48. rész

48. rész
*Dóri szemszög*

- Örülök, hogy újra találkozunk, Lee Sooman!

Döbbenten álltunk a szobában, mindenki értetlenül meredt a másikra.
- Te ismered? – kérdezte - Honnan?
- Még régről - mondta a főnök, de szemét egy pillanatra sem vette le a megkötözött férfiról - Csak nem gondoltam volna, hogy ő is a rossz oldalon áll.
- Ha tudnád, mennyi minden van máshogy, mint ahogy te azt gondolod! - köpte gúnyosan Sooman.
- Fogd be a szád!- vágta durván pofon a főnök - Te itt csak akkor beszélsz, ha én kérdezlek!

Sooman gonoszan felkacagott, miközben a szájából vér serkent.
- Fiam, a többiekkel együtt vigyétek a lányokat ki innen! Ezt majd én elintézem.
- De… - ellenkezett volna Tao.
- Nincs de! - mondta a főnök - Vigyétek el innen a lányokat! MOST!

Tao megragadta a karunkat és átmentünk Lay és Chen közös szobájába.
- Jézusom… - meredt maga elé Minseo.
- Ez most… - ültem le az ágyra - Mikor lesz már vége ennek az egésznek? Én csak… Nem bírok több kínzást végighallgatni, végignézni, nem bírok tovább rettegésben élni, hogy mikor támadnak meg minket, mikor ölik meg valamelyikünket, nem bírok tovább bujkálni… Nem megy! Normális, nyugodt, boldog életet szeretnék… Én ezt így nem bírom tovább! - tört ki belőlem a sírás - Belefáradtam ebbe, én… Én…
- Shhh… - húzott az ölelésébe Baekhyun - A főnökötöknek talán sikerül kiszedni valamit Soomanből, és akkor vége lesz ennek az egésznek!
- És ha Sooman nem mondd semmit? - Minseo szemei is kezdtek megtelni könnyel - Az előző támadónk is inkább öngyilkos lett, mintsem elárult volna bármit.
- De most Sooman meg van kötözve, így csak apám tehet benne kárt - mondta Tao.
- De attól még ugyanúgy tarthatja a száját! - mondta Minseo hisztérikusan - Azt sem tudjuk, milyen képessége van…

Tao csak szó nélkül megölelte barátnőjét, akiből kitört a zokogás.
- Reméljük, végre megtudjuk, hogy kik akarnak minket eltenni láb alól, hogy mi intézhessük el őket végre - sóhajtott Channie.

Ezután csendben vártunk, csak a szipogásunkat lehetett hallani. Azon gondolkodtam, hogy a főnöknek mennyit sikerült kiszednie Soomanből, ha egyáltalán sikerült. Kris hirtelen felpattant és elindult az ajtó felé.
- Hova mész? - kérdezte Lay.
- Hallgatózni, mert kikészít ez a tehetetlenség! - mondta, majd mielőtt bárki mondhatott volna valamit, bevágta maga mögött az ajtót.
- Hát ez… - mindenki értetlenül nézett a másikra.

Megcsörrent Minseo mobilja, mindenki összerezzent.
- Szia Eunsoo! - köszöntötte a munkatársunkat Min - Hé, hé, lassabban! Hogy mi? Hogy érted azt, hogy eltűnt Lululu?
- Micsoda? - kérdeztük többen egyszerre.
- Oké, azonnal megyünk segíteni! - mondta Minseo, majd kinyomta a telefont.
- Eltűnt Lululu? - kérdeztem.
- Igen, Eunsoo sehol sem találja - mondta Minseo - Induljunk!
- Küldök Krisnek egy SMS-t, ha időközben visszaérne, ne ijedjen meg, hogy nem vagyunk itt… - kezdett el pötyögni Xiumin.

Elindultunk a hotel előcsarnokába, ahol Eunsoo már várt minket. Elmagyarázta, hogy merre voltak utoljára, mindenkinek küldött át a mobiljára egy képet, hogy tudjunk kérdezősködni embereknél és kisebb csapatokban nekiálltunk megkeresni Lululut. Mi Minnel és Eunsooval indultunk el, a hotel környékén található parkokban jártunk, és több embert megkérdeztünk, azonban a kislányt senki sem látta.
- Nem tudom, hol lehet… - láttam Eunsoon, hogy kezdett bepánikolni.

Meg akartam ölelni, de rájöttem, hogy akkor ugyebár Eunsoo semmit sem tud. Minseo észrevette, hogy visszahúztam a kezem, ezért ő ölelte meg Eunsoot.
- Ne aggódj, épségben meg fogjuk találni - mondtam mosolyogva.
- Nagyon félek… Annyi szörnyűséget hallani a hírekben… És ha gyerekkereskedők rabolták el? Vagy szervkereskedők? Vagy mi van, ha évekkel később prostiként fogja róni az utcákat?
- Jézusom, ilyen szörnyűségekre ne is gondolj! - mondta Minseo.
- Mégis mire tudnék gondolni, mikor még mindig nem találjuk sehol? - kérdezte Eunsoo a haját tépve.

