2015. január 26., hétfő

43. rész


http://media-cache-ak0.pinimg.com/736x/3c/e3/8d/3ce38d0b28905f57bc7ff2b7d8e0a35d.jpg 




43. rész
*Minseo szemszög*

  A liftben akkorára nőtt a feszültség, hogy szinte fuldokoltam. Dóri idegesen kapaszkodott Baekhyunba, és hol rám, hol pedig Taora nézett, aki épp beszámolt arról, mi történt, bár ő sem tudta, mit is láttam pontosan. A szívem a torkomban dobogott, és a rossz érzésem csak nem akart alábbhagyni.
  Amint megállt a lift, kiszálltunk, és bementünk a Dóri és az én közös szobánkba, majd gondosan bezártuk az ajtót. A srácok még az ablakokat is becsukták, és a függönyöket is elhúzták, majd a nappaliban leültünk a kanapéra.
- Minseo, jobban vagy már? – guggolt le elém Tao, és megtámaszkodott a térdemen. Válasz helyett csak megráztam a fejem.
  Még most is borzalmasan éreztem magam. Teljesen felkavart, amit láttam, vagyis inkább az, ahogyan láttam. A gondolatokat hallani szoktam, néha viszont előfordul, hogy eseményeket, képeket is látok. Ez is ilyen volt, de ez egyszer tisztább, élethűbb és hosszabb. Most olyan volt, mintha én is ott lennék, mintha én is részese lennék a történéseknek, de valahogy… mégis… más volt. Furcsább. Mintha… mintha…
  Megráztam a fejem, és arcomat kezeimbe temettem. Lassan ellepték a könnycseppek a szememet, Tao pedig magához ölelt.
- A többiek mikor érkeznek? – hallottam meg Dóri hangját.
- Percek kérdése. Kai sajnos nem tudja ideteleportálni őket, mert túl feltűnő lenne. De azt mondták, már az utcában vannak – próbált Baekhyun higgadtnak tűnni, de hallani lehetett hangjában az aggodalmat.
   Görcsösen kapaszkodtam Taoba. Rettenetesen féltem, és megint fájni kezdett a fejem. Nem tudtam, mi történik és nem tudtam, mekkora veszélyben vagyunk, egyszerűen csak éreztem, hogy valami nem stimmel.
  Kopogás hallatszódott az ajtón, ezzel egyidejűleg Baekhyun telefonja is megcsörrent, így biztosan voltunk abban, hogy a fiúk azok. Nem sokkal később már mind a tizennégyen ott voltunk a nappaliban.
- Mi történt? Miért kellett visszajönnünk? – kérdezte Kris, és körbenézett – Mi történt Minseoval?
- Valamit látott, és teljesen kikészült tőle. Bent voltak Taoval a szobában, amikor rátört ez a rossz érzés, és felrohantak hozzánk a tetőre, hogy azonnal menjünk be. Ennyit tudunk, mert egyelőre még nem szólalt meg azóta – vázolta fel a többieknek a helyzetet Baekie.
- Ajjaj, ez nem jelent jót – húzta el a száját Chanyeol.
- Minseo… - ült le mellém Dóri, miközben lassan végigsimított a hátamon. Furcsa bizsergés futott végig testemen, és egyből tudtam, hogy a képességét próbálja használni rajtam. Szerettem volna, ha sikerül megnyugodnom, mert rettentő nehéznek éreztem a mellkasomat. – El kell mondanod, hogy mit láttál pontosan. Tudom, hogy nehéz, de meg kell próbálnod.
   Lassan, de biztosan megéreztem, ahogy a belőle áradó nyugalom bekúszik bőröm alá, és egy kissé megkönnyebbülök. Elemeltem kezem az arcomtól, és végignéztem a társaságon, akik engem néztek és arra vártak, hogy megszólaljak. Örültem, hogy mindenki itt van, biztonságban, és a rossz előérzetem is kezdett alábbhagyni.
- Láttalak titeket – mondtam végül – Ahogy ott vagytok Baekhyunnal a tetőn. Láttam, mindent, amit ti. Mintha én is ott lettem volna. És akkor jött az a furcsa érzés. Hogy veszélyben vagytok. Mintha… más is lett volna ott rajtatok kívül. Azt hiszem… egy pillanatra más szeméből láttalak titeket.
- Azt akarod mondani, hogy az ellenségünk itt volt és te az ő szemén keresztül láttál? – kérdezte teljesen ledöbbenve Tao.
- Igen. Csak néhány pillanat volt az egész, és olyan rossz volt.
- És láttad az illető arcát?
- Nem.
- És a gondolatait hallottad?
- Pont ez a baj, hogy nem. Az egész összefolyt, elmosódott, csak érthetetlen susogás volt.
- Úgy néz ki, már itt sem vagyunk biztonságban – mondta Suho.
- Ha Minseo nem látja őket, akkor… mi most lehet halottak lennénk. Mi a fenét akarnak tőlünk? – kérdezte teljesen összetörten Dóri.
  De választ senki nem tudott adni. Miután teljesen elmúlt a rossz előérzetem, mindenki visszavonult a saját szobájába, bár Tao és Baekhyun velünk maradtak. Megbeszéltük, hogy holnap kora reggel hazamegyünk és valamit kitalálunk, hogy ennek az egésznek a végére érjünk.
- Dóri… - szólítottam meg barátnőm, aki épp annyira nem tudott aludni, mint én. Tao és Baekhyun még fürödtek, de mi már percek óta az ágyban feküdtünk – Még mindig nyomaszt, amit ma láttam.
- Elhiszem, de nyugodj meg, már nincs mitől tartanod. Itt vannak a fiúk, ők megvédenek minket. – fogta meg a kezem, és rám mosolygott, még akkor is, ha legbelül ő is ugyanannyira ijedt volt, mint én.
- De… nem mondtam el mindent azzal kapcsolatban, amit láttam… - néztem rá teljesen kétségbeesve, és nyeltem egy nagyot. Dóri szemei elkerekedtek, és értetlenül nézett rám.
- Mi volt az?
- Nem vagyok benne biztos teljesen, éppen ezért nem említettem meg a srácok előtt – kezdtem el magyarul beszélni, mert nem akartam, hogy esetleg ha a fiúk időközben visszatérnének, meghallják, miről beszélgetünk – De azt hiszem… egy pillanatra mintha Jiyong arcát láttam volna.
  Dóri arcára döbbenet ült ki, és nem tudott szóhoz jutni. Próbált valamit kitalálni, mit is mondjon, amivel eloszlathatja bennem a kétségeket, a félelmet, de semmi nem jutott az eszébe. Néhány feszült másodperc után mégis megszólalt:
- Nem lehet, hogy azért láttad őt, mert néhány napja olyan bunkó volt? Az elmúlt napokban elég sok minden történt, lehet, szimplán csak véletlenül keveredett ő oda – mondta, de valójában ő sem volt biztos abban, amit mondott.
- Lehetséges – értettem vele egyet - De a fiúknak ezt ne említsd meg, nem akarom, hogy feleslegesen aggódjanak.

