18. rész
*MinSeo szemszög*
Ideges voltam, és feszült, ahogy Tao mellett sétáltam a boltban, de próbáltam elnyomni magamban ezeket az érzéseket. Szerettem volna tudni, hogy mégis ki volt az, akit megölt és miért tette, de féltem, hogy nem olyan választ kapok, amit meg tudnék emészteni.
- Utálom, mikor ezt csinálod – fordult egyszer csak velem szembe Tao és gyanúsan fürkészte az arcomat – Mit akarsz tudni?
- Tessék? – kérdeztem vissza tetetve az ártatlan, és zavartan kaptam el a fejem róla.
- Van valami, amire kíváncsi vagy, csak nem mered megkérdezni. És ne hazudj nekem, mert látom rajtad, elég rosszul leplezed magad. Mit akarsz tudni?
Utáltam, hogy ilyen könnyen átlát rajtam, de akkor sem akartam feltenni a kérdést. Szívem az izgalomtól és a félelemtől dübörgött, és hiába akartam elcsitítani, nem engedelmeskedett.
Lekaptam még néhány dolgot a polcról, ami mellett álltunk, majd megindultam a kassza felé.
- Nincs semmi, amit tudni szeretnék – feleltem neki egyszerűen, és még én magam is meglepődtem nyugodtságomon.
- Ja, persze. Mondtam, hogy nekem ne hazudj – kapta el hirtelen a karom, és berántott az egyik sorba. Szemei dühödten villantak rám, én pedig megijedtem. Egy merő pillanatig egymás szemébe néztünk, majd végül elengedte a karom, de továbbra sem mozdult.
- Miért akarod tudni, hogy éppen mire gondolok? Tudtommal nem érdekellek – vágtam neki vissza, és láttam, ahogy arcára zavartság ült. Halványan elmosolyodtam magamban, hogy kifogtam rajta, aztán visszaöltöttem magamra a dühödt álarcomat – Különben meg csak szimplán nem tudok kiigazodni rajtad. Nemrég még ki akartál nyírni, az utóbbi napokban meg magadhoz képest rendes vagy.
- Nehogy azt hidd, hogy azért, mert most elkísértelek, és mert megmentettem az életed, már mindjárt barátok vagyunk. Ettől én még ugyanúgy utállak, és minden vágyam az, hogy holtan lássalak. Csakis a srácok miatt tűrlek el téged is meg a kis barátnődet – hajolt hátulról a fülemhez, és úgy suttogott – Az első adandó alkalommal, amikor lehetőségem lesz rá, és amikor a srácok hite meginog bennetek, én mindkettőtöket elteszem láb alól.
Hazudnék, ha azt mondanám, nem ijedtem meg, mert megijedtem, de valahol legbelül pontosan tudtam, hogy ezt pont azért mondja, hogy megijesszen, és hogy magával elhitesse, hogy nem kedvel. Pedig kedvelt, és éppen ezért mentem bele a kis játékába.
- Féltékeny vagy? – fordultam vele szembe, mire ismét átsuhant az arcán a döbbenet. Értetlenül pillantott rám – Féltékeny vagy, mert úgy gondolod, hogy Dórival átvettük a helyedet? Ugyan Tao, ahogy te átlátsz rajtam, úgy én is átlátok rajtad. A kettőnk között az a különbség, hogy én pontosan tudom ezt, te viszont nem – megeresztettem egy győzedelmes mosolyt, majd a pénztáros felé fordultam.
- Ezt még nagyon megbánod – fúrta mélybarna, haragtól lángoló tekintetét az enyémbe, majd kikerülve engem, magamra hagyott.
*
Aznap többet nem is szóltunk egymáshoz Taoval. Ő bevonult a szobájába, én pedig a sajátomba és mindketten tettük a magunk dolgát.
Csak késő délután értek haza a többiek, aminek rettenetesen örültem, mert már kezdtem unni magam egyedül. Chanyeol elég pocsékul festett, rettentő fáradt volt, így ő el is vonult aludni. A többiek azt mondták, egész álló nap az új képességének irányítását próbálta megtanulni, ami a főnökünk szerint nagyon jól ment neki. Hihetetlenül gyorsan és ügyesen tanul, ami aznap éjszaka előnyünkre is vált.
*
Éjfél lehetett, amikor már mindenki javában aludt, kivéve két személyt. Dóri, amint éjfélt ütött az óra, kimászott az ágyból, és a nappaliba ment, ahol már Baekhyun várta.
- Bocsi, Minseo elég lassan aludt el – húzta el a száját, majd megölelte a fiút.
- Nem gond – simított végig a lány arcán, majd megcsókolta – Gyere, mutatok neked valamit.
Baekhyun kézen ragadta Dórit, majd a hátsó ajtón kimentek az udvarra. A ház mögött volt egy kisebb domb, ahol már ki volt terítve egy pokróc. Leültek rá, majd a fiú magához ölelte a lányt, aki fejét mellkasába fúrta.
- Úristen, olyan szép innen a kilátás – gyönyörködött Dóri, amikor körbenézett és rájött, hogy a dombról a környék egy részét be lehet látni. Az utcai lámpák és a Hold ezüstös ragyogása csak még inkább fokozták a romantikus hangulatot.
- Pont ezt akartam megmutatni neked – mosolyodott el Baekie – Mindig ide szoktam jönni, ha ki akarok kapcsolódni.
- Előbb is mutathattad volna – nézett szúrósan a fiú arcába, de azért elmosolyodott.
- Akkor még nem voltál a barátnőm – csókolta meg gyengéden.
Percek, talán órák teltek el, miközben egymást ölelve ültek a földön, gyönyörködtek a kilátásban és beszélgettek. Hűvös szél fújt, amitől Dóri libabőrös lett. Baekhyun ezt észrevette, és mosolyogva vette le pulóverét, és terítette rá a lányra, aki csak zavartan elpirult. A fiú közelében sosem tudott parancsolni érzéseinek, valahogy akkor mindig olyan kábultnak érezte magát.
Baekhyun ismét megcsókolta, majd óvatosan hátradöntötte Dórit a földön, fölé magasodott, és úgy csókolták tovább egymást. Lágyan simogatta a lány oldalát, aki karját összekulcsolta a fiú nyakában, és néha-néha beletúrt Baekhyun hajába. Dóri minden porcikája remegett, azt se tudta, hogy fiú-e vagy lány. Egyszerűen csak élvezte a pillanatot, a varázst, amit az imádott fiúval tölthetett. Az elmúlt időszak amúgy is kimerítő volt, így mindkettőjüknek kijárt egy kis pihenés és boldogság.
- Meddig akarjuk titokban tartani a kapcsolatunkat? – kérdezte Dóri nem sokkal később.
- Nem tudom, de ez olyan izgalmas. Mi lenne, ha addig nem mondanánk el senkinek, amíg le nem bukunk? – dörzsölte össze tenyereit a fiú, mire Dóri csak játékosan meglökte a vállát.
- Hát, akkor eddig tartott a móka – szólaltam meg a hátuk mögött, mire mindketten ijedten pattantak fel.
- Minseo? Te mit keresel itt? – kérdezték szinte egyszerre, én pedig csak jót nevettem ijedt arcuk láttán.
- Felébredtem, és nem voltál mellettem, úgyhogy elindultalak megkeresni és itt kötöttem ki. De mivel biztonságban vagy, és ha jól vettem le, épp a nagy romantikázást zavartam meg, akkor már itt sem vagyok – intettem nekik, majd vigyorogva hátat fordítottam, és visszasétáltam a dombról.
- Min! Ha el mered mondani akárkinek is, hogy mi együtt vagyunk, akkor… - szólt utánam Baekie, de nem tudta, mivel vágjon vissza.
- Akkor majd mi is elmondjuk, hogy te meg Tao kezdetek összemelegedni – fejezte be helyette Dóri, és elvigyorodott. Baekhyun először ledöbbent, majd ő is elvigyorodott, én pedig szúrósan néztem rájuk.
- Ez nem is igaz! Csak délután elkísért a boltba, mert nem volt itthon senki – mondtam, de továbbra sem hagyták abba a vigyorgást.
- Persze, persze, nem is tudom, ki áradozott róla egész este.
- Ó, én erről lemaradtam – mondta Baekhyun, majd nevetve odasétált mellém Dórival – Azért csak óvatosan Taoval, elég nagy állat tud lenni.
- Fejezd már be! – csaptam vállon, de aztán én is elnevettem magam – Túl sokat képzeltek kettőnkről, de nyugi, én nem árulom el a kis titkotokat.
Visszamentem a lakásba, majd nem sokkal később Dóriék is csatlakoztak. Még beszélgettünk pár percet, majd mind a hárman visszamentünk aludni. Épp leoltottuk a villanyt, amikor megszólalt a riasztó.
- Mi a halál? – ugrottunk fel egyszerre Dórival, és ijedten néztünk össze.
Fél perc sem telt el, amikor Kris és Baekhyun rontott be a szobánkba.
