47. rész

47. rész
*Minseo szemszög*

Idegesen ácsorogtunk a hotel bejárata előtt és vártuk, hogy végre visszaérjenek Taoék. Noha hideg volt, és majd szétfagytunk, képtelenek voltunk bemenni és nyugodtan várakozni. A könnyeim már nem folytak, de ismét utat törtek maguknak, amint megláttam húsz perc várakozás után őket közeledni, és gondolkodás nélkül futni kezdtem feléjük.

Hatalmas erővel csapódtam Taonak, de szerencsére nem estünk el. Sírva szorítottam magamhoz és olyan erősen öleltem, hogy szegény alig kapott levegőt.
- Utállak! Ugye tudod, hogy nagyon utállak most? Tudod, mennyire megijesztettél?! Azt hittem, valami bajod esett! Én nem veszíthetlek el! – zokogtam mellkasába fúrva fejem. Ő csak némán ölelt, miközben simogatta a hátam és megannyi puszit nyomott a fejemre.
- Ne haragudj. Kissé belemerültem a fotózásba és a telefonom is lemerült. Sajnálom, hogy aggódnotok kellett értem – engedett el, majd megeresztett egy mosolyt és megcsókolt.

Kéz a kézben sétáltunk vissza a többiekhez, akik szintén megkönnyebbülve sóhajtottak fel, látva, hogy Tao épségben van.
- Bocsi, srácok, nem akartalak titeket ilyen állapotba hozni – kért elnézést, majd mindenki megölelte őt.
- Karácsonyra kapsz egy fényképezőgépet, oké? Csak addig ne vessz el többször – veregette vállon Xiumin, amin mindannyian nevettünk.

Mivel teljesen átfagytunk, bementünk a hotelbe és Krisék szobájában összegyűltünk. Egy bögre forró teával igyekeztünk felmelegíteni áthűlt testünket, amikor is Tao egyszer csak felállt és megköszörülte a torkát:
- Srácok, azt hiszem, el kell nektek mondanom valamit – nézett végig először a fiúkon, majd végül Dórira és rám pillantott. Tudtuk, hogy mit fog mondani, ezért Dórival bátorítóan mosolyogtunk vissza. – Gondolom, észrevettétek, hogy nagyon ritkán mentem el Minseoék munkahelyére, és hogy amikor ott volt a főnökük, akkor is kerültem őt. Bár eleinte tényleg azért volt, mert féltem, hogy bántani fogok valakit a gonoszság miatt, igazából más okom volt.

Tartott egy kis szünetet, és ismét a barátaira nézett. Mindenki értetlenül és kíváncsian figyelte a fekete hajút, aki folytatta:
- Azt hiszem, már korábban el kellett volna mondanom, hogy Minseoék főnöke valójában az én édesapám.
- Micsoda? Ez komoly? – a srácok döbbenetükben csak ennyit tudtak kinyögni, és hol Taora, hol pedig a főnökre néztek.
- Ez eddig miért nem tűnt fel nekünk? Tényleg baromira hasonlítotok egymásra – mondta D.O., aki a legközelebb állt hozzájuk.
- Igen, tényleg ő az apám. Azt tudtátok, hogy mennyire gyűlöltem az apámat, amiért elhagyott engem és anyát, de azt hiszem… ez mostantól megváltozott. A főn… vagyis apa elmondta, hogy magát okolta, amiért képességem van és attól félt, hogy emiatt gyűlölni fogom. És bár nem tartom helyesnek, amit tett, de tudja, hogy hibázott és hogy máshogyan kellett volna döntenie. Azt hiszem… adok neki egy esélyt, hogy helyrehozza a dolgokat.
- Huh, én erre most nem tudok hirtelen mit mondani – szólalt meg először Baekhyun, de azért arcára volt írva, hogy örül a hírnek.
- Remélem, hogy ezután minden okés lesz köztetek – mondta Lay és felállt a kanapéról, majd ismét megölelte a fiút.

