2014. január 3., péntek

26. rész

PARTY HARD!!!



26. rész
*MinSeo szemszög*

   Másnap arra ébredtem, hogy valaki simogatja a hajamat. Csak jólesően felsóhajtottam, és még inkább kényelembe helyeztem magam, és aludtam tovább. Vagyis csak akartam, de az illető nem hagyott békén.
- Hé, Minseo… nem akarsz felkelni? – kérdezte a hang, miközben lágyan meglökte vállamat.
- Nyem…
- Min, kérlek… Kris idefingott az orrom alá és nagyon büdös, mindjárt megfulladok – nyögte fáradtan a hang, és egy kicsit erőteljesebben mozdított meg, én pedig akarva akaratlanul, de kinyitottam a szemeim és dühösen néztem az illetőre. De amint pillantásom találkozott a jól ismert barna szempárral, mint akit fejbe csaptak egy lapáttal, eltűnt belőlem az álmosság, és egyből felültem.
- Tao! Te mit keresel itt? – kérdeztem zavartan, és kissé ingerülten, amikor is tudatosult bennem, hogy Tao mellkasán aludtam.
- Ezt nekem kéne kérdeznem… Te aludtál el rajtam – mondta, és ő is megigazította pólóját – Kényelmes voltam? – vigyorgott rám.
- Hagyjál már! – küldtem felé egy szúrós pillantást, majd halkabbra vettem a hangerőt – Bocsánat.
- Miért kérsz bocsánatot? – nézett rám furán, majd ismét megeresztett egy vigyort – Én nagyon élveztem a helyzetet, gyakrabban kéne együtt aludnunk.
- Óh, hogyne – intettem le - Elég fárasztó volt megint mind a tizenkettőtök hülyeségeit elviselni.
- Jézusom, már megint mit csináltunk? Ugye nem verekedtünk megint a wc kefével meg a pumpával? – fordult felém ijedt tekintettel.
- Nyugi, nem – mosolyogtam rá, mire megkönnyebbültem felsóhajtott – Annál sokkal rosszabbak voltatok.
- Mi? Úristen, én ezt nem akarom tudni – temette kezeibe arcát.
- Jó reggelt mindenkinek – jelent meg a nappaliban Dóri és Baekhyun.
- Sziasztok – mosolyogtam rájuk – Jól aludtatok?
- Ahha, csak baromira fáj a fejem – ült le a földre Baekhyun és halántékát kezdte masszírozni.
- Azt nem csodálom, amennyit ittatok… - mondtam.
   Dóri közben elfutott a konyhába fejfájás csillapítóért és vízért, amiből mindkét fiú bevett egy-egy szemet. Lassan a többiek is ébredezni kezdtek, és a társaság összegyűlt a nappaliban.
- Minseo, te hol aludtál az este? – fordult felém barátnőm – Éjjel nem jöttél be hozzánk.
- Mivel annyira aranyosak voltatok Baekhyunnal, nem volt szívem felkelteni titeket, szóval… itt aludtam a kanapén – mondtam a végét suttogva.
- Persze a sztori legjobb részét kihagytad – forgatta meg a szemeit Tao, mire mindenki kíváncsi pillantásokkal illette – Minseo velem aludt – fordult felém hatalmas vigyorral az arcán, én pedig fülig vörösödtem, és gyilkosan néztem rá.
- Óóóó – hallottam magam mellől Dóri hangját, és szinte tudtam, hogy elvigyorodik – Ez teljesen normális, végülis friss házasok vagytok.
- Hogy mik? – lepődött meg mindenki, legfőképpen Tao.
   Erre csak felemeltem a kezem, és megmozgattam az ujjaim, amin még mindig ott virított a Taotól kapott jegygyűrűm, vagyis a sörös doboz nyitófüle.
- Megkértem tegnap a kezed? – hajolt közelebb Tao, hogy jobban szemügyre vegye a tárgyat, majd elvigyorodott – Milyen jóarc vagyok.
- De a csók az elmaradt – nevetett fel Dóri, mire rákaptam tekintetem, és szúrósan néztem rá, ő pedig csak nyelvet öltött.
- Az nem gond, majd most pótoljuk – tette le az asztalra a vizet és állam alá nyúlva maga felé fordított. Ajkai vészesen közeledtek felém, de még az utolsó pillanatban ellöktem magamtól, amin ő csak jót nevetett.
- Hagyjál már békén – ültem egy kissé távolabb tőle – Különben is megetted az egyik tortát, amiért haragszom.
- Mit csináltam? – kerekedtek el szemei ismét – Egy egész tortát megettem? Egyedül?
- Aha – mondtam Baekhyun – Úgyhogy készülj, Min, sokat kell főznöd az uradnak.
- Elmész te is a faszomba, jó? – fontam durcásan össze karjaimat mellem alatt, mire az egész társaság nevetésben tört ki.
- És még milyen hülyeségeket csináltunk? – kérdezte Chen.
- Hajjjajj… - fogta meg a fejét Dóri - Te például galambokat kergettél. Nemlétező galambokat. És még a szobádban is kerested őket.
- Ennyire hülye lennék? – nevetett magán Chen.
- Igen – mondta Xiumin – Éppen ezért van egy ajándékunk számodra – húzott elő egy plüss galambot a háta mögül, amit a fiú kezébe nyomott.
- Te egy idióta vagy – röhögtünk rajta.
- Tudom – mondta Xiumin – Reggel az volt az első dolgom, hogy kerestem neked egyet a boltban.
- Mától ez lesz a kabalám – ölelte magához és édesen elmosolyodott, mint egy kisgyerek – Úgy fogom hívni, hogy Galamb.
- Nagyon találó a neve – mondta Dóri
- És még miket csináltunk? – kérdezte Kris.
- Te voltál az ébresztőm – nézett rá fintorogva Tao, majd értetlen arcunk láttán hozzátette – Idefingtál az orrom alá, és erre keltem. Pedig épp romantikáztam a feleségemmel – ölelt volna át, de egy nagyot csaptam a kezére.
- Fúúúj, Kirs! – ugrott arrébb D.O., aki pont Kris másik oldalán ült.
- És ezenkívül megkérdezted, hogy lehetsz-e a barátférfim – néztem rá, mire Kris csak felsóhajtott.
- És mit válaszoltál?
- Igent mondtam – vigyorogtam rá, mire Kris, mint egy óvodás ujjongani kezdett.
- Srácok, a szökőkútból miért hiányzik egy csomó víz? – kérdezte Suho, miközben elhúzta a függönyöket.
- Azért, édesem, mert te és még néhány hülye haverod, név szerint Lay, D.O., Baekhyun és Kai vizíbalettoztak – nevetett fel Dóri – Vagyis valami olyat próbáltatok művelni. És minket is meg akartatok tanítani, csak hát nem jött össze.
- Akkor ezért fáj ennyire a lábam – nyújtóztatta ki említett tagjait Lay.
- Hát, mivel majdnem nyomtál egy spárgát, ezért megértem – kuncogtam fel.
- Nekem a seggem fáj – mondta Kai – Mit csináltam?
- Te kiestél a szökőkútból, mert nem fértetek el négyen, állítólag azért, mert D.O-nak nagy a segge, Baekhyunnak pedig nagy a térdkalácsa és Laynak hosszú a haja. Vagyis ezt hoztad fel indoknak.
- Óh, te jó ég, miért áldottál meg ennyi ésszel? – nézett fel a plafonra Kai, és nevetni kezdett, ahogy mindenki más is.
- És én mit csináltam? – kérdezte Sehun.
- Te? Te smároltál Luhannal – mondta vigyorogva Kris – Erre még én is emlékszem. Elég morbid volt.
- Hogy mi?! – nézett egymásra ijedt tekintettel a két fiú, majd mindketten felpattantak és jó messze ültek egymástól.
- Soha ne gyere a közelembe! – nézett tágra nyílt szemekkel barátjára Luhan – Nem alszok veled soha többé! Én nem vagyok meleg!
- Pedig Luhan, te csókoltad meg először – mondta Lay – Bár Sehun se volt ártatlan, ő elég durván letapizott… khm… ha érted, mire gondolok.
- Ááááá!!!! – kiáltottak fel mindketten, és teljesen zavarba jöttek, amin mi csak jól szórakoztunk.
- És Xiumin meg Chanyeol mit alkottak? – kérdezte D.O.
- Ők kezdték ez az egész szökőkutas dolgot. Levittek minket, és meg akartak fürdetni, utána meg magukat is, csak aztán kijózanodtak. – mondta Dóri – Amit nagyon köszönünk, mert sehogy sem bírtuk volna ezt a sok marhát helyretenni.
- Akkor ezekszerint nem csak álmodtam – motyogta maga elé Tao, és elvigyorodott.
- Miért, mit álmodtál? – kérdezte Chanyeol.
- Azt, hogy Minseo csurom vizesen leült mellém – nézett rám – Mondtam már, hogy cuki a melltartód?
- Óh, te mocskos perverz dög! – csaptam egy hatalmasat az arcára, mire mindenki jót nevetett, én pedig csak fújtatva ott hagytam a társaságot.

*

   A nap további részében a srácok józanodni próbáltak - már amennyire engedtük nekik, hisz a lakás kész csatatér volt a buli miatt -, Dóri és Baekhyun pedig konyhába mentek ebédet főzni.
- Mit főzzünk nekik? – ült le a székre Baekhyun, és az ölébe húzta barátnőjét, aki átölelte nyakát.
- Nem tudom. Ennyi szájat etetni… kész rémálom.
- Nekem mondod? Én élek velük már jó néhány éve – mosolyodott el – Csináljunk rament, az viszonylag hamar megvan, és laktató is.
- Gondolod elég lesz nekik a leves? Nézz Taora, ő egy egész tortát felfalt, egyedül. Ha mindenki levesét megenné, akkor is éhezne – nevettek fel mindketten – De kezdetnek jó lesz, és akkor mellé még sütök nekik pizzát.
   Miután előkészítették az alapanyagokat, Baekhyun nekiállt a levesnek, Dóri pedig a pizzának. Már percek óta csendben álltak egymás mellett, amikor Dóri hirtelen gondolt egyet, és egy adag pizzakrémet kent barátja arcára.
- Ezt most miért? – nézett hitetlenkedve rá a fiú, aki csak megeresztett egy vigyort – Te akartad! – lépett mellé és két kézzel nyúlt bele a lisztes zacskóba, majd barátnőjére dobta a lisztet.
- Baekhyun! – prüszkölve, köhögve ugrott hátrébb Dóri – Te meg akarsz ölni? – nézett gyilkosan rá, aki csak a hasát fogva kacagott a talpig lisztes lányon.
- Nem én kezdtem!
- De te folytattad! – törölte meg egy ronggyal arcát, majd megfogta az egész lisztes tasakot és egy jól irányzott mozdulattal a fiúra öntötte.
- Ezt nem kellett volna – mondta komolyan Baekhyun, és megindult a lány felé, aki nevetve kezdett hátrálni.
- Baekhyun, ha egy ujjal is hozzámérsz, én isten biz, hogy megütlek – fenyegette meg a srácot, de amaz csak villámló szemekkel közelített felé. – Baekhyun, nagyon kérlek, így sosem lesz kész az ebéd! Hallod, éhen fognak maradni a többiek! Ezt te sem akarod! Baekhyun! Baekhyun! – kezdett el sikoltozni, amikor a fiú hirtelen megugrott felé, elkapta és csikizni kezdte.
   Addig csikizte a lányt, amíg a földre nem estek és Dóri az életéért kezdett könyörögni. Ekkor végül abbahagyta a csikizést, és mosolyogva figyelte barátnője kipirosodott arcát.
- Most már tudod, hogy nem szabad velem ujjat húzni, ugye? – vigyorgott a fiú, majd a lány fölé magasodott és megcsókolta.

