8. rész

8. rész
*Dóri szemszög*

- Kész vagy?- kukkantottam be Minseo szobájába.
- Majdnem…- nézett rám- Hogy a francba lett ilyen jó göndör a hajad?- csattant fel.
- Öhm… Jézusom, nekem göndör a hajam!- játszottam a meglepettet.
- Bolond!- nevetett fel Minseo.
- Amúgy csak hagytam magától megszáradni…
- Utálom, hogy az enyém ilyen szög egyenes…- nézte sóhajtva a tükörképét.
- Begöndörítsem?- álltam mögé mosolyogva.
- Megtennéd?- nézett rám csillogó szemekkel.
- Persze!- nevettem.
Átmentem a szobámba a hajvasalómért és mire visszaértem, Minseo már vigyázzban ült a tükör előtt.
- Ugye nagyon erős hajlakkot vettél múltkor?- kérdezte.
- Igen, mivel csak azt találtam a boltba.
- Szeretem a boltosokat…
- Bolond vagy!- nevettem.
Gyors besütöttem a haját, mindketten elvégeztük az utolsó simításokat, majd belevetettük magunkat az éjszakába.
- Nem megyünk be meglátogatni Donghwa-t buli előtt?- karoltam bele Minseoba.
- De, bemehetünk!- mosolygott rám- Úgyis útba esik a kávézó.
Nevetgélve fordultunk be a kávézó utcájába, ahol épp a főnök zárta az üzletet.
- Sziasztok!- mosolygott ránk- Csak nem hiányzik a munka?
- Hát… Éppenséggel Donghwa-t jöttünk meglátogatni… Vagyis szerettük volna… Hogy-hogy ilyen korán zár?
- Donghwa-nak sürgős dolga akadt, nekem pedig nem volt fogalmam, úgyhogy úgy döntöttem, hogy idő előtt bezárok, és korábban hazaérek a barátnőmhöz.
- Ezek szerint nélkülünk megáll itt az élet…- kuncogott Minseo.
- Hát, amióta szabadságon vagytok, kevesebb vendégünk van…
- De mi nem is tartjuk fel… További szép estét!- mosolyogtam rá.
- Nektek pedig jó bulizást! Ha jól látom oda mentek…- viszonozta a mosolyom.
- Igen, megfogadtuk a tanácsát- bólogatott Minseo.
- Hát akkor jó szórakozást! Sziasztok!- indult el a kocsija felé.
- Viszlát!
Elindultunk a kedvenc szórakozóhelyünk felé.
- Milyen régen voltunk itt…- mosolygott Minseo.
- Remélem, még mindig az a csapos van, akinek bejössz!- kuncogtam.
- Hát én olyan nagyon nem reménykedek… Katasztrófa az a pasi!
- De jó az ingyen koktél…
- Igaz!- nevezett fel.
Ahogy beléptünk a bárba, rögtön a pult felé vettük az irányt.
- Sziasztok!- lépett rögtön hozzánk a pultos- Régen jártatok már erre- mosolygott, miközben nekiállt megcsinálni a kedvenc koktéljainkat.
- Tudod, mostanában nagyon sokat dolgozunk…- mosolygott rá Minseo.
- Merre dolgoztok?
- Abban a kávézóba, ami nem messze van innen.
- Akkor ti kelletek nekik…- motyogta, miközben nagy szemekkel nézett ránk.
- Micsoda?- kérdeztem értetlenül.
- Két barátom egyik nap bejött hozzám, és a kávézóban dolgozó két lányról áradoztak… Vagyis ezek szerint rólatok…- mosolygott- És most hogyhogy engem ajándékoztok meg a szépségetekkel?
- Kiélvezzük a szabadságunkat- mosolygott Minseo.
- Nagyon jól teszitek! Egy kis frissítő a hölgyeknek.
- Köszönjük!
Beszélgettünk még egy kicsit a pultossal, majd Minseo elrángatott táncolni.
- Minseo, én nem tudok táncolni…- próbáltam túlkiabálni a zenét.
- Én sem!- nevetett fel barátnőm.
Még 2-3 koktél és egy másfél órás táncolás után úgy döntöttünk Minseo, hogy hazamegyünk.
- Nem köszöntünk el a lovagodtól…- kuncogtam.
- Annyi baj legyen- legyintett Minseo.
Ezután nevetgélve folytattuk utunkat, amikor feltűnt valami.
- Öhm… Minseo…- karoltam bele barátnőmbe- Valaki követ minket!- suttogtam.
- Komolyan?- nézett rám értetlenül.
- Ne fordulj hátra!- szóltam rá- Most mit csináljunk?
- Fogalmam sincs… Biztos, hogy minket követ?
- Szerintem igen… Fussunk?
- Nem tudom, hogy jó ötlet-e…
- Basszus, hogy ilyenkor Tao nem tud minket zaklatni… Vagy miért nincs meg valamelyik fiú száma…- bosszankodtam.
- Dóri, ez egyre közelebb jön… Én félek!
- Én is…- kezdtem bepánikolni- Fussunk?
- Fussunk!
Eszeveszett futásba kezdtünk, de sajnos a követőnk is ezt tette. Épp befordultunk a lakásunk utcájába, amikor két férfi elkapott minket.
- Hova-hova ilyen sietősen?- kérdezte a karomat szorongató férfi.
- Engedjen el!- rángatóztam- Nem hallja? Eresszen!
- Segítség!- kezdett el sikítani Minseo- Kérem, segítsenek!
- Hiába kiabálsz…- lépett oda hozzánk a minket követő pasi- Elintéztem, hogy senki se halljon semmit…
- Te?- ismertem fel a pultost- Mégis mi folyik itt?
- Hát nem elég egyértelmű?- néz rám feketén izzó szemeivel- Ti kelletek nekik, és én teljesítem a kívánságukat.
- Mégis kiknek?- kérdezte Minseo könnytől csillogó szemekkel.
- Shinwo, a részleteket majd megtudják akkor, amikor eljött az ideje- szólalt meg az engem szorongató férfi.
- Miért ne tudhatnák meg most azonnal?- kérdezte a másik fickó.
- Még nem jött ez az ideje, Young Joo.
Kihasználva az alkalmat, hogy nem figyelnek, gyomorszájon könyököltem az engem fogva tartó férfit, a Young Joo-nak nevezett férfit orrba vágtam, és Minseo kezét megragadta futásnak eredtem. Azonban nem jutottunk sokáig, valaki megmarkolta a hajam, és erősen visszarántott, aminek következtében a földön kötöttem ki.
- Komolyan azt gondoltad, hogy el tudsz menekülni?- térdelt fölém Shinwo.
- Eressz el!- püföltem a mellkasát- Most azonnal eressz el!
- Semmire sem mész azzal, hogy kifárasztod magad… Nekem nem tudsz fájdalmat okozni- húzódott gonosz mosolyra az ajka.
- Tényleg?- hallottam meg egy ismerős hangot, majd azt vettem észre, hogy valaki lerántotta rólam Shinwot.
Amikor felültem, észrevettem, hogy Chanyeol küzd Shinwoval. Láttam, hogy a többiek is ott vannak, és a két támadónk már élettelenül fekszik a földön.
- Jézusom!- kaptam a kezem a szám elé döbbenten. Komolyan képesek voltak megölni őket?
Már épp Shinwo győzelme felé hajlott a menet, amikor Chanyeol keze kigyulladt, és Shinwo lángra kapott. Döbbenten ültem a földön, nem akartam hinni a szememnek.
- Jól vagy?- guggolt le mellém Lay- Nagyon csúnyán vérzik a könyököd…
Már csak azt vettem észre, hogy a könyökömhöz nyúl, valami felizzik a tenyere alatt, a bőröm pedig jobb állapotba van, mint új korában.
- Úristen Dóri!- ölel meg azonnal Minseo.
- Jól vagytok?- lép mellénk Baekhyun.
- Mik vagyok ti?