- Jól vagytok? – kérdezte Kris rémülten, mi pedig csak bólintottunk – Akkor jó. Gyertek gyorsan, le kell mennünk a nappaliba – rángattak ki minket az ágyból, mi pedig engedelmeskedtünk.
- Mi ez az egész? – néztünk körbe ijedten, ahol már mindannyian ott voltak és egy körben álltak, támadásra készen.
- Kai! Bármi történik, te azonnal elteleportálod őket innen! – adta ki a parancsot Baekhyun, és mellénk állította Kait, aki kezét a vállunkra helyezte.
- Mi van már? – kiáltottunk fel egyszerre Dórival, és fogtuk meg egymás kezét.
- Van valaki a lakásban. A riasztó csak akkor szólal meg, ha egy láthatatlan lény teszi be a lábát – vázolta fel a helyzetet Sehun.
Ha lehet, még jobban elöntött minket a félelem, és még szorosabban bújtunk egymáshoz. Kai mögöttünk állt, Kris és Baekhyun előttünk, a többiek pedig körülöttünk szétszórva.
- És most mit csinálunk? – kérdeztem remegő hangon, és belekaroltam a másik kezemmel Krisbe, aki egy lépést hátrébb lépett és átkarolta derekam.
- Várunk – mondta Tao, és vetett rám egy pillantást.
- De mire?
- Arra, hogy megmutassa magát, vagy tegyen bármiféle lépést, amiből tudjuk, hol van éppen – kapcsolta le a riasztót Luhan, majd visszaállt a helyére.
Kínzó lassúsággal teltek el a percek, néma csendben. Csak a szívverésünk dobogását és a lélegzetvételünket lehetett hallani. Dórira néztem, aki csendben könnyezett mellettem, mire még szorosabban megöleltem. Rettenetesen féltünk, mindannyian. Arra gondoltam, vajon ki lehet az, aki annyira akar minket, hogy egyedül képes idejönni?
- Chanyeol… - szólalt meg hirtelen mellettem Dóri, mire többen csendre intették, de nem hallgatott rájuk – Te meg tudsz süketíteni embereket, igaz?
Az említett és még néhányan ránéztünk, majd miután Channie bólintott egy aprót, folytatta:
- És azt nem tudod elintézni, hogy ne megsüketüljön, hanem hangokat halljon? Úgy értem, valami éles hangot nem tudsz a fülébe juttatni? Mert ha igen… - nem fejezte be, anélkül is tudtuk, mit akar mondani.
A fiúk összenéztek, majd Suho szólalt meg:
- Egy próbát megér. Jobb, mint a semmi.
Chanyeol a többiek háta mögé lépett, majd lehunyta szemeit. Koncentrált, mélyen magába nézett, kizárta a külvilágot. Izmai megfeszültek, erei kidagadtak, ahogy erőlködött. Fájdalmasan nyöszörgött, de nem adta fel. Az izzadság patakokban folyt róla, mellkasa fel-leliftezett. Egy erőteljes üvöltés szakadt ki belőle, majd térdre esett. Dórival oda akartunk sietni, de a srácok visszafogtak minket. Féltem, hogy valami baja fog esni, hogy valami komolyabb fog vele történni, de ezek szerint a többiek tudták, hogy minden rendben van. Valószínűleg így reagál valaki, amikor egy új képességben még nem jártas. Rossz volt nézni, ahogy Channie szenved, és teljesen kimerül, de sikerült elérni, amit akartunk.
Egy másik kiáltás szelte ketté a levegőt, közvetlen előttünk. Mindannyian odakaptuk a fejünket, és feszülten figyeltünk. Nem telt el néhány másodperc, és egy emberi test alakja kezdett el kirajzolódni, amely fokozatosan erősödött, végül megjelent előttünk az egész lény.
- Fejezd már be! – üvöltötte az illető, miközben a fejét fogva, a földön fekve ordítozott.
Chanyeol abbahagyta, és teljesen elgyengülve nyúlt el a padlón. Tao és Luhan odasiettek hozzá, és a kanapéra ültették, míg Lay, D.O., Xiumin és Chen az idegenhez léptek, és körbeállták.
- Eszedbe ne jusson a szökés, mert itt helyben megállítom a szívverésed – mondta Xiumin, és hogy bizonyítsa, hogy nem csak fenyegetőzik, megragadta az illető csuklóját, és megfagyasztotta az érintett területet. Az ismeretlen újból felüvöltött, mire Xiumin megszüntette a fagyást, de továbbra sem engedte el a kezét.
- Most pedig – guggolt le elé Chen, és megragadta a férfi nyakát – Áruld el, hogy ki vagy és hogy mit akarsz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése