappaliból.
Nem sokkal később kiabálásra lettünk figyelmesek, így azonnal felpattantunk, és elindultunk megnézni, hogy mi történt.
- Ez így nem mehet tovább!- üvöltött Kris Taoval- Nem ez az első alkalom, hogy kezet emelsz a lányokra, de hogy egy barátodat is ilyen szinten megverd… Baekhyun volt az, aki a legtöbbet próbált veled foglalkozni, és akkor úgy hálálod meg, hogy egy őrült pillanatodba bántod a lányt, akit szeret, plusz még őt is péppé vered? Hát milyen ember vagy te? Rohadtul nem érdekel, hogy akkor épp annyira el volt borulva az agyad a gonoszságtól, hogy nem tudtad kontrollálni magad, mert igenis tudtál volna magadnak megálljt parancsolni! Most azonnal pakolj össze, és takarodj!
- Hogy mi?- kérdezte felháborodva Tao- Képes lennél kidobni csak azért, mert egyszer nem bírtam magammal?
- Csak hogy ez már nem az első eset!- ordította Kris magából teljesen kikelve.
- Ennyit ér neked a barátságunk?- kiabált Tao- Idejön 2 liba, és máris teljesen felforgatják az életünket, és persze amit ők művelnek, az mindig jó. Az, hogy leszarják, hogy ti miket meg nem tesztek az biztonságukért, és inkább kiszöknek az éjszaka közepén, az teljesen rendben van, de engem képes lennél kitenni, csak mert bevertem egyet Baekhyunnak…
- És bántottad Minseot- mondta Suho.
- NEM AKARTAM!- tépte a haját Tao- Egyáltalán nem akartam bántani… Nem akartam rajta ekkorát lökni. Én ijedtem meg a legjobban, hogy ettől akár meg is halhatott volna, azt pedig nem éltem volna túl….
- Mi folyik itt?- lépett mellém Minseo.
- Jól vagy?- fordult hozzá azonnal Kris.
- Már miért ne lennék jól? Mégis mi történt?- kérdezte értetlenül barátnőm.
- Nektek hála, Kris ki akar rakni a házból…- mondta gúnyos hangon Tao.
- Hogy mi?- fordult azonnal Kris felé Minseo- Nem teheted ki!
Mindenki döbbenten meredt Minseora.
- Beléd meg mi ütött?- kérdezte Kai.
- Szerintetek mit fog kezdeni, ha csak úgy kirakjátok? Lesz hol laknia, lesz mit ennie? És ha valaki rátámad, mégis hogy tudná megvédeni magát egyedül?
- És szerinted az normális, hogy akárhányszor elborul az agya, valakinek baja esik?- förmedt rá Kris- Rohadtul nem hagyja, hogy bárki is segítsen rajta, hogy ezzel végre rendeződjön közöttünk minden… Ezzel nem fogod visszahozni őt…
- ELÉG!- ütött bele a falba idegesen Tao- Azt hiszed, szükségem van arra, hogy játszd itt az anyaszerepet?
- Már miért játszanám az anyaszerepet?- kérdezte felháborodva Minseo.
- Rohadtul nincs szükségem arra, hogy te védj meg- sziszegte a lány arcába Tao, majd bement a szobájába, és maga után lendületesen bevágta az ajtót.
Minseo egy pillanatig döbbenten ált, majd hirtelen elfutott.
- Minseo, várj!- futottam utána.
A szobánkba értem csak utol, ahol már az ágyunkon ült, és az arcát a kezeibe temette.
- Mégis mit művelek? Úristen, mit művelek?- kérdezgette halkan.
- Min… Mi történt veled?- simítottam végig a hátán.
- Nem tudom…- nézett rám könnyes szemekkel- Fogalmam sincs, miért védtem meg… Tudom nagyon jól, hogy nem érdemli meg, de mégis… Szeretem, az istenért, szeretem, pedig nem igazán tett azért, hogy ezt érezzem… Ráadásul, amikor megcsókolt…
- Hogy mit csinált?- kérdeztem kikerekedett szemekkel.
- Megcsókolt… De én azonnal ellöktem és… felpofoztam…- suttogta.
- Nagyon is jól tetted!- mondtam- Előtte még kis híján összetörted magad miatta, utána milyen jogon csókolgat téged?
- De… annyira jó érzés volt…- mosolygott könnyes szemekkel Minseo.
- Te tényleg szerelmes vagy…- sóhajtottam mosolyogva.
- Tudom, hogy annyira hülyén hangzik ez az egész, hiszen annyiszor bántott már, de… Nem tudok parancsolni az érzéseimnek, egyszerűen nem megy…- szipogott barátnőm, és a karjaimba bújt.
Halk kopogást hallottunk.
- Gyere!- mondtam.
Baekhyun és Kris dugta be a fejét.
- Csak… szeretnénk megnézni, hogy jól vagytok-e…- vakargatta zavartan a tarkóját Baek.
- Persze, jól vagyunk- törölgette a könnyeit Minseo- De Kris… Komolyan ki akarod tenni Taot?
- Igen!- mondta határozottan- Nem állapot az, ami ebben a házban folyik azóta, hogy ti ide költöztetek és Tao teljesen bekattant…
- Akkor lehet, hogy nekünk kellene elköltöznünk, és nem egy barátodat elküldeni…- mondta Minseo.
- Ez eszetekbe se jusson!- csattant fel Baekhyun- Tao az akinek el kell gondolkoznia a viselkedésén, és különben is, a főnökötök is ránk bízott titeket. Tudjátok nagyon jól, hogy ha visszaköltöztök, talán órák kérdése, és elkapnak titeket… Nektek egyáltalán nem biztonságos a házunkon kívül, viszont amíg Tao itt van, és nem tudja kontrollálni a gonoszságát, addig itt se vagytok biztonságban. Nincs más lehetőség, mint hogy Taonak mennie kell!
- És ha megváltozik?- kérdezte kétségbeesetten Minseo- Ha mondjuk hajlandó elmenni a főnökhöz?
- Egész eddig nem tudott változtatni a viselkedésén, miért pont most sikerülne?- Kris.
- És ha Minseo rá tudja beszélni, hogy menjen el a főnökhöz?- siettem barátnőm segítségére.
- De mi oka lenne neki könyörögni Taonak, hogy változzon meg?- láttam Krisen, hogy kezdett ideges lenni- Miért pont Minseo kérné meg, mikor ő volt az, akit a legtöbbet bántott?!
- Csak adjatok neki még egy esélyt!- mondtam.
- Annyi esélyt adtunk már neki…- ült le mellém sóhajtva Baekhyun.
- Lemegyek inni…- mászott ki az ölelésemből Minseo, és kiment a szobából.

22. rész

22. rész
*MinSeo szemszög*

- Tao, te mégis mi a fenét művelsz? – kérdeztem, amikor beléptem a konyhába. A nagy ordítozásra Baekhyun és én is felkeltünk, de lehet hogy csak azért, mert egyikünk sem tudott rendesen aludni. A többiek nem jöttek le, valószínűleg annyira kiütötte őket a mai este, hogyha bombát robbantottak volna se ébredtek volna fel.