7. rész

7. rész
*MinSeo szemszög*

Egy hatalmas, több méteres vaskapu tornyosult előttünk, de még mielőtt Dórival döbbenten összenézhettünk volna, kinyílt előttünk és egy óriási, körülbelül 3-4 emeletes ház tárult elénk. Szemeink tágra nyíltak és még a szánk is tátva maradt. Ilyen hatalmas házak csak a mesékben léteznek, vagy nem? 
A srácok mosolyogva nyugtázták elképedésünket, és karon ragadva minket vezettek beljebb. A kapu és a ház közötti úton néhány fa, rózsabokrok és megannyi édesen illatozó, színes virág nyújtózott az erősen tűző Nap felé, valamint egy hatalmas szökőkút okádta magából vízsugarait. Azt eddig is tudtuk, hogy a fiúk jóképűek, na de hogy még emellett gazdagok is? Most komolyan, miféle mesébe csöppentünk?
- A ház nem a miénk – szólalt meg Baekhyun, ezzel megcáfolva gondolatainkat – Úgy értem, nem mi vásároltuk vagy építettük. Örököltük.
- Áh! – mondta végül Dóri – Gyönyörű! 
- Az. Mintha csak álmodnék – ámuldoztam én is, miközben a lépcsőn felmentünk – És mindannyian itt laktok?
- Igen. Tizenkét főnek nagy lakás kell – nyitotta ki előttünk az ajtót Kris.
- Hogyhogy? Úgy értem, hogyhogy együtt éltek? Hogy jött ez az egész? – kíváncsiskodott Dóri.
- Ez bizony egy hosszú történet, amit majd egyszer elmesélhetünk, de röviden csak annyi, hogy nagyon jó barátok vagyunk. Szinte testvérekként tekintünk egymásra – mondta Chanyeol.
Egy tágas nappaliba vezettek minket, ahol egy üvegasztal körül fotelok és bőrkanapék terültek el. Dórival ismét csodálkozva tekintettünk körbe, pedig nem volt nagy durranás a helység. Arra számítottunk, hogy majd minden aranyban és ezüstben fog ragyogni, ehelyett olyan volt, mint egy átlagos lakás, csak kicsit sokkal nagyobb. Kandalló, könyvespolcok, képek a falon és egyéb személyes tárgyak.
- Kértek valamit inni? – lépett elénk egy eddig még ismeretlen fiú – Hú, bocsánat, még be sem mutatkoztam. Suho vagyok.
Miután elfogadtuk az italokat, és Suho el is készítette őket, leültünk a nappaliba. Néhány perccel később mind a tizenkét tag megjelent, pontosabban csak tizenegy – Tao nem jött le köszönteni minket, nagy örömünkre. Volt egy olyan érzésem, hogy nem szóltak neki, nyilván, akkor egy késsel a kezében üdvözölt volna minket.
Mindenki bemutatkozott és beszélgetni kezdtünk. Álmomban sem gondoltam volna, hogy valaha ennyi sráccal fogunk megismerkedni, és mindenki ilyen kedves lesz.
- Najó, nekünk mennünk kell! – állt fel hirtelen Kai, Luhan, Sehun és Lay - Sziasztok lányok, és örülünk, hogy megismertünk bennetek. Még biztosan találkozunk! – köszöntek el, majd a bejárati ajtón távoztak.
- Körbe akartok nézni? – kérdezte Baek, mi pedig igent mondtuk.


*Kaiéknál*
- Oké, pontosan mit keresünk? – kérdezte Lay barátját.
- Nem tudom. Bármit. Volt itt valaki, amikor mi is itt voltunk – mondta Kai, és megindult Dóri szobája felé.
Szétszóródtak a lakásban, mindent alaposan átnéztek, de ügyeltek arra, hogy semmit se forgassanak fel, és mindent ugyanúgy hagyjanak.
- Na, találtatok valamit?
- Semmit – vont vállat Luhan – Nem voltam még itt, így fogalmam sincs, miben változhatott meg a lakás.
- Nyugtalannak tűnsz, Kai! – aggódva fürkészte Sehun az említett arcát – Bár megértelek, van valami furcsa illat a levegőben. Valami nem idetartozó. Valami… idegen.
- Jobb lesz, ha nyitva tartjuk a szemünket. De most menjünk, túl feltűnő lesz, ha sokáig itt időzünk!

