38. rész

38. rész

*Minseo szemszög*

*Dóriéknál*

Egy húsz perces séta után megérkeztek a főnökünk lakásához, ahol már forró kávéval várták őket.
- Ő itt Jong Min – mutatta be az egyik férfit, akiről eddig csak szóban hallottak – Ő pedig Myung Dae, aki megpróbál segíteni nektek.
- Örvendek – ráztak kezet egymással.
- Ők pedig Dóri, Baekhyun, Sehun, Chanyeol és a két páciens, Lay és Luhan.

Helyet foglaltak mindannyian, majd Myung Dae felsóhajtott és kis csapatra nézett.
- Ha jól hallottam, akkor Layhez került Luhan képessége egy támadás következtében, ugye? – egyszerre bólintottak.
- Egy ismerősömet látogattuk meg, amikor ránk támadtak. Engem leszúrtak, egy rövid időre meg is haltam, de Lay visszahozott, és ekkor került hozzá – fogta rövidre Luhan.
- Értem. Te akkor gyógyítani tudsz – nézett Layra, majd Lulu felé fordult – Te pedig…
- Tárgyakat tudok mozgatni.
- Aha. Mivel jó tett érdekében történt meg ez a baleset, könnyen vissza tudom fordítani a dolgokat – dörzsölte össze tenyereit, majd felállt.
- Pontosan hogyan fog működni ez az egész?
- Nehéz elmagyarázni, de ha arra vagy kíváncsi, mennyire lesz fájdalmas, nos… talán egy kissé az lesz, mindkettőtöknek, de hamar elmúlik. Utána előfordulhat kimerültség, fáradság, és jobb lenne, ha pár napig nem is használnátok a képességeteket – mondta, mire mindenki megkönnyebbülten sóhajtott fel – Akkor… ti ketten, fiúk, feküdjetek le ide egymás mellé – mutatott a földre, ahol már két matrac le volt terítve.
- Mi is itt maradhatunk vagy menjünk ki? – kérdezte Dóri, miközben aggódva nézte, ahogy a két fiú elhelyezkedik és szorosan egymás kezébe kapaszkodnak.
- Ha akartok, maradhattok – mosolygott rájuk Myung Dae - De egy kicsit álljatok hátrébb.

Mindannyian a nappali ajtajába mentek, és onnan figyeltek feszülten. Dóri rémülten és torkában dobogó szívvel bújt Baekhyunhoz, és temette arcát mellkasába pont úgy, hogy valamennyit takarjon is a fiú, ugyanakkor lássa is a történéseket. Baekhyun szorosan fonta karját Dóri dereka köré, és egy cuppanós puszit nyomott a fejére nyugtatásképpen.

- Felkészültetek, fiúk? – kérdezte Myung Dae, mire mindketten bólintottak – Rendben.

    Myung Dae letérdelt Lay mellé, majd két kezét, tenyérrel lefelé a mellére helyezte. Lehunyta szemeit, és koncentrált. Hosszú, néma percek teltek el. Myung Dae halk, érthetetlen motyogása lassan megtöltötte a nappali csendjét, majd hamarosan Lay apró, fájdalmas nyöszörgései is társultak mellé. Lay kicsit megrázkódott, és úgy mocorgott, mint aki rosszat álmodik. Arca eltorzult, szemeit lehunyta a fájdalomtól.

Myung Dae kezei egyre jobban remegtek Lay mellkasa felett, majd hirtelen fénylő, ezüstös csillagok lövelltek ki kezéből, és terítették be a fiú testét. Mindannyian lélegzetvisszafojtva, csodálkozva figyelték őket. Ha valamelyik képesség, hát Myung Dae-é valóban ritka volt és nem mindennapi látványt volt, ahogy használta.

Lay mellkasa egy pillanatra felemelkedett a levegőbe, majd visszazuhant a matracra, és elnémult. A csillogás megszűnt teste körül, nem rázkódott többé, feje pedig ernyedten billent balra, és csak a halk lélegzetvételét lehetett hallani.

