29. rész

29. rész
*Dóri szemszög*

- Aggódom Minseo miatt…- huppantam le otthon a kanapéra.

- Ne aggódj, minden rendben lesz- húzott az ölelésébe Baekhyun- A főnökötök nem engedi, hogy bármi baja essen, és ott van Chanyeol is!

- Tudom, csak… Fel fogja tudni dolgozni ezt az egészet?- fúrtam mellkasába a fejem.

- Ebben segíteni itt vagy neki te- adott egy puszit a fejem búbjára- Itt vagyunk neki mi. Mi már átéltük ezt az egészet, tudunk neki segíteni.

- Mennyire volt nektek nehéz?- néztem rá.                             

- Nagyon nehéz volt…- sóhajtott- Az volt a legrosszabb, hogy az elején magunkra voltunk utalva, nem volt senki, aki segíteni tudott volna… De aztán egymásra találtunk a fiúkkal, és onnantól könnyebb volt- mosolygott rám.

   Pár percig csendben ücsörögtünk egymás ölelésében, amikor kiabálást hallottunk. Baekhyun azonnal felugrott, hogy megkeresse a hang forrását, de nem kellett mennie sehova, ugyanis becsörtetett a nappaliba a tajtékzó Suho.

- Hol van D.O?- kérdezte idegesen.

- Itt nincs… Mi történt?- kérdezte Baekhyun.

- Elvitte a nyakláncom!- kiabálta- Elvitte, ahelyett, hogy elkérte volna, csak egy rohadt cetlit hagyott az asztalomon!

- Mi történt?- jöttek be a nappaliba néhányan, köztük D.O. is.

- Hogy volt pofád elvinni a nyakláncom?- esett neki D.O-nak.

- Milyen nyakláncod?- kérdezte csodálkozva D.O.

- Azt, amit a papámtól kaptam! Azonnal add vissza!- kiabált idegesen Suho.

- De hát nincs nálam!

- Itt a levél, hogy te vitted el, majd valamikor visszaadod. Most azonnal kérem!

- Mondom, hogy nincs nálam!- lökött egyet D.O. az őt támadó fiún.

- Hé srácok!- léptem közéjük, mielőtt összeverekednek- Nyugodjatok meg mind a ketten, és beszéljük meg kulturáltan!- támasztottam a tenyerem mindkettejük mellkasára, és toltam őket távolabb egymástól.

- Ez…- nézett rám csodálkozva Suho, majd le a tenyeremre- Te is érzed?- kérdezte D.O-tól.

- Igen…- D.O. szemében is láttam a döbbenetet, akár csak Suhoéba.

- Miről beszéltek?- kapkodtam a fejem a két döbbent fiú között, miközben visszarántottam a kezem.

- Ez… Ahogy hozzám értél… A mellkasomban szétáradt a nyugalom…- mondta döbbenten Suho.

- Nálam pontosan ugyan ez… És most, ahogy elkaptad a kezed, már nem érzem…- D.O.
- Mi a francról beszéltek ti?- néztem rájuk rémülten.

- Szerintem neked is van képességed…- Suho.

- Mi?- kérdezték többen egyszerre.

- Már hogy lenne nekem is képességem?- fakadtam ki- Meg különben is milyen képesség? Az, hogy hősiesen közétek álltam, hogy ne verjétek szét egymást?

- Nem! Te képes vagy az érintéseddel megnyugtatni másokat- mondta D.O.

- Ez nem igaz!- kiabáltam könnyes szemekkel- Baekhyunt folyton ölelgetem meg minden, és egyetlen egyszer sem tette szóvá ezt az egészet!

- Dóri, kérlek, nyugodj meg!- lépett hozzám Baekie, és próbált megölelni.

- Nem nyugszom meg!- kiabáltam, miközben ellöktem Baekhyun kezét- Mégis mi a fene folyik itt?

   Kétségbeesetten meredtem a fiúkra, akiken kevésbé látszódott a döbbenet. Tekintetünk bizalmat sugallt felém, nekem ez most mégis kevés volt. Nem akartam elhinni, hogy nekem is van képességem, ez túl sok egyszerre. Először Minseo, most meg én? Nem, ez lehetetlen. Féltem és zaklatott voltam. Össze voltam zavarodva, nem tudtam helyrerakni a dolgokat, túl sok volt ez az információ. Hogyan lehetséges ez? Miért én, miért mi? Rengeteg kérdésem lett volna, de ezektől teljesen megfájdult a fejem.

