28. rész

28. rész
*MinSeo szemszög*

   Dóri a fürdőben sminkelt már, míg én a szobában öltözködtem. Hatalmas gombóccá zsugorodott a gyomrom, már csupán a gondolattól, hogy én is olyan vagyok, mint a fiúk. Nem tudtam, hogy mégis miért most jött elő, és hogy miért van képességem. Féltem tőle, pont azért, mert ilyen hirtelen tört rám. Sosem fordult meg a fejemben, hogy én is egy lehetek közülük, és ez most teljesen lesokkolt.

   Felsóhajtottam, és leültem az ágy szélére. Kezeimbe temettem arcomat, ahogy eszembe jutott Tao és az, hogy megcsókolt. Még most is éreztem számon ajkait, és kirázott a hideg, ha visszagondoltam rá. Szívem hevesen verni kezdett, és jó érzéssel töltött el. Nem tudtam, mi lesz most velünk, nem tudtam, mi lesz kettőnkkel. Össze voltam zavarodva. Szerettem őt, de valahogy mégis tartottam a kapcsolattól. Vagy tőle? Még én magam sem tudtam eldönteni.

”- Tao… ezt nem kellett volna… - rebbentünk szét, miután Dóri kiment a szobából, és zavartan kaptam el róla a tekintetem.
- Miért? – kérdezte lágy hangon, és állam alá nyúlt, hogy szemeimbe nézhessen – Félsz tőlem?
- Nem tudom, Tao… én… nem tudom… komolyan nem tudok most mit mondani – mondtam remegő hangon.

   Tao csak elmosolyodott, majd ragyogó szemekkel nézett rám.
- Azt hiszem, az én érzéseim nyilvánvalóak. Tényleg nagyon kedvellek, Minseo. Éppen ezért nem várom el, hogy most azonnal a karjaimba ugorj. Annyi időt adok neked, amennyit csak akarsz, és tudnod kell, hogy rám akármikor számíthatsz – ölelt hirtelen magához, amit végképp nem tudtam hová tenni – Most pedig menjünk, nehogy Dórinak eljárjon a szája.”

- Hé, Minseo, mehetünk? – lépett ki a fürdőből Dóri, majd sóhajtozásaimat hallva odalépett hozzám – Jól vagy? – guggolt le elém, és megfogta a kezemet.
- Igen, persze, csak kicsit félek – eresztettem meg egy mosolyt, majd felálltam az ágyról.
- Ne aggódj, minden rendben lesz – ölelt magához, és megsimogatta a hátamat – És Taoval is.
- Remélem és köszönöm.

   Lementünk a nappaliba, ahol a srácok már teljes harci díszben álltak, útra készen.
- Indulhatunk? – kérdezte Baekhyun, mire csak bólintottunk.
- Tao már elment? – néztem vissza az ajtóra, amit akkor csukott be Suho.
- Igen, már vagy tíz perce. Miért?
- Csak kérdeztem.

   Szerettem volna, ha indulás előtt Tao még ellát biztató szavakkal, vagy elég lett volna, ha csak egy pillanatra látom, hogy erőt merítsek belőle, de ezekszerint tényleg nagyon fontos dolga akadt. Igazából nem tudtam, miért gondolok ilyenekre, hisz nemrég még ki nem állhattuk egymást, most meg már ott tartottunk, hogy Tao bevallotta nekem, hogy szeret. Furcsa volt, hisz eddig én támogattam őt, most viszont én szorultam segítségre.

   Útközben természetesen a fiúk hozták a szokott formájukat, hogy oldják a feszültséget és jobb kedvre derítsenek, de amint beléptünk a kávézó ajtaján, ismét görcsbe rándult a gyomrom.
- Sziasztok! Mi szél hozott erre? – lépett elénk a főnökünk, aki nyilván megérezte előre érkezésünket.
- Hát… történt valami, amiről feltétlenül beszélnünk kellene – nézett rá komoly arccal Dóri, mire a főnökünk csak intett, hogy kövessük.

   Bevonultunk mindannyian az irodájába, és miután kényelmesen helyet foglaltunk, érdeklődve nézett körbe.
- Miről lenne szó? – dőlt hátra székében.
- Úgy néz ki, Minseo is rendelkezik képességgel – szólalt meg Kris.
- Tényleg? – kerekedtek el a szemei, majd izgalmában felült, végül jókedvűen elmosolyodott – De hát ez nagyszerű! És milyen képesség?
- Gondolatolvasás – nézett rám Dóri, majd végigsimított kezemen, mire bennem egy pillanatra nyugalom áradt szét – Tudna segíteni megtanítani neki, hogyan használja?
- Persze – fordult felém a főnökünk hatalmas vigyorral az arcán – Ne aggódj, nincs mitől tartanod, szerintem hamar meg fogod tanulni kezelni.
- És… mi van akkor, ha nem akarom ezt a képességet? – tettem fel a kérdést kissé félve, mire mindenki döbbenten meredt rám.