Mielőtt bármit mondhattunk volna, megcsörrent Minseo mobilja.
- Szia Xiu! Megtaláltátok? Nem, még mi sem... Oké, mi most indulunk el a medencéhez, hátha ott van.  Rendben, szia!
- Ők sem találták még meg, igaz? - kérdeztem.
- Nem… - sóhajtott szomorúan Minseo - Végigjárták az egész hotelt, mindenhova bekopogtak, de senki sem látta…
 - Nézzük meg a medencénél! – mondtam - Ha ott sem lesz, hívnunk kell a rendőrséget.
- Ott kell lennie… - motyogta Eunsoo - Biztos, hogy ott van…

Amikor megláttuk, hogy mennyi ember, főként mennyi gyerek van a medencénél, megrémültem.
- Jézusom, de sokan vannak itt… - torpant meg Minseo.
- Szerintem itt váljunk ketté! - mondta Eunsoo - Ti menjetek a medence jobb oldalán, én meg a bal oldalán.
- Oké!

Minseo előkereste Lululu képét és nekivágtunk a tömegnek. Az összes megkérdezett ember azt válaszolta, hogy nem látta Lut. Már majdnem a medence végénél jártunk, amikor odaléptem egy fiatal lányhoz.
- Szia! Ne haragudj, a zavarásért, de a munkatársamnak eltűnt a kislánya. Nem láttad véletlenül? - mutattam meg neki a képet.

Egy pillanatig összehúzott szemekkel nézte a telefont, majd a hátunk mögé mutatott.
- Ott van! - mondta, mi pedig hátrafordultunk.

Lululu medence szélén ülve lógatta a lábát a vízbe, és két férfivel beszélgetett.
- Lululu! - futottam hozzá azonnal.
- Unnie! - ugrott fel, én pedig felkaptam, és magamhoz öleltem.
- Jaj, Lu… a frászt hoztad ránk! - mondta Minseo.
- Ezt a véletlent! - hallottam meg egy ismerős hangot.

A két férfi, akivel Lululu beszélgetett, nem volt más, mint Changmin és Jiyong.
- Sziasztok! - lepődtem meg - Hát ti?
- Céges kiruccanás - mosolygott Changmin.
- Ezt a véletlent, mi is épp egy ilyen céges pihenésen vagyunk - kerekedett ki Minseo szeme.
- Hát, én azt vallom, hogy ilyen véletlen egybeesések nincsenek - vigyorgott Jiyong - Biztosan oka van annak, hogy mi itt találkoztunk!
- Öhm… hogy-hogy veletek volt Lululu? - kérdeztem.
- Óh, hát az úgy történt, hogy épp beszélgettünk Changminnal, amikor ez a kis hercegnő leült közénk – simogatta meg Lululu haját Jiyong.
- Kérdeztük, hogy hol vannak a szülei, de azt mondta, hogy tudják, hogy itt van, és hogy nemsokára ideérnek – mondta Changmin.
- Hát Lu, ha tudnád, hogy apukád mennyire aggódott érted – öleltem megint magamhoz.
- De mondtam neki, hogy úszni szeretnék – kezdte el piszkálgatni a nyakláncom.
- Eunsoo! – kiabált át Minseo a medence túlpartjára, amikor észrevette a férfit – Megtaláltuk Lululut!

Eunsoo fejvesztve rohant hozzánk, és azonnal a karjaiba zárta a kislányt.
- Soha többé ne csináld ezt velem! Soha! – mondta, miközben legördült egy könnycsepp az arcán - Nagyon megijesztettél, kicsim! Már mindenféle szörnyűség megfordult a fejemben…
- Ne haragudj, apu! – bújt a nyakához Lululu.
- Felhívom Baekhyunt! – vettem elő a telefonom.

Egy pillanatra találkozott a tekintetem Changminéval és a hideg futkosott a hátamon a tekintetétől.
- Minden oké? – kérdeztem tőle.
- Persze! – mosolygott rám.

Visszamosolyogtam, és elfordultam, hogy felhívjam Baekhyunt.
- Szia! – szólt bele a telefonba néhány csöngés után.
- Szia! Megtaláltuk Lululut! – mondtam.
- Komolyan? Jaj, de jó! Srácok, Dóriék megtalálták Lululut!

Hallottam, hogy a háttérben a többiek éljeneztek.
- Merre vagytok? - kérdezte Baekhyun.
- A medencénél. Kris még nem ért vissza?
- Nem, még mindig nem tudjuk, hogy mondott-e valamit Sooman – sóhajtott – Viszont jó lenne, ha visszajönnétek.
- Valami történt? – kérdeztem, mire Minseo rám kapta a tekintetét.
- Nem, csak féltünk titeket – mondta.
- Rendben, mindjárt ott vagyunk. Szeretlek!
- Én is!

Letettük a telefont és a többiek felé fordultam.
- Nekünk vissza kell most mennünk – karoltam be Minseoba – Örülök, hogy találkoztunk – mosolyogtam Jiyongra és Changminra – Lululu, te pedig ne tűnj el megint! – adtam egy puszit a fejére.
- Nagyon szépen köszönöm, hogy segítettetek megtalálni Lut – ölelt meg minket Eunsoo.
- Valamikor összefuthatnánk egy italra és egy beszélgetésre – mosolygott Jiyong.
- Öhm… Majd megbeszéljük. Sziasztok!
- Sziasztok!

Minseoval gyorsan visszamentünk a fiúkhoz. Amint leültünk, Kris lépett be az ajtón.
- Vissza is értetek? – lepődött meg Kris.
- Igen, szerencsére megtaláltuk Lululut – mondta Minseo.
- Mi történt a főnöknél? – kérdezte Luhan – Sooman mondott valamit?

Kris csak meredten bámult maga elé, és nem szólt egy szót sem.
- Kris! – szólt neki Suho – Kris, jól vagy?
- Mi? – nézett ránk értetlenül – Ja, igen, jól vagyok…
- Mi történt a másik szobában? – ismételte meg kérdését Luhan.
- Beszélt Sooman? – kérdezte Lay.
- Nem, egy szót sem – sütötte le szemeit Kris – Nem jutottunk előbbre semmivel.

Én a kezeimbe temettem az arcomat és Baekhyunhoz bújtam. Többen hangosan felsóhajtottak, Kris azonban csak mereven nézett maga elé.
- Biztos minden rendben van? – simított végig a hátán Minseo.
- Persze – erőltetett magára egy mosolyt – Csak Tao apja elég brutális.
- Miért, mit csinált? – kapta fel a fejét Tao.
- Nagyon durván megkínozta Soomant, mielőtt megölte volna… Mire én átmentem, egyik kezén nem voltak körmök… A másikon ujjak sem…
- Jézusom! – mondtuk Minseoval egyszerre.
- És ilyen kínzás mellett nem tört meg? Az nagyon nagy baj – mondta Suho.
- Hogy érted? – nézett rá értetlenül Tao.
- Úgy, hogy ha bárki, aki ránk támad, inkább meghal vagy megöli magát, de nem árulja el a vezetőjét…

*Kris és Tao szobájában történtek*

Kris halkan beosont a szobába, ahonnan nemrég kizavartak minket. Elbújt, hogy ne lássa meg se a főnök, se Sooman és hallgatózott.
- Mit akarnak tőlünk? – kiabálta a főnökünk – Mit?

Sooman felordított, majd hangosan zihált.
- A lányokat – mondta Sooman – A lányok kellenek nekik.
- És miért? – Mit ártottak nekik a lányok, hogy meg akarják ölni őket?  Válaszolj!

Újabb ordítás, majd megint a zihálás. Kris óvatosan kilesett rejtekhelyéről, azonban amit látott, elborzasztotta.
- Tudod te azt nagyon jól! – mosolygott rá gonoszan Sooman – Ahogy azt is tudod, hogy kik törtek a csajok életére. Csak tetteted a hülyét. Vajon mit fognak szólni, ha kiderül, hogy te végig tudtad?

Kris teljesen ledöbbent. A főnök végig tudott mindent? De akkor miért nem mondta el nekik, hogy véget vethessenek ennek?
- De nem fogják megtudni soha! – mondta a főnök, majd Sooman felordított.  Kris megint kikukkantott, amikor megszólalt a telefonja.
- Ki van ott? – kérdezte a főnök, kését a hang irányába tartva – Gyere elő!

Kris sóhajtott egy nagyot, majd előmászott a rejtekhelyéből.
- Csak én vagyok – mondta.
- Mit keresel te itt? – kérdezte rémülten a főnök.
- Még hogy nem derül ki soha – nevetett gúnyosan Sooman.
- Fogd be! – mondta a főnök, majd elvágta Sooman torkát.

