36. rész

36. rész

*Dóri szemszög*

- Tao… Tao a fiam…

  Döbbenten meredtem a főnökre.

- Hogy micsoda?

- Jól hallottad… Tao az én fiam…

- De, ez… Úristen…- teljesen lesokkolt, amit hallottam.

- A második házasságomból született… Miyounggal nagyon boldogok voltuk, nagyon örültünk Tao érkezésének. De amikor megtudtam, hogy Taonak is lesz képessége, megijedtem… Féltem, hogy gyűlölni fog azért, mert miattam nem lehet normális élete… Elhagytam őt és az édesanyját.
- És a lányai? Nekik is…
- Nem, nekik nincs… Ők igazából nem a gyermekeim… De sajátomként szeretem őket!
- Azt mondta, hogy a második házassága gyermeke Tao… Mi történt az első házasságával?- kérdeztem, miközben próbáltam feldolgozni a hallottakat.
- Ott két fiam született… Mindketten kaptak képességet…
- És inkább elmenekült…- suttogtam.
- Igen- hajtotta le szomorúan a fejét- Tudom, hogy most elítélsz, de… Nem kívánhattam olyan gyerekkort a fiaimnak, mint ami nekem volt!

- Miért?
- Édesapámnak is volt képessége… Nekem is miatta van… Tönkretette a gyerekkoromat, és úgy nőttem fel, hogy mindennél jobban gyűlöltem őt… Nem ilyen életet akartam a fiaimnak…
- Inkább úgy nőtt fel, hogy azért utálta önt, mert magára hagyta!
- De legalább nem láttam, ahogy gyermekként szenved!- nézett rám könnyes szemekkel- Nem hagytam őket magukra… A legjobb barátom… mindenben segített nekik…
- Próbált velük kapcsolatba lépni?- kérdeztem.
- Igen, de nem kíváncsiak rám…- törölgette a szemét- Viszont… Azt hiszem itt az ideje, hogy menjek… De… Nagyon szépen kérlek, ne mondd el senkinek! Minseo meg fogja tudni a gondolataidból, de nem mondjatok senkinek semmit.
- Rendben!

   Még egyszer megfogtam a kezét, hogy megnyugodjon, elköszöntem tőle és bementem a többiekhez.
- Minden oké?- kérdezte Luhan.
- Persze!- erőltettem mosolyt az arcomra- Viszont… Nem érzem magam jól… Ledőlök egy picit…
- Felmenjek veled?- karolta át a derekam Baekhyun.
- Nem… Egyedül szeretnék lenni egy kicsit…- simítottam végig az arcán.

   Adott egy puszit a homlokomra és elengedett. Felmentem a Minseoval közös szobánkba, leültem az ágyra és utat engedtem a könnyeimnek. Túl sok volt ez nekem mára… Így már érthető Tao viselkedése a főnökkel szemben. Láttam magam előtt egy pici fiúcskát, akinek szüksége lenne az apukájára, de nincs mellette…
- Dóri…- nyitott be Minseo- Ez komoly?

   Nem tudtam megszólalni a sírástól, így végiggondoltam azt, amit a főnökkel beszélgettem, tudtam, hogy Min hallja a gondolataimat. Barátnőm leült mellém, és könnyes szemekkel hallgatta végig a gondolataimat, miközben nyugtatóan simogatta a hátam.
- Komolyan, mi jöhet még ezután?- sírtam- Kiderül, hogy Eunsoonak is van képessége, és ő is meg akar minket ölni, vagy mi? Miért nem lehet normális, nyugodt életünk? Miért?
- Shhh, kérlek, nyugodj meg!- ölelt magához Minseo.

   Éreztem, hogy a tegnap délutáni és a ma reggeli sokk elhatalmasodik rajtam. Zokogva bújtam Minseo ölelésébe.
- Tudja Tao, hogy miért hagyta el az apja?- kérdezte Minseo, miután egy kicsit megnyugodtam.
- Azért, hogy találkozzon egy újabb nőcskével, akivel majd boldogabb élete lesz- köpte mérgesen Tao az ajtóban állva.
- Egyáltalán nem erről van szó…- mondtam.
- Bevetted a szívszorító meséjét, hogy azért hagyott ott, mert megijedt, hogy utálni fogom? Ugyan, kérlek…
- Honnan veszed, hogy nem ez a valódi oka annak, hogy- kezdtem bele a mondatomba, de Tao félbeszakított.
- És ő honnan veszi, hogy utáltam volna?- kiabálta Tao- Szükségem lett volna rá… Kibaszottul szükségem!