Ezután én is odaléptem hozzá, és megöleltem, miközben a fülébe súgtam:
- Örülök, hogy így döntöttél.

Tao csak elmosolyodott és adott egy puszit az arcomra.
- Ja, és annyit még elárulnék, hogy ezt a döntést nem tudtam volna meghozni, ha Minseo és Dóri nem beszél velem erről. Ők már tudtak róla, és amikor apával megbeszéltük a dolgot, folyton az ő szavaik jártak a fejemben. Köszönöm lányok! – ölelt meg most minket a fekete hajú.
- Nem kell semmit sem megköszönnöd. Előbb-utóbb magadtól is megbocsátottál volna neki, csak kellett egy kis idő – felelte Dóri.
- Sajnálom, srácok, hogy nem mondtam el nektek én sem, de úgy gondoltam, ez Tao feladata. És sajnálom, hogy Taoval ennyit kellett foglalkoznotok. Ha akkor nem hagyom el, talán nem történik annyi rossz vele. Hülye voltam, és hibáztam, de most itt vagyok, hogy mindent jóvátegyek, és ha bármire szükségetek van, csak szóljatok nekem. Mindenben segítek nektek és támogatlak titeket – mondta a főnökünk.

Ezután újabb csoportos ölelés következett. Megható pillanat volt, de szerencsére nem csak nekem, hanem Dórinak és Taonak is ismét könnycseppek gyűltek a szemükbe.
- Najó, elég az érzelmekből, ez túl sok lesz mára! – bontakozott ki az ölelésből Sehun – Inkább áthozom a szobámból a fényképezőgépet és csinálunk egy csoportos képet!

Sehun gyorsan le is lépett, mi pedig nevetve ültünk vissza a helyünkre. Úgy döntöttünk, ennek a hírnek az örömére koccintanunk kell, így már hoztuk is a pezsgőt és a poharakat.

* Sehunnál *

Sehun átfutott a szobájába, és röpke fél perc alatt elő is kotorta a bőröndje legaljáról a fényképezőjét, majd már jött is vissza, amikor valami megragadta a figyelmét. Az egyik szobából egy férfi lépett ki, amivel nem is lett volna baj, ha az a férfi egy szobapincér lett volna vagy éppen nem a 115-ös szám díszelgett volna az ajtón, ami pedig Dóri és az én közös szobám volt.

Sehun megállt egy pillanatra, és a férfit nézte, aki amint ezt észrevette, nem fogta menekülőre. Csak biccentett egyet Sehun felé, majd egy gúnyos vigyor kíséretében az ellenkező irányba indult. Sehun nem tétlenkedett, tudta, hogy ki lehetett az, ezért a nyomába eredt.
- Álljon meg! – kiáltotta, és hogy ne futhasson el előle a férfi, egy kisebb szelet kavart a folyóson. Az idegen megtorpant, ez pedig elég volt Sehunnak, hogy odarohanhasson, és az útját állja. – Ki a fene maga? – ragadta meg a gallérjánál fogva és a falnak lökte. – Ki a fene és mit keresett a lányok szobájában?
- Azt hiszed, hogy le tudsz győzni engem egyedül? – vigyorgott a férfi, és hasba rúgta Sehunt. Sehun összegörnyedt a fájdalomtól, de nem hagyta, hogy meglógjon a férfi. Kirúgta a lábait, aki ezáltal elesett, és földön landolt. Sehun rávetette magát, ráült a csípőjére és háromszor ököllel arcon csapta.
- Azt kérdeztem, ki a fene maga? – kiáltotta dühösen, de amaz csak vigyorgott megállás nélkül.