Baekhyun néhány másodpercig farkasszemet nézett Taoval, majd villámgyorsan a barátja mellett termett, lerántotta kezeit Dóri mellől és egy hatalmasat behúzott a fekete hajúnak.
- Mégis mit akartál tenni a barátnőmmel?! – rivallt rá Baekhyun, és ismét nekiugrott – Mi a fene bajod van, haver? Képes lennél egy lányt bántani? Eszednél vagy?! – ütötte arcon újból, majd még egyet és még egyet adott neki. Tao nem sokáig tűrte ezt a fajta bánásmódot, és ő is belendült. A gonoszság, ami benne lakozott a képesség hatására, most felszínre tört és teljesen elveszítette az irányítást maga felett.
- Te nekem ne mondd meg, hogy mit csináljak, oké? Ha nem vennéd észre, ezek ketten hozták ránk a bajt! Mégis mit érdekel minket, hogy mi van velük? Hagyni kéne meghalni őket! – ordította és egy hatalmasat rúgott Baekhyun hasába. Baekhyun összegörnyedt a fájdalomtól, de mielőtt Tao élhetett volna a lehetőséggel, teljes erejével nekiment, és a földre döntötte.
- Ők a barátaink, az istenért! Mi az, hogy hagyni kéne meghalni? Térj már végre észhez, mert ez nem te vagy! A régi Tao soha nem hagyta, hogy akár csak egy ártatlan ember is megsérüljön! – emelte fel a földről a pólójánál fogva, és úgy kiáltott a képébe, majd a földre nyomta, és megint megütötte. Tao ajka felszakadt és lassan arcát elborította a vér. De nem hagyta, hogy Baekhyun győzzön. Fordított a helyzeten és most ő volt az, aki a másikat ütlegelte ott, ahol érte.

Dóri, amint Tao eltávolodott tőlem, mellém ugrott és szorosan bújt hozzám. Egy ideig teljesen ledöbbenve álltunk egymásba kapaszkodva és néztük, ahogy a fiúk egymásnak esnek, majd amikor a földön folytatták tovább a verekedést, muszáj volt közbeavatkoznunk.
- Elég legyen! – kiáltotta Dóri kétségbeesetten, és szemeibe könnyek csillantak meg – Elég legyen már, könyörgöm! Mire jó ez nektek? Fejezzétek be! – kiabálta torka szakadtából, de mintha meg se hallották volna – Minseo, csináljunk valamit! Ezek mindjárt megölik egymást! – fordult felém remegve és gyorsan leültettem az egyik székre, mielőtt összeesett volna.

Nem tudtam, mit kéne tenni. Nem mehettem fel az emeletre felkelteni a többieket, mert az túl sok idő lett volna, így szinte ösztönszerűen léptem az egymást püfölő pároshoz. Amikor Tao ismét le akart csapni Baekhyunra, elkaptam a csuklóját és ráüvöltöttem.
- Azonnal fejezd ezt be! – Tao egy merő pillanatra rám nézett és úgy tűnt, kitisztult a feje, de a gonoszság még mindig benne lappangott és átvette teste felett az uralmat.
- Ebbe ne szólj bele, te kurva! – lökött egyet rajtam, majd ismét Baekhyunra szentelte a figyelmet, de mielőtt megüthette volna, egy csattanást hallott maga mögött, és hátrafordult.
- Minseo! – sikított fel Dóri és egyből felpattant a székről. – Minseo, jól vagy? – guggolt le mellém.

Tao az összes erejét rám küldve lökött odébb, aminek következtében kissé messzebb repültem, mint gondoltuk volna, egyenesen neki az egyik konyhaszekrénynek. Nagyokat szisszenve tornáztam fel ülő helyzetbe magam, és nyöszörögve tapogattam meg a bal karomat, amire ráestem. Rettenetesen fájt az egész testem, és még levegőt is alig bírtam venni.
- Ezt akartad elérni? – lökte le magáról a fekete hajút Baekhyun, és ő is odajött hozzánk. Úgy tűnt az, hogy Tao bántott, visszazökkentette a valóságba és most elkerekedett szemekkel és ijedten nézett felénk – Jól vagy? – vizsgálgatta arcom Baekhyun is, de csak aprót bólintottam.

Tao hirtelen felpattant a földről és elviharzott. Értetlenül néztünk utána, majd miután hallottuk, ahogy az ajtó egy csattanással bezárul mögötte, felsóhajtottunk.
- Te jól vagy? – kérdezte aggódva Dóri és barátja arcára nézett.
- Igen – lihegte, majd letörölte a szája sarkából csordogáló vért – Még jó, hogy a képességemnek köszönhetően egy halovány fényburkot húztam magam köré, így kevésbé értek az ütései.

Dóri és Baekhyun segített felállni a földről, majd leültünk a nappaliban a kanapéra és bekötöttük egymás sebeit.
- Hová mész? – kérdezte Dóri percekkel később, miután megindultam az emelet irányába.
- Aludni – válaszoltam egy ásítást elnyomva.
- Akkor jóéjt, lassan mi is megyünk – köszöntek el mindketten.
- Mi a fene volt ez az egész? – fordult Dóri Baekhyun felé – Mi történt Taoval? És nekem ne mondd azt, hogy nincs semmi, mert pontosan tudom, hogy ugyanazon megy keresztül, mint Chanyeol. Kit ölt meg Tao?

Baekhyun nagyot sóhajtott, majd mesélni kezdett.
- Úgy körülbelül egy éve Tao megismerkedett egy lánnyal, akit nagyon szeretett. Tao soha életében nem volt olyan boldog, mint azokban a hónapokban. Aztán egy nap kiderült, hogy a lánynak tulajdonképpen van barátja, és hogy csak szórakozott vele. Pontosabban arra ment ki az egész, hogy elcsábítsa és ezáltal a gonoszság irányába terelje. Ugyanis mint kiderült, ennek a lánynak is volt képessége, de közel sem jó dolgokra használta. De Tao nem akart csatlakozni, nem akart átpártolni, bármennyire is szerette még a lányt. Egy ilyen veszekedés közben véletlenül nagyobbat lökött rajta, mint kellett volna, a lány pedig lezuhant a lépcsőn és kitörte a nyakát. Bár véletlen baleset volt, a gonoszsága átszállt Taora és ő azóta ilyen – csapta össze tenyerét.
- Uramisten! – képedt el Dóri – Tao… Óh, istenem, ez annyira szörnyű. Azt hiszem, akkor most már értem, miért ilyen. Nemhogy csak ezt a gonoszságot nem tudja kezelni, de még benne van a csalódottság, amiért kihasználták és a bűntudat, amiért megölte a lányt. Ez borzalmas!
- Az. – dőlt hátra a kanapán Baekhyun – Eleinte nagyon rossz volt és mi se tudtuk, miért van ez. Aztán hetekkel később kibukott belőle, hogy meghalt ez a lány és ő ölte meg. Mi azt hittük, hogy a fájdalom és a düh az, ami miatt így viselkedik, de ezekszerint nem csak ez játszott közre.
- Hát ezekszerint nem… És próbáltatok rajta valahogyan segíteni?
- Próbáltuk elterelni a gondolatait erről és naponta ezerszer elmondtuk neki, hogy ez nem az ő hibája volt, de Tao túl makacs és senkire nem hallgatott. Bár próbálta magát visszafogni, de nem mindig ment neki. Teljesen kifordult önmagából, mi pedig kénytelenek voltunk elfogadni őt, és nagyon figyelni rá, hogy ne csináljon őrültséget.
- És most, hogy kevesebb figyelmet kap miattunk, megint kijött rajta ez az egész – dőlt Dóri is hátra.
- Igen. Sajnos nem engedhettük szabadjára, és rengeteg veszekedést okozott közöttünk, de barátok vagyunk és megfogadtuk, hogy nem hagyjuk cserben a másikat. Noha nehéz időszakot élünk meg, tudjuk, hogy előbb-utóbb ismét a régi lesz, csak ki kell tartani mellette.
- Ez így is van. Főleg most, hogy tudjuk, hogy a főnökünk tud neki is segíteni – eresztett meg egy mosolyt.
- Áh, nem hiszem, hogy Taot rá tudnánk erre venni. Semmiféle segítséget nem fogad el, ezzel is bűntetve magát – ölelte magához barátnőjét és egy puszit nyomott a fejére – Te rendben vagy?
- Persze – bújt az ölelő karokba Dóri – De ne aggódj, ha rátok nem is hallgat Tao, Minseora majd fog.
- MinSeora? Miért is? Óh, várj, tényleg. Kettejük között alakulóban van valami – eresztett meg egy sunyi vigyort Baekhyun – Szerinted, hallgatna rá?
- Biztosan. Csak több időt kell együtt tölteniük.
- Legyen igazad. De azért nem árt, ha a közelükben maradunk, nem bízok Taoban – húzta el száját – De ideje lesz menni aludni.
- Nem ártana. Remélem, több finomság nem lesz már este.

