52. rész

52. rész
*Dóri szemszög*

- Changmin? Jiyong?

Döbbenten meredtem az ajtóban álló két fiúra. Az nem lehet, hogy ők is benne voltak ebben az egészben. Hiszen ők mindig olyan kedvesek voltak velünk… Lehet, hogy emiatt nem látott bele a fejükbe múltkor Minseo? Hiszen most Krisnél sem látott semmit. Tudtam, hogy Minseo hallja a gondolataimat, ezt bizonyította az is, hogy most felém kapta a fejét. Aztán mindent megértettem. Akárhányszor történt velünk valami, ők a közelben voltak.
- Nem, az nem lehet… - nézett rám rémülten Minseo.
- Gondold csak végig… Amikor a házban támadtak meg minket, és mi kiszöktünk, ők ott voltak a parton – gondoltam, miközben ránéztem - Amikor Baekhyun megmondta Changminnak, hogy hagyjon minket békén, rám támadtak a kávézóban… Jejun, amikor Sehun keze megsérült… Ezek nem lehetnek véletlenek!
- Már megint ezzel a Changmin-Jiyong dologgal jöttök… - lépdelt közelebb Jiyong- Jobb lesz, ha ezt elfelejtitek, és megjegyzitek az igazi nevünket!
- De hát… - kezdte volna el mondani Minseo, de Jiyong erősen pofon vágta.
- Nem vagyok Jiyong! - sziszegte összeszorított fogakkal - Hyunseung vagyok! Hyunseung!
- Changmin és Jiyong a mi gyengeségeink… - lépett hozzám az eddig Changminnak vélt fiú - De meg tudom érteni, hogy Changminnie fiú miért van úgy oda érted… - mondta, majd megcsókolt.

Döbbenten ültem, miközben ez az idegen falta az ajkaim. El akartam lökni magamtól, de a kezeim meg voltak kötve. Hiába próbáltam elfordítani a fejem, Changmin vasmarokkal tartott. Mivel nem volt más lehetőségem a szabadulásra, visszacsókoltam neki. Éreztem, hogy belemosolyog a csókba, én pedig kihasználtam az alkalmat, és jó erősen beleharaptam a szájába.
- Áh! - ordított fel fájdalmában a fiú - Te ribanc! - olyan erős pofont kaptam tőle, hogy székkel együtt felborultam.
- Kyuhyun! - szólt rá a főnök - A fiúkat akarjátok, nem? Akkor a lányokat ne bántsátok!

Hyunseung felállított székestől, de minden mozdulata durva és erős volt.
- Ez már rég nem csak a fiúkról szól… - nézett rá Kyuhyun - Apám! - köpte gúnyosan.
- MI? - kérdeztük egyszerre Minseoval.
- Óh, csak nem elfelejtetted ezt közölni a lányokkal?! - lépett a főnökhöz Hyusneung - Csak nem szégyellsz minket?
- Csak azt szégyellem, ami lett belőletek… - mondta a főnök.
- Máshogy is alakulhattak volna a dolgok - mondta Kyuhyun, majd az ajtóhoz lépett - Hyunseung, gyere!

Hyunseung egy utolsó pillantást vetett ránk, majd testvérével együtt kimentek, magunkra hagyva minket a félhomályban.
- Kyuhyun és Hyunseung a maga fiai? - kérdezte Minseo.
- Igen - hajtotta le szomorúan a fejét a főnök.
- A két fia, akik az első házasságából születtek… Ők azok? - néztem könnyes szemekkel a férfit.
- Igen, ők azok - mondta, szemeivel továbbra is a padlót bámulva.
- Miért nem mondta el? - kérdeztem, a főnök azonban még mindig a földet fixírozva - NÉZZEN RÁM! - kiabáltam sírva - Miért nem mondott nekünk semmit?
- Titeket akartalak csak védeni… Úgy gondoltam, egyedül véget tudok ennek vetni - az ő szemeiben is könny csillogott.
- Végig tudta, hogy a fiai állnak emögött, mégis hallgatott! – kiabáltam - Honnan tudjuk, hogy maga nincs benne?
- Soha nem lennék képes bántani titeket… Soha…
- És ezek után, hogy bízzunk meg magában? - éreztem, hogy a csalódottság elhatalmasodik rajtam.
- Annyi alkalmam lett volna rá, hogy bántsalak titeket… Soha egyetlen ujjal sem értem hozzátok, ahol tudtam segítettem… Olyanok vagytok, mintha a lányaim lennétek! - sírta.

Ezen elgondolkoztam egy kicsit. Tényleg annyi alkalma lett volna rá, hogy megöljön minket. Amikor Luhan elvesztette a képességét, ő volt az, aki segített neki visszaszerezni.
- Szerintem ő nem rossz ember - mondta Minseo, válaszolva a gondolataimra - Tényleg, annyi lehetősége lett volna bántani minket, de nem tette... Meg ha ő is Hyunseung és Kyuhyun oldalán állna, akkor miért lenne ide bezárva velünk?

Tudtam, hogy igaza van Minseonak, azonban továbbra sem hagyott nyugodni a gondolat, hogy a főnök végig tudott arról, hogy a fiai törnek az életünkre.
- Nem vagyok büszke arra, amit tettem - szipogott a főnök - Ha nem lettem volna önfejű, már lehet, rég vége lenne ennek az egésznek, de azt gondoltam, hogy meg tudlak titeket egyedül védeni. Krist azért avattam be, mert szükségem volt a segítségére, azt álmomban sem gondoltam volna, hogy átáll az ő oldalukra...
- Mondjon el nekünk mindent, amit tud!

*

Miután a főnök a legapróbb részletekbe is beavatott minket, és minden lehetőséget átrágtunk, hogy hogyan tudnánk innen kiszabadulni, a kimerültségtől mind a hárman elaludtunk.

Amikor zörgést hallottunk az ajtó felől, azonnal felriadtunk, Minseoval rettegtünk, hogy ki fog bejönni. Amint kinyílt az ajtó és megismertem az ajtóban álló két férfit, még jobban megijedtem.

- Dóri, Minseo? Ti vagytok azok? - kérdezte valamelyikük, majd felkapcsolta a lámpát.

A hirtelen jött erős fény nagyon bántotta a szemünket, teljesen hozzászoktunk már a félhomályhoz.

 - Hogy kerültök ti ide? - kérdezte Hyunseung aggódó tekintettel - Mi történt veletek?

Döbbenten meredtem az előttem álló fiúkra. Hiszen ők voltak azok, akik minket fogva tartottak, és jó néhány lila foltot Kyuhyunnak köszönhettem.
- Changmin, Jiyong, ti vagytok azok? - szólalt meg mellettem a főnök.
- Igen, mi vagyunk azok! - mondta meglepetten Jiyong - Honnan tudja a nevünket?
- A lányok főnöke vagyok, és nagyon sokat hallottam már rólatok! - hazudta szemrebbenés nélkül - Segítenétek nekünk kiszabadulni? Minseo és Dóri is megsérült, szükségünk lenne orvosi ellátásra.
- Ki tartja fogva önt és a lányokat? - kérdezte Changmin, miközben közelebb lépett hozzánk.
- Ez egy nagyon hosszú történet, amit később szívesen elmagyarázok, de azonnal el kellene innen tűnnünk! - mondta a főnök.

Teljesen belekavarodtam ebbe az egészbe. Most Changmin és Kyuhyun két külön ember, ahogy Hyunseung és Jiyong is? Minseo meglepetten kapta a fejét a főnök fel. Biztos voltam benne, hogy hallott valamit a gondolataikban. Feszülten figyeltem Changmin minden mozdulatát, miközben a köteleimet oldotta el, féltem, hogy megint megcsókol.
- Jól vagy? - nézte aggódva az arcom Changmin.
- Nem igazán... - mondtam.

Ahogy belepillantottam a szemeibe, nem gonoszságot láttam, mint korábban Kyuhyunnál, hanem azt a barátságosan csillogó tekintetet, amihez már néhányszor volt szerencsém. Az ő szemük is ugyanolyan hideg és gonosz szokott lenni, mint amilyen Kyuhyuné volt, mielőtt megcsókolt, most viszont épp olyan barátságos a tekintete, mint amilyen barátságos már egy ideje Taoé. Lehet, hogy ők is megöltek valakit, akitől a gonoszságukat kapták meg? De miért ölne meg Changmin és Jiyong bárkit is?
- Gyertek! - fogta meg a kezem a főnök, és elkezdett húzni maga után engem és Minseot.
- Nem tudtok egy rövidebb kijáratot, ahol biztosan nem futunk össze senkivel? - fordult hátra Jiyonghoz.
- De, itt lesz egy jobbra! - mondta.

Egyik folyosóról fordultunk a másikra, olyan volt ez a hely, mint egy labirintus. Már láttuk a kijáratot, csak pár méterre volt tőlünk, amikor valaki egy hatalmasat rántott a hajamon. Irtó nagyot estem a rántástól, a fejem nagyot koppant a padlón.
- Mégis hova indulsz? - sziszegte az arcomba Shinwoo nője.
- Szállj le róla! - húzott be neki Minseo, aminek következtében nekiesett Changminnak és Jiyongnak, és mind a hárman a földön kötöttek ki.
- Futás! - segített fel a földről a főnök és elkezdtünk futni az ajtó felé. Már csak pár lépésre volt tőlünk a szabadság, amikor éles fájdalmat éreztem a lábamba és felsikítottam. Hallottam, hogy Minseo is sikít, a főnök pedig ordít fájdalmába.
- Úgy tűnik Changmin és Jiyong teljesen odavan értetek - tudtam, hogy Kyuhyun és Hyunseung ismét visszatért. Nem tartott sokáig a fájdalom, ám annál elviselhetetlenebb volt.
- Vigyétek őket vissza a "lakosztályukba" - mondta gúnyosan Hyunseung.

Erős kezek szorítását éreztem a karomon, azonban nem láttam az arcát. Ismét a székhez kötözve találtam magam, ugyanabban a sötét zugban. Már egy ideje szótlanul ültünk Minseoval és a főnökkel, amikor zörgést hallottunk az ajtó felől. Amikor kinyílt az ajtó, Kris lépett be rajta. Egy darabig csak csendben nézett minket, majd kibukott belőle:
- Ne haragudjatok! - mondta - Annyira sajnálom!
- És mégis mit sajnálsz, kedves Wu Yifan? - lépett mögé Kyuhyun és Hyunseung.