49. rész

49. rész
*Minseo szemszög*

- És ha már lebuktam előtted, kérnék egy szívességet.

Kris teljesen megilletődve állt a főnök előtt. Nem elég, hogy mindvégig tudott mindenről, még szívességet mer tőle kérni? Kris először elmosolyodott, majd halkan felnevetett, végül gyilkos pillantással meredt a férfira.
- Maga őrült? Mégis hogy merészeli? Veszélyben van két ártatlan lány, veszélyben vannak a barátaim, sőt, még a saját fia is veszélyben van! Tud arról, hogy kik teszik ezt, és még van pofája szívességet kérni? – Krisnek nagy önuralom kellett, hogy ne üvöltve mondja ezt. A főnök elé lépett, és megragadta a gallérjánál fogva, de mielőtt a falhoz vághatta volna dühében, a férfi közbevágott.
- A segítségedet kérem!

Krist teljesen lesokkolta ez a kérés. A szorítása enyhült, de továbbra sem engedte el a főnököt. Csak értetlenül bámult rá és próbálta feldolgozni az előbb hallottakat és történteket. Túl sok volt neki ez egyszerre.
- Kérlek, segíts nekem elkapni a tetteseket!
- Hogy mi?
- Tudom, kik azok és hogy hol keressük őket. De egyedül aligha kevés vagyok, és mivel lebuktam előtted, segítened kell.
- Azt akarja, hogy hazudjak a barátaimnak?
- Nem… vagyis… talán részben igen. De mindezt az ő érdekükben tesszük. Nem akarod végre te is lezárni ezt az egészet?
- Mindenki azt akarja, de ha elmondjuk nekik, akkor ők is tudnak segíteni és akkor…
- Tudom, többen lennénk, de jobb a tudatlanság. Szerinted Dóri és Minseo mit tenne, ha megtudnák, hogy mindent tudtam? Hogyan dolgoznák fel ezt? És Tao… most kaptam vissza, nem veszíthetem el őt újra.
- Erre előbb is gondolhatott volna.
- Tudom, hibáztam. De ha ennek vége, tiszta lappal indulhatunk.
- Tegyük fel, hogy igent mondok a kérésére... mégis mit kell tennem?
- Egy rövid időre el kell hagynod a barátaidat.
- Mi van?

Kris elengedte a főnököt és idegességében leült a kanapéra. Arcát kezei közé temette és nagyokat sóhajtozott. Mindennél jobban szeretett volna pontot tenni az ügy végére, de ugyanakkor félt is. Mi van, ha meghalnak? Ő is és a főnök is? Ketten mégis mit tudnának tenni?
- Hallgass végig! Holnap kora reggel elutazunk innen. Dórit és Minseot szabadságra küldöm, a kávézót pedig addig a feleségem és a két lányom veszi át. A barátaid otthon lesznek, biztonságban, de nem szólhatsz nekik, hogy elmész. Jobb, ha nem tudnak róla.
- És mi mégis hová megyünk? Mégis kik teszik ezt? – nézett Kris kétségbeesetten a főnök arcába, aki felsóhajtott és leült vele szembe.
- Hogy kik ők, ezt majd elmondom kicsit később. A tervemet pedig holnap reggel tudatom veled és a többiekkel.
- Többiekkel?
- Igen. Csak nem hitted, hogy ketten csináljuk végig? Vannak kapcsolataim, ismerőseim, akik segíteni fognak.
- Értem. És… mit fogunk most tenni? Sooman halott, és lassan visszaérnek Taoék. Mit csinálunk most?
- Te szépen visszamész, és azt mondod, nem szedtem ki semmit belőlük. Úgy teszel, mintha semmiről sem tudnál. A többit bízd rám, oké?
- Hogyan bízhatnék meg önben ezekután? Honnan tudjam, hogy maga nincs-e benne ebben az egészben?
- Ha én is benne lennék, a lányok már nem élnének.
- És… mi van, ha nemet mondok a kérésére?
- Akkor sajnos téged is meg kell, hogy öljelek. Szóval? Mi a válaszod?
- Azt hiszem, segítek önnek.

*Nálunk*

Hosszú percekig ültünk a nappaliban, de egyikünk sem szólt semmit. Mindannyiunk számára kimerítő és borzalmas volt ez a nap. Egyre csak az járt az agyamban, vajon mi lesz most? Ki fog még megtámadni minket? Mikor derül ki, kiknek kellünk? Mi lesz a következő szörnyűség, amivel szembe kell néznünk?

Hiába is voltak most körülöttünk a srácok, és hiába is bújtam Taohoz, nem éreztem magam biztonságban. De ha velük nem érzem így magam, akkor hová kéne mennem?