*

Miután elköszöntem Dóriéktól és felmentem az emeletre, nem mentem be a szobámba. Egyáltalán nem terveztem, hogy aludni fogok. Bementem a fürdőszobába, ahol a polcról levettem néhány fertőtlenítőszert és ragtapaszt, majd bekopogtattam Tao ajtaján. Nem vártam meg, míg válaszol, csak beléptem és becsuktam magam mögött az ajtót.

Tao az ágya szélén ült, fejét kezeibe temette és nagyokat sóhajtozott. Amikor bementem, rám emelte tekintetét és arca eltorzult a dühtől.
- Tűnjél kifelé! – rivallt rám – Kurvára nem kéne itt lenned!
- Tudom – feleltem egyszerűen.
- Húzz el a jó büdös francba! Nem vetted észre, hogy még mindig nem nyugodtam le és akármikor rád támadhatok? – nézett rám szikrázó szemekkel.
- Nem érdekel – rántottam meg a vállam.
- Te ennyire hülye vagy? Akár meg is ölhetlek, még ez sem riaszt el?
- De nem fogsz – mondtam határozottan, majd egy lépést tettem a szobába, de Tao abban a pillanatban felpattant és előttem termett. Nekinyomott a falnak, két kezével pedig megtámaszkodott fejem mellett és egészen közel hajolt az arcomba.
- Itt helyben kitéphetném a szíved, vagy kitörhetném a nyakadat. Egy cseppet sem félsz tőlem? Nem érzed, hogy sokkal nagyobb veszélyben vagy mellettem, mint akárhol máshol? – suttogta, és hogy állítását bizonyítsa, testét teljesen nekiszorította az enyémnek.

Hazudnék, ha azt mondanám, nem féltem, mert féltem. Valahol legbelül éreztem egy kis félelmet, és tisztában voltam azzal, hogy meg is ölhet, mégis, valahogy nem rettegtem tőle eléggé. Bár nem tudtam, miért ilyen, csak azt tudtam, hogy a gonoszság mögött, ami véletlenül ragadt rá, egy gyengéd lélek lakozik. Tudtam, hogy valójában nem ilyen és segíteni akartam rajta. Láttam arcán, mennyire bánja, ami történt, hogy amit tett, azt valójában nem akarta. Szenvedett. A szeretteit bántotta anélkül, hogy akarta volna és ez ellen semmit sem tehetett. Gyengének érezte magát, amiért a képessége legyőzi őt. Magányos volt és én ezt nem bírtam nézni.
- Nem, nem érzem – löktem el magamtól, majd az ágyához sétáltam és leültem. Tao teljesen ledöbbenve nézett rám és nem tudta, hogyan reagáljon erre. – Nem jössz ide? – eresztettem meg egy mosolyt felé. Úgy gondoltam, ha rendesen viselkedek vele azok ellenére is, amit tett, nagyobb sikert érhetünk el vele kapcsolatban.

Nem válaszolt a kérdésemre, csak engem méregetett az ajtóban állva. Szemforgatva sétáltam oda hozzá, majd ragadtam meg kezét, húztam el egészen az ágyig és ültettem le rá. Helyet foglaltam mellette, majd a nedves törölközővel, amit a fürdőből hoztam, lassan elkezdtem megtörölgetni a véres arcát.

Nem szóltunk egymáshoz. Én tettem, amit tettem, Tao pedig mindvégig az arcomat nézte és azon gondolkozott, vajon mi a fene ütött belém és mégis miért viselkedem így vele. Vagy legalábbis arcából ítélve erre következtettem.

Az egyik vattapamacsra nyomtam egy kis fertőtlenítőszert, majd felé fordultam.
- Ez lehet csípni fog – mondtam, majd óvatosan ajkaira érintettem. Éreztem, ahogy egy kicsit összerezzen a fájdalomtól, de hangot nem adott neki. Nem mertem szemeibe nézni, még véletlenül sem próbálkoztam ezzel, mert az egyelő lett volna a halálommal. A szívem már így is rettenetesen gyorsan dübörgött a mellkasomban, mind attól, hogy olyan közel vagyok hozzá, hogy érzem a lélegzetvételét arcomon, mind attól, hogy éppen a puha ajkait ápolom le.
- A kezed… fáj? – kérdezte percekkel később, és egy pillanatra a bal csuklómra tévedt tekintete, ami be volt kötözve.
- Nem – sóhajtottam fel.
- Miért hazudsz?
- Ha azt mondom, fáj, az mennyivel jobb? – kérdeztem vissza, de nem válaszolt rá.
- És a nyakad hogy van? – hallottam hangján, ahogy remeg.
- Ne aggódj miattam, jól vagyok – eresztettem meg egy félmosolyt – Így ni, készen is vagyunk! – tettem egy ragtapaszt a szája szélére, majd összeszedegettem az elsősegélyes ládából hozott dolgokat – A szemedet jobb lesz, ha még ma lejegeled, mert különben holnapra be fog lilulni – mondtam végül, majd felálltam az ágyról.
- MinSeo! – fogta meg a karom Tao, és visszahúzott az ágyra.

Értetlenül pillantottam rá. Tekintetét zavartan kapta el rólam, és a földet kezdte el nézni. Arcáról sütött a megbánás és a fájdalom, nekem pedig a szívem szakadt meg, amiért ilyen állapotban látom. Nem tehetett arról, ami vele történt, és ezért szenvedett. El se tudtam képzelni, miken ment és megy keresztül.

Percekig nem válaszolt, és már épp ismét felálltam volna, amikor végre rám nézett. Még mielőtt megszabadulhattam volna barna szemei rabságától, már magába is szippantott és nem eresztett. Hirtelen közelebb vont magához, kezét arcomra simította és megcsókolt.