   Az igazság az, hogy tényleg rettenetesen féltem ettől az egésztől. Ha tudtam volna róla, hogy én is természetfeletti vagyok, akkor fel tudok rá készülni, de így… Túl sok volt ez egyszerre, és könnyebb lett volna feladni, mint szembenézni vele.
- Már miért ne akarnád? – kérdezte Kris elképedve, de csak egy vállrándítással válaszoltam.
- Azt hiszem, ez ellen nem nagyon tudsz mit tenni. Vagy elfogadod és megtanulod irányítani, vagy nem fogadod el, és nem veszel róla tudomást, de akkor azzal saját magad ölöd meg – mondta ki nyíltan a tényeket a főnökünk, amivel sikerült megrémisztenie.
- Hogy érti ezt?
- Vagy a képesség győz le vagy te végzel saját magaddal, mert ha elutasítod a képességed, az nem tűnik el csak magától. Az fájdalommal jár legtöbb esetben. Minden attól függ, mennyire vagy erős, szívós. Vegyük például Chanyeolt, aki a tüzet uralja. Ha annak idején nem fogadja el, akkor lehet, hogy felülkerekedett volna rajta az ereje és a teste saját magát gyújtja fel. Ha nem bírja elviselni a vele járó fájdalmat, akkor lehet, saját kezűleg végez magával. Ugyanez történt volna Chennel vagy Sehunnal is. Ha felülkerekedik rajtuk a képességük, akkor Chent simán megrázhatta volna az áram, Sehun pedig megvonta volna magától az oxigént és megfullad. Hacsak nem öli meg magát előtte. De itt van például Lay és Kai, akik gyógyítanak és teleportálnak. Az ő képességük nem tudja átvenni az irányítást, ellenben folyamatos fájdalom bénítja le testüket, és egy idő után megőrülnek, elvesztik az eszüket és így végeznek magukkal.
- Szóval… minél veszélyesebb egy képesség, annál biztosabb az, hogy a képességed lesz úrrá rajtad, ellenben amihez nem köthető semmi, úgy öngyilkos leszel? – foglalta össze Dóri, mire a főnökünk csak bólintott.
- Szóval… Ha elutasítom, ígyis úgyis meghalok? – szűrtem le a lényeget.
- Pontosan.
- Csodás – sóhajtottam fel kétségbeesetten.
- A te esetedben se lenne kellemes a halál. Iszonyat nagy fejfájások törnének rád, és könnyen lehet, hogy szétrobbanna a saját agyad.
- Oké, erre nem voltam kíváncsi – fintorodtam el, és szinte éreztem, ahogy végigcikázik rajtam a rémület.
- Ne haragudj, de muszáj ezeket ilyen nyíltan közölnöm, hogy megértsd, mivel járhat ez az egész. De gondolom ezekután már eszedbe sem jut nemet mondani.
- Hát így már mindjárt más a helyzet.
- Azért előre szólok, hogy amint nekiállunk a „tréningnek”, előfordulhatnak kisebb-nagyobb fejfájások, amiken semmiféle gyógyszer nem fog segíteni, maximum egy kiadós alvás.
- Nagyszerű… - temettem arcomat kezeimbe.
- Amúgy azt lehet tudni, hogy mi váltotta ezt ki belőle, hogy miért csak most jelentkezett nála? – kérdezte Dóri.
- Igazából bármi. Egy megrázó esemény, vagy egy zene, film, egy érintés, egy személy, tényleg bármi. Előbb-utóbb mindenképp jelentkezett volna.
- És mégis mióta lappanghatott benne? És miért kapta meg ezt a képességet? – záporoztak Dóriból továbbra is a kérdések.
- Ezekre sajnos nem tudok választ adni. Az ereje valószínűleg már születése óta vele van, mint ahogy mindannyinknál, de hogy miért pont ő kapta meg… Ezt senki sem tudhatja.
- Értem. Nagyon köszönjük a segítséget – mosolygott Dóri – Mikor veszi kezelésbe Minseot?
- Tőlem akár most is lehet, ha ráértek – nézett rám a főnök – Chanyeol amúgy is maradna, nem?
- Akkor szerintem maradok én is – feleltem kisebb habozás után.
- Rendben. Szerintem mi meg addig hazamegyünk, oké? Nem kéne egyedül hagyni a lakást, meg még mindig nem takarítottunk el magunk után. – mondta Baekhyun – Majd csörgessetek meg minket, ha végeztetek.

   Elköszöntünk egymástól, majd miután becsukták az ajtót, már csak hárman maradtunk az irodában.
- Ne aggódj, hamar túl leszel ezen az egészen – mosolygott rám biztatóan Chanyeol mellettem ülve, miután meglátta ijedt arcomat.

   Az, hogy ők mindannyian itt voltak mellettem és támogattak, sokat segített. Nélkülük nem lennék képes erre az egészre, nélkülük nem tudnám megtenni ezeket a lépéseket. Még most sem tetszett ez a helyzet, de nem volt más választásom: vagy csinálom vagy meghalok.
- Kezdhetjük? – a főnökünk mély hangja visszarángatott a valóságba.
- Mielőtt belekezdenénk… - mondtam hirtelen, és beharaptam alsó ajkamat – Az mennyire lehetséges, hogy Dórinak is van képessége?
- Miből gondolod, hogy van neki? – nézett rám gyanakvóan.
- Onnan, hogy ma, amikor megölelt vagy csak végigsimított a kezemen, bennem nyugalom áradt szét és úgy éreztem, mintha minden félelmem és kételyem eltűnt volna.
- Hm… Most, hogy mondja Minseo, ez már nekem is feltűnt. Amikor először megvadultam az új képességem miatt, ő volt az, aki az érintésével képes volt lenyugtatni. Lehetséges, hogy neki ez a képessége?
- Elképzelhető. Viszont ezt semmiképp ne mondjátok el neki, magától kell rájönnie. Ha elmondjátok, folyton azon lesz, hogy ezt észrevegye, ami szintén súlyos következményekkel járhat.

- Rendben – néztünk egymásra Chanyeollal, majd végül belekezdünk a képességünk elsajátításába.