Már esteledett, amikor kinyílt az ajtó és a főnök lépett be rajta.
- Mindenki jól van? – a válasz csak egy bólintás volt.
- Mi van Soomannal? – kérdezte Chanyeol.
- Megöltem. A holttestét már elvittem és a vért is eltakarítottam a szobából, de azt hiszem, holnap mindenképp haza kell mennetek. Veszélyes itt maradnotok.
- Persze, mindenképp – mondta Sehun – De… mondott valamit?
- Az égvilágon semmit. Csak azt hajtogatta, hogy a lányok kellenek és hamarosan meg is kapnak titeket, és hogy ennél többet nem fog elárulni.
- Mióta ismeri Soomant? Hogyan került vele kapcsolatba? – tette fel a kérdést Dóri, amire mindannyian kíváncsiak voltunk.
- Ez egy hosszú történet, amit egyszer mindenképp el fogok mesélni, de most mennem kell. Sooman holtteste a kocsimban van, nem akarom, hogy megtalálja valaki – mondta, majd meghajolt előttünk – Vigyázzatok magatokra, hamarosan találkozunk – azzal kinyitotta az ajtót, és elment.
- Jobb lesz, ha alszunk egyet, mindenkire ráférne – nézett végig a társaságon Baekhyun, így szedelődzködni kezdtünk.
- Tao… nem aludnátok Baekhyunnal a mi szobánkban? Nagyon félek – néztem rá ijedten, mire Tao csak elmosolyodott és megcsókolt.
- Ez csak természetes. Nem hagynánk most egyedül titeket.

Bármennyire is voltunk kimerültek, nehezen tudtunk elaludni. A két fiú már régen az igazak álmát aludta, Dórival mi még órákig forgolódtunk. Végül a fáradtság felülkerekedett rajtunk, és mi is álomba merültünk.

*Másnap reggel*

Szerettem volna arra ébredni, hogy Tao ágybareggelivel vár, ehelyett azonban kivágódott az ajtó és egy kócos hajú Kai lépett be.
- Kris nincs itt? – kérdezte idegesen, mire az álmosság egyből elillant szemünkből.
- Nem, nincs itt. Miért?
- Mert sehol sem találjuk.
- Ezt hogy érted? – ült fel Dóri az ágyban.
- Hát pont úgy. Nincs egyik szobában sem. Körbejártuk a hotelt is, meg a környéket, de semerre sem láttuk. Az ágya be van vetve, a telefonja ki van kapcsolva. Nincs sehol sem! – Kai szinte remegett az idegességtől, amin nem csodálkoztam.
- Ugye nem…? – Dóri ijedten nézett ránk, majd újra Kaira – Ugye nem esett baja? Ugye nem vitték el?
- Nem, nem hinném. Megágyazott, szóval biztosan ő ment el magától.
- Itt kell lennie a közelben, biztosan csak sétál egyet a környéken. Krisnek nem szokása csak úgy szó nélkül lelépnie, vagy ha le is lép, akkor is hagy valami üzenetet – felelte Tao, miközben kimászott az ágyból, elővette a telefonját és tárcsázni kezdett – Felhívom apát, hátha tud valamit.
- Ez a másik, amit mondani akarok – folytatta Kai, mire mindannyian ismét ránéztünk – A főnök ma reggel kijelentkezett a hotelből.
- Tessék?
- Nem csak ő – lépett be a szobánkba Lay – Kris is kijelentkezett.
- Hogy mi? Miért tenne ilyet? Mi folyik itt?

Hosszú másodpercekig döbbenten meredtünk egymásra, majd Dóri Krist kezdte el hívni, Tao pedig az apját, de egyikük sem vette fel. Ki voltak kapcsolva, mindketten.
- Mi történhetett? – kérdezte Dóri ijedten, miközben szemeiben lassan összegyűltek a könnycseppek. Baekhyun magához ölelte, és igyekezett megnyugtatni őt.
- Nem tudom, de biztosan együtt vannak. Valamit terveznek, és nagyon ajánlom nekik, hogy mielőbb előkerüljenek! – mondta kissé dühösen Tao.
- Azt hiszem, egy ideig nem fogjuk őket látni – szólaltam meg, mire minden tekintet rám szegeződött.
- Ezt hogy érted?
- Kris hagyott egy üzenetet nekem.
- Üzenetet? Mikor? Hol?
- Álmomban. Azt hittem, ez csak egy álom volt, de ezekszerint nem. Azt hiszem, Kris itt járt az éjjel – ahogy felidéztem az emlékképet, úgy egyre több könnycsepp hagyta el szemeimet. – Itt ült az ágyon, és azt mondta, hogy el kell mennie. Nem tudja, mennyi időre, de vissza fog jönni, épségben. Azt mondta, sajnálja, hogy ezt kell tennie, hogy csak így lelép, de amint lezárul ez az ügy, mindent el fog mondani. Arra kér minket, hogy vigyázzunk, és ne aggódjunk, ne akarjuk követni és keresni őt, mert minden rendbe jön majd.
- Kris… el akarja kapni a tetteseket? – kérdezte Baekhyun.
- Kris tudja, hogy kik teszik ezt? Mégis honnan tudná? – tette fel az újabb kérdést Kai.
- Kris hazudott nekünk? – ezúttal Tao volt.
- Kris a főnökkel van. Ha valamit megtudott, akkor azt a főnöktől tudta meg. Szerintem Sooman beszélt és most ketten akarják elkapni azokat, akik bántani akarnak minket. Legalábbis szerintem – szűrtem le a lényeget az eddigi információk és az álmom alapján.
- És akkor most mégis mit tegyünk? – kérdezte Lay.
- Meg kell keresnünk őket!