21. rész

21. rész
*Dóri szemszög*

Épp bemásztam az ablakon, amikor kinyílt az ajtó, és Baekie illetve Kris rémült tekintetével találtam szembe magam.
- Ti mégis merre jártatok?- sietett azonnal hozzám Baekhyun és megölelt.
- Szükségünk volt egy kis egyedüllétre…- motyogtam.
- Tudjátok mennyire aggódtunk?- ölelte meg Kris Minseot.
- Igazán szólhattatok volna…- mondta Baekhyun.
- De akkor biztos, hogy nem engedtetek volna el…- mondtam.
- Hát nem… Hatalmas ostobaság és felelőtlenség volt tőletek- szólalt meg Tao, aki eddig az ajtófélfának támaszkodva figyelte az eseményeket.
- Nem történt velünk semmi- mondta Minseo.
- De történhetett volna!- kiabált Tao magából kikelve- Boltba is csak az utca végére mentetek, mégis majdnem elraboltak titeket! A Han folyó meg nem az utca végén van, honnan tudjátok, hogy nem akart titeket bárki is bántani?
- Honnan veszed, hogy a Han folyónál jártunk?- kérdeztem.
- Árad belőletek a part illata!- kiabált mérgesen.
- Nem tudom, mit fújod fel annyira… Pont te- nézett rá összehúzott szemekkel Minseo.
- A srácok mindent megtesznek, hogy ti biztonságban legyetek, ti meg szartok az egészre, inkább a saját életeteket kockáztatva kiszöktök, csak azért, hogy vízparton sajnáltassátok magatok!- ordított Tao.
- Fejezd be!- szólt rá Kris.
- Nem fejezem be! Nem is értem miért laktok itt!? Ha ennyire nem érdekel titeket az, hogy megvédjünk titeket, akkor költözzetek haza!
- Most te miért vagy ennyire kiakadva?- kiabált vissza Minseo- Úgy csinálsz, mintha aggódnál értünk, közben te magad mondtad, hogy az első adandó alkalommal kicsinálsz miket! Nem értem mégis miért cirkuszolsz itt! Attól félsz a legjobban, hogy még a végén valaki más kárt tesz bennünk előtted?
Láttam Taon, hogy remeg az idegességtől, de inkább lenyelte a mondandóját, és kiviharzott a szobánkból, ezzel majdnem fellökve Suhot. A fiúk ugyanis a nagy kiabálásra a szobánkhoz gyűltek.
- Ne haragudjatok, hogy kiszöktünk…- hajtottam le szomorúan a fejem.
- Legközelebb ne csináljatok ekkora hülyeséget, rendben?- kérdezte Baekhyun, és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Azért jobban vagytok?- kérdezte Kai.
- Eléggé megijesztettetek minket…- húzta el a száját Chanyeol.
- Egy kicsit jobb…- mosolygott rájuk Minseo.
- Ne haragudjatok, hogy ennyi kellemetlenséget okozunk nektek- hajtottam le szomorúan a fejem.
- Ne beszélj butaságokat!- nyúlt az állam alá Baekhyun, hogy a szemébe nézzek- Nekünk kellene elnézést kérnünk, amiért állandóan ilyen helyzetekbe kerültök…
- De… Eddig is akárhányszor ránk támadtak, mindig kiderült, hogy mi ketten kellünk nekik…- mondta Minseo magára és rám mutatva- Vagyis ha nem ismerünk meg titeket, akkor lehet, hogy már rég elkaptak volna!
- És mi van, ha csak miattunk kelletek nekik?- kérdezte Suho.
- Nem lehetne ezt később megbeszélni?- vágott közbe Chen- Szerintem a lányoknak elég volt az a sok szörnyűség, amit most éjszaka átéltek… Aludjunk egyet, aztán mindent megbeszélhetünk.
- Rendben!- mondták a többiek.
Mindenki szép lassan elköszöngetett, csak Baekhyun, Kris és Chanyeol maradt a szobánkba. Velük még beszélgettünk egy keveset, majd elaludtunk.

*

Pár órával később arra ébredtem, hogy valami mocorog alattam. Ahogy kinyitottam a szemem, szembetaláltam magam Baekhyun mellkasával, ugyanis összebújva feküdtünk. Valószínűleg elzsibbadhatott valamije azért mocorgott, így óvatosan kimásztam a karjaiból, hogy fel ne ébresszem, és leosontam a konyhába. Épp indultam volna vissza a szobába egy pohár narancslé társaságában, amikor észrevettem, hogy Tao a konyhaajtóban áll és engem néz.
- Igen?- kérdeztem szemforgatva.
- Meddig akarjátok még teljesen kihasználni a fiúkat?- kérdezte az ajtófélfának támaszkodva.
- Hogy mi? Mi egyáltalán nem használjuk ki őket…
- De igenis azt csináljátok- lépkedett közelebb- Itt élősködtök a nyakunkon, elvileg azért hogy meg tudjanak titeket védeni, ti megy magasról leszarjátok az egészet, inkább elmászkáltak, ha úgy tartjátok jónak… Tudod te Baekhyun milyen kétségbeesetten rohant le hozzánk, hogy ti nem vagytok a szobátokba? Tisztába vagy azzal, hogy mindenki a keresésetekre akart indulni? Komolyan, ha már ennyire nem vagytok tekintettel a fiúkra, akkor húzzatok el innen a francba, és nem kell minden nap a pofátok bámulnom!
- Komolyan nem tudom megérteni, hogy te mégis miért vagy felháborodva- vágtam le idegesen a pultra a poharam- Úgy viselkedsz, mintha nem próbálkoztál volna kismilliószor az életünkre törni… Minseonak igaza van, tuti attól félsz, hogy valaki más ölhet meg minket, és nem te. Vagy talán csak féltékeny vagy…
- Mégis mire lennék féltékeny te ostoba csitri?- üvöltött Tao.
- Arra, hogy a fiúk most nem téged ugrálnak körbe, és nem tudod sajnáltatni magad a véletlenül szerzett gonoszságod miatt!
- Mit zagyválsz te itt össze?
- Tudom, hogy te alapból nem vagy gonosz, csak megöltél valakit, akinek nem a képességét, hanem a gonoszságát kaptad.
- Honnan veszed ezt a hülyeséget?- indult meg felém.
- Chanyeollal ugyan ez van… Kris pedig azt mondta a főnöknek, hogy már volt ilyen dologban részük, vagyis csak rólad lehetett szó.
- És te abban reménykedsz, hogy én is elfogok járni a főnöködhöz csoportterápiára, hogy kezes bárányka legyek… Na persze…- most már előttem állt.
- Miért, te élvezed, hogy így bánsz velünk, amiért a többiek utálnak?
- Ha tudnád mennyire- suttogta a fülembe.
- Menj el a főnökhöz…
- Nem!
- Te sem akarhatod azt, hogy életed végéig gyűlöljenek a többiek, amiért így viselkedsz.
- Na idefigyelj!- lökött neki a falnak- Ha nem fogod be azonnal a szádat, és hagysz végre békén, én esküszöm, letépem a fejedet!
- Tao, te mégis mi a fenét művelsz?

20. rész

20. rész

*MinSeo szemszög*

Sokkot kaptam, szinte fel se fogtam, mi történik körülöttem. Láttam, ahogy Dóri ájultan esik össze mellettem, de képtelen voltam akármit is tenni. Miután Baekhyun azonnal a segítségére sietett, tekintetem pedig a betolakodó vérbe fagyott testére tévedt. Csak álltam és néztem, ahogy vére egy hatalmas tócsába gyűlik össze teste alatt, szemei pedig élettelenül merednek előre. Noha tudtam, hogy bántani akart minket, az, hogy a szemem láttára lett öngyilkos, kikészített.

Nem érzékeltem, ahogy a fiúk felemelték Dórit a földről és kivitték a konyhából, arra se reagáltam, hogy Kris az orrom előtt lengeti a kezét, sőt, azt se vettem észre, amikor óvatosan karjaiba kapott, és a nappaliba vitt. Hozott nekem egy pohár vizet, amit meg is itatott velem, de olyannyira lebénultam, kikapcsolt minden érzékszervem, hogy erre sem emlékeztem.