*

   Mindeközben én Xiuminnal és Chennel szedegettem össze a szétszórt sojus üvegeket, a többiek pedig kint az udvaron és a lakás többi részében próbáltak rendet rakni.
- Kris, te inkább menj ki az udvarra vagy szellőztess, ha már egyszer telefingtad a nappalit – jött el mellettünk Sehun az orrát fogva.
- Kapd be – mordult fel Kris kissé zavartan és durcásan – Nem is pukiztam annyit, az csak Tao hülyesége volt. És különben is, ott fingok, ahol akarok, annyit, amennyit akarok, mert ez természetes. Mintha te nem szoktad volna ezt csinálni…
- Te is tudod, hogy érzékenyebb vagyok a szagokra – mondta szemforgatva, a képességére célozva.
- Akkor menj ki az udvarra! És ha még egy szót szólsz, tényleg az orrod alá durrantok – nevetett fel a fiú, és vele együtt mindenki más is.
- Idióták vagytok – ráztam meg a fejem – Na, de én kimegyek, besegítek a többieknek odakint, itt túl sokan vagyunk – néztem körbe a nappaliban, ahol csaknem az egész csapat tartózkodott.
   A szökőkútnál csak Sehun és Suho volt, így hárman estünk neki kihalászni az üvegeket és az udvart rendbe hozni. Egy negyed óra alatt végeztünk, a fiúk pedig bementek, én pedig kint maradtam még egy kicsit.
   Az ujjamon lévő gyűrűt nézegettem, és a gondolataimba meredtem. Bár már egy hónap telt el azóta, hogy Dórinak elmondtam, szeretem Taot, még mindig nem igazán mertem ezt bevallani magamnak. Nem tudom, miért, egyszerűen mintha csak féltem volna ettől az egésztől. Na, meg Taon se tudtam kiigazodni. Hol normális volt, hol nem, hol kedves volt, hol bunkózott, hol tartotta a két lépés távolságot, hol pedig nyomult. Tudtam, hogy ez azért van, mert most kezd szép lassan visszatérni eredeti önmagához, de akkor is idegesített, és olyan érzés volt, mintha játszadozna velem. Éppen ezért nem tudtam eldönteni, hogy várjak rá vagy jobb lesz elfelejtenem. 
- Azt hittem, azt már régen kidobtad – szólalt meg mögöttem egy hang, mire gyorsan a hátam mögé húztam a kezem, és Taora néztem.
- Még nem tudtam levenni – próbáltam kivágni magam, kisebb sikerrel.
- Na, persze – ült le mellém Tao, és rám nézett.
- Mit szeretnél? – kérdeztem meg, miután csak az arcomat fürkészte és nem szólt semmit.
- Haragszol rám?
- Miért haragudnék?
- Hát azért, mert megettem a tortát meg a reggeli beszólásaimért.
- Te nem vagy véletlenül beteg? – gyanúsan méregettem a fiú arcát – Mi ütött beléd, hogy életedben először bocsánatot kérsz ilyenek miatt? Ez így… fura. Már kezdtem hozzászokni a sok perverzségedhez.
- Hát csak jó fej akartam lenni. Egyébként meg nem kérnék ilyenekért bocsánatot, mert tudod, ami a szívemen, az a számon – vigyorodott el.
- Pedig már kezdtem azt hinni, hogy megváltoztál – sóhajtottam fel drámaian, majd felálltam, de Tao megfogta a csuklóm és visszarántott. Mivel nem számítottam rá, ezért elveszítettem az egyensúlyom, és beleestem a szökőkútba, magammal rántva Taot.
- Te nem vagy normális! – sipákoltam, és egy adag vizet fröcsköltem az arcába – Ezt most miért kellett?
 - Ezt magadnak okoztad, nem én nem tudtam megtartani a saját egyensúlyom – nevetett fel jókedvűen, majd végignézett rajtam és kajánul megnyalta az ajkát – Most már biztos, hogy nem álmodtam. Tényleg cuki a melltartód – simított végig ujjaival rajta, ami egy macskát ábrázolt.
- Mi a fenét képzelsz te magadról? – csaptam arcon, és löktem le magamról, majd addig ütöttem, amíg távolabb nem került tőlem, én pedig ki nem szálltam a szökőkútból. Tao nem ütött vissza, még csak lefogni sem fogott le, csupán védekezően emelte maga elé kezeit. Éreztem, hogy élvezi a helyzetet, ugyanakkor meg is lepődött heves reakciómon – Meg mondtam, hogy nem vagyok a csajod, úgyhogy te engem ne fogdossál, világos?! Akkora egy tajparaszt vagy, komolyan! – akadtam ki és üvöltöztem vele.
- Jól van, nyugi, azért a fejemet le ne harapd – mászott ki ő is vízből, de tartotta a tisztes távolságot – Te mondtad, hogy kezded megszokni a perverzségemet.

- De ez nem azt jelenti, hogy ilyeneket művelj! – szitkozódtam még mindig – Különben is, annyira kezd elegem lenni ebből, hogy folyton ilyeneket csinálsz, hogy folyton játszod itt a nagycsávót, hogy folyton teszed itt a perverz megjegyzéseidet, közben pedig arról képzelődsz, hogy milyen jó lenne, ha ketten  elmennénk egy romantikus helyre és egy egész napot együtt tölthetnénk – mondtam, majd hátat fordítottam és otthagytam a döbbent srácot.

4 megjegyzés:

  1. Neeee xd Krisz odafingott Tao orra alá, sírok :D Tao egyre cukibb *-* imádom ezt a jelenetet mikor elmesélik mindenkinek hihy ki mit csinált részegen. És azok a fejek amiket vághatnak.... :D visitottam amikor Luhannak és Sehunnak elmesélték hogy csókolóztak meg tapiztak, azok a reakció ááá kész:D meg amikor xiu adot a chennek egy galambot chen meg elkezdi ez lesz a kabalám, mostantól ùgy fogják hívni hogy, GALAMB xdddddd :D :D :D aztán aza BeakDori jelenet nagyon cuki volt
    meg a TaoMin páros is jaj isrenkém *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Bocsi, nem mindenhova válaszoltam neked, lusta voltam hozzá :$ De látom, jól szórakoztál ezen a részen is :D Annyira illik hozzájuk ez a sok hülyeség :D És ahogy látod, Tao is normális... vagyis kezd az lenni :) Dóriék meg mindig kis édesek :D

      Törlés