17. rész

17. rész
*MinSeo szemszög*

Baekhyun arcára kiült a meglepődöttség. Egyáltalán nem számított arra, hogy Dóri ezt fogja mondani, pontosabban csak mélyen legbelül remélte, hogy ez lesz a válasza. Dóri zavartan nézett a fiú arcába, majd miután amaz nem felelt, szemeit lesütve sóhajtott fel:
- Bocsi, ezt lehet nem kellett volna – érezte, ahogy teljesen elpirul, és már épp készült arra, hogy ő is aludni térjen, de Baekhyun megfogta csuklóját és magával szembe fordította.
- Ne haragudj – nézett mélyen a szemeibe, Dóri arcára pedig még jobban kiült a piros összes árnyalata. – Sajnálom, hogy kiakadtam, nem lett volna szabad. Ne értsd félre, nem vagyok féltékeny Chanyeolra, csak… azt hiszem, ez az utóbbi időszak kicsit kikészített idegileg és nem tudtam, hol áll a fejem.
- Semmi baj – húzta ki óvatosan kezeit a srácéból, miközben szíve hevesen vert. Zavarban volt a fiú közelségétől, az pedig még idegesebbé tette, hogy csak ketten voltak a konyhában – Örülök, hogy ezt megbeszéltük, de ha nem bánod, most megyek aludni, fáradt vagyok – nyomott el egy ásítást, mire Baekhyun mosolyogva bólintott egyet. 
Dóri már épp kilépett volna a konyhaajtón, amikor a fiú utána szólt.
- Egy valamit nem értek – mondta, és felállt az asztalhoz, majd Dóri elé sétált – Miért kerülgetjük egymást, amikor minden olyan nyilvánvaló?
- Mármint? – kérdezte remegő hangon Dóri, de pontosan tudta, mire gondol a srác, csak éppen… meg volt ijedve. Pontosan emlékezett még arra, amikor Baekhyun megcsókolta, de egyáltalán nem volt biztos abban, hogy az illető is emlékszik-e rá. Érezte, hogy ő sem közömbös a srác számára, mégis… nem tudta, hová tenni saját magukat. De ezzel nem csak ő volt így.
- Tudod… emlékszem a buli estéjére, amikor megcsókoltalak… - jött egy pillanatra zavarba Baekhyun is, de Dóri szinte ezt észre sem vette a saját izgalma miatt – És tudod… jó volt. 
- Hát… én… izé… én… - dadogta, de annyira összezavarta Baekhyun, hogy egy értelmes mondatot nem tudott összeszedni.
- És szeretném megismételni, ezúttal józanul – lépett közelebb hozzá, mire Dóri teljesen elhalkult. 
Ismét elpirult, és egész testében remegett, amikor a fiú kezeit derekára csúsztatta. Testük egymásnak simult, és ha Baekhyun nem tartja szorosan Dórit, ő biztosan összeesett volna. 
Lassan érintette ajkait a lány ajkaira, aki lehunyta szemeit és átadta magát az érzésnek. Lágyan, érzelmesen csókolták egymást. Dóri átkulcsolta kezét a fiú tarkóján, és teljesen belesimult az ölelésbe. 

*

Másnap már délelőtt indulásra készen álltunk a főnökünkhöz. Mivel Chanyeol teljesen maga alatt volt és szégyellte magát a viselkedése miatt, úgy döntöttünk, mindannyian elkísérjük. Vagyis ez lett volna az eredeti terv…
- Srácok, ne haragudjatok, de azt hiszem, én kihagyom ezt a kiruccanást – néztem rájuk fájdalmas arccal.
- Jól vagy? – kérdezte aggódva Dóri – Tiszta sápadt vagy.
- Csak nem érzem túl jól magam, irtózatosan fáj a hasam – húztam el számat – Tényleg ne haragudjatok, de inkább ledőlök, hátha jobban leszek.
- Rendben, akkor itt maradok én is – huppant le a kanapéra Kris.
- Ugyan, nem kell – mondtam – Chanyeolnak nagyobb szüksége van a támogatásotokra. Megleszek egyedül is – erőltettem egy mosolyt az arcomra.
- De Tao… Egy házban akarsz maradni vele? A végén még neked esik. Szerintem ez nem túl jó ötlet.
- Ugyan, nem hiszem, hogy bántani akarna. Az utóbbi időben visszafogta magát. Ráadásul még alszik, én meg bezárkózom a szobámba. Észre se fogja venni, hogy itt vagyok – erősködtem – Nem kell aggódni, nem lesz semmi.
Nagy nehezen, de sikerült meggyőznöm őket, így a többiek útra indultak, én pedig visszafeküdtem aludni.