Sooman nagyon hamar meghalt, amit Kris nem bírt végignézni.
- Miért jöttél ide? – kérdezte a férfi Kristől.
- Szóval maga végig tudott mindent, és nekünk egy szót sem szólt? – kérdezte Kris idegesen – Végig tudta, hogy kik akarják bántani a lányokat és hallgatott? Maga egyáltalán a mi oldalunkon áll?
- Persze, hogy a ti oldalatokon állok! Kérlek, hadd magyarázzam meg!
- Kíváncsian várom a magyarázatot! – fonta keresztbe mellkasa előtt kezeit Kris.
- Azért nem akartam nektek mondani semmit, mert egyedül akartam véget vetni ennek az egésznek – mondta a főnök, miközben Sooman vérét törölgette a kezeiről – Viszont a többieknek nem mondhatsz semmit abból, ami itt történt. És ha már lebuktam előtted, kérnék egy szívességet.

47. rész

47. rész
*Minseo szemszög*

Idegesen ácsorogtunk a hotel bejárata előtt és vártuk, hogy végre visszaérjenek Taoék. Noha hideg volt, és majd szétfagytunk, képtelenek voltunk bemenni és nyugodtan várakozni. A könnyeim már nem folytak, de ismét utat törtek maguknak, amint megláttam húsz perc várakozás után őket közeledni, és gondolkodás nélkül futni kezdtem feléjük.

Hatalmas erővel csapódtam Taonak, de szerencsére nem estünk el. Sírva szorítottam magamhoz és olyan erősen öleltem, hogy szegény alig kapott levegőt.
- Utállak! Ugye tudod, hogy nagyon utállak most? Tudod, mennyire megijesztettél?! Azt hittem, valami bajod esett! Én nem veszíthetlek el! – zokogtam mellkasába fúrva fejem. Ő csak némán ölelt, miközben simogatta a hátam és megannyi puszit nyomott a fejemre.
- Ne haragudj. Kissé belemerültem a fotózásba és a telefonom is lemerült. Sajnálom, hogy aggódnotok kellett értem – engedett el, majd megeresztett egy mosolyt és megcsókolt.

Kéz a kézben sétáltunk vissza a többiekhez, akik szintén megkönnyebbülve sóhajtottak fel, látva, hogy Tao épségben van.
- Bocsi, srácok, nem akartalak titeket ilyen állapotba hozni – kért elnézést, majd mindenki megölelte őt.
- Karácsonyra kapsz egy fényképezőgépet, oké? Csak addig ne vessz el többször – veregette vállon Xiumin, amin mindannyian nevettünk.

Mivel teljesen átfagytunk, bementünk a hotelbe és Krisék szobájában összegyűltünk. Egy bögre forró teával igyekeztünk felmelegíteni áthűlt testünket, amikor is Tao egyszer csak felállt és megköszörülte a torkát:
- Srácok, azt hiszem, el kell nektek mondanom valamit – nézett végig először a fiúkon, majd végül Dórira és rám pillantott. Tudtuk, hogy mit fog mondani, ezért Dórival bátorítóan mosolyogtunk vissza. – Gondolom, észrevettétek, hogy nagyon ritkán mentem el Minseoék munkahelyére, és hogy amikor ott volt a főnökük, akkor is kerültem őt. Bár eleinte tényleg azért volt, mert féltem, hogy bántani fogok valakit a gonoszság miatt, igazából más okom volt.

Tartott egy kis szünetet, és ismét a barátaira nézett. Mindenki értetlenül és kíváncsian figyelte a fekete hajút, aki folytatta:
- Azt hiszem, már korábban el kellett volna mondanom, hogy Minseoék főnöke valójában az én édesapám.
- Micsoda? Ez komoly? – a srácok döbbenetükben csak ennyit tudtak kinyögni, és hol Taora, hol pedig a főnökre néztek.
- Ez eddig miért nem tűnt fel nekünk? Tényleg baromira hasonlítotok egymásra – mondta D.O., aki a legközelebb állt hozzájuk.
- Igen, tényleg ő az apám. Azt tudtátok, hogy mennyire gyűlöltem az apámat, amiért elhagyott engem és anyát, de azt hiszem… ez mostantól megváltozott. A főn… vagyis apa elmondta, hogy magát okolta, amiért képességem van és attól félt, hogy emiatt gyűlölni fogom. És bár nem tartom helyesnek, amit tett, de tudja, hogy hibázott és hogy máshogyan kellett volna döntenie. Azt hiszem… adok neki egy esélyt, hogy helyrehozza a dolgokat.
- Huh, én erre most nem tudok hirtelen mit mondani – szólalt meg először Baekhyun, de azért arcára volt írva, hogy örül a hírnek.
- Remélem, hogy ezután minden okés lesz köztetek – mondta Lay és felállt a kanapéról, majd ismét megölelte a fiút.

Ezután én is odaléptem hozzá, és megöleltem, miközben a fülébe súgtam:
- Örülök, hogy így döntöttél.

