22. rész

22. rész
*MinSeo szemszög*

- Tao, te mégis mi a fenét művelsz? – kérdeztem, amikor beléptem a konyhába. A nagy ordítozásra Baekhyun és én is felkeltünk, de lehet hogy csak azért, mert egyikünk sem tudott rendesen aludni. A többiek nem jöttek le, valószínűleg annyira kiütötte őket a mai este, hogyha bombát robbantottak volna se ébredtek volna fel.

Baekhyun néhány másodpercig farkasszemet nézett Taoval, majd villámgyorsan a barátja mellett termett, lerántotta kezeit Dóri mellől és egy hatalmasat behúzott a fekete hajúnak.
- Mégis mit akartál tenni a barátnőmmel?! – rivallt rá Baekhyun, és ismét nekiugrott – Mi a fene bajod van, haver? Képes lennél egy lányt bántani? Eszednél vagy?! – ütötte arcon újból, majd még egyet és még egyet adott neki. Tao nem sokáig tűrte ezt a fajta bánásmódot, és ő is belendült. A gonoszság, ami benne lakozott a képesség hatására, most felszínre tört és teljesen elveszítette az irányítást maga felett.
- Te nekem ne mondd meg, hogy mit csináljak, oké? Ha nem vennéd észre, ezek ketten hozták ránk a bajt! Mégis mit érdekel minket, hogy mi van velük? Hagyni kéne meghalni őket! – ordította és egy hatalmasat rúgott Baekhyun hasába. Baekhyun összegörnyedt a fájdalomtól, de mielőtt Tao élhetett volna a lehetőséggel, teljes erejével nekiment, és a földre döntötte.
- Ők a barátaink, az istenért! Mi az, hogy hagyni kéne meghalni? Térj már végre észhez, mert ez nem te vagy! A régi Tao soha nem hagyta, hogy akár csak egy ártatlan ember is megsérüljön! – emelte fel a földről a pólójánál fogva, és úgy kiáltott a képébe, majd a földre nyomta, és megint megütötte. Tao ajka felszakadt és lassan arcát elborította a vér. De nem hagyta, hogy Baekhyun győzzön. Fordított a helyzeten és most ő volt az, aki a másikat ütlegelte ott, ahol érte.

Dóri, amint Tao eltávolodott tőlem, mellém ugrott és szorosan bújt hozzám. Egy ideig teljesen ledöbbenve álltunk egymásba kapaszkodva és néztük, ahogy a fiúk egymásnak esnek, majd amikor a földön folytatták tovább a verekedést, muszáj volt közbeavatkoznunk.
- Elég legyen! – kiáltotta Dóri kétségbeesetten, és szemeibe könnyek csillantak meg – Elég legyen már, könyörgöm! Mire jó ez nektek? Fejezzétek be! – kiabálta torka szakadtából, de mintha meg se hallották volna – Minseo, csináljunk valamit! Ezek mindjárt megölik egymást! – fordult felém remegve és gyorsan leültettem az egyik székre, mielőtt összeesett volna.

Nem tudtam, mit kéne tenni. Nem mehettem fel az emeletre felkelteni a többieket, mert az túl sok idő lett volna, így szinte ösztönszerűen léptem az egymást püfölő pároshoz. Amikor Tao ismét le akart csapni Baekhyunra, elkaptam a csuklóját és ráüvöltöttem.
- Azonnal fejezd ezt be! – Tao egy merő pillanatra rám nézett és úgy tűnt, kitisztult a feje, de a gonoszság még mindig benne lappangott és átvette teste felett az uralmat.
- Ebbe ne szólj bele, te kurva! – lökött egyet rajtam, majd ismét Baekhyunra szentelte a figyelmet, de mielőtt megüthette volna, egy csattanást hallott maga mögött, és hátrafordult.
- Minseo! – sikított fel Dóri és egyből felpattant a székről. – Minseo, jól vagy? – guggolt le mellém.

Tao az összes erejét rám küldve lökött odébb, aminek következtében kissé messzebb repültem, mint gondoltuk volna, egyenesen neki az egyik konyhaszekrénynek. Nagyokat szisszenve tornáztam fel ülő helyzetbe magam, és nyöszörögve tapogattam meg a bal karomat, amire ráestem. Rettenetesen fájt az egész testem, és még levegőt is alig bírtam venni.
- Ezt akartad elérni? – lökte le magáról a fekete hajút Baekhyun, és ő is odajött hozzánk. Úgy tűnt az, hogy Tao bántott, visszazökkentette a valóságba és most elkerekedett szemekkel és ijedten nézett felénk – Jól vagy? – vizsgálgatta arcom Baekhyun is, de csak aprót bólintottam.

Tao hirtelen felpattant a földről és elviharzott. Értetlenül néztünk utána, majd miután hallottuk, ahogy az ajtó egy csattanással bezárul mögötte, felsóhajtottunk.
- Te jól vagy? – kérdezte aggódva Dóri és barátja arcára nézett.
- Igen – lihegte, majd letörölte a szája sarkából csordogáló vért – Még jó, hogy a képességemnek köszönhetően egy halovány fényburkot húztam magam köré, így kevésbé értek az ütései.