*Ismét nálunk*
Bár sok értelme nem volt körbenézni a lakásban, egyrészt, mert az akár több órába is telhetett volna, másrészt meg nem mindenki szobáját nézhettük meg, így jóformán csak a konyhába, a fürdőszobákba, és némelyikük hálószobájába kukkanthattunk be. Gyönyörű volt minden; különösen tetszett, hogy nem egyszínű volt az egész ház. Bár a fiúk szobája többnyire kék, szürke, sötétzöld és hasonló árnyalatú színekben pompáztak, a nappalit és a fürdőt inkább a világos színek, a sárga, a barack és a piros keverékei jellemezték.
- Hol van a mosdó? – kérdeztem, miután ismét a nappaliban voltunk és már a harmadik pohár narancslevet gyűrtem magamba. Válaszul egyszerre többen is a folyosó végére mutattak, amin jót nevettünk – Köszi.
Még mielőtt elérhettem volna a fürdőt, kivágódott előttem egy ajtó, és Tao lépett ki rajta.
- Te? – nézett rám kissé meglepve, engem pedig elfogott a rémület. 
Nem tudtam, mi fog most történni, de szerencsémre gyorsan kapcsolt az agyam, így kikerültem, és becéloztam a fürdőt. Azt hittem, sikerül leráznom magamról, de sajnos ő is kapcsolt, és elkapta a karom, így mielőtt beléphettem volna a mosdóba, berántott a szobájába, és becsukta az ajtót. 
- Mi a francot keresel itt? – szegezte nekem a kérdést, de kezemet egy pillanatra sem engedte el.
- Vendégségben vagyok Dórival – válaszoltam magamhoz képest határozottan – Elengednél végre, mert mindjárt bepisilek!
- Áh, szóval az a kis cafka barátnőd is itt van? – engedte el füle mellett kérésemet – Hmm, ez jó – ajkán széles vigyor terült el.
- Figyelmeztetlek, hogy a srácok mindjárt itt lesznek, és…
- Ugyan! Mire egyet pislantanak, végzek veled és a kis barátnőddel is.
- Hogy mi? Ne merészeld bántani Dórit, mert esküszöm, hogy…
- Mégis mit teszel? Mégis mit tudnál te tenni ellenem? – kérdezte flegmán, és egy nagyot lökött rajtam, aminek következtében a földön landoltam – Annyira naiv vagy.
- Te teljesen meg vagy húzatva? – hangom egy szinttel feljebb emelkedett, de rémületem egy cseppet sem lankadt. A földön csúszva hátrálni kezdtem, miközben ő egyre közelebb jött, azonban menekülésemben megakadályozott egy szekrény. Leguggolt előttem, és úgy tartotta velem a szemkontaktust. Arcán levakarhatatlan mosoly ült, szemei vadul villantak rám, s ujjaival lassan megérintette arcom, és fülem mögé tűrte az egyik hajtincsemet. Elrántottam fejem, mire ő felnevetett, majd leeresztette kezét.
- Milyen kid édes vagy… - mondta negédesen, amitől hányingerem támadt.
- Most komolyan, neked mi a halál bajod van? – hangom erőtlen volt és rekedt, úgy éreztem, mint aki homokot nyelt - Nem tettem ellened semmit, az istenért, mégis bosszút akarsz állni? És minek kevered bele Dórit, ő mégis mit tett ellened? Csak próbált megvédeni, ahogy egy barátnő tenné, erre még neked áll feljebb? Akadj már le rólunk, könyörgöm!
Nem felelt, csak hatalmas, sötét szemeivel méregetett. Bizonyára élvezte a pillanatot, hogy ki vagyok neki szolgáltatva, és nem tudok semmit se tenni. Azon agyaltam, vajon hol késnek már a többiek, ennyi idő alatt rég ideérhettek volna. Biztosan tudják, hogy történt valami, hisz az ajtó elég hangosan vágódott be, arról nem beszélve, hogy ennyi idő alatt régen végeznem kellett volna a pisiléssel. Tulajdonképpen mennyi idő is telt el?
Zavarba jöttem, amikor Taora néztem. Arcom vérvörösre váltott, de nem kockáztattam. Megrémített a közelsége, de ugyanakkor valami furcsa kábulatot is éreztem. Szemei baljóslatúan csillantak fel, de ugyanakkor mintha nyugalmat tükröztek volna. Az egész lénye valahogy más lett, hiába tudtam, hogy mennyire dühös és mennyire utál, és hogy szívesen letépné a fejem. De ahogy ott volt előttem, és engem nézett, a félelmem lassan alábbhagyott, és akkor jöttem rá, hogy igazából sosem féltem tőle.
- Tudod mit? – mondtam végül – Tegyél velem, amit akarsz. De most komolyan! Itt vagyok, csak te meg én, egy pillanat alatt végezhetsz velem. Esélyem sincs a menekülésre.
Egy pillanatra meglepte bátorságom és ez a kijelentésem, de nem hagyta kiülni az arcára.
- Nem, az túl könnyű lenne. Azt akarom, hogy szenvedj, és lassú halálban legyen részed.
- Nem, Tao, te nem ezt akarod. És tudod, miért? Mert valójában nem ilyen vagy. A bűntudat és az, hogy a srácok sosem bocsátanának meg, ez a kettő az, ami miatt képtelen vagy bármit tenni. És tudod, mi bosszant téged a legjobban? Hogy rám akarsz ijeszteni, azt akarod, hogy féljek tőled, hogy az életemért könyörögjek, de ez nem jön össze.
Tudtam, hogy ezzel csak még jobban felbőszítem, de kezdtem beleunni ebbe az egész játékba. Bántotta Dórit, és bántotta Donghwat, mindezt ok nélkül. Ha nem zárjuk ezt le, mégis meddig fog elmenni? Mikor adja fel végre?
Még mielőtt válaszolhatott volna, az ajtó hatalmas robajjal csapódott ki. Tao felpattant, de egyből érte is őt a következő sokk. Dóri odaugrott elé és egy hatalmas pofont kevert le neki. Tao megtántorodott és kis híján elvesztette az egyensúlyát.
- Ezt azért kaptad, mert bántottad MinSeot! – mondta ingerülten, majd még egyet behúzott neki – Ezt pedig Donghwa miatt! – kiáltott rá, majd fújtatva nézte a fekete hajú fiút - Megértem én, hogy nehéz időszakon mész keresztül, bár nem tudom, mi az és nem is akarom tudni, de ez nem jogosít fel arra, hogy másokkal így bánj! Felnőtt ember vagy, tanulj már meg viselkedni, és ne gyerekek módjára intézd el a dolgaidat! Ráadásul képes lennél egy lányt bántani? Ebben minden más megmutatkozik, csak az nem, hogy mennyire vagy tisztességes! – köpte egyenesen az arcába a szavakat, majd még egyszer csattant a tenyere a fiú arcán – Ezt meg csak úgy, hátha a kettő nem volt elég!
Tao köpni-nyelni nem tudott, mint akit nyakon öntöttek egy vödör vízzel, teljesen lesújtva állt egy helyben. Sajgó arcát simogatva meredt Dórira, de még azt is elfelejtette döbbenetében, hogy álarcát stabilan tartsa; hagyta, hogy a meglepődöttség kiüljön minden arcizmára, így most az egyszer mást is láthattunk róla a dühön és a vagányságán kívül.
De nem csak ő lepődött meg; mindannyian kikerekedett szemekkel néztük a jelenetet. Dóri úgy állt ott, mint egy kőkemény betonfal, és csak azután kezdte el fájlalni kezét, miután Taot kikísérték a többiek.
- Hogy az isten verje meg, ennek milyen kemény feje van! – szitkozódott Dóri, miközben kezét dörzsölgette.
- Jól vagy? – guggolt le mellém mindeközben Kris, majd segített felállni – Megütött? Bántott téged? Tett valami olyat, amit nem akartál? – kérdezte aggódva, de csak a fejem ráztam.
Dóri odajött hozzám, majd megölelt, én pedig remegve bújtam karjaiba. Nagyon sóhajtottam, és már csordultak is ki a megkönnyebbülés könnyei. Talán nem féltem tőle, de rendesen rám ijesztett és egy pillanatig valóban úgy éreztem, bántani fog. De most már biztonságban éreztem magam.
- Sajnáljuk, lányok, el kellett volna őt küldeni innen – húzta el a száját Baekhyun – Nem tudom, mit kéne vele csinálnunk, már próbáltunk beszélni vele, de nem hallgat ránk.
- Hát… most mondanám, hogy nem baj, de egyhuzamban már vagy négyszer tuti ránk támadt… Komolyan nem értem, mi baja van… - mondta Dóri – De még egy ilyen húzás, és még nagyobbat fog kapni! – mindannyian felnevettünk.
- Én hősöm! – öleltem meg ismét, majd a fülébe súgtam – Sajnos nem tudom leápolni a kezedet, mert még mindig remegek, de biztos vagyok benne, hogy Baekhyun szívesen bevállalja.