   Baekhyun odalépett mellém, és szó nélkül ölelt magához, de kibújtam karjai alól és felrohantam az emeletre. Egyedül akartam lenni egy kicsit, el akartam felejteni mindent, ami velünk történt mostanában. Még mindig a régi életünket akartam, azt a monoton, szürke hétköznapos életet, de ahogy múltak a napok, úgy egyre távolabb került. Mikor lesz vége ennek az egésznek?

   Amint beléptem a szobánkba, térdre rogytam és elkezdtem zokogni.

- Dóri…- simított végig a hátamon Baekhyun- Kérlek, nyugodj meg!

- Nem tudok!- sírtam- Miért történik velünk ez? A régi életünket akarom!

   Baekhyun csendesen megölelt, amit ezúttal nem utasítottam el.

- Jobban vagy?- kérdezte egy picit később.

- Igen- szipogtam.

   Kicsit eltolt magától és egy pici puszit nyomott a számra.

- Ironikus, hogy nekem ez a képességem- bújtam az ölelésébe.

- Miért?- kérdezte a hátamat simogatva.

- Én nyugtatok meg másokat az érintésemmel, holott pánikbeteg vagyok… Vagy valami olyasmi.

Baekhyun csak mosolygott.

- Dóri!- rontott be a szobába Kris- Nem látsz változást a szobátokba?

- Ezt hogy érted?- kérdeztem csodálkozva.

- Valami nincs arrébb, mint ahogy hagytátok, vagy nem hiányzik valami- hadarta Kris.

- Miért?- Baekhyun értetlenül nézett Krisre.

- Nem D.O. vitte el Suho nyakláncát, és egyikünk sem volt… Vagyis valaki járhatott itt!

- Micsoda?- kérdeztük Baekhyunnal egyszerre.

   Azonnal körbenéztem a szobába, de nem láttam semmi változást. Mindent a helyén volt, semmi nem tűnt el.

- Semmi?- kérdezték a fiúk.

- Semmi- mondtam, mikor Minseo befutott a szobába és a nyakamba vetette magát.

- Jaj, Dóri- szipogott- Mondták a fiúk, hogy mi történt…

- Ti máris itthon vagytok?- kérdeztem Minseotól csodálkozva.

- Igen, mert a főnöknek sürgősen el kellett mennie- mondta Chaneyeol.

- Jól vagy azért?- kérdezte barátnőm aggódó szemekkel.

- Voltam már jobban is…- sóhajtottam- Annyira hihetetlen ez az egész…

- Az…

- Mi is történt pontosan?- kérdezte Chanyeol.

   Lementünk a nappaliba, ahol mindent rendesen elmeséltünk Channeinak, és Minseonak.

- És Tao még mindig nem ért haza?- nézett a fiúkra Min.

- Nem, délelőtt óta nem láttuk…- Kris.

- És ha nála van a nyaklánc, és senki sem járt itt?- nézett Suhora Luhan.

- Nem hiszem, hogy nála lenne…- sóhajtott Suho- Amióta Minseo és Chanyeol annyit foglalkozik vele, a gonosz éne alig mutatkozik, és tudjátok nagyon jól, hogy az igazi Tao sosem tenne ilyet.

- Igaz- bólogattak a fiúk.

   Még néhány dologról beszélgettünk a fiúkkal, hülyéskedéssel próbáltak minket jobb kedvre deríteni kisebb-nagyobb sikerrel.

- Szerintem én most felmegyek- állt fel mellőlem Minseo- Szétrobban a fejem ettől a sok gondolattól…

- Felmenjek veled?- néztem aggódva barátnőmre.

- Ha kordában tudod tartani a gondolataid…- mosolygott rám fáradtan.

- Igyekszem!

   Elköszöntünk a fiúktól, és felmentünk a szobánkba.

- Hozzak neked gyógyszert?- kérdeztem Minseotól.

- Felesleges…- sóhajtott- Azt mondta a főnök, hogy nem használna a gyógyszer, csak egy kiadós alvás…

- Tényleg! Akkor próbálj meg aludni- mosolyogtam rá.