Tao csak elmosolyodott és adott egy puszit az arcomra.
- Ja, és annyit még elárulnék, hogy ezt a döntést nem tudtam volna meghozni, ha Minseo és Dóri nem beszél velem erről. Ők már tudtak róla, és amikor apával megbeszéltük a dolgot, folyton az ő szavaik jártak a fejemben. Köszönöm lányok! – ölelt meg most minket a fekete hajú.
- Nem kell semmit sem megköszönnöd. Előbb-utóbb magadtól is megbocsátottál volna neki, csak kellett egy kis idő – felelte Dóri.
- Sajnálom, srácok, hogy nem mondtam el nektek én sem, de úgy gondoltam, ez Tao feladata. És sajnálom, hogy Taoval ennyit kellett foglalkoznotok. Ha akkor nem hagyom el, talán nem történik annyi rossz vele. Hülye voltam, és hibáztam, de most itt vagyok, hogy mindent jóvátegyek, és ha bármire szükségetek van, csak szóljatok nekem. Mindenben segítek nektek és támogatlak titeket – mondta a főnökünk.

Ezután újabb csoportos ölelés következett. Megható pillanat volt, de szerencsére nem csak nekem, hanem Dórinak és Taonak is ismét könnycseppek gyűltek a szemükbe.
- Najó, elég az érzelmekből, ez túl sok lesz mára! – bontakozott ki az ölelésből Sehun – Inkább áthozom a szobámból a fényképezőgépet és csinálunk egy csoportos képet!

Sehun gyorsan le is lépett, mi pedig nevetve ültünk vissza a helyünkre. Úgy döntöttünk, ennek a hírnek az örömére koccintanunk kell, így már hoztuk is a pezsgőt és a poharakat.

* Sehunnál *

Sehun átfutott a szobájába, és röpke fél perc alatt elő is kotorta a bőröndje legaljáról a fényképezőjét, majd már jött is vissza, amikor valami megragadta a figyelmét. Az egyik szobából egy férfi lépett ki, amivel nem is lett volna baj, ha az a férfi egy szobapincér lett volna vagy éppen nem a 115-ös szám díszelgett volna az ajtón, ami pedig Dóri és az én közös szobám volt.

Sehun megállt egy pillanatra, és a férfit nézte, aki amint ezt észrevette, nem fogta menekülőre. Csak biccentett egyet Sehun felé, majd egy gúnyos vigyor kíséretében az ellenkező irányba indult. Sehun nem tétlenkedett, tudta, hogy ki lehetett az, ezért a nyomába eredt.
- Álljon meg! – kiáltotta, és hogy ne futhasson el előle a férfi, egy kisebb szelet kavart a folyóson. Az idegen megtorpant, ez pedig elég volt Sehunnak, hogy odarohanhasson, és az útját állja. – Ki a fene maga? – ragadta meg a gallérjánál fogva és a falnak lökte. – Ki a fene és mit keresett a lányok szobájában?
- Azt hiszed, hogy le tudsz győzni engem egyedül? – vigyorgott a férfi, és hasba rúgta Sehunt. Sehun összegörnyedt a fájdalomtól, de nem hagyta, hogy meglógjon a férfi. Kirúgta a lábait, aki ezáltal elesett, és földön landolt. Sehun rávetette magát, ráült a csípőjére és háromszor ököllel arcon csapta.
- Azt kérdeztem, ki a fene maga? – kiáltotta dühösen, de amaz csak vigyorgott megállás nélkül.

* Eközben nálunk a szobában *
- Hol van ennyi ideig Sehun? – kérdezte Luhan.
- Biztos nem találja a fényképezőjét, tudjátok, milyen rendetlen – forgatta meg a szemeit Kai.
- Persze, hogy nem találja, Tao biztos lenyúlta – nevetett fel Suho, mire Tao mérgesen hozzávágott egy párnát.
- De most tényleg, jöhetne már, mert inni akarok! – nyavalygott Chen, mire Dóri nyakon vágta.
- Na, itt nem lesz részegedés megint, oké? Majd szilveszterkor esetleg, de a mai nap nem!
- Oké, én megnézem, mit csinál ez a kölök – állt fel Chanyeol, és ebben a pillanatban hallottunk egy üvöltést a folyosóról.
- Ez meg mi volt? – néztünk össze rémülten, majd egy emberként ugrottunk fel és rohantunk az ajtó felé – Sehun!

Amint kinyitottuk az ajtót, láttuk, hogy Sehun a folyosó túlsó felén küzd egy idegen fickóval. Egy újabb csapást mért rá, aki bátran állta ezeket az ütéseket. Azonban egyszer csak elkapta Sehun csuklóját és egy kézzel simán eltolta magától. Olyan erős volt, hogy szinte képes volt talpra állni, miközben nem engedte el Sehun kezét. Sehun üvöltött a fájdalomtól és hiába igyekezett másik karjával eltalálni a férfit, nem sikerült neki. A férfi hirtelen egy erőset taszított a fiún, aki egészen a szemközti falnak repült és teljesen erőtlenül hullott a földre.