6. rész

6. rész
*Dóri szemszög*

- Dóri, Dóri, Dóri, Dóri, Dóriiiiiiii!- ugrált az ágyamon Minseo.
- Fejezd be, mert tengeri beteg leszek…- dünnyögtem csukott szemmel.
- Ideje lenne felkelni- feküdt be mellém az ágyba.
- Miért, mennyi az idő?- kérdeztem ásítva.
- 2 óra…- mosolygott.
- Kb. 2 éve aludtunk utoljára ilyen sokáig…- nyújtózkodtam- Basszus, hogy én mekkora baromságot álmodtam…
- Mit?
- Álmomban arra ébredtem, hogy csengetnek, kimentem ajtót nyitni és Tao állt az ajtóba. Én megijedtem, pofán sikítottam és rávágtam az ajtót.
- Komolyan?- nevette el magát Minseo.
- Igen…- nevettem én is- Aztán felébredtem arra, hogy valaki ugrál az ágyamon.
- Jézusom, mik vannak…- tettette az ártatlan Minseo- És ilyen emberek szabadon mászkálnak az utcán…
Már majdnem visszaaludtunk, amikor megszólalt a csengő.
- Öhm… jó ötlet ajtót nyitni?- néztem rémülten Minseo-ra.
- Gyere, együtt kinyitjuk- mászott ki az ágyból.
- Hozz egy serpenyőt!
Minseo nevetve jött utánam. Először csak résnyire nyitottam ki az ajtót, de mivel nem láttam senkit, muszáj volt kihajolnom. Baekhyun hirtelen termett előttem, én pedig annyira megijedtem, hogy felsikítottam.
- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni- mosolygott nyugtatóan Baekhyun.
- Hú… Te ne haragudj, hogy sikítottam…
- Horrort néztetek?- lépett elénk Kris.
- Nincs az az Isten!- mosolygott Minseo.
- Csak Tao-val álmodtam- vakargattam a tarkóm zavartan.
- Akkor már értem, hogy miért ijedtél meg… Tao kész horrorfilm- mosolygott Chanyeol.
- Gyertek be!- lépett félre Minseo.
Mindhárman bejöttek és Baekie egy táskát nyújtott felénk mosolyogva.
- Mi ez?- kérdeztem csodálkozva.
- Mondtuk tegnap, hogy Kyungsoo főz nektek ebédet… Tessék!- Baekhyun.
- De… Komolyan?- lepődött meg Minseo.
- Igazán nem kellett volna ezért fáradni… Köszönjük szépen nektek, és Kyungsoo-nak is!- vettem el a zacskót.
- Remélem szeretitek a kimchit…- Kris.
- Ugye nem csípős?- néztem a fiúkra.
- Nem, D.O úgy készítette, hogy a tiétekbe nem tett chilit- Chanyeol.
- D.O?- vett elő evőpálcikákat Minseo.
- Kyungsoo beceneve…- mosolygott Baekhyun.
- Csak neki van ilyen beceneve?- ültem le velük szembe a fotelbe.
- Nem, még van 1-2 becenevesünk… Pl. én is!- mosolygott Kris.
- Tényleg?- csodálkozott Minseo.
- A rendes nevem Wu Fan. Kínai vagyok!
- Komolyan? Ahhoz képest nagyon jól beszéled a koreait.
- Ti is jól beszélitek… Európaiak vagytok?- Chanyeol.
- Igen!- bólintottam- Magyarok vagyunk.
- De a Minseo koreai név!- csodálkozott Kris.
- Igen, ez amolyan… becenév féle…- mosolygott Minseo.
- Ti ettetek már?- kérdeztem a fiúktól.
- Igen, mi ebédeltünk otthon- mosolygott rám Baekhyun.
- Mondjátok meg Kyungsoonak, hogy isteni finom lett a kimchi- nyelte le az első falatot Minseo.
- Rendben, átadjuk neki!- Chanyeol.
Miközben ettünk, Kris nagyon sokszor sandított a szobám ajtajára.
- Nagyon szépen köszönjük az ebédet!- tettem le mosolyogva az asztalra a tányérom.
- Megnézhetem a szobátok?- szólalt meg hirtelen Kris, mire mindenki értetlenül nézett rá.
- Persze…- keltem fel a fotelból- Melyiket szeretnéd először látni?
- Ezt!- mutatott határozottan az én ajtómra.
Kinyitottam az ajtóm, ő pedig azonnal bekukkantott.
- Öhm… Nagyon szép szobád van… Igazi csajos kuckó!- mosolygott Kris zavartan.
- Kicsit kupi van…- mosolyogtam zavartan.
- Látnád Tao szobáját... Ha nálad kupi van, akkor ott atomrobbanás volt…- nevetett Channie.
- Inkább kihagynám… Még a végén nem jutnék ki onnan épségben…
- Megnézhetem a te szobádat is?- fordult Minseo felé Kris.
- Persze!
Átmentünk a másik szobába is, Kris ott is mindent alaposan végignézett, majd vissza kiültünk a nappaliba.
- Kris?- szólította meg értetlen tekintettel Bakehyun.
Kris valami ismeretlen nyelven szólalt meg, mire Baekhyun és Chanyeol arcára kiült a döbbenet. Először azt hittem nem értik, mit mond, de aztán Chanyeol ugyanolyan nyelven válaszolt neki. Minseoval értetlenül néztük egymást, egy szót sem értettünk abból, amit a fiúk beszéltek.
- Ne haragudjatok!- szólalt meg hirtelen Kris koreaiul- Tudom, hogy ez nagyon illetlen volt veletek szembe, de… Mindegy is- mosolygott.
- Öhm… semmi baj- mondta Minseo.
- Nincs kedvetek eljönni hozzánk?- kérdezte mosolyogva Baekhyun.
- Hát… Nem tudom jó ötlet-e…- húztam el a szám.
- Mindenki otthon lesz… 11-en fogjuk megakadályozni, hogy az a vadbarom bántson titeket- Chanyeol.
- De azt sem igazán szeretnénk, hogy miattunk legyen veszekedés a baráti társaságban…- biggyesztette a száját Minseo.
- Mi pedig nagyon szeretnénk, ha eljönnétek… Légyszi!- vettette be Chanyeol az ázott kutyaszemeit.
- Na jó!- adtuk be a derekunkat Minseoval- De amint balhé lesz, mi hazajövünk!
- Megegyeztünk!- fészkelődött boldogan Channie.
- Akkor mi gyors felöltözünk, meg embert faragunk magunkból, és indulhatunk is- mosolyogtam.
- Oké!
Minseoval bementünk a szobánkba, mindketten felöltöztünk, bementünk a fürdőbe fogat mosni, és megfésülködni, majd néhány fontosabb cucc összepakolása után kimentünk a fiúkhoz.
- Indulhatunk?- kérdezte Kris.
- Igen, kész vagyunk!- bólintottam mosolyogva.
- Hát akkor induljunk!- pattant fel boldogan Channie.
Channien nevetve indultunk el a fiúk háza felé.

