2015. március 9., hétfő

46. rész



https://smtownnesia.files.wordpress.com/2014/05/970137_708028782590630_4565990673910378948_n.jpg 
 

46. rész
*Dóri szemszög*

- Fiúk, készen vagytok? – kiabálta Minseo a nappali közepén állva. – Mindjárt itt lesz értünk a taxi!
- Egy pillanat! – száguldott el mellettünk Xiumin.
- Már régen bepakolhattatok volna, ha nem ragadtok le annál a filmnél – mondtam.
- De hát annyira jó volt az a film! – mondta Lay a bőröndje tetején ücsörögve.
- Te végigaludtad, a többiek meg végigsírták – kuncogott Min – Tényleg jó lehetett!
- Kész vagyunk! – toppant be a nappaliba a tizenegy fiú.
- Végre! – mondtam, és abban a pillanatban dudálást hallottunk a ház előtt.
- Indulás! – csapta össze a tenyereit boldogan Suho.
Épp egy kis kiruccanásra indulunk a fiúkkal a Jeju szigetére. A főnök egy céges kirándulást szervezett, és a biztonságunk érdekében beleegyezett, hogy a fiúk is eljöjjenek velünk. Nagyon örültünk ennek a lehetőségnek, hiszen egy kicsit kiszakadhattunk a szürke, rettegésekkel tarkított hétköznapokból. A fiúk is teljesen bezsongtak, amikor megemlítettük nekik a kirándulást, annak pedig még inkább örültek, hogy Eunsoo elhozza magával Lululut.

* Később *
- Ah, végre itt vagyunk! – nyújtózkodtam immár a hotelszobánkban.
- Nézd, de gyönyörű a kilátásunk! – lépett az ablakhoz Minseo.
- Tényleg nagyon szép! – álltam mellé.
- Csajok! – nyitott be Kris – Gyertek, mert Tao éhen fog halni.
- Felette a repülő mogyorókészletét! Nem mondod komolyan, hogy megint éhes?! – fogta fejét Minseo.
- Hát pedig már egy ideje toporzékol, hogy menjünk enni – mosolygott Kris.
- Oké, egy pillanat és megyünk – mosolygott vissza Minseo.
Kris becsukta az ajtót, mi pedig egy kis rámolás után lementünk a hotel előcsarnokába, ahol a fiúk már vártak ránk.
- Éhenkórász! – bökte oldalba Taot Min.
- Nem tehetek róla, fejlődő szervezet vagyok – vonta meg a vállát, majd átkarolta barátnője derekát.
- Hülye vagy te, nem fejlődő szervezet – lökte meg Tao fejét Chanyeol.
Bementünk a hotel éttermébe, ahol leültünk egy nagyobb asztalhoz, és elkezdtük nézegetni az étlapot. Épp azon nevettünk, hogy Tao az étlap összes kajáját meg akarja rendelni, amikor valaki az asztalunkhoz lépett.
- Csatlakozhatunk? – kérdezte egy ismerős hang.
- Lululu! – néztem rá a mellettünk álló illetőre, aki Eunsoo volt, karjában a kis csöppséggel.
Lu rögtön kapálódzni kezdett, és amikor Eunsoo letette, rögtön befészkelte magát Baekhyun ölébe.
- Csak így ketten? – kérdezte Suho Eunsootól, aki épp a mellette levő üres helyre ült le.
- Nem, Eunhee is itt van, csak ledőlt pihenni, mert nagyon megviseli a terhesség – mosolygott a férfi.
- Várjunk… Megint apuka leszel? – kérdezte Minseo.
- Öhm… Nem említettem még? – pirult el Eunsoo.
- Hogy felejthetsz el ilyet közölni a pletykás munkatársnőiddel? – kérdeztem tettetett felháborodással – Mesélj el MINDENT!
- Azt nem kell, amikor összehoztátok, Lululu még túl kicsi ezekhez… És Sehun meg Tao is… – mondta Kai.
- Nem is így értettem a mindent, te majom! – bokszoltam bele a vállába – És különben is, Tao idősebb nálad!
- Igen, úgyhogy kussolj kicsi Jongin! – nézett rá szúrósan Tao.
- Szóval…- szólt közbe Eunsoo – Eunhee a 20. hétnél jár, egyelőre minden eredménye rendben van, a baba egészséges, csak még az nem derült ki, hogy Lululunak öcsikéje vagy hugicája lesz. Nem nagyon akarja megmutatni – mosolygott.
- Ez annyira jó! Gratulálunk! – mondta Minseo.
- Igen, gratulálunk! – mosolyogtam Eunsoora – És jó egészséget a picinek meg Eunheenek is!
- Köszönjük!
Felvették a rendelésünket, mi pedig nagyokat nevettünk, amíg kihozták az ételt.
- Nem lenne kedvetek felfedezni a környéket? – kérdezte Lay, miután mindenki végzett az evéssel és Eunsoo elköszönt tőlünk, mert Lululu álmos lett.
- De, elmehetünk – mondtuk egyhangúan.
Mindenki felment a szobájába ás átköltözött kényelmes, mászkálós ruhába, majd elindultunk felderíteni a közeli boltokat és a partot. Nagyon sok képet csináltunk, és rengeteget nevettünk a másikon, ha felpróbálta a bolt leghülyébb kalapját vagy napszemüvegét. Már jócskán esteledett, amikor elindultunk vissza a szálláshoz.
- Várjatok! – torpant meg hirtelen Minseo – Hol van Tao?
Ekkor tűnt fel mindannyiunknak, hogy a fekete hajú fiú nincs velünk.
- Ugye nem esett baja? – kérdezte rémülten Minseo – Ugye nem kapták el?
- Nem, biztosan nem erről van szó – fogta meg a vállát Kris – Szerintem csak valahol leragadt fényképezni, mi pedig nem vettük észre.
- Megpróbálom felhívni – vette elő a telefonját Luhan – Nem elérhető.
- Jézusom, ugye nincs baja? – kezdett bepánikolni Minseo.
- Hé, nyugi, semmi baj! – fogtam meg az arcát – Meg fogjuk találni!
- Nem akartok szólni a főnökötöknek? – kérdezte Xiumin – Ő csak jobban ismeri a környéket, mint mi.
- De, igaz is, szólok neki – kutattam a telefonom után – Basszus, a hotelben hagytam! Min, kérem a tiédet!
Remegő kezekkel nyújtotta át nekem a mobilját, én pedig azonnal tárcsáztam a főnököt. Gyorsan felvázoltam neki a helyzetet, ő pedig mondta, hogy azonnal jön segíteni megkeresni. Hamar odaért hozzánk, és kis csapatokra osztódva elindultunk Tao keresésére. Minseo többször próbálta hívni barátját, teljesen sikertelenül.
- Ne aggódj, épségben elő fog kerülni! – öleltem meg, amikor láttam rajtam, hogy pillanatokon belül kitör belőle a zokogás.
- Nem hallom a gondolatait sem… Annyira félek! – bújt remegve az ölelésembe.
- Nyugodtan itt maradhattok, majd mi Baekhyunnal folytatjuk a keresést – mondta Kris.
- Nem, veletek akarok menni! – törölte le a könnyeit Minseo, így folytattuk tovább a keresést. Már több mint egy órája kerestük őt eredménytelenül, amikor megcsörrent Minseo telefonja, és a főnök közölte vele a jó hírt, hogy megtalálta Taot.
- Na, mit mondott? – kérdeztem.
- Megtalálta! – törölte le a könnyeit Minseo. – Azt mondta, hogy nemsokára a hotelben lesznek, mi is menjünk vissza.
- Küldök üzenetet a többieknek, hogy ők se keressék tovább Taot – vette elő a telefonját Kris.
Miután Kris mindenkinek megüzente az elveszett bárányka megtalálását, szép lassan elindultunk haza.