- Nem hiszem, hogy menne- tekerte a fejét Min- Annyi minden kavarog a fejembe, hogy képtelen lennék elaludni… Ráadásul annyira fáj a fejem, hogy nem tudok másra gondolni.

   Halk kopogást hallottunk.

- Gyere!- mondtuk Minseoval egyszerre.

- Nem zavarok?- kukkantott be Tao.

- Dehogy zavarsz- mosolygott rá Mnseo.

- Öhm… azt hiszem én zavarok- keltem fel barátnőm mellől.

- Nem, kérlek, maradj te is!- mondta rögtön Tao, amivel meglepett.

- Oké- visszaültem Min mellé.

- Öhm… nem is tudom, hol kezdjem…- vakargatta zavartan a tarkóját Tao- Szóval… Még nem volt alkalmam elnézést kérni mindkettőtöktől azért, amit eddig tettem veletek. Ne haragudjatok, borzasztóan szégyellem magam, és tudom, hogy amit tettem, arra nincs mentség… De… soha nem tudnék megütni egy lányt… Mármint… Amikor önmagam vagyok. Tényleg ne haragudjatok azért, amiket tettem elborult pillanataimba… Rengeteg fájdalmat okoztam nektek, pedig ti mindig próbáltatok nekem segíteni, amit nem tudom hogy hálálhatnék meg…- tördelte zavartan kezeit.

- Ugyan, Tao- mosolygott rá Minseo könnyes szemekkel- Tudjuk nagyon jól, hogy nem „önszántadból” tetted azokat, amit.

- Viszont készültem nektek valamivel!- csillantak fel a szemei, majd kinyitotta az ajtót és 3 kajás dobozt hozott be- Remélem még nem vacsoráztatok.

- Hát ez?- néztem értetlenül a kezembe nyomott dobozra és a fekete hajú fiúra.

- Ezt komolyan te csináltad?- kérdezte Minseo.

- Igen, én, de honnan… Ja, a gondolatok- nevetett Tao.

   Rengeteg sushi és rizs, valamint zöldség volt a dobozba.

- Egy nagyon kedves barátom segített megcsinálni- mosolygott- Sajnos nem vagyok egy nagy szakács, úgyhogy egyedül nem mertem nekiállni. Remélem azért nem lett annyira szörnyű.

- Ez nagyon finom!- mondtam mosolyogva, miután megkóstoltam- Ezentúl te fogod csinálni mindenkinek a suhsit.

- Nem biztos, hogy annyira szerencsés lenne- nevetett Tao.

- Akkor majd hárman csináljuk- Minseo 2 falat között.

- Remélhetőleg többet nem kell a bocsánatotokért esedeznem, mert nem lesz miért bocsánatot kérnem- mosolygott Tao.

- Most már Dóri is tudni fog majd segíteni neked, ha előtör belőled a gonosz- nézett rám Minseo.

- Ezt hogy érted?- kérdezte csodálkozva Tao.

- Öhm…- tettem le magam mellé a dobozt- Megpróbálom megmutatni.

   Megfogtam Tao kezét, miközben arra gondoltam, hogy megnyugtatom. Először értetlenül nézett rám, majd láttam, hogy a tekintete ellágyul, és csodálkozva néz rám.

- Ezt mégis hogy csináltad?- kérdezte döbbenten.

- Elméletileg nekem ez a képességem… Délután tudtam meg, hogy van- mosolyogtam zavartan.

- De ez tök jó- lelkesedett Tao.

- Csak annyira… furcsa- piszkálgattam a rizst.

- Majd megszokjátok- mosolygott ránk biztatóan Tao.

   Ezután rengeteget beszélgettünk még, Tao nagyon jó társaságnak bizonyult, sokszor megnevettetett minket. Olyannyira elvoltunk, hogy sikeresen elaludtunk. Az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy borzasztóan zsibbad a bal karom, ugyanis Tao félig-meddig rajta feküdt, miközben Minseot ölelve aludt. Óvatosan kihúztam alóla a kezem, mosolyogva végignéztem rajtuk, és átosontam Baekhyun szobájába, ahol óvatosan a fiúhoz bújva, újra álomra hajtottam a fejem.