 A fiúknak sem kellett több. Tao, Kris, Baekhyun és Chanyeol megindult felé. Az idegen rájuk mosolygott és tovább állt volna, de Kai elételeportált és egy hatalmasat rúgott a hasába, aki ettől megtántorodott és pont Taonak esett.
- Nem volt szép dolog a barátomat bántanod – vicsorogta Tao és addig ütötte-rúgta, amíg a férfi vért nem köpött és térdre nem esett.
- Mi történt, Sehun? – kérdezte Kai az alig lélegző fiútól.
- Bent… bent volt a lányok szobájában és… nem hagyhattam meglógni – nyögte nagy nehezen - És ez a paraszt eltörte a karom.
- Akkor azt hiszem, ideje lesz elbeszélgetnünk – nézett rá fenyegetően Kris, és megragadva karját, talpra állította.

Néhány perccel később mindannyian a nappaliban voltunk. A férfi egy székhez kötözve ült, miközben a fiúk körbeállták és faggatták. Én Dórival és a főnökkel bementünk az egyik szobába Sehun kezét ellátni.
- Szóval… ki is vagy te pontosan és mit kerestél? – ült le vele szembe Tao, egy késsel a kezében. Az idegen nem válaszolt, csak arcon köpte Taot, mire Xiumin belemarkolt a hajába és hátrarántotta a fejét – Nos, akkor ismertetem veled a helyzeted. Itt vagyunk tizenketten az egy ellen, gondolom, érzékeled, hogy semmi esélyed ellenünk. A következőt fogjuk játszani: ha válaszolsz, akkor megkímélem az ujjaidat – húzta végig a kés hegyét az egyik ujján, amiből kiserkent a vér – Ha pedig nem felelsz… búcsút mondhatsz nekik.
- Minek válaszoljak, ha utána úgyis megöltök?
- Te döntöd el, hogy az életednek egy pillanat alatt legyen vége, vagy előtte órákig szenvedsz a fájdalomtól. Nos? Utoljára kérdezem: ki vagy és mit akarsz?
- Kapd be a faszomat! – üvöltötte a férfi, és rángatózni kezdett, hogy kiszabaduljon, de mindhiába.
- Te akartad! – állt fel Tao és közelebb lépett. Suho és D.O lefogták a férfit, hogy ne rángatózzon, Tao pedig egyre inkább közeledett az idegen ujjához, amikor valaki megfogta a vállát.
- Elég lesz, Tao! – mondta a főnökünk, és elvette a fiától a kést. Tao először döbbenten meredt rá, majd hagyta, hogy átvegye az irányítást.
   A főnök leült a férfival szembe, és a kést forgatva a kezében, gúnyos hangnemben megszólalt:
- Örülök, hogy újra találkozunk, Lee Sooman!

46. rész

 

 

46. rész
*Dóri szemszög*

- Fiúk, készen vagytok? – kiabálta Minseo a nappali közepén állva. – Mindjárt itt lesz értünk a taxi!
- Egy pillanat! – száguldott el mellettünk Xiumin.
- Már régen bepakolhattatok volna, ha nem ragadtok le annál a filmnél – mondtam.
- De hát annyira jó volt az a film! – mondta Lay a bőröndje tetején ücsörögve.
- Te végigaludtad, a többiek meg végigsírták – kuncogott Min – Tényleg jó lehetett!

- Kész vagyunk! – toppant be a nappaliba a tizenegy fiú.
- Végre! – mondtam, és abban a pillanatban dudálást hallottunk a ház előtt.
- Indulás! – csapta össze a tenyereit boldogan Suho.

Épp egy kis kiruccanásra indulunk a fiúkkal a Jeju szigetére. A főnök egy céges kirándulást szervezett, és a biztonságunk érdekében beleegyezett, hogy a fiúk is eljöjjenek velünk. Nagyon örültünk ennek a lehetőségnek, hiszen egy kicsit kiszakadhattunk a szürke, rettegésekkel tarkított hétköznapokból. A fiúk is teljesen bezsongtak, amikor megemlítettük nekik a kirándulást, annak pedig még inkább örültek, hogy Eunsoo elhozza magával Lululut.

* Később *

- Ah, végre itt vagyunk! – nyújtózkodtam immár a hotelszobánkban.