   Fogalmam sincs, mennyi idő telt el, és hogy eközben mi minden történt, de még sötét volt, amikor ismét az ágyamban találtam magam. Dóri már magánál volt, Baekhyun mellette feküdt és a hátát simogatta, Kris pedig az ágy végében ült és az arcomat fürkészte. Hosszú percek teltek el, de egyikünk sem szólt semmit.

- Nyugodtan lemehettek a többieknek segíteni, mi megleszünk itt – törte meg a csendet Dóri, és végigsimított Baekie kézfején.

- Ilyet még véletlenül se kérjetek tőlünk! Semmiképp nem hagyunk most magatokra! – tiltakoztak.

- Srácok, lent nagyobb szükség van rátok, rengeteg dolgot kell megbeszélnetek, mi pedig lelkizni akarunk – ültem fel én is az ágyban – Lassan világosodik, nem hiszem, hogy valaki megint ránk támadna.

- Rendben – sóhajtott fel Kris, majd felállt az ágyról – Egy rövid időre lemegyünk, hogy kibeszélhessétek magatokat, de aztán visszajövünk.

   Baekhyun nyomott egy csókot Dóri ajkaira, majd mindketten elhagyták a szobánkat. Miután becsukódott mögöttük az ajtó, Dórival egymásra néztünk, és mintha csak erre vártunk volna, sírni kezdtünk. Megöleltük egymást és úgy zokogtunk egymás nyakába borulva.

- Ez… ez már túl sok… én ezt nem bírom feldolgozni – törölgettem szemeimet, de könnyeim csak nem akartak alábbhagyni.

- Én sem… Folyton látom magam előtt, ahogy megöli magát, ahogy folyik belőle a vér… - tűrte hátra haját – Olyan fullasztó ez a szoba – kelt ki az ágyból, majd az ablakhoz lépett és kinyitotta azt. – A nyakad jól van? – fordult felém.
- Igen, azt hiszem. Kicsit fáj, de majd helyre jön – tettem nyakamra kezemet, és csak ekkor tűnt fel, hogy be van kötve. - Mikor lesz ennek az egésznek vége? – zokogtam fel ismét, majd én is az ablakhoz mentem és nagyot szippantottam a hajnali hideg levegőből.

- Nem tudom, de úgy érzem, lassan megőrülök. Itt ez a ház, a srácokkal, ahol biztonságban kéne éreznünk magunkat, erre úgy érzem, mintha egy kalitkába lennék zárva. Fojtogat, és frusztrált vagyok, és nem akarok mást, csak eltűnni innen – fakadt ki Dóri, és arcát kezeibe temette.

   Odaléptem mellé és magamhoz öleltem. Pontosan tudtam, mit érez, hisz bennem is ez játszódott le. Ha itt ránk támadnak, akkor hol máshol bújhatnánk el?

- Elmegyünk a partra? – kérdezte Dóri néhány perccel később.
- Most? – néztem nagy szemekkel barátnőmre.
- Aha.
- De a srácok… és ami nemrég történt… Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne.
- Én is félek, de nem bírok itt maradni. Ki kell szellőztetnem a fejem, és a srácok tuti nem engednének el minket, úgyhogy szépen kimászunk az ablakon, és kész. Mire észrevennék, hogy elmentünk, már vissza is jövünk.
- És ha nem? Chanyeol akár meg is hallhatja, hogy épp mászunk le a fán.
- Nem fogják észrevenni. Mindannyian ki vannak merülve, és kicsit össze vannak zavarodva ettől az egésztől. Na, gyere már! – kérlelt, és már át is mászott az ablakból a fára.
- Oké, én is megyek, de ha lebukunk, te viszed el a balhét – mondtam, és utána másztam.

   Szerencsére sikeresen földet értünk, és anélkül kiléptünk az utcára, hogy a fiúk ezt észrevették volna. Az utca csendes volt és kihalt, ami valóban hátborzongató volt, de most ez érdekelt minket a legkevésbé. Karöltve sétáltunk el egészen a Han folyó partjára, ami alig tíz percre volt az otthonunktól.

   Leültünk a kövekre, és belelógattuk a lábunkat a vízbe. Eleinte nem szóltunk egymáshoz, csak meredtünk magunk elé és néztük, ahogy a víz hullámzik. Mindketten azt reméltük, ez majd segít megnyugtatni minket, hogy a víz majd kimossa szívünkből, lelkünkből a gyilkosság kínzó gondolatait, de semmi nem történt. A hullámok morajlása csak még inkább fokozták bennünk a tehetetlenséget, a feszültséget.

   Újból sírni kezdtünk. Ott ültünk a parton, a szemünkből csordogáló könnyek elhomályosították a túlsó parton lévő fényeket, miközben az éjszaka lassan tovaszállt és világosodni kezdett.
- Szerinted kik akarnak minket bántani? – kérdeztem rekedtes hangon.
- Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs… Senkit nem bántottunk, nem voltak ellenségeink, úgyhogy nem tudom. Ha pedig a srácok rosszakarói, akkor… akkor se értem, hogy miért pont minket. Miért kell ártatlanokat bántaniuk? Ez annyira hülyeség.
- Bár lenne ennek valahogy vége… - sóhajtottam fel.
- Igen, lehetne… És ez a betolakodó… Nem tudom kiverni a fejemből… Látom az arcát magam előtt, és egyszerűen nem tudom elfelejteni.
- Én sem… Nem értem, miért jött ide. Tudhatta, hogy ez lesz. Tizenkettő egy ellen… Ráadásul inkább öngyilkos lett, semmint akármit is elárult volna.

   Perceken át taglaltuk, vajon mi folyik itt, mi ez az egész, amibe csöppentünk, majd miután kellőképpen kisírtuk magunkat, már csak egymás mellett ültünk és ismét a víz felszínén megcsillanó fényeket néztük.
- Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy megzavarunk titeket, csak érdeklődni szeretnénk, hogy jól vagytok? – két srác lépett oda hozzánk, mire mindketten odakaptuk fejünket.
- Öhm… igen, minden rendben van – felelte Dóri – Miért ne lenne?
- Mert hajnali 4 óra van, és ilyenkor egy lélek sem szokott errefelé járkálni – mondta a másikjuk – Mindennap erre szoktunk hazajönni a munkából, és eddig még ilyen korai időben nem láttunk errefelé senkit.
- Óh, vagy úgy – eresztettem meg egy mosolyt – Tényleg minden rendben, csak szeretjük a napfelkeltéket és most lesz alkalmunk ezt megnézni – füllentettem, hisz nem mondhattam el az igazat két vadidegen srácnak, hogy éppenséggel alig egy órája láttuk, ahogy valaki megöli magát közvetlen előttünk. Még mindig pocsékul éreztem magam, de az, hogy nem kellett a lakásban dekkolnunk, valamivel oldotta bennem a félelmet.
- Biztos? Csak mert… könnyes az arcotok és… Te jóég, neked mi történt a nyakaddal? – guggolt le mellém az egyik srác, mire zavartan összehúztam a pulcsimat, hogy ne látszódjon a kötés.
- Semmi, nem lényeges – feleltem és Dórira néztem.
- Ki bántott? Talán a barátod? – kérdezte aggódva és ujjaival állam alá nyúlt, hogy szemembe nézhessen – Hagyd el őt, vagy hívd a rendőrséget. Ha most bántott, később is fog!
- Nincs barátom – mondtam szűkszavúan, és ismét a Han folyót kezdtem el kémlelni.
- Csak véletlen baleset volt – segített ki Dóri, amiért nagyon hálás voltam.
- De akkor miért sírtatok? Az emberek nem sírnak csak úgy. Történt valami? – kérdezték, de nem válaszoltunk. Mégis mit mondhattunk volna erre? – Tudunk valamiben segíteni?
- Nem, nem kell, minden rendben, csak… áh, lényegtelen. – most Dóri volt az, aki megeresztett egy aprócska mosolyt.
- Nem akarok bunkó lenni, de ismeretlenekkel nem szívesen beszélem meg a problémáimat.
- Igaz is. Jiyong vagyok, ő pedig Changmin - nyújtott kezet, amit elfogadtam.
- MinSeo, ő pedig a barátnőm, Dóri.
- Nos. Most, hogy már ismerjük egymást, meghívhatunk titeket egy italra? Hátha attól jobban lesztek.
- Nekem barátom van, úgyhogy én ezt mellőzném, ha nem gond – mondta Dóri.
- Én sem hiszem, hogy ez túl jó ötlet lenne. Lassan amúgy is haza kéne mennünk, nem tudják, hogy eljöttünk – álltam fel a földről – Ne haragudjatok, kedves tőletek, hogy szeretnétek segíteni, de nem kell, minden rendben van.
- Rendben. Akkor legalább elkísérünk titeket egy darabig, mi is éppen hazafelé tartunk.