   Dórit elfogta a pánik, hogy mi van, ha Lay meghalt, de Myung Daen nem látszódott semmiféle idegesség, aggodalom, így lassan ő is megnyugodott, miközben teljes erőből szorította Baekhyun kezét.

  Myung Dae felállt, majd Luhan oldalára lépett, letérdelt mellé, és most a kezeit az ő mellkasa felé helyezte. Luhan hatalmas, ijedt szemekkel nézett a férfira, majd tekintete a mellette lévő alélt barátjára tévedt. Myung Dae ismét mormolni kezdett valamit az orra alatt, majd a ragyogó, apró csillagok most ő felette kezdtek el vibrálni. Luhan lehunyta szemeit, és engedte, hogy ezek a fénylő pontok beleivódjanak a testébe, mélyen, egészen a bőre alá, és megtöltsék őt élettel. Engedte, hogy a képessége visszatérjen, ereibe olvadjon.

    Aztán hirtelen a szobára néma csend borult. Minden ragyogás egy csapásra elmúlt, Luhan és Lay ájultan feküdtek a matracon, Myung Dae pedig csak néhány perc elteltével nyitotta ki a szemét, és nézett a megszeppent társaságra.

- Minden okés, most már Luhanban van a saját képessége. Egy ideig még ki lesznek dőlve, de jól vannak – állt fel a földről, majd kissé ingatag léptekkel a kanapéhoz sétált, és fáradtan nyúlt el rajta.
- Hála a jó égnek – tört ki mindenkiből egy megkönnyebbült sóhaj, majd Dóri letelepedett a földön fekvő fiúkhoz, és addig fel nem kelt, míg magukhoz nem tértek, a többiek pedig a kanapékon foglaltak helyet.

*

- Végre itt vagytok! – öleltem meg néhány órával később Dóriékat, de legfőképpen Luhant és Layt – Hogy vagytok, srácok?
- Kissé elgyengülve, de megvagyunk – felelte nyúzott arccal Lay.
- Ja, és sikerült visszakapni a képességemet – mondta egy hatalmas vigyorral az arcán.
- Ez nagyszerű! – veregette hátba mindegyik fiú a két srácot.

   Leültünk a nappaliba, ahol részletesen beavattak minket, hogyan is zajlott ez az egész képesség-visszaadás.
- Nagy mázlink van, hogy sikerült ilyen embert találnunk és hogy minden ilyen zökkenő-mentesen ment – sóhajtottam fel – Pedig rossz előérzetem volt ezzel kapcsolatban.
- Azt elhiszem – felelte Kris – De most már mindannyian megnyugodhatunk. Erre innunk kell!
- Óh, hogyne! Azért, hogy aztán mi szedjünk össze titeket, nem? – rázta meg rosszallóan a fejét Dóri, mire mindenki felnevetett.
- Csak egy pohárral! – állt fel Tao is, majd nem sokkal később egy üveg pezsgővel a kezünkben koccintottunk Luhanra és Layre.

*Két nappal később*

   Az elmúlt két napot mindannyian a lakásban töltöttük, rengeteg pihenéssel és ökörködéssel, így a srácoknak sikerült minden élelmet felélniük, éppen ezért kellett péntek reggel elmenni bevásárolni. Tao, Baekhyun, Kris és Chanyeol velünk jöttek, egyrészt, mert egyedül nem engedtek el, másrészt mert valakinek mégiscsak haza kell vinni azt a sok cuccot… A boltban természetesen szétváltak útjaink, mert a fiúk vagy mindig előrehaladtak, vagy lemaradtak, de nem bántuk, mert így Dórival ketten nyugodtan tudtunk beszélgetni.
- Te, az ott nem Jiyong és Changmin? – mutattam hirtelen az előttünk haladó páros felé.

- De, szerintem ők azok! Menjünk, köszönjünk nekik – mondta Dóri, majd gyorsan utolértük őket, és egy nagy mosollyal az arcunkon üdvözöltük őket:
- Sziasztok. Hogy vagytok? – kérdeztük.
- Öhm… mi ismerjük egymást? – nézett össze a két fiú.
- Persze, mi vagyunk Dóri meg Minseo – felelte barátnőm.
- Ahha, biztos.
- Jajj, ne szórakozzatok, srácok! – löktem meg barátain Jiyong vállát, mire amaz dühödten villantotta rám szemeit, és söpörte le magáról kezemet.
- Elment az eszed, mit taperolsz? – kérdezte bunkón, mire ijedten léptem egyet hátra. – Nem vagyok senkid, azt se tudom, kik vagytok.
- Mi? De hát mi… - kezdte volna Dóri, de Changmin közbevágott.
- Kopjatok le a francba, hülye libák – hangjából érződött a merő tapintatlanság, és szemforgatva hátat fordított, majd továbbmentek.
- Mi volt ez? Mi ütött ezekbe? – nézett rám értetlenül Dóri – Annyira nem vall rájuk ez a viselkedés.
- Fogalmam sincs – válaszoltam, miközben eszembe jutott, hogy múltkor Baekhyun odament hozzájuk a kávézóban. Vajon mit mondhatott nekik? Vajon ez miatt viselkedtek így? De hát ez hülyeség. Baekhyun nem tenne ilyet, nem fenyegetné meg őket. Meg különben is…
- Hahó, Min, jól vagy? – lengette meg Dóri előttem a kezét, mire megráztam fejem, és ijedten néztem először a két srác hűlt helyére, majd Dórira – Minden oké?
- Persze, csak… csak Changmin meg Jiyong…
- Igen, itt voltak az előbb, és elég bunkók voltak.
- Tudom, de nem az, hanem… - teljesen össze voltam zavarodva, és hihetetlen erősségű fejfájás tört rám.
- Mi az? Minseo, teljesen elsápadtál! – karolt át aggódva Dóri – Olvastál a gondolatukban? Mit láttál?
- Épp ez az, hogy semmit – néztem kétségbeesett, rémült arccal barátnőmre – Nem tudtam belelátni a fejükbe.

*Otthon*

   Míg mi elmentünk boltba, a többiek a nappaliban döglöttek és épp egy unalmas filmet néztek.
- Éhes vagyoook! – nyavalyogta Suho, majd lábait Chen ölébe tette.
- Én is. Kellett nektek mindent felzabálni – mondta vádlón Kai, válaszul pedig Sehun tarkón vágta egy párnával – Na, áú! Nem én ettem a legtöbbet!
- Igaz, az Tao volt – nevetett fel Xiumin – Valaki nem akar hozni egy pohár vizet?
- Eltaláltad: nem – jött mindenkitől a felelet.
- Na, kapjátok be! Hogy másszak ki, ha majdnem mindenki rajtam tehénkedik? Aish, komolyan, hol vannak már a többiek? Siethetnének kicsit.
- Most indultak el egy öt perce – kapcsolt egy újabb adóra Lay – Egyébként meg kérd meg Luhant.
- Luhaaaaan – nézett hatalmas kiskutyaszemekkel a fiúra Xiumin – Nem akarsz hozni nekem valamit inni?
- Ha idepisilek, az jó lesz? – kérdezte röhögve, majd Xiumin gyilkos tekintetét látva, arca komoly lett – Jó, oké, hozok neked.

   Luhan szemei előtt megjelent egy pohár víz, majd elmélyülten meredt a kezére, ám abban nem jelent meg az említett kívánság. Minél erősebben próbálta elképzelni maga előtt, annál inkább kétségbe esett. Arcára kiült a rémület, és könnyes szemekkel pillantott barátaira.
- Srácok… nem tudom használni a képességemet…