- Nézd, de gyönyörű a kilátásunk! – lépett az ablakhoz Minseo.
- Tényleg nagyon szép! – álltam mellé.
- Csajok! – nyitott be Kris – Gyertek, mert Tao éhen fog halni.
- Felette a repülő mogyorókészletét! Nem mondod komolyan, hogy megint éhes?! – fogta fejét Minseo.
- Hát pedig már egy ideje toporzékol, hogy menjünk enni – mosolygott Kris.
- Oké, egy pillanat és megyünk – mosolygott vissza Minseo.

Kris becsukta az ajtót, mi pedig egy kis rámolás után lementünk a hotel előcsarnokába, ahol a fiúk már vártak ránk.
- Éhenkórász! – bökte oldalba Taot Min.
- Nem tehetek róla, fejlődő szervezet vagyok – vonta meg a vállát, majd átkarolta barátnője derekát.
- Hülye vagy te, nem fejlődő szervezet – lökte meg Tao fejét Chanyeol.

Bementünk a hotel éttermébe, ahol leültünk egy nagyobb asztalhoz, és elkezdtük nézegetni az étlapot. Épp azon nevettünk, hogy Tao az étlap összes kajáját meg akarja rendelni, amikor valaki az asztalunkhoz lépett.
- Csatlakozhatunk? – kérdezte egy ismerős hang.
- Lululu! – néztem rá a mellettünk álló illetőre, aki Eunsoo volt, karjában a kis csöppséggel.
Lu rögtön kapálódzni kezdett, és amikor Eunsoo letette, rögtön befészkelte magát Baekhyun ölébe.
- Csak így ketten? – kérdezte Suho Eunsootól, aki épp a mellette levő üres helyre ült le.
- Nem, Eunhee is itt van, csak ledőlt pihenni, mert nagyon megviseli a terhesség – mosolygott a férfi.
- Várjunk… Megint apuka leszel? – kérdezte Minseo.
- Öhm… Nem említettem még? – pirult el Eunsoo.
- Hogy felejthetsz el ilyet közölni a pletykás munkatársnőiddel? – kérdeztem tettetett felháborodással – Mesélj el MINDENT!
- Azt nem kell, amikor összehoztátok, Lululu még túl kicsi ezekhez… És Sehun meg Tao is… – mondta Kai.
- Nem is így értettem a mindent, te majom! – bokszoltam bele a vállába – És különben is, Tao idősebb nálad!
- Igen, úgyhogy kussolj kicsi Jongin! – nézett rá szúrósan Tao.
- Szóval…- szólt közbe Eunsoo – Eunhee a 20. hétnél jár, egyelőre minden eredménye rendben van, a baba egészséges, csak még az nem derült ki, hogy Lululunak öcsikéje vagy hugicája lesz. Nem nagyon akarja megmutatni – mosolygott.
- Ez annyira jó! Gratulálunk! – mondta Minseo.
- Igen, gratulálunk! – mosolyogtam Eunsoora – És jó egészséget a picinek meg Eunheenek is!
- Köszönjük!

Felvették a rendelésünket, mi pedig nagyokat nevettünk, amíg kihozták az ételt.
- Nem lenne kedvetek felfedezni a környéket? – kérdezte Lay, miután mindenki végzett az evéssel és Eunsoo elköszönt tőlünk, mert Lululu álmos lett.
- De, elmehetünk – mondtuk egyhangúan.

Mindenki felment a szobájába ás átköltözött kényelmes, mászkálós ruhába, majd elindultunk felderíteni a közeli boltokat és a partot. Nagyon sok képet csináltunk, és rengeteget nevettünk a másikon, ha felpróbálta a bolt leghülyébb kalapját vagy napszemüvegét. Már jócskán esteledett, amikor elindultunk vissza a szálláshoz.
- Várjatok! – torpant meg hirtelen Minseo – Hol van Tao?

Ekkor tűnt fel mindannyiunknak, hogy a fekete hajú fiú nincs velünk.
- Ugye nem esett baja? – kérdezte rémülten Minseo – Ugye nem kapták el?
- Nem, biztosan nem erről van szó – fogta meg a vállát Kris – Szerintem csak valahol leragadt fényképezni, mi pedig nem vettük észre.
- Megpróbálom felhívni – vette elő a telefonját Luhan – Nem elérhető.
- Jézusom, ugye nincs baja? – kezdett bepánikolni Minseo.
- Hé, nyugi, semmi baj! – fogtam meg az arcát – Meg fogjuk találni!
- Nem akartok szólni a főnökötöknek? – kérdezte Xiumin – Ő csak jobban ismeri a környéket, mint mi.
- De, igaz is, szólok neki – kutattam a telefonom után – Basszus, a hotelben hagytam! Min, kérem a tiédet!