- Oké.

   Az út felét Changminnel és Jiyonggal tettük meg, és sikerült egy kicsit feloldaniuk bennünket. Elökörködtek egy sort, amin mi jókat nevettünk és pont erre volt szükségünk ebben a lelki állapotban. Bár tudtuk, ez a jókedv nem hosszútávra szól, mégis, ez a pár perc, amíg elvonatkoztattunk a gyilkosságtól, jót tett nekünk.

Miután elköszöntünk a fiúktól, futólépésben mentünk haza, másztunk vissza a fán keresztül a szobába és csak remélni mertük, hogy a fiúk nem vették észre, hogy körülbelül egy órára ellógtunk otthonról.



Megjegyzés: A két fiúnak semmi köze a TVXQ-s Changminhoz és a Big Banges GD-hez, pusztán csak a nevük az... :D

19. rész

19. rész

*Dóri szemszög*

- Most pedig- guggolt le elé Chen, és megragadta a férfi nyakát- Áruld el, hogy ki vagy, és mit akarsz!
- Nem fogtok kiszedni belőlem semmit!- sziszegte összeszorított fogakkal.
Xiumin megint megfagyasztotta a csuklóját, mire felordított.
- Ki küldött ide?- kérdezte Chen idegesen.
Mivel nem válaszolt, Xiumin újra megfagyasztotta, amire megint csak ordítás volt a válasz.
- Minseo!- kapkodtam sírva a levegőt.
- Jézusom, Dóri!- nézett rám rémültem, könnyes szemekkel. 
- Mi a baj?- lépett mellénk Baekhyun.
- Szerintem pánikrohama van- ültetett le Minseo az egyik fotelbe.
- Csodás… Komolyan ő kell a főnököknek…- forgatta a szemeit a behatoló.
- Kuss legyen!- rúgott bele Xiumin.
Még hangosabban felzokogtam, ezért Baekhyun leguggolt elém.
- Dóri, figyelj rám- fogta meg az arcom.
- Neeeeem…- tekertem a fejem zokogva.
- Kérlek!- simított végig az arcomon- Kérlek, nézz rám!
Ki kellett pislognom a könnyeim, hogy lássam Baekhyun arcát.
- Minden rendben lesz- simogatta hüvelykujjával az arcom- Nem fogjuk engedni, hogy bárki is bántson titeket! Hallod? Senki sem fog titeket bántani…
Csendben megöleltem, ő pedig nyugtatóan simogatta a hátam.
- Mindjárt elhányom magam- szólalt meg megint a behatoló.
- Fogd már be a pofádat!- kiabált rá Chen- Rohadtul nem vagy abban a helyzetben, hogy itt jártasd a szád!
- A lányokat ki kellene innen vinni…- nézett ránk Kris.
- Nem megyünk sehova!- mondta Minseo határozottan- Mi van, ha nincs egyedül?
- Egyedül van- mondta Chanyeol- Különben ő is ordított volna attól a hangtól.
- Baekhyun, én nagyon félek!- szipogtam.
- Majd én veletek maradok!- simított végig a hajamon- Gyertek a konyhába!
- Kai, te is menj velük, hogy ha szükséges, el tudd teleportálni a lányokat- Kris.
Baek és Kai kikísért minket a konyhába.
- Tessék!- tett le elém a pultra egy pohár narancslevet Minseo.
- Mit akarhat?- kérdeztem szipogva.
- Valószínűleg titeket- sóhajtott Baekhyun- De rossz helyen kopogtat, egy ujjal se nyúlhat hozzátok!
Ekkor üvöltést hallottunk és Minseoval összerezzentünk.
- Csak kínzással lehet kiszedni belőle bármit is?- kérdezte Minseo könnyes szemekkel.
- Attól tartok, hogy még úgy sem fog túl sokat elárulni…- sóhajtott D.O., aki pont akkor lépett be a konyhába- Nem ennétek valamit?
- Egy falat se menne le a torkomon- nézett maga elé Minseo.
- Különben is, az éjszaka közepén ne fáradj miattunk- fogtam meg a kezét, mire ő bátorítóan rám mosolygott.
Láttam, hogy Minseo remeg, és csendben pityereg. Elengedtem D.O. kezét, odamentem hozzá, és csendben megöleltem.
- Borzasztóan félek…- suttogta magyarul- Nem is igazán magam miatt, hanem téged féltelek meg a fiúkat. Rettegek attól, hogy valami történik veletek…
- Nem fog történni semmi- hajtottam a vállára a fejem- A fiúk vigyáznak ránk.
- Tudom, de… Nem élhetünk életünk végéig a fiúk nyakán… Ezentúl csak felügyelettel mehetünk bárhová?
- Csak addig, amíg ki nem derül, hogy ki akar bántani minket…
Ezután csendben öleltük egymást, egészen addig, amíg a nappaliból nagy kiabálásokat nem hallottunk. D.O. és Baekhyun azonnal felugrott és kifutott a nappaliba. Minseoval rémülten néztünk Kaira, aki rögtön mellénk lépett. Láttam rajta, hogy ő sem értette, mi történhetett, de feszülten figyelte, mikor kell minket elteleportálni. Azonban mielőtt bárki is beléphetett volna a konyhába, az ajtó nagy erővel becsapódott, Kai elterült mögöttünk, Minseo pedig sikítva távolodott tőlem, mintha valaki vonszolná. Nem sokkal később felbukkant mögötte a behatolónk, és egy kés szorított a nyakához.
- Ne, kérlek, őt ne bántsd, kérlek, engedd el!- könyörögtem sírva.
- Csend!- szólt rám mérgesen- Hagyd abba a bömbölést!- rántott egyet Minseon.
- Kérlek, engedd el!- folytattam a könyörgést- Én elmegyek veled, csak őt ne bántsd!
- Kuss legyen!- hangja visszhangot vert a konyhában- Komolyan ennyire ostoba vagy? Mindketten kelletek nekik!
- Kiknek?- kérdezte Minseo.
- Nemsokára megtudjátok!- húzódott gonosz mosolyra az ajka.
- Kérlek!- könyörögtem.
- Fogd már be a szád, vagy kivágom a nyelvedet!- ordított magából kikelve.
- Dóri, Minseo!- rángatta Baekhyun az ajtót.
- Itt vagyunk!- kiabáltuk egyszerre, majd Minseo felsikított, mert a kés felsértette a bőrét.
- Indulás kifelé!- bökött a fejével az egyik ablakra.
- Nem megyek sehová!- mondtam- Addig nem, amíg Minseot el nem engeded!
- Nyissátok már ki azt a kurva ajtót!- ordított Baekhyun magából kikelve.
- Indulj meg az ablakhoz- sziszegte összeszorított fogakkal a férfi.
- Nem!
Ezután nagyon gyorsan történt minden. Minseo hasba könyökölte a férfit, és azonnal hozzám futott. Ugyanabban a pillanatban kirobbant az ajtó, és a fiúk rögtön hozzánk futottak.
- Nem szedtek ki belőlem semmit!- ordította a behatoló, és egy könnyed mozdulattal végighúzta a kést a torkán.
Baekhyun azonnal elém ugrott, hogy eltakarja előlem a férfit, de késő volt, mindent láttam. Láttam, hogy Baekhyun mondd valamit, de hallani nem hallottam semmit. Semmit sem fogtam fel abból, ami körülöttem történt. Láttam még Baekhyun rémült tekintetét, aztán elsötétült minden.