5. rész

5. rész

*Dóri szemszög*

- Nagyon szépen köszönjük, hogy hazakísértetek minket!- fordultam Baekhyun felé a lakásunk előtt.

- Igazán nincs mit- mosolygott rám.

- Ne haragudjatok Tao-ra a viselkedése miatt…- mondta Kris- Nagyon nehéz időszakon megy most keresztül, nem tudja, mit csinál…

- Nekünk is ugyanolyan nehéz, mégsem támadunk rá mindenkire…- nézett a szőkére Chanyeol.

- De Tao mindig is forró fejű volt…- érvelt Kris.

- Akkor sem mentség arra, amit tett…- szállt be a vitába Chen is.

Kris már épp szólásra nyitotta a száját, de Minseo megelőzte.

- Ne veszekedjetek emiatt… Ti nem tehettek semmiről…- legyintett- Szerencsére idejében odaértetek, és nem történt nagyobb baj…

- Remélem, többet nem találkozok azzal a görénnyel, mert szétrúgom a seggét, az biztos!- mondtam, mire a fiúk elnevették magukat.

- Viszont nekünk már ideje lenne hazamenni…- vakargatta a tarkóját Baekhyun.

- Köszönjük még egyszer, hogy hazakísértetek minket!- mosolyogtam a fiúkra.

- És hogy megmentettetek attól a vadállattól…- nyomott el egy ásítást Minseo.

Elköszöntünk a fiúktól és bementünk a lakásba. Mindketten lezuhanyoztunk, de vacsorázni nem tudtunk, egy falat se ment volna le a torkunkon.  

- Én valamit nem értek…- huppant le mellém Minseo- Az egyik pillanatba még ott jöttél mellettem, a következőben meg nem voltál sehol…

- Olyan furcsa volt az egész… Végre indultunk haza, éreztem a hűvös levegőt a bőrömön, aztán… Mintha csak álmodtam volna az egészet… Benn álltam az öltözőbe a cuccaimmal a kezembe, te pedig nem voltál sehol…

- U-ugye alszol ma velem?- nézett rám könnyes szemekkel MInseo.

- Persze, hogy alszok veled!- öleltem meg- Nem hagyom, hogy még egyszer bántson az a barom… Na gyere!

Bementünk Minseo szobájába, befeküdtünk az ágyba és egy kevés beszélgetés után nagy nehezen elaludtunk.

*

- El se hiszem, hogy már csak néhány óra, és szabadok leszünk egy teljes hónapig…- nyújtózkodtam.

- Jó lesz végre pihenni, totál kimerültnek érzem magam…- legyezte magát Minseo.

- Olyan szerencsések vagytok… A legforgalmasabb időszakban elküld titeket a főnök pihenni… Ez így nem fair!- irigykedett Donghwa.

- Óh, ezek szerint hiába kerestelek volna jövő héten…- szólalt meg a hátam mögött egy mély hang- Jó, hogy eljöttem ma…

- Mit akarsz itt Tao?- kérdezte dühösen Minseo.

- Beszélni veled… Tudod, van még egy tartozásom!- villantott barátnőm felé egy démoni mosolyt.

- Neked nincs itt semmi keresni valód… Tűnj el innen!- álltam Minseo elé.

- Nem megyek! Addig nem, amíg bosszút nem álltam ezen a csitrin!

- Vagy most azonnal eltakarodsz innen, vagy hívom a rendőrséget!- hajoltam hozzá a pult fölött.

- Te engem ne fenyegess, mert neked is bajod esik!- húzott magához közel a hajamnál fogva.

- Engedd el!- kezdte el püfölni Minseo.

Donghwa elrántotta tőlem Tao-t, és behúzott neki egyet. A következő ütésre emelte a kezét, de Tao hatalmasat lökött rajta és Donghwa nagy erővel ráesett az egyik asztalra.