Bár Kris arra kért minket, ne tegyük, nem tehettünk mást. Az ember sosem hagyja cserben a barátait. Bármit is akarnak a főnökkel, ketten nem lesznek elegek.

Még aznap visszamentünk Szöulba, és keresni kezdtük őket, de mindhiába. Elmentünk a kávézóba, és megkérdeztük a feleségét, de ő sem tudta megmondani, hová ment. Senki nem tudott semmit, ami aggasztó volt.

Egy hét telt el, mi pedig kezdtünk belefáradni ebbe. Kris eltűnt a főnökkel együtt, és ki tudja, visszatérnek-e valaha. Tao az utóbbi két napban teljes letargiában volt, szinte ki sem mozdult a szobájából, csak ült az ablakban és az utcát nézte, mikor jön vissza az édesapja. Dóri és én is hasonlóképpen voltunk, szinte ki sem mozdultunk a lakásból, csak vártunk. A fiúk még próbálták tartani bennünk a lelket, de az idő múlásával ők is kezdték feladni. Tehetetlenek voltunk. A várakozás kikészített mindenkit, és a reményt, hogy a főnököt és Krist viszontlátjuk, elvesztettük.

*Krisnél és a főnöknél*

Miután Kris végigsimított a hajamon, egy könnycsepp gördült végig az arcán. Óvatosan betakargatott mind a négyünket, majd megtörölte szemét és az ajtóig sétált. Onnan még egyszer visszapillantott, vett egy nagy levegőt és végleg kilépett a szobából.

Félhomály borította a folyosót, cipője tompa puffanással csapódott a padlóhoz. Minél messzebb került a szobáktól, a lelkében annál nagyobb fájdalmat érzett. Nem akarta ezt tenni, de nem volt más választása. Le akarta zárni ezt az egészet, el akarta kapni a tetteseket, hogy ne kelljen többé rettegésben élni, és bár tudta, sikerülni fog, abban már biztos volt, hogy nem ússza meg élve.

Sírni szeretett volna, de nem tehette. Nem akarta elhagyni a tizenegy barátját és a két lányt, akiket szinte húgaként kezelt. El akarta mondani, mit készül tenni, mindenről be akart számolni, mégsem tehette, és ezt rettenetesen gyűlölte.

Mikor kiért a hotel elé, a főnök már várta. Mellé lépett és a messzeségbe bámult.
- Készen állsz? – kérdezte a férfi, mire Kris csak bólintott – Rendben. Akkor induljunk.

Egy fekete színű, sötétített ablakú autó állt meg előtte, amibe mindketten beszálltak, majd elindultak. Kris a visszapillantó tükörből nézte, ahogy maguk mögött hagyják a hotelt, ami lassan eltörpült. Maga mögött hagyta a barátait, de a fájdalom csak nagyobb lett benne. Megrázta a fejét, és a főnök felé fordult.
- Mit gondol, mennyi idő alatt számolunk le a tettesekkel?
- Karácsonyra már visszatérünk, ne aggódj.
- És most hová megyünk?
- Daeguba.
- Minek?
- Meglátogatom a fiaimat.
- A fia… mi? A fiait? Ezt meg hogy érti?
- Nem Tao az egyetlen gyermekem. Az előző házasságomból született két fiam, akik Tao féltestvérei.
- Áh, értem. De minek megyünk oda? Karácsony még odébb van. Úgy tudtam, a tetteseket akarjuk elkapni.
- Igen, tudom. Ezért megyünk oda.
- MI? Azt akarja mondani, hogy akik Minseot és Dórit akarják…?
- A fiaim.
- És hogy hívják őket?
- Kyuhyun és Hyunseung.