18. rész

 

18. rész
*MinSeo szemszög*

Ideges voltam, és feszült, ahogy Tao mellett sétáltam a boltban, de próbáltam elnyomni magamban ezeket az érzéseket. Szerettem volna tudni, hogy mégis ki volt az, akit megölt és miért tette, de féltem, hogy nem olyan választ kapok, amit meg tudnék emészteni.
- Utálom, mikor ezt csinálod – fordult egyszer csak velem szembe Tao és gyanúsan fürkészte az arcomat – Mit akarsz tudni?
- Tessék? – kérdeztem vissza tetetve az ártatlan, és zavartan kaptam el a fejem róla.
- Van valami, amire kíváncsi vagy, csak nem mered megkérdezni. És ne hazudj nekem, mert látom rajtad, elég rosszul leplezed magad. Mit akarsz tudni?
Utáltam, hogy ilyen könnyen átlát rajtam, de akkor sem akartam feltenni a kérdést. Szívem az izgalomtól és a félelemtől dübörgött, és hiába akartam elcsitítani, nem engedelmeskedett.
Lekaptam még néhány dolgot a polcról, ami mellett álltunk, majd megindultam a kassza felé.
- Nincs semmi, amit tudni szeretnék – feleltem neki egyszerűen, és még én magam is meglepődtem nyugodtságomon.
- Ja, persze. Mondtam, hogy nekem ne hazudj – kapta el hirtelen a karom, és berántott az egyik sorba. Szemei dühödten villantak rám, én pedig megijedtem. Egy merő pillanatig egymás szemébe néztünk, majd végül elengedte a karom, de továbbra sem mozdult.
- Miért akarod tudni, hogy éppen mire gondolok? Tudtommal nem érdekellek – vágtam neki vissza, és láttam, ahogy arcára zavartság ült. Halványan elmosolyodtam magamban, hogy kifogtam rajta, aztán visszaöltöttem magamra a dühödt álarcomat – Különben meg csak szimplán nem tudok kiigazodni rajtad. Nemrég még ki akartál nyírni, az utóbbi napokban meg magadhoz képest rendes vagy.
- Nehogy azt hidd, hogy azért, mert most elkísértelek, és mert megmentettem az életed, már mindjárt barátok vagyunk. Ettől én még ugyanúgy utállak, és minden vágyam az, hogy holtan lássalak. Csakis a srácok miatt tűrlek el téged is meg a kis barátnődet – hajolt hátulról a fülemhez, és úgy suttogott – Az első adandó alkalommal, amikor lehetőségem lesz rá, és amikor a srácok hite meginog bennetek, én mindkettőtöket elteszem láb alól.
Hazudnék, ha azt mondanám, nem ijedtem meg, mert megijedtem, de valahol legbelül pontosan tudtam, hogy ezt pont azért mondja, hogy megijesszen, és hogy magával elhitesse, hogy nem kedvel. Pedig kedvelt, és éppen ezért mentem bele a kis játékába.
- Féltékeny vagy? – fordultam vele szembe, mire ismét átsuhant az arcán a döbbenet. Értetlenül pillantott rám – Féltékeny vagy, mert úgy gondolod, hogy Dórival átvettük a helyedet? Ugyan Tao, ahogy te átlátsz rajtam, úgy én is átlátok rajtad. A kettőnk között az a különbség, hogy én pontosan tudom ezt, te viszont nem – megeresztettem egy győzedelmes mosolyt, majd a pénztáros felé fordultam.
- Ezt még nagyon megbánod – fúrta mélybarna, haragtól lángoló tekintetét az enyémbe, majd kikerülve engem, magamra hagyott.

*

Aznap többet nem is szóltunk egymáshoz Taoval. Ő bevonult a szobájába, én pedig a sajátomba és mindketten tettük a magunk dolgát.
Csak késő délután értek haza a többiek, aminek rettenetesen örültem, mert már kezdtem unni magam egyedül. Chanyeol elég pocsékul festett, rettentő fáradt volt, így ő el is vonult aludni. A többiek azt mondták, egész álló nap az új képességének irányítását próbálta megtanulni, ami a főnökünk szerint nagyon jól ment neki. Hihetetlenül gyorsan és ügyesen tanul, ami aznap éjszaka előnyünkre is vált.