- Donghwa!- sikítottuk Minseo-val.

Tao újra felénk indult, amikor az egyik barátja hirtelen elkapta, és próbálta visszatartani.

- Kai, engedj el!- köpte dühösen a szavakat.

- Tao, elég!- szólt rá Kris.

Közben a többiek is oda értek és többen próbálták visszatartani Taot.

- Esküszöm ezt még nagyon meg fogod bánni!- nézte gyilkos szemekkel Minseo-t- És ha az utamba állsz… kicsinállak- emelte rám gonosz tekintetét.

- Nem fogom hagyni, hogy bántsd őt! Megérdemelted, hogy nyakon öntött, mert egy beképzelt farok vagy, aki azt élvezi, ha másoknak fájdalmat okozhat.

- Engedjetek el!- vergődött Tao.

- Lenyugszol?- kérdezte Kris.

- Igen…- fújtatott.

Amint elengedték, pillanatok alatt előttem termett és a nyakamnál fogva a falnak szorított.

- Tönkre fogom tenni az életeteket… suttogta az arcomba.

- Tao, engedd el!- rángatta Baekhyun.

- Gyáva alak vagy Tao…- sziszegtem.

Elengedte a nyakam, és lekevert egy hatalmas pofont.

- Elég volt!- püfölte a mellkasát Minseo, miközben záporoztak a szeméből a könnyek- Nem hiszem el, hogy ennyire érzéketlen vagy! Gyűlöllek Tao, gyűlöllek!

- Jól vagy?- lépett hozzám Baekhyun.

- Igen…- simogattam az arcom.

- Mi folyik itt?- lépett ki a főnök.

- Semmi…- törölgette a könnyeit Minseo.

- Azt hiszem ma idő előtt zárunk…- nézett végig a 12 fős társaságon- Megkérlek titeket, hogy távozzatok!

- Ma is hazakísérünk titeket!- súgta a fülembe Baekhyun.

- Rendben, köszönjük!

Miután az utolsó vendég fizetett és kiment, a főnök bezárta az ajtót és ránk nézett.

- Dóri, vérzik a szád… - sóhajtott- El mondaná valaki, hogy mi történt?

- Bejött az a vadbarom, és nekiesett a lányoknak…- mondta Donghwa a kezét masszírozva- Le akartam szedni Dóriról, de ellökött.

- Miattam van az egész…- sírta el magát újra Minseo- Ha akkor nem öntöm nyakon a jeges teájával, nem bántana most titeket…

- Ne hibáztasd magad…- karolta át a vállát Donghwa.

- Nem te tehetsz arról, hogy egy elmebeteg. Baekhyun ma is hazakísér minket, szóval megnyugodhatsz, ő nem engedi, hogy bántson minket az a tetű…- öleltem meg.

- Szerintem az lesz a legjobb, ha hazamentek, lányok…- nézett ránk a főnök- Majd mi Donghwa-val elintézünk itt mindent. Pihenjétek ki magatokat ebbe az egy hónapba, meg aztán bulizni is tessék!- mosolygott.

- Köszönjük!- mosolyogtunk vissza- Majd közbe bejövünk ám meglátogatni titeket!

- Ajánlom is!- ölelt meg minket Donghwa.

Elköszöntünk tőlük, összeszedtük a cuccainkat, és elindultunk kifelé. A kávézó előtt Baekhyun, Kai és egy eddig még ismeretlen fiú várt minket.

- Meg vagytok?- nézett ránk Kai.

- Meg…- mosolyogtam rá álmosan.

- Nagyon fáj a szád?- kérdezte Baekhyun.

- Most kezdem érezni…

- Majd otthon leápolom neked- karolta át Minseo a vállam.

- Az jó lesz, köszönöm!

 A hazautat végigbeszélgettük, és megismertük Xiumin-t, aki egy nagyon aranyos és kedves fiú.
- Nincs kedvetek bejönni egy teára?- kérdezte Minseo a lakásunk ajtajánál.
- Biztos nagyon fáradtak vagytok már...- simított végig a kezemen Baekhyun.
- Én egészen felfrissültem a hűvös levegőtől- mosolygott Minseo.
- Én is...- hajtottam le zavartan a fejem.
- Akkor ezt megbeszéltük!- nyitotta ki mosolyogva Minseo az ajtó.
Bevonultunk a lakásba, Minseo-val lepakoltunk a cuccaink és leültünk a nappaliba.
- Felteszem a teavizet és leápolom a szád, oké?- mosolygott rám.
- Addig kérhetek rá jeget? Nagyon fáj...
- Vagy öhm... te csináld csak a teát, én pedig... Leápolom a szádat...- nézett rám Baekhyun.
Kai és Xiumin sejtelmesen összemosolyogtak, Minseo pedig odaadta Baekhyunnak az elsősegély dobozt és elment teát csinálni.
- Ez... ez csípni fog!- nyomott a sebemnek egy vattapamacsot, mire felszisszentem- Ne haragudj!
- Semmi baj!- mosolyogtam, mire még jobban csípett- Áu!
- Azt hiszem megint felszakadt a sebed...- húzta el a száját Baekhyun.
- Csodálatos...- sóhajtottam.
Észre se vettem, hogy közben Kai és Xiumin kisunnyogott a nappaliból, így csak ketten maradtunk Baekhyunnal.
- Kész is!- mosolygott rám, miután bekente a számat valami kevésbé csípős krémmel.
- Köszönöm!- hajtottam le zavartan a fejem.
Baekhyun az állam alá nyúlt, és felemelte a fejem, hogy a szemembe nézhessen.
- Nem fogom hagyni, hogy még egyszer bántson… Ígérem!- mondta halkan.
- Köszönöm!- suttogtam.
Már csak azt vettem észre, hogy Baekie arca vészesen közelít, a szánk már súrolta egymást, amikor Minseo megköszörülte a torkát.
- Tessék, itt a teátok…- adta oda a bögréket Minseo, sunyi mosollyal az arcán.
- Köszi… khm…- éreztem, hogy az összes vér az arcomba tódul.
- Holnap is mentek dolgozni?- kortyolt bele a teájába zavartan Baekhyun.
- Nem, holnaptól élvezzük a szabadságunkat!- mosolygott Minseo.
- És délig alszunk...- kuncogtam.
- Aztán elmegyünk vásárolni, főzünk valamit ebédre, vagy beülünk egy étterembe...
- És alszunk!- vágtam közbe, mire elnevettük magunkat.
- Majd mi hozunk nektek ebédet!- mondta Kai- Kyungsoo hyung nagyon finomat főz majd nektek.
- Jaj, ezért igazán nem kell fáradnotok...- mosolyogtam.
- Nekünk ez nem fáradtság!- mosolygott rám Xiumin.
- Ez esetben köszönjük- tette le Minseo a bögréjét az asztalra.
Beszélgettünk még egy kicsit a fiúkkal, majd Kris felhívta Baekiet, hogy jó lenne, ha végre hazamennének. Elköszöntünk tőlük, majd Minseo-val lezuhanyoztunk és lefeküdtünk aludni.

4. rész

*MinSeo szemszög*

Másnap ugyanolyan álmosan és fáradtan keltünk, mint minden egyes reggel, de kicsit mintha mégis más lett volna ez a mai. A reggeli tusolás után élénkebbek voltunk, és kedvenc együttesünk dalaira ugráltuk körbe a házat, miközben szokásos reggelinket fogyasztottuk. Talán azért voltunk ennyire vidámak, mert tudtuk: már csak néhány nap és végre egy hónapig szabadok vagyunk. Bár meglepett minket a főnök kedvessége, és eleinte furcsálltuk is, azonban mikor jobban belegondoltunk, hogy már valóban hónapok óta nem voltunk szüneten, megértettük a döntését. Jó tudni, hogy vannak még emberek a világban, akiknek fontos az alkalmazottai élete és egészsége.
- Oké, inkább nem ugrálok többet, mert a végén még kihányom, amit az előbb magamba tömtem – ültem le a kanapéra, és kinyújtóztattam tagjaimat.
- Ne ülj le, menni kell dolgozni! – rángatott fel Dóri, miután kikapcsolta a rádiót, majd az ajtó felé kezdett el löködni.

*

A nap további része viszonylag gyorsan telt, vagy legalábbis gyorsabban, mint eddig. A vendégek jöttek és mentek, mi pedig megállás nélkül hurcolásztuk ki az italokat.
- Lám, lám, kiket látnak szemeim? Csak nem Tahóka és a bandája tért vissza? – néztem ki a pult mögül, miközben megeresztettem egy fintort.
- Úgy néz ki. De ahogy elnézem, drága Tahókád nincs köztük… és most jóval kevesebben vannak – csillantak fel Dóri szemei, amit persze egyből kiszúrtam.
- Mire vársz, kisanyám? Szolgáld ki őket, mielőtt Donghwa megelőz! – böktem fejemmel oldalra az említett személyre, aki noteszével a kezében szlalomozott az asztalok között egyenesen a hat fős társasághoz.
Dórinak se kellett kétszer mondani, máris a fiúknál termett. Mosolyogva néztem, ahogy barátnőm szorgosan jegyzetel és közben jókat nevet a srácokon, akik minden bizonnyal viccelődtek. Örültem, hogy a marha társukat nem hozták magukkal, bár amint felrémlett előttem arca, mintha kicsit hiányoltam volna. Mi a fene ütött belém? Hogyan érezhetem azt, hogy hiányzik, amikor olyan tapintatlan bunkó volt? Ráadásul csak egyszer láttam! Kezd elmenni az eszem, ettől a melegtől biztos napszúrást kaptam.
- Mi van, Csipkerózsika, csak nem a fekete hercegedről ábrándozol? – bökött oldalba Dóri, mire akkorát ugrottam, hogy a könyökömmel sikeresen levertem egy poharat – Hű, ez súlyosabb, mint hittem! – nevetett, majd segített összeszedni a törött üvegeket a földről.
- Nem ábrándoztam én senkiről, csak… elbambultam – mondtam kicsit bizonytalanul.
- Na, ez aztán meggyőző volt – kacarászott még mindig.
- Ne nevess már! – csaptam meg az egyik ronggyal, ami a kezembe akadt – Különben is, ezt nekem kéne mondanom… Legalább sikerült megtudnod a srác nevét?
- He? – nézett rám kikerekedett szemekkel barátnőm.
- Jajj, ugyan már, valld be, hogy bejön a srác! Szerinted miért jöttek vissza? Nem azt mondtad, hogy megígérte, hogy még visszajönnek? Nem ígért volna ilyet, ha nem lenne az érzés kölcsönös – mondtam ki a nyilvánvalót, mire Dóri elpirult – Na, ki nevet most a másikon? – nyújtottam ki a nyelvemet.
- Fhúúú, teeeee… ezt még visszakapod! – nézett rám szúrósan.
- Te csak ne ígérgess semmit, inkább siess azokkal az italokkal, a végén még kitikkadnak a drágák! – vigyorogtam rá.
- Ha ezzel akarod húzni az agyamat, akkor elárulom neked, hogy Baekhyun, mert így hívják a srácot, azt mondta, hogy drága Miszter Tahókád azóta is rólad álmodozik – most ő volt az, aki nyelvet öltött, majd győzelemittasan elsétált.
- Tessék?! – hangom egészen az egekig szökött, de választ már nem kaptam.