Dóri és Baekhyun segített felállni a földről, majd leültünk a nappaliban a kanapéra és bekötöttük egymás sebeit.
- Hová mész? – kérdezte Dóri percekkel később, miután megindultam az emelet irányába.
- Aludni – válaszoltam egy ásítást elnyomva.
- Akkor jóéjt, lassan mi is megyünk – köszöntek el mindketten.
- Mi a fene volt ez az egész? – fordult Dóri Baekhyun felé – Mi történt Taoval? És nekem ne mondd azt, hogy nincs semmi, mert pontosan tudom, hogy ugyanazon megy keresztül, mint Chanyeol. Kit ölt meg Tao?

Baekhyun nagyot sóhajtott, majd mesélni kezdett.
- Úgy körülbelül egy éve Tao megismerkedett egy lánnyal, akit nagyon szeretett. Tao soha életében nem volt olyan boldog, mint azokban a hónapokban. Aztán egy nap kiderült, hogy a lánynak tulajdonképpen van barátja, és hogy csak szórakozott vele. Pontosabban arra ment ki az egész, hogy elcsábítsa és ezáltal a gonoszság irányába terelje. Ugyanis mint kiderült, ennek a lánynak is volt képessége, de közel sem jó dolgokra használta. De Tao nem akart csatlakozni, nem akart átpártolni, bármennyire is szerette még a lányt. Egy ilyen veszekedés közben véletlenül nagyobbat lökött rajta, mint kellett volna, a lány pedig lezuhant a lépcsőn és kitörte a nyakát. Bár véletlen baleset volt, a gonoszsága átszállt Taora és ő azóta ilyen – csapta össze tenyerét.
- Uramisten! – képedt el Dóri – Tao… Óh, istenem, ez annyira szörnyű. Azt hiszem, akkor most már értem, miért ilyen. Nemhogy csak ezt a gonoszságot nem tudja kezelni, de még benne van a csalódottság, amiért kihasználták és a bűntudat, amiért megölte a lányt. Ez borzalmas!
- Az. – dőlt hátra a kanapán Baekhyun – Eleinte nagyon rossz volt és mi se tudtuk, miért van ez. Aztán hetekkel később kibukott belőle, hogy meghalt ez a lány és ő ölte meg. Mi azt hittük, hogy a fájdalom és a düh az, ami miatt így viselkedik, de ezekszerint nem csak ez játszott közre.
- Hát ezekszerint nem… És próbáltatok rajta valahogyan segíteni?
- Próbáltuk elterelni a gondolatait erről és naponta ezerszer elmondtuk neki, hogy ez nem az ő hibája volt, de Tao túl makacs és senkire nem hallgatott. Bár próbálta magát visszafogni, de nem mindig ment neki. Teljesen kifordult önmagából, mi pedig kénytelenek voltunk elfogadni őt, és nagyon figyelni rá, hogy ne csináljon őrültséget.
- És most, hogy kevesebb figyelmet kap miattunk, megint kijött rajta ez az egész – dőlt Dóri is hátra.
- Igen. Sajnos nem engedhettük szabadjára, és rengeteg veszekedést okozott közöttünk, de barátok vagyunk és megfogadtuk, hogy nem hagyjuk cserben a másikat. Noha nehéz időszakot élünk meg, tudjuk, hogy előbb-utóbb ismét a régi lesz, csak ki kell tartani mellette.
- Ez így is van. Főleg most, hogy tudjuk, hogy a főnökünk tud neki is segíteni – eresztett meg egy mosolyt.
- Áh, nem hiszem, hogy Taot rá tudnánk erre venni. Semmiféle segítséget nem fogad el, ezzel is bűntetve magát – ölelte magához barátnőjét és egy puszit nyomott a fejére – Te rendben vagy?
- Persze – bújt az ölelő karokba Dóri – De ne aggódj, ha rátok nem is hallgat Tao, Minseora majd fog.
- MinSeora? Miért is? Óh, várj, tényleg. Kettejük között alakulóban van valami – eresztett meg egy sunyi vigyort Baekhyun – Szerinted, hallgatna rá?
- Biztosan. Csak több időt kell együtt tölteniük.
- Legyen igazad. De azért nem árt, ha a közelükben maradunk, nem bízok Taoban – húzta el száját – De ideje lesz menni aludni.
- Nem ártana. Remélem, több finomság nem lesz már este.

*

Miután elköszöntem Dóriéktól és felmentem az emeletre, nem mentem be a szobámba. Egyáltalán nem terveztem, hogy aludni fogok. Bementem a fürdőszobába, ahol a polcról levettem néhány fertőtlenítőszert és ragtapaszt, majd bekopogtattam Tao ajtaján. Nem vártam meg, míg válaszol, csak beléptem és becsuktam magam mögött az ajtót.