* Eközben Taonál *
Tao már egy órája kétségbe esve rótta az utcákat, hátha megtalál minket, vagy egy embert, akitől útbaigazítást kérhet, azonban egy árva lélekkel sem találkozott. Telefonjába is többször próbált életet lehelni, de az lemerült a rengeteg fotózástól és videózástól. Teljesen reménytelennek látta a helyzetét, amikor megpillantott egy embert felé közeledni. Megörült, hogy végre visszatalálhat a hotelhez, amikor azonban megpillantotta az illetőt, lehervadt az arcáról a mosoly.
- Na végre, hogy megtaláltalak! – mosolygott rá a főnök – Mindenki téged keres, Minseo már az őrület határán van.
- Akkor mondd meg, hogy merre találom a hotelt, hogy megnyugtathassam! – mondta Tao bunkón.
- Visszakísérlek! – szomorodott el a főnök.
- Nem kell engem kísérgetni! – nézett rá gyűlölködve Tao – Eddig is megvoltam a kísérgetésed nélkül!
- Tao… Fiam, kérlek, beszéljük meg! – fogta meg Tao kezét.
- Nincs mit megbeszélni! – rántotta el a kezét a fekete hajú fiú – Elhagytál engem és anyát, az sem érdekelt, hogy mi van velünk, szóval rohadtuk nincs miről beszélnünk! És nem vagyok a fiad!
- Tao, kérlek! – gyűltek könnyek a főnök szemébe.
- Óh, és most jön az a rész, hogy te elsírod magad, én pedig a nyakadba borulok, hogy megbocsátok, drága „apukám” – mondta gúnyosan Tao – Ha tudnád, hogy anya mennyit sírt, miután te elhagytad… Hogy én mennyit sírtam, miután kiléptél az életünkből…
- Hidd el, nekem is nagyon nehéz volt meghoznom ezt a döntést, de nem volt más lehetőségem!
- Miért, kényszerítettek, hogy elmenj? Megfenyegettek, hogy megölnek minket, ha velünk maradsz? – Tao szemeit is kezdték ellepni a könnyek – Mindig van más lehetőség, csak akarni kell!
- Te ezt nem értheted, én…
- Nem, te nem érted! Rohadtul szükségem lett volna rád, de te sehol sem voltál! Szükségem lett volna a segítségedre, és a támogatásodra, amikor először jelentkezett a képességem! Mellettem kellett volna állnod, amikor megöltem Hyorint. De te nem voltál ott nekem! – a fekete hajú fiú hangja teljesen eltorzult a sírástól – Anyának ezekről soha nem beszélhettem. Tudod te, milyen rossz titkolózni az előtt, aki számodra a legfontosabb? Hogyan is tudhatnád, hiszen nincs senki, aki fontos lenne neked saját magadon kívül!
- Tao… Azért menekültem el, mert rettegtem attól, hogyha megtudod, hogy miattam van képességed, gyűlölni fogsz… - sírta el magát a főnök.
- Esélyt sem adtál nekünk, hogy megtudhasd ezt… Azért gyűlöllek, amiért magamra hagytál!
A főnök magához húzta Taot, szorosan megölelte. Tao az elején próbálta magától ellökni a férfit, majd megadta magát és viszonozta az ölelést.
- Apukám… Drága apukám… - zokogta édesapja karjaiban Tao.

2 megjegyzés:

  1. Neeeee *--*....miért hagytad abba???.....nagyon jó lett :)) gyorsan kövit <333

    VálaszTörlés