*

- Mikor árulod el végre, hogy hogyan gondoltad, amit mondtál? – kérdeztem, miközben épp az asztalokat takarítottuk le.
Este volt már, talán tizenegy is elmúlott, a kávézó alig tíz perce zárt be, már csak mi voltunk itt és még néhányan, akik segítettek a takarításban. Dóri egész nap nem volt hajlandó elmondani, hogy mit értett azalatt, hogy Tao folyton rám gondol. Imádta húzni az agyamat, és egy felől jogosan is tette, mert én egész nap Baekhyunnal cseszegettem.
- Mondom én, hogy érdeklődsz iránta!
- Jajj, dehogy érdekel engem, csak tudni akarom, hogy mire számítsak, amikor kilépek az ajtón. Ki tudja, lehet rám fog támadni és kitépi a szívemet.
- Te hülye vagy – nevetett fel – Najó, elmondom. Igazából csak annyit mondott Baekhyun, hogy azóta is vissza akarja neked adni, amiért leöntötted, és hogy megaláztad egy egész kávézó előtt.
- Na, ennyit arról, hogy nem akarja kitépni a szívemet…
- Hát, ha a szívedet nem is, de a gégédet igen.
- Barooom! Most hogy mondhatsz ilyet? Te normális vagy? – kérdeztem, de azután engem is elkapott a nevetés – Szóval akkor nem fog idejönni?
- Nem hiszem. A srácok nem engedik. Azt mondták, néhány napig még emészti magát, de aztán lenyugszik és elfelejti, szóval semmi okod az aggodalomra. Épségben lesz a szíved, ne aggódj!
- És a gégém?
- Az is.
Még körülbelül negyed óráig takarítgattunk, amikor úgy döntöttünk, elég volt mára, és hazamegyünk. Elnézést kértünk a többiektől, amiért rájuk hagyjuk a takarítás nagy részét, majd elköszöntünk és kiléptünk a nyílt utcára. Még meg se tettünk pár lépést, amikor valaki hirtelen elkapott hátulról, és ház falának vágott. Egy hatalmasat sikítottam, de a támadóm a számra tapasztotta kezét, ezzel elnémítva. Ekkor megpróbáltam megütni, megrúgni, de hiába ficánkoltam, teljes testének súlyával nekem támaszkodott, így mozdulni se bírtam.
- Befejeznéd a rángatózást, és végre elmondhatnám, hogy miért vagyok itt? – kérdezte a fülembe súgva, én pedig a rémülettől csak egy apró bólintásra voltam képes. Minden porcikámat ellepte a félelem, egész testemben remegtem.
Levette kezét a számról, majd egy kicsit engedett szorításán, de továbbra is készenlétben állt, ha esetleg szökni próbálnék.
- Tao? – kérdeztem, miután arca és arcom között nagyobb lett a távolság, és be tudtam azonosítani, miért olyan ismerős – Neked teljesen elment az eszed? Mi a francot csinálsz?
- Mondtam, hogy visszaadom, amiért leöntöttél vízzel, és nyilvánosan megaláztál! – köpte szemembe a szavakat, miközben tekintete gyűlölködve mért végig. Éreztem dühét, bár nem értettem, miért kell ennyire bepipulnia. Elvégre ő kezdte.
- Mi van? Hé, nem én voltam az, aki belekötött a másikba, úgyhogy most azonnal engedj el! – löktem volna el, de nem volt hatásos – Hallod? Azt mondtam, engedj el! – hiába tapasztottam mindkét kezem mellkasának, hogy el tudjam lökni magamtól, nem jártam sikerrel. Ismét kapálódzni kezdtem, de ő csak állt előttem, és újra és újra kivédte ütéseimet. Meg se érezte őket, csak tűrte, ahogy teljes erőmből belebokszolok.
- Befejezed végre? Ezzel nem mész semmire, csupán az energiád hagy alább – mondta kicsinyességgel a hangjában, és tudtam, bármit teszek, értelmetlen, mivel jóval erősebb nálam.
- Mi a fenét akarsz tőlem, áruld már el?! – kérdeztem, ekkor azonban a kávézó ajtaja kinyílt, és fél másodperccel később már meg is hallottam Dóri hangját.
- MinSeo? Tao? Ti mi a… TAO, AZONNAL ENGEDD EL! – kiáltotta, amint leesett neki, hogy Tao fogva tart. Mindketten felé kaptuk tekintetünket, és még mielőtt akármit is mondhattam volna, már be is következett a baj. Minden olyan gyorsan történt. Tökéletesen láttam, ahogy Dóri felénk közelít táskájával a kezében, de mire odaért volna, már csak azt láttam, ahogy hatalmasat repül visszafelé.
- DÓRI!!! – sikítottam, és újból ütni kezdtem Taot, hogy azonnal engedjen el, de lefogta mindkét kezem, és a falnak nyomott – MI A FRANCOT MŰVELTÉL A BARÁTNŐMMEL??? – egy percre sem vettem le tekintetem földön fekvő barátnőmről, aki szerencsére nem ájult el, mert láttam, ahogy próbálja összekaparni magát.
- A helyedben magam miatt aggódnék – fúrta haraggal teli tekintetét az enyémbe. Ha lehet, még jobban elkapott a félelem, és csak most jöttem rá, hogy sokkal nagyobb bajban vagyok, mint én azt gondoltam volna.
De mielőtt bármit is tett volna, megjelent a tizenkét fős társaság többi tagja is. Hárman azonnal rávetették magukat Taora, akit pillanatok alatt leszedtek rólam, ketten pedig azonnal elkaptak, ugyanis Tao olyan hirtelen tűnt el előlem, hogy nem volt időm megkapaszkodni semmiben, és ha ők nem tartanak meg, én is pofára esek. Körülbelül hárman Dórihoz siettek, a többiek pedig szétszóródtak a környéken.
Nem tudtam felfogni, mi történik. Hol Tao hűlt helyére néztem, akit társai épp elráncigáltak, hol Dórira, hol a mellettem álló srácokra. Beletelt pár percbe, mire mindent sikerült helyre raknom.
- Hahó, MinSeo, hallasz minket? – lengette meg szemeim előtt kezeit az egyik megmentőm.
- Szerintem sokkot kapott! – mondta a másik.
- Jól vagyok, nyugi – intettem le őket, miután kitisztult minden, és tudatosult bennem, hogy már percek óta beszélnek hozzám – Úristen, Dóri! – futottam oda barátnőmhöz – Jól vagy? Nagyon megütötted magad?
- Áh, kutya bajom… Csak kicsit fáj a fejem, és szédülök… és meghorzsoltam magam egy-két helyen… de jól vagyok – mondta még mindig a földön ülve, miközben Baekhyun és többiek aggódva figyelték minden mozdulatát – Te jól vagy? – pillantott rám.
- Én? Azt hiszem… - mondtam még mindig zavartan – De ne velem törődj, téged lökött el az a barom!
- De téged nyomott neki annak a falnak!
Mindig is szerettem Dóriban, hogy ennyire aggódik értem, még akkor is, ha ő sokkal rosszabb állapotban van. Magamhoz öleltem, és örültem, hogy mindketten épségben vagyunk. Még mindig remegtem az ijedségtől, és kis híján kicsordultak a könnyeim is.
- Menjünk haza – suttogtam a fülébe.
- Majd mi hazaviszünk titeket! – ajánlotta fel Baekhyun, aki Chanyeol segítségével talpra állította Dórit – Chen, Kris, Chanyeol, ti velem jöttök, a többiek menjenek haza! Ha hazavittük a lányokat, mi is megyünk! – adta ki az utasításokat, majd a srácokba kapaszkodva hazafelé vettük az irányt.