Tao az ágya szélén ült, fejét kezeibe temette és nagyokat sóhajtozott. Amikor bementem, rám emelte tekintetét és arca eltorzult a dühtől.
- Tűnjél kifelé! – rivallt rám – Kurvára nem kéne itt lenned!
- Tudom – feleltem egyszerűen.
- Húzz el a jó büdös francba! Nem vetted észre, hogy még mindig nem nyugodtam le és akármikor rád támadhatok? – nézett rám szikrázó szemekkel.
- Nem érdekel – rántottam meg a vállam.
- Te ennyire hülye vagy? Akár meg is ölhetlek, még ez sem riaszt el?
- De nem fogsz – mondtam határozottan, majd egy lépést tettem a szobába, de Tao abban a pillanatban felpattant és előttem termett. Nekinyomott a falnak, két kezével pedig megtámaszkodott fejem mellett és egészen közel hajolt az arcomba.
- Itt helyben kitéphetném a szíved, vagy kitörhetném a nyakadat. Egy cseppet sem félsz tőlem? Nem érzed, hogy sokkal nagyobb veszélyben vagy mellettem, mint akárhol máshol? – suttogta, és hogy állítását bizonyítsa, testét teljesen nekiszorította az enyémnek.

Hazudnék, ha azt mondanám, nem féltem, mert féltem. Valahol legbelül éreztem egy kis félelmet, és tisztában voltam azzal, hogy meg is ölhet, mégis, valahogy nem rettegtem tőle eléggé. Bár nem tudtam, miért ilyen, csak azt tudtam, hogy a gonoszság mögött, ami véletlenül ragadt rá, egy gyengéd lélek lakozik. Tudtam, hogy valójában nem ilyen és segíteni akartam rajta. Láttam arcán, mennyire bánja, ami történt, hogy amit tett, azt valójában nem akarta. Szenvedett. A szeretteit bántotta anélkül, hogy akarta volna és ez ellen semmit sem tehetett. Gyengének érezte magát, amiért a képessége legyőzi őt. Magányos volt és én ezt nem bírtam nézni.
- Nem, nem érzem – löktem el magamtól, majd az ágyához sétáltam és leültem. Tao teljesen ledöbbenve nézett rám és nem tudta, hogyan reagáljon erre. – Nem jössz ide? – eresztettem meg egy mosolyt felé. Úgy gondoltam, ha rendesen viselkedek vele azok ellenére is, amit tett, nagyobb sikert érhetünk el vele kapcsolatban.

Nem válaszolt a kérdésemre, csak engem méregetett az ajtóban állva. Szemforgatva sétáltam oda hozzá, majd ragadtam meg kezét, húztam el egészen az ágyig és ültettem le rá. Helyet foglaltam mellette, majd a nedves törölközővel, amit a fürdőből hoztam, lassan elkezdtem megtörölgetni a véres arcát.

Nem szóltunk egymáshoz. Én tettem, amit tettem, Tao pedig mindvégig az arcomat nézte és azon gondolkozott, vajon mi a fene ütött belém és mégis miért viselkedem így vele. Vagy legalábbis arcából ítélve erre következtettem.

Az egyik vattapamacsra nyomtam egy kis fertőtlenítőszert, majd felé fordultam.
- Ez lehet csípni fog – mondtam, majd óvatosan ajkaira érintettem. Éreztem, ahogy egy kicsit összerezzen a fájdalomtól, de hangot nem adott neki. Nem mertem szemeibe nézni, még véletlenül sem próbálkoztam ezzel, mert az egyelő lett volna a halálommal. A szívem már így is rettenetesen gyorsan dübörgött a mellkasomban, mind attól, hogy olyan közel vagyok hozzá, hogy érzem a lélegzetvételét arcomon, mind attól, hogy éppen a puha ajkait ápolom le.
- A kezed… fáj? – kérdezte percekkel később, és egy pillanatra a bal csuklómra tévedt tekintete, ami be volt kötözve.
- Nem – sóhajtottam fel.
- Miért hazudsz?
- Ha azt mondom, fáj, az mennyivel jobb? – kérdeztem vissza, de nem válaszolt rá.
- És a nyakad hogy van? – hallottam hangján, ahogy remeg.
- Ne aggódj miattam, jól vagyok – eresztettem meg egy félmosolyt – Így ni, készen is vagyunk! – tettem egy ragtapaszt a szája szélére, majd összeszedegettem az elsősegélyes ládából hozott dolgokat – A szemedet jobb lesz, ha még ma lejegeled, mert különben holnapra be fog lilulni – mondtam végül, majd felálltam az ágyról.
- MinSeo! – fogta meg a karom Tao, és visszahúzott az ágyra.

Értetlenül pillantottam rá. Tekintetét zavartan kapta el rólam, és a földet kezdte el nézni. Arcáról sütött a megbánás és a fájdalom, nekem pedig a szívem szakadt meg, amiért ilyen állapotban látom. Nem tehetett arról, ami vele történt, és ezért szenvedett. El se tudtam képzelni, miken ment és megy keresztül.

Percekig nem válaszolt, és már épp ismét felálltam volna, amikor végre rám nézett. Még mielőtt megszabadulhattam volna barna szemei rabságától, már magába is szippantott és nem eresztett. Hirtelen közelebb vont magához, kezét arcomra simította és megcsókolt.