*Másnap*
  Szombaton megreggeliztünk, majd mindenki összepakolt, és úgy döntöttünk, hazamegyünk. Bár eredetileg vasárnapig terveztünk maradni, a tegnap este történtek senkit sem hagytak nyugodni, így jobbnak láttuk a pihenést félbeszakítani. Bűntudatom volt amiatt, hogy nem tudjuk jól érezni magunkat, ahogy szerettük volna, de úgy gondoltam, biztonságosabb lesz a lakásunkban maradni.

*Hétfőn*
  Kora reggel keltünk Dórival, mert muszáj volt menni dolgoznunk. Amikor elhagytuk a lakást Baekhyunnal és Krissel, a többiek még javában aludtak.
- Egyszer érném meg azt a pillanatot, hogy Tao hajlandó felkelni hajnalok hajnalán, hogy elkísérjen munkába – puffogtam az orrom alatt, amin a többiek jót nevettek – De most komolyan? Baekhyun miért képes eljönni velünk, Tao meg miért nem?
- Rossz pasit választottál magadnak – jegyezte meg Dóri, és nyelvet öltött.
- Miért nem kelted fel reggel? – kérdezte Kris.
- Te eszednél vagy? Aztán majd leüvölti a fejem meg behisztizik, nem? Nem akarok még meghalni – forgattam meg a szemeim.
  Lassan beértünk a kávézóba, ahol már ott volt a főnökünk. Mindent kipakoltunk, letörölgettünk, előkészítettünk, hogy reggel 8-kor nyithassunk. Közben beszámoltunk a főnökünknek a wellnessen történtekről, aki egyetértett azzal, hogy jó döntés volt azonnal eljönni onnan, bár neki sem volt ötlete, mit tehetnénk.
  Nyolc óra után az élet beindult, és kivételesen örültem neki, hogy a szürke hétköznapok rabjaivá válhatunk. Az emberek jöttek és mentek, kávét, teát rendeltek, némelyikükkel váltottunk pár szót is, és az a rengeteg mosoly, amit kaptunk, boldoggá tett minket. Ezt szerettük igazán a munkánkban, hogy olyan emberek adtak nekünk erőt, akiket csak arra a néhány percre láttunk. Idegenek voltunk, mégis jól éreztük magunkat a társaságukban.
  De ez a pillanat is csak addig tartott, amíg Changmin és Jiyong meg nem jelentek. Kétségbeesetten néztem Dórira, és ő egyből tudta, hogy még mindig nem tettem túl magam a történteken. Jiyong arcát még mindig élesen láttam magam előtt, és sehogy sem tudtam törölni az emlékezetemből. Dórival megbeszéltük, hogy ha találkozunk velük, rákérdezünk, miért is viselkedtek olyan furcsán a boltban és hogy hol voltak a hétvégén, de képzeletben sokkal könnyebb volt ezt eljátszani, mint élőben. Most szabályosan kirázott a hideg, és hevesen vert a szívem és a félelem kezdett eluralkodni rajtam.
- Sziasztok – ültek le a pulthoz mindketten, hatalmas mosollyal az arcukon. Dórival összenéztünk, majd kettőnk közül ő lépett oda hozzájuk.
- Sziasztok. Mit hozhatunk? – kérdezte semleges hangon, ők pedig leadták a szokásos rendelésüket.
- Mi újság veletek mostanában? – kérdezte Jiyong és tekintete rajtam állapodott meg, én pedig zavartan kaptam el a fejemet. Tudtam, hogy nem kéne ennyire gyanúsan viselkednem, de nehezen tudtam uralkodni az érzéseimen.
- Kérdezhetek valamit? – tette le eléjük a kávét Dóri, mire a két fiú csak bólintott – Miért viselkedtetek olyan bunkón a múltkor?