*

Éjfél lehetett, amikor már mindenki javában aludt, kivéve két személyt. Dóri, amint éjfélt ütött az óra, kimászott az ágyból, és a nappaliba ment, ahol már Baekhyun várta.
- Bocsi, Minseo elég lassan aludt el – húzta el a száját, majd megölelte a fiút.
- Nem gond – simított végig a lány arcán, majd megcsókolta – Gyere, mutatok neked valamit.
Baekhyun kézen ragadta Dórit, majd a hátsó ajtón kimentek az udvarra. A ház mögött volt egy kisebb domb, ahol már ki volt terítve egy pokróc. Leültek rá, majd a fiú magához ölelte a lányt, aki fejét mellkasába fúrta.
- Úristen, olyan szép innen a kilátás – gyönyörködött Dóri, amikor körbenézett és rájött, hogy a dombról a környék egy részét be lehet látni. Az utcai lámpák és a Hold ezüstös ragyogása csak még inkább fokozták a romantikus hangulatot.
- Pont ezt akartam megmutatni neked – mosolyodott el Baekie – Mindig ide szoktam jönni, ha ki akarok kapcsolódni.
- Előbb is mutathattad volna – nézett szúrósan a fiú arcába, de azért elmosolyodott.
- Akkor még nem voltál a barátnőm – csókolta meg gyengéden.
Percek, talán órák teltek el, miközben egymást ölelve ültek a földön, gyönyörködtek a kilátásban és beszélgettek. Hűvös szél fújt, amitől Dóri libabőrös lett. Baekhyun ezt észrevette, és mosolyogva vette le pulóverét, és terítette rá a lányra, aki csak zavartan elpirult. A fiú közelében sosem tudott parancsolni érzéseinek, valahogy akkor mindig olyan kábultnak érezte magát.
Baekhyun ismét megcsókolta, majd óvatosan hátradöntötte Dórit a földön, fölé magasodott, és úgy csókolták tovább egymást. Lágyan simogatta a lány oldalát, aki karját összekulcsolta a fiú nyakában, és néha-néha beletúrt Baekhyun hajába. Dóri minden porcikája remegett, azt se tudta, hogy fiú-e vagy lány. Egyszerűen csak élvezte a pillanatot, a varázst, amit az imádott fiúval tölthetett. Az elmúlt időszak amúgy is kimerítő volt, így mindkettőjüknek kijárt egy kis pihenés és boldogság.
- Meddig akarjuk titokban tartani a kapcsolatunkat? – kérdezte Dóri nem sokkal később.
- Nem tudom, de ez olyan izgalmas. Mi lenne, ha addig nem mondanánk el senkinek, amíg le nem bukunk? – dörzsölte össze tenyereit a fiú, mire Dóri csak játékosan meglökte a vállát.
- Hát, akkor eddig tartott a móka – szólaltam meg a hátuk mögött, mire mindketten ijedten pattantak fel.
- Minseo? Te mit keresel itt? – kérdezték szinte egyszerre, én pedig csak jót nevettem ijedt arcuk láttán.
- Felébredtem, és nem voltál mellettem, úgyhogy elindultalak megkeresni és itt kötöttem ki. De mivel biztonságban vagy, és ha jól vettem le, épp a nagy romantikázást zavartam meg, akkor már itt sem vagyok – intettem nekik, majd vigyorogva hátat fordítottam, és visszasétáltam a dombról.
- Min! Ha el mered mondani akárkinek is, hogy mi együtt vagyunk, akkor… - szólt utánam Baekie, de nem tudta, mivel vágjon vissza.
- Akkor majd mi is elmondjuk, hogy te meg Tao kezdetek összemelegedni – fejezte be helyette Dóri, és elvigyorodott. Baekhyun először ledöbbent, majd ő is elvigyorodott, én pedig szúrósan néztem rájuk.
- Ez nem is igaz! Csak délután elkísért a boltba, mert nem volt itthon senki – mondtam, de továbbra sem hagyták abba a vigyorgást.
- Persze, persze, nem is tudom, ki áradozott róla egész este.
- Ó, én erről lemaradtam – mondta Baekhyun, majd nevetve odasétált mellém Dórival – Azért csak óvatosan Taoval, elég nagy állat tud lenni.
- Fejezd már be! – csaptam vállon, de aztán én is elnevettem magam – Túl sokat képzeltek kettőnkről, de nyugi, én nem árulom el a kis titkotokat.
Visszamentem a lakásba, majd nem sokkal később Dóriék is csatlakoztak. Még beszélgettünk pár percet, majd mind a hárman visszamentünk aludni. Épp leoltottuk a villanyt, amikor megszólalt a riasztó.
- Mi a halál? – ugrottunk fel egyszerre Dórival, és ijedten néztünk össze.
Fél perc sem telt el, amikor Kris és Baekhyun rontott be a szobánkba.
- Jól vagytok? – kérdezte Kris rémülten, mi pedig csak bólintottunk – Akkor jó. Gyertek gyorsan, le kell mennünk a nappaliba – rángattak ki minket az ágyból, mi pedig engedelmeskedtünk.
- Mi ez az egész? – néztünk körbe ijedten, ahol már mindannyian ott voltak és egy körben álltak, támadásra készen.
- Kai! Bármi történik, te azonnal elteleportálod őket innen! – adta ki a parancsot Baekhyun, és mellénk állította Kait, aki kezét a vállunkra helyezte.
- Mi van már? – kiáltottunk fel egyszerre Dórival, és fogtuk meg egymás kezét.
- Van valaki a lakásban. A riasztó csak akkor szólal meg, ha egy láthatatlan lény teszi be a lábát – vázolta fel a helyzetet Sehun.
Ha lehet, még jobban elöntött minket a félelem, és még szorosabban bújtunk egymáshoz. Kai mögöttünk állt, Kris és Baekhyun előttünk, a többiek pedig körülöttünk szétszórva.
- És most mit csinálunk? – kérdeztem remegő hangon, és belekaroltam a másik kezemmel Krisbe, aki egy lépést hátrébb lépett és átkarolta derekam.
- Várunk – mondta Tao, és vetett rám egy pillantást.
- De mire?
- Arra, hogy megmutassa magát, vagy tegyen bármiféle lépést, amiből tudjuk, hol van éppen – kapcsolta le a riasztót Luhan, majd visszaállt a helyére.
Kínzó lassúsággal teltek el a percek, néma csendben. Csak a szívverésünk dobogását és a lélegzetvételünket lehetett hallani. Dórira néztem, aki csendben könnyezett mellettem, mire még szorosabban megöleltem. Rettenetesen féltünk, mindannyian. Arra gondoltam, vajon ki lehet az, aki annyira akar minket, hogy egyedül képes idejönni?
- Chanyeol… - szólalt meg hirtelen mellettem Dóri, mire többen csendre intették, de nem hallgatott rájuk – Te meg tudsz süketíteni embereket, igaz?
Az említett és még néhányan ránéztünk, majd miután Channie bólintott egy aprót, folytatta:
- És azt nem tudod elintézni, hogy ne megsüketüljön, hanem hangokat halljon? Úgy értem, valami éles hangot nem tudsz a fülébe juttatni? Mert ha igen… - nem fejezte be, anélkül is tudtuk, mit akar mondani.
A fiúk összenéztek, majd Suho szólalt meg:
- Egy próbát megér. Jobb, mint a semmi.
Chanyeol a többiek háta mögé lépett, majd lehunyta szemeit. Koncentrált, mélyen magába nézett, kizárta a külvilágot. Izmai megfeszültek, erei kidagadtak, ahogy erőlködött. Fájdalmasan nyöszörgött, de nem adta fel. Az izzadság patakokban folyt róla, mellkasa fel-leliftezett. Egy erőteljes üvöltés szakadt ki belőle, majd térdre esett. Dórival oda akartunk sietni, de a srácok visszafogtak minket. Féltem, hogy valami baja fog esni, hogy valami komolyabb fog vele történni, de ezek szerint a többiek tudták, hogy minden rendben van. Valószínűleg így reagál valaki, amikor egy új képességben még nem jártas. Rossz volt nézni, ahogy Channie szenved, és teljesen kimerül, de sikerült elérni, amit akartunk.
Egy másik kiáltás szelte ketté a levegőt, közvetlen előttünk. Mindannyian odakaptuk a fejünket, és feszülten figyeltünk. Nem telt el néhány másodperc, és egy emberi test alakja kezdett el kirajzolódni, amely fokozatosan erősödött, végül megjelent előttünk az egész lény.
- Fejezd már be! – üvöltötte az illető, miközben a fejét fogva, a földön fekve ordítozott.
Chanyeol abbahagyta, és teljesen elgyengülve nyúlt el a padlón. Tao és Luhan odasiettek hozzá, és a kanapéra ültették, míg Lay, D.O., Xiumin és Chen az idegenhez léptek, és körbeállták.
- Eszedbe ne jusson a szökés, mert itt helyben megállítom a szívverésed – mondta Xiumin, és hogy bizonyítsa, hogy nem csak fenyegetőzik, megragadta az illető csuklóját, és megfagyasztotta az érintett területet. Az ismeretlen újból felüvöltött, mire Xiumin megszüntette a fagyást, de továbbra sem engedte el a kezét.
- Most pedig – guggolt le elé Chen, és megragadta a férfi nyakát – Áruld el, hogy ki vagy és hogy mit akarsz!