* Eközben nálunk a szobában *
- Hol van ennyi ideig Sehun? – kérdezte Luhan.
- Biztos nem találja a fényképezőjét, tudjátok, milyen rendetlen – forgatta meg a szemeit Kai.
- Persze, hogy nem találja, Tao biztos lenyúlta – nevetett fel Suho, mire Tao mérgesen hozzávágott egy párnát.
- De most tényleg, jöhetne már, mert inni akarok! – nyavalygott Chen, mire Dóri nyakon vágta.
- Na, itt nem lesz részegedés megint, oké? Majd szilveszterkor esetleg, de a mai nap nem!
- Oké, én megnézem, mit csinál ez a kölök – állt fel Chanyeol, és ebben a pillanatban hallottunk egy üvöltést a folyosóról.
- Ez meg mi volt? – néztünk össze rémülten, majd egy emberként ugrottunk fel és rohantunk az ajtó felé – Sehun!

Amint kinyitottuk az ajtót, láttuk, hogy Sehun a folyosó túlsó felén küzd egy idegen fickóval. Egy újabb csapást mért rá, aki bátran állta ezeket az ütéseket. Azonban egyszer csak elkapta Sehun csuklóját és egy kézzel simán eltolta magától. Olyan erős volt, hogy szinte képes volt talpra állni, miközben nem engedte el Sehun kezét. Sehun üvöltött a fájdalomtól és hiába igyekezett másik karjával eltalálni a férfit, nem sikerült neki. A férfi hirtelen egy erőset taszított a fiún, aki egészen a szemközti falnak repült és teljesen erőtlenül hullott a földre.

 A fiúknak sem kellett több. Tao, Kris, Baekhyun és Chanyeol megindult felé. Az idegen rájuk mosolygott és tovább állt volna, de Kai elételeportált és egy hatalmasat rúgott a hasába, aki ettől megtántorodott és pont Taonak esett.
- Nem volt szép dolog a barátomat bántanod – vicsorogta Tao és addig ütötte-rúgta, amíg a férfi vért nem köpött és térdre nem esett.
- Mi történt, Sehun? – kérdezte Kai az alig lélegző fiútól.
- Bent… bent volt a lányok szobájában és… nem hagyhattam meglógni – nyögte nagy nehezen - És ez a paraszt eltörte a karom.
- Akkor azt hiszem, ideje lesz elbeszélgetnünk – nézett rá fenyegetően Kris, és megragadva karját, talpra állította.

Néhány perccel később mindannyian a nappaliban voltunk. A férfi egy székhez kötözve ült, miközben a fiúk körbeállták és faggatták. Én Dórival és a főnökkel bementünk az egyik szobába Sehun kezét ellátni.
- Szóval… ki is vagy te pontosan és mit kerestél? – ült le vele szembe Tao, egy késsel a kezében. Az idegen nem válaszolt, csak arcon köpte Taot, mire Xiumin belemarkolt a hajába és hátrarántotta a fejét – Nos, akkor ismertetem veled a helyzeted. Itt vagyunk tizenketten az egy ellen, gondolom, érzékeled, hogy semmi esélyed ellenünk. A következőt fogjuk játszani: ha válaszolsz, akkor megkímélem az ujjaidat – húzta végig a kés hegyét az egyik ujján, amiből kiserkent a vér – Ha pedig nem felelsz… búcsút mondhatsz nekik.
- Minek válaszoljak, ha utána úgyis megöltök?
- Te döntöd el, hogy az életednek egy pillanat alatt legyen vége, vagy előtte órákig szenvedsz a fájdalomtól. Nos? Utoljára kérdezem: ki vagy és mit akarsz?
- Kapd be a faszomat! – üvöltötte a férfi, és rángatózni kezdett, hogy kiszabaduljon, de mindhiába.
- Te akartad! – állt fel Tao és közelebb lépett. Suho és D.O lefogták a férfit, hogy ne rángatózzon, Tao pedig egyre inkább közeledett az idegen ujjához, amikor valaki megfogta a vállát.
- Elég lesz, Tao! – mondta a főnökünk, és elvette a fiától a kést. Tao először döbbenten meredt rá, majd hagyta, hogy átvegye az irányítást.
   A főnök leült a férfival szembe, és a kést forgatva a kezében, gúnyos hangnemben megszólalt:
- Örülök, hogy újra találkozunk, Lee Sooman!