*

Néhány órával később megébredtem, de nem voltam jobban. Kimentem a konyhába, töltöttem magamnak egy pohár vizet, és kinyitottam a szekrényt, hogy keressek magamnak fájdalomcsillapítót, de csak az üres gyógyszeres dobozok néztek velem farkasszemet.
- Csodás – forgattam meg szemeimet – Melyik barom rakta vissza őket?
Megittam a vizet, majd visszamentem a szobámba, felöltöztem és a pénztárcámmal a kezemben az ajtó felé vettem az irányt. Már a kilincsen volt a kezem, amikor eszembe jutott, hogy nem mehetek ki az utcára egyedül.
- Óh, bakker – szitkozódtam magamban, és visszaslattyogtam a szobámba.
Próbáltam valamivel elterelni a fájdalmam, de képtelen voltam erre. Nagyon is kellett az a gyógyszer, de nem tudtam, hogy a többiek mikor érnek haza. Felhívni nem akartam őket, mert ki tudja, mit csináltak éppen Channievel, és nem akartam őket zavarni. Lehet, mégiscsak jobb lett volna, ha itthon marad valaki.
Nyöszörögve húztam fel lábaimat, és temettem arcomat térdeim közé. Ekkor hirtelen eszembe jutott egy másik és egyben őrült ötlet: Tao… Tao itt van valamelyik másik szobában, őt megkérhetném, hogy jöjjön el velem, de ezzel csak egy baj volt: hogy biztos nemet mondott volna. És bevallom, kicsit féltem is odamenni hozzá, és ilyenre kérni azok után, amiket tett. Erősen elgondolkoztam azon, hogy biztos jó ötlet ez, de mivel rettenetesen görcsöltem, muszáj volt próbát tennem.
Megkerestem a szobáját, majd egy nagy levegővétel után bekopogtam. Egy „gyere be” kiáltás után benyitottam. Az ágyában ült, laptopjával az ölében. A szívem hevesen vert és alig mertem ránézni. Még jobban megijedtem, amikor rám emelte hatalmas, sötét szemeit.
- Mit akarsz? – kérdezte bunkón, majd tekintetét ismét az ölében lévő gépre helyezte – Nem érek rá.
- Öhm… - nyeltem nagyot; valahogy éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége – Fáj a hasam – mondtam, és legszívesebben elástam volna magam. Nem tudom miért, de zavarban voltam előtte. Tao csak felvont szemöldökkel nézett rám.
- És akkor most mit kezdjek veled? – kérdezte ismét nem túl kedvesen.
- Kéne gyógyszer – feleltem még mindig szűkszavúan, de hangom már nem remegett. 
- A konyhában van, a szekrényben, ha eddig nem tudtad volna.
Ekkor betelt a pohár, és az előbbi félénkség pillanatok alatt eltűnt belőlem. Kitártam az eddig résnyire nyitott ajtót, és csípőre tett kézzel néztem rá.
- Nem vagyok hülye, Tao. Szerinted, ha nem néztem volna meg, akkor itt lennék? – vágtam vissza – Tudod, elfogyott, mert egyesek megették – céloztam a múltkori bulira, amikor is Tao vagy három szem fájdalomcsillapítót is bevett.
- Akkor várd meg, míg hazajönnek a többiek, és ne nyavalyogj! Dolgom van! – förmedt rám, majd fejére húzta fülhallgatóját.
- Bazdmeg, menstruálok! – kiáltottam rá idegesen. Hihetetlen, hogy ő pillanatok alatt képes kihozni a sodromból. Olyan szívesen behúztam volna neki egyet… – Jó, tudod mit? Akkor majd egyedül megyek el abba a redvás boltba! – csaptam be dühösen az ajtót, és magamra kapva táskámat kisétáltam a lakásból.
- Idióta barom állat, hogy lehet valaki ennyire marha? Hogy lehet valaki ennyire nemtörődöm, ennyire szívtelen dög, és ennyire tahó? – morogtam az orrom alatt, miközben a kapu felé haladtam.
- Hallom ám, nem vagyok süket – szólalt meg mögöttem egy hang, mire ugrottam egyet.
- Te mit keresel itt? – néztem kerek szemekkel Taora, aki épp ekkor ért utol.
- Őnagysága nem boltba akar menni? – eresztett meg egy gúnyos mosolyt, és tovább indult.
- Nem kell eljönnöd, ha nem akarsz – néztem rá szúrósan.
- Hogyne, és akkor majd én leszek a hibás, ha történik veled valami. Úgyis szereted bajba sodorni magatokat – tárta ki előttem a kapuajtót, de nem szóltam vissza, csak fújtatva elhaladtam mellette. 
A boltig az utat néma csendben tettük meg. Semmi kedvem nem volt vele társalogni. Bármikor, mikor beszéltünk, mindig képes volt felhúzni és ezt rettenetesen utáltam. De ahogy észrevettem, az érzés kölcsönös volt.
Tao úgy jött mellettem, mint egy testőr; ha egy kicsit gyorsítottam, ő is gyorsabbra vette a tempót, ha lassítottam, ő is lassított. Nem tudom miért, de ettől mosolyogni támadt kedvem, bár ezt inkább magamba zártam. Élveztem a helyzetet, hogy igazodik hozzám, és hogyha bármi történik is, ő fog megvédeni. Furcsa volt ilyenekre gondolni, tudván, miket tett, de valahol legbelül mindig is tudtam, hogy Tao nem olyan gonosz, csak…
És ekkor eszembe jutott, amit Kris mondott: Tao is ölt embert. Hirtelen elöntött a félelem, hogy valójában egy gyilkossal sétálgatok az utcán, aki ugyanolyan veszélyes lehet, mint akárki más. Aztán fokozatosan felrémlett előttem az előző napi beszélgetés és a történtek: Chanyeol azért borult ki, mert a másik két embertől nem a képességét, hanem a gonoszságát vette át.
Taonak csak egy képessége van, és emellett gonosz. 
Akkor vele is ugyanez történhetett? És mégis mi vezette rá arra, hogy gyilkoljon?