Remegő kezekkel nyújtotta át nekem a mobilját, én pedig azonnal tárcsáztam a főnököt. Gyorsan felvázoltam neki a helyzetet, ő pedig mondta, hogy azonnal jön segíteni megkeresni. Hamar odaért hozzánk, és kis csapatokra osztódva elindultunk Tao keresésére. Minseo többször próbálta hívni barátját, teljesen sikertelenül.
- Ne aggódj, épségben elő fog kerülni! – öleltem meg, amikor láttam rajtam, hogy pillanatokon belül kitör belőle a zokogás.
- Nem hallom a gondolatait sem… Annyira félek! – bújt remegve az ölelésembe.
- Nyugodtan itt maradhattok, majd mi Baekhyunnal folytatjuk a keresést – mondta Kris.
- Nem, veletek akarok menni! – törölte le a könnyeit Minseo, így folytattuk tovább a keresést. Már több mint egy órája kerestük őt eredménytelenül, amikor megcsörrent Minseo telefonja, és a főnök közölte vele a jó hírt, hogy megtalálta Taot.
- Na, mit mondott? – kérdeztem.
- Megtalálta! – törölte le a könnyeit Minseo. – Azt mondta, hogy nemsokára a hotelben lesznek, mi is menjünk vissza.
- Küldök üzenetet a többieknek, hogy ők se keressék tovább Taot – vette elő a telefonját Kris.

Miután Kris mindenkinek megüzente az elveszett bárányka megtalálását, szép lassan elindultunk haza.

* Eközben Taonál *

Tao már egy órája kétségbe esve rótta az utcákat, hátha megtalál minket, vagy egy embert, akitől útbaigazítást kérhet, azonban egy árva lélekkel sem találkozott. Telefonjába is többször próbált életet lehelni, de az lemerült a rengeteg fotózástól és videózástól. Teljesen reménytelennek látta a helyzetét, amikor megpillantott egy embert felé közeledni. Megörült, hogy végre visszatalálhat a hotelhez, amikor azonban megpillantotta az illetőt, lehervadt az arcáról a mosoly.
- Na végre, hogy megtaláltalak! – mosolygott rá a főnök – Mindenki téged keres, Minseo már az őrület határán van.
- Akkor mondd meg, hogy merre találom a hotelt, hogy megnyugtathassam! – mondta Tao bunkón.
- Visszakísérlek! – szomorodott el a főnök.
- Nem kell engem kísérgetni! – nézett rá gyűlölködve Tao – Eddig is megvoltam a kísérgetésed nélkül!
- Tao… Fiam, kérlek, beszéljük meg! – fogta meg Tao kezét.
- Nincs mit megbeszélni! – rántotta el a kezét a fekete hajú fiú – Elhagytál engem és anyát, az sem érdekelt, hogy mi van velünk, szóval rohadtuk nincs miről beszélnünk! És nem vagyok a fiad!
- Tao, kérlek! – gyűltek könnyek a főnök szemébe.
- Óh, és most jön az a rész, hogy te elsírod magad, én pedig a nyakadba borulok, hogy megbocsátok, drága „apukám” – mondta gúnyosan Tao – Ha tudnád, hogy anya mennyit sírt, miután te elhagytad… Hogy én mennyit sírtam, miután kiléptél az életünkből…
- Hidd el, nekem is nagyon nehéz volt meghoznom ezt a döntést, de nem volt más lehetőségem!
- Miért, kényszerítettek, hogy elmenj? Megfenyegettek, hogy megölnek minket, ha velünk maradsz? – Tao szemeit is kezdték ellepni a könnyek – Mindig van más lehetőség, csak akarni kell!
- Te ezt nem értheted, én…
- Nem, te nem érted! Rohadtul szükségem lett volna rád, de te sehol sem voltál! Szükségem lett volna a segítségedre, és a támogatásodra, amikor először jelentkezett a képességem! Mellettem kellett volna állnod, amikor megöltem Hyorint. De te nem voltál ott nekem! – a fekete hajú fiú hangja teljesen eltorzult a sírástól – Anyának ezekről soha nem beszélhettem. Tudod te, milyen rossz titkolózni az előtt, aki számodra a legfontosabb? Hogyan is tudhatnád, hiszen nincs senki, aki fontos lenne neked saját magadon kívül!
- Tao… Azért menekültem el, mert rettegtem attól, hogyha megtudod, hogy miattam van képességed, gyűlölni fogsz… - sírta el magát a főnök.
- Esélyt sem adtál nekünk, hogy megtudhasd ezt… Azért gyűlöllek, amiért magamra hagytál!

A főnök magához húzta Taot, szorosan megölelte. Tao az elején próbálta magától ellökni a férfit, majd megadta magát és viszonozta az ölelést.
- Apukám… Drága apukám… - zokogta édesapja karjaiban Tao.