- Bunkón? Mikor, hol? – csodálkozott Changmin.
- Amikor múlt héten összefutottunk a boltban. Meg se akartatok ismerni minket és enyhén szólva elküldtetek minket melegebb éghajlatra – mondta Dóri kissé felháborodottan.
  A két srác értetlenül összenézett, majd Changmin a fejéhez kapott, és megszólalt.
- Ja, igen, már emlékszem. Ne haragudjatok, csak nem voltunk túl jó passzban, sok volt rajtunk a nyomás, az egyik ismerősünk akkor halt meg, és ki voltunk borulna. Nem akartunk megbántani titeket, tényleg ne haragudjatok – kért elnézést.
- Nem volt szép tőlünk, és ez sem kifogás a viselkedésünkre, de nagyon ingerültek voltunk. – vette át a szót Jiyong – Megbocsátotok nekünk? – nézett nagy szemekkel, egy enyhe mosollyal az arcán.
- Hát... végülis érthető a helyzet – nézett rám a válla fölött Dóri, majd újra a két fiúra – Jól van, megbocsátunk, de több ilyen ne legyen. És részvétem a barátotok miatt.
- Köszönjünk.
- Minseo, te nem jössz ide? – pillantott rám Jiyong, rajtam pedig végigfutott a hideg. Erőt vettem magamon, és odaléptem hozzájuk. Nehezemre esett, de nem akartam még jobban kimutatni nem tetszésemet. – Minden rendben veled? Nagyon sápadt vagy.
- Persze, jól vagyok. – feleltem remegő hangon, majd megköszörültem a torkomat, és kicsit magabiztosabban folytattam – Csak nem aludtam túl sokat az éjjel, és fáradt vagyok.
- Áh, értem. Legközelebb pihend ki magad – mosolygott rám.
- Lehetne nekem is egy kérdésem?
- Persze.
- Nem voltatok hétvégén a Szöuli wellnessben? Csak mert láttam egy srácot, akire azt hittem, hogy te vagy – néztem Jiyongra. Mindenképp tudni akartam, hogy merre voltak, sehogy sem hagyott nyugodni az eset, és ha nem kapok magyarázatot tőlük, a rossz érzésem sosem fog velük kapcsolatban elmúlni.
- Hétvégén? Nem, nem voltunk. Changmin Japánba utazott meglátogatni egy régi osztálytársát, én meg vidékre mentem a családomhoz. Biztos, hogy összekevertél valakivel. Bár szívesen összefutottam volna veled, akkor legalább láthattalak volna bikiniben – jegyezte meg mosolyogva Jiyong, én meg egyből elpirultam.
- Még mindig barátom van, és semmi esélyed nálam – feleltem határozottan.
  Ezután még váltottunk néhány szót, majd miután megitták a kávéjukat, távoztak. Valamelyest sikerült megnyugodnom így, hogy az ő szájukból hallottam mindent. A közelünkben sem voltak, ergo bárkit is láttam, az nem Jiyong volt. Nem ő volt ott azon az estén, vagy ha tényleg az ő arcát láttam, akkor az azért volt, mert a képességem „becsapott”. Lehet, tényleg Dórinak van igaza, és csak azért jelent meg az ő arca, mert nagy hatással volt rám, hogy bunkón viselkedtek velünk.
  De mégis, egy dolog akkor sem tetszett.
- Na? Most már elhiszed, hogy nincs miért gyanakodni? – karolt át Dóri, és úgy tűnt, ő nem aggódik miattuk.
- Igen. Megértem őket, és leszámítva a múltkori beszólásukat, nagyon jó barátaink – eresztettem meg egy mosolyt, majd felsóhajtottam – Csak azt nem értem, hogy az ő fejükbe miért nem tudok továbbra sem belelátni?

2 megjegyzés: