48. rész

48. rész
*Dóri szemszög*

- Örülök, hogy újra találkozunk, Lee Sooman!

Döbbenten álltunk a szobában, mindenki értetlenül meredt a másikra.
- Te ismered? – kérdezte - Honnan?
- Még régről - mondta a főnök, de szemét egy pillanatra sem vette le a megkötözött férfiról - Csak nem gondoltam volna, hogy ő is a rossz oldalon áll.
- Ha tudnád, mennyi minden van máshogy, mint ahogy te azt gondolod! - köpte gúnyosan Sooman.
- Fogd be a szád!- vágta durván pofon a főnök - Te itt csak akkor beszélsz, ha én kérdezlek!

Sooman gonoszan felkacagott, miközben a szájából vér serkent.
- Fiam, a többiekkel együtt vigyétek a lányokat ki innen! Ezt majd én elintézem.
- De… - ellenkezett volna Tao.
- Nincs de! - mondta a főnök - Vigyétek el innen a lányokat! MOST!

Tao megragadta a karunkat és átmentünk Lay és Chen közös szobájába.
- Jézusom… - meredt maga elé Minseo.
- Ez most… - ültem le az ágyra - Mikor lesz már vége ennek az egésznek? Én csak… Nem bírok több kínzást végighallgatni, végignézni, nem bírok tovább rettegésben élni, hogy mikor támadnak meg minket, mikor ölik meg valamelyikünket, nem bírok tovább bujkálni… Nem megy! Normális, nyugodt, boldog életet szeretnék… Én ezt így nem bírom tovább! - tört ki belőlem a sírás - Belefáradtam ebbe, én… Én…
- Shhh… - húzott az ölelésébe Baekhyun - A főnökötöknek talán sikerül kiszedni valamit Soomanből, és akkor vége lesz ennek az egésznek!
- És ha Sooman nem mondd semmit? - Minseo szemei is kezdtek megtelni könnyel - Az előző támadónk is inkább öngyilkos lett, mintsem elárult volna bármit.
- De most Sooman meg van kötözve, így csak apám tehet benne kárt - mondta Tao.
- De attól még ugyanúgy tarthatja a száját! - mondta Minseo hisztérikusan - Azt sem tudjuk, milyen képessége van…

Tao csak szó nélkül megölelte barátnőjét, akiből kitört a zokogás.
- Reméljük, végre megtudjuk, hogy kik akarnak minket eltenni láb alól, hogy mi intézhessük el őket végre - sóhajtott Channie.

Ezután csendben vártunk, csak a szipogásunkat lehetett hallani. Azon gondolkodtam, hogy a főnöknek mennyit sikerült kiszednie Soomanből, ha egyáltalán sikerült. Kris hirtelen felpattant és elindult az ajtó felé.
- Hova mész? - kérdezte Lay.
- Hallgatózni, mert kikészít ez a tehetetlenség! - mondta, majd mielőtt bárki mondhatott volna valamit, bevágta maga mögött az ajtót.
- Hát ez… - mindenki értetlenül nézett a másikra.

Megcsörrent Minseo mobilja, mindenki összerezzent.
- Szia Eunsoo! - köszöntötte a munkatársunkat Min - Hé, hé, lassabban! Hogy mi? Hogy érted azt, hogy eltűnt Lululu?
- Micsoda? - kérdeztük többen egyszerre.
- Oké, azonnal megyünk segíteni! - mondta Minseo, majd kinyomta a telefont.
- Eltűnt Lululu? - kérdeztem.
- Igen, Eunsoo sehol sem találja - mondta Minseo - Induljunk!
- Küldök Krisnek egy SMS-t, ha időközben visszaérne, ne ijedjen meg, hogy nem vagyunk itt… - kezdett el pötyögni Xiumin.

Elindultunk a hotel előcsarnokába, ahol Eunsoo már várt minket. Elmagyarázta, hogy merre voltak utoljára, mindenkinek küldött át a mobiljára egy képet, hogy tudjunk kérdezősködni embereknél és kisebb csapatokban nekiálltunk megkeresni Lululut. Mi Minnel és Eunsooval indultunk el, a hotel környékén található parkokban jártunk, és több embert megkérdeztünk, azonban a kislányt senki sem látta.
- Nem tudom, hol lehet… - láttam Eunsoon, hogy kezdett bepánikolni.

Meg akartam ölelni, de rájöttem, hogy akkor ugyebár Eunsoo semmit sem tud. Minseo észrevette, hogy visszahúztam a kezem, ezért ő ölelte meg Eunsoot.
- Ne aggódj, épségben meg fogjuk találni - mondtam mosolyogva.
- Nagyon félek… Annyi szörnyűséget hallani a hírekben… És ha gyerekkereskedők rabolták el? Vagy szervkereskedők? Vagy mi van, ha évekkel később prostiként fogja róni az utcákat?
- Jézusom, ilyen szörnyűségekre ne is gondolj! - mondta Minseo.
- Mégis mire tudnék gondolni, mikor még mindig nem találjuk sehol? - kérdezte Eunsoo a haját tépve.

Mielőtt bármit mondhattunk volna, megcsörrent Minseo mobilja.
- Szia Xiu! Megtaláltátok? Nem, még mi sem... Oké, mi most indulunk el a medencéhez, hátha ott van.  Rendben, szia!
- Ők sem találták még meg, igaz? - kérdeztem.
- Nem… - sóhajtott szomorúan Minseo - Végigjárták az egész hotelt, mindenhova bekopogtak, de senki sem látta…
 - Nézzük meg a medencénél! – mondtam - Ha ott sem lesz, hívnunk kell a rendőrséget.
- Ott kell lennie… - motyogta Eunsoo - Biztos, hogy ott van…

Amikor megláttuk, hogy mennyi ember, főként mennyi gyerek van a medencénél, megrémültem.
- Jézusom, de sokan vannak itt… - torpant meg Minseo.
- Szerintem itt váljunk ketté! - mondta Eunsoo - Ti menjetek a medence jobb oldalán, én meg a bal oldalán.
- Oké!

Minseo előkereste Lululu képét és nekivágtunk a tömegnek. Az összes megkérdezett ember azt válaszolta, hogy nem látta Lut. Már majdnem a medence végénél jártunk, amikor odaléptem egy fiatal lányhoz.
- Szia! Ne haragudj, a zavarásért, de a munkatársamnak eltűnt a kislánya. Nem láttad véletlenül? - mutattam meg neki a képet.

Egy pillanatig összehúzott szemekkel nézte a telefont, majd a hátunk mögé mutatott.
- Ott van! - mondta, mi pedig hátrafordultunk.

Lululu medence szélén ülve lógatta a lábát a vízbe, és két férfivel beszélgetett.
- Lululu! - futottam hozzá azonnal.
- Unnie! - ugrott fel, én pedig felkaptam, és magamhoz öleltem.
- Jaj, Lu… a frászt hoztad ránk! - mondta Minseo.
- Ezt a véletlent! - hallottam meg egy ismerős hangot.

A két férfi, akivel Lululu beszélgetett, nem volt más, mint Changmin és Jiyong.
- Sziasztok! - lepődtem meg - Hát ti?
- Céges kiruccanás - mosolygott Changmin.
- Ezt a véletlent, mi is épp egy ilyen céges pihenésen vagyunk - kerekedett ki Minseo szeme.
- Hát, én azt vallom, hogy ilyen véletlen egybeesések nincsenek - vigyorgott Jiyong - Biztosan oka van annak, hogy mi itt találkoztunk!
- Öhm… hogy-hogy veletek volt Lululu? - kérdeztem.
- Óh, hát az úgy történt, hogy épp beszélgettünk Changminnal, amikor ez a kis hercegnő leült közénk – simogatta meg Lululu haját Jiyong.
- Kérdeztük, hogy hol vannak a szülei, de azt mondta, hogy tudják, hogy itt van, és hogy nemsokára ideérnek – mondta Changmin.
- Hát Lu, ha tudnád, hogy apukád mennyire aggódott érted – öleltem megint magamhoz.
- De mondtam neki, hogy úszni szeretnék – kezdte el piszkálgatni a nyakláncom.
- Eunsoo! – kiabált át Minseo a medence túlpartjára, amikor észrevette a férfit – Megtaláltuk Lululut!

Eunsoo fejvesztve rohant hozzánk, és azonnal a karjaiba zárta a kislányt.
- Soha többé ne csináld ezt velem! Soha! – mondta, miközben legördült egy könnycsepp az arcán - Nagyon megijesztettél, kicsim! Már mindenféle szörnyűség megfordult a fejemben…
- Ne haragudj, apu! – bújt a nyakához Lululu.
- Felhívom Baekhyunt! – vettem elő a telefonom.

Egy pillanatra találkozott a tekintetem Changminéval és a hideg futkosott a hátamon a tekintetétől.
- Minden oké? – kérdeztem tőle.
- Persze! – mosolygott rám.

Visszamosolyogtam, és elfordultam, hogy felhívjam Baekhyunt.
- Szia! – szólt bele a telefonba néhány csöngés után.
- Szia! Megtaláltuk Lululut! – mondtam.
- Komolyan? Jaj, de jó! Srácok, Dóriék megtalálták Lululut!

Hallottam, hogy a háttérben a többiek éljeneztek.
- Merre vagytok? - kérdezte Baekhyun.
- A medencénél. Kris még nem ért vissza?
- Nem, még mindig nem tudjuk, hogy mondott-e valamit Sooman – sóhajtott – Viszont jó lenne, ha visszajönnétek.
- Valami történt? – kérdeztem, mire Minseo rám kapta a tekintetét.
- Nem, csak féltünk titeket – mondta.
- Rendben, mindjárt ott vagyunk. Szeretlek!
- Én is!

Letettük a telefont és a többiek felé fordultam.
- Nekünk vissza kell most mennünk – karoltam be Minseoba – Örülök, hogy találkoztunk – mosolyogtam Jiyongra és Changminra – Lululu, te pedig ne tűnj el megint! – adtam egy puszit a fejére.
- Nagyon szépen köszönöm, hogy segítettetek megtalálni Lut – ölelt meg minket Eunsoo.
- Valamikor összefuthatnánk egy italra és egy beszélgetésre – mosolygott Jiyong.
- Öhm… Majd megbeszéljük. Sziasztok!
- Sziasztok!

Minseoval gyorsan visszamentünk a fiúkhoz. Amint leültünk, Kris lépett be az ajtón.
- Vissza is értetek? – lepődött meg Kris.
- Igen, szerencsére megtaláltuk Lululut – mondta Minseo.
- Mi történt a főnöknél? – kérdezte Luhan – Sooman mondott valamit?

Kris csak meredten bámult maga elé, és nem szólt egy szót sem.
- Kris! – szólt neki Suho – Kris, jól vagy?
- Mi? – nézett ránk értetlenül – Ja, igen, jól vagyok…
- Mi történt a másik szobában? – ismételte meg kérdését Luhan.
- Beszélt Sooman? – kérdezte Lay.
- Nem, egy szót sem – sütötte le szemeit Kris – Nem jutottunk előbbre semmivel.

Én a kezeimbe temettem az arcomat és Baekhyunhoz bújtam. Többen hangosan felsóhajtottak, Kris azonban csak mereven nézett maga elé.
- Biztos minden rendben van? – simított végig a hátán Minseo.
- Persze – erőltetett magára egy mosolyt – Csak Tao apja elég brutális.
- Miért, mit csinált? – kapta fel a fejét Tao.
- Nagyon durván megkínozta Soomant, mielőtt megölte volna… Mire én átmentem, egyik kezén nem voltak körmök… A másikon ujjak sem…
- Jézusom! – mondtuk Minseoval egyszerre.
- És ilyen kínzás mellett nem tört meg? Az nagyon nagy baj – mondta Suho.
- Hogy érted? – nézett rá értetlenül Tao.
- Úgy, hogy ha bárki, aki ránk támad, inkább meghal vagy megöli magát, de nem árulja el a vezetőjét…

*Kris és Tao szobájában történtek*

Kris halkan beosont a szobába, ahonnan nemrég kizavartak minket. Elbújt, hogy ne lássa meg se a főnök, se Sooman és hallgatózott.
- Mit akarnak tőlünk? – kiabálta a főnökünk – Mit?

Sooman felordított, majd hangosan zihált.
- A lányokat – mondta Sooman – A lányok kellenek nekik.
- És miért? – Mit ártottak nekik a lányok, hogy meg akarják ölni őket?  Válaszolj!

Újabb ordítás, majd megint a zihálás. Kris óvatosan kilesett rejtekhelyéről, azonban amit látott, elborzasztotta.
- Tudod te azt nagyon jól! – mosolygott rá gonoszan Sooman – Ahogy azt is tudod, hogy kik törtek a csajok életére. Csak tetteted a hülyét. Vajon mit fognak szólni, ha kiderül, hogy te végig tudtad?

Kris teljesen ledöbbent. A főnök végig tudott mindent? De akkor miért nem mondta el nekik, hogy véget vethessenek ennek?
- De nem fogják megtudni soha! – mondta a főnök, majd Sooman felordított.  Kris megint kikukkantott, amikor megszólalt a telefonja.
- Ki van ott? – kérdezte a főnök, kését a hang irányába tartva – Gyere elő!

Kris sóhajtott egy nagyot, majd előmászott a rejtekhelyéből.
- Csak én vagyok – mondta.
- Mit keresel te itt? – kérdezte rémülten a főnök.
- Még hogy nem derül ki soha – nevetett gúnyosan Sooman.
- Fogd be! – mondta a főnök, majd elvágta Sooman torkát.

Sooman nagyon hamar meghalt, amit Kris nem bírt végignézni.
- Miért jöttél ide? – kérdezte a férfi Kristől.
- Szóval maga végig tudott mindent, és nekünk egy szót sem szólt? – kérdezte Kris idegesen – Végig tudta, hogy kik akarják bántani a lányokat és hallgatott? Maga egyáltalán a mi oldalunkon áll?
- Persze, hogy a ti oldalatokon állok! Kérlek, hadd magyarázzam meg!
- Kíváncsian várom a magyarázatot! – fonta keresztbe mellkasa előtt kezeit Kris.
- Azért nem akartam nektek mondani semmit, mert egyedül akartam véget vetni ennek az egésznek – mondta a főnök, miközben Sooman vérét törölgette a kezeiről – Viszont a többieknek nem mondhatsz semmit abból, ami itt történt. És ha már lebuktam előtted, kérnék egy szívességet.