 Láttam Taon, hogy most nem a gonosz énje miatt ilyen… valóban dühös volt a főnökre.
 - Azt mondta, megpróbált kapcsolatba lépni veled… Akkor elmondtad neki, hogy szükséged lett volna rá?
- Nem, mivel amikor megkeresett, otthagytam…- ült le az ágyra Tao- Azok után, hogy 5 évesen magamra hagyott, nekem nincs rá szükségem… Nekem nincs apám!

Tao gyűlölködő szemei könnytől csillogtak.

- Beszéltél már erről valakinek?- kérdezte Minseo, miközben végigsimított a fiú hátán.

- Nem…- hajtott le a fejét Tao, miközben utat tört magának az első könnycsepp.
- Mi meghallgatunk, ha szeretnéd…- mondtam.
- De, én…- Tao hangja megremegett.
- Ha kibeszéled magadból, neked is jobb lesz!- szorította meg a kezét Minseo.
- Én… 5 éves voltam, amikor elhagyott minket… Ő nem csak az apukám volt, hanem a legjobb barátom. Nagyon rossz volt anyát olyan állapotba látni… Egy idő után úgy viselkedtem, mintha apa meghalt volna… Nem utáltam a képességem miatt… Egyáltalán nem… Egyszerűen csak szükségem lett volna rá…- szipogott.

   Taoból megállíthatatlanul ömlöttek a szavak és a könnyek. Minseoval csendben hallgattuk, én többször megfogtam a kezét, hogy megnyugodjon.
- Köszönöm, hogy meghallgattatok!- törölgette a szemeit Tao.
- Ugyan!- ölelte meg Minseo- Jobb lett tőle, nem?
- Igen, jobb!- bólintott mosolyogva- De kérlek titeket, ne mondjátok el a többieknek!
- Nem fogjuk!- mondtuk kórusba Minnel.

   Egy halk kopogás szakította meg a beszélgetésünket.
- Tessék?
- Öhm…- dugta be a fejét Kai- Nem zavarok?
- Nem, gyere csak be!- mondta mosolyogva Minseo.
- Minden oké?- nézett rám és Taora, mivel eléggé látszott rajtunk, hogy kibőgtük a szemünket.
- Persze, csak lelkiztünk egy kicsit!-mosolyogtam.
- Tao is?- csodálkozott Kai.
- Igen, én is- bólintott- Tudod, nem vagyok pszichopata, érzékelten állat… Na jó, néha…- kuncogott.
- Igaz- nevetett Kai is- Igazából azért jöttem, mert a fiúkkal tervezünk egyet filmezni, és szeretném megkérdezni, hogy csatlakoznátok-e hozzánk?
- Persze!- vágtuk rá egyszerre.
- Akkor gyertek!- Kai.

   Mind a négyen lementünk a nappaliba, ahol a többiek épp a popcornon vitatkoztak.
- Mit nézünk?- huppantam le Baekhyun és Chanyeol közé.
- Tao… Te sírtál?- kérdezte Suho.
- Igen! Csajokkal lelkiztünk egy kicsit… Szóval mit nézünk?- vett egy marék kukoricát a D.O. ölében lévő tálból.
- Horrorra gondoltunk…- Chen.
- Hajajj… Nem elég horror így is az életünk?- Minseo.
- Választék?- Tao.
- Fűrész?- Sehun.
- Csak azt a csavarospofájú triciklis izét ne…- mondtam- Én azon a filmen nem csak félek, de hányok is!

A fiúk felnevettek.
- Kör?- Luhan.
- Szamcsi sem kell- Minseo
- Sziklák szeme?- Xiumin.
- Sírtam már eleget- én.
- Tükrök?- Kris.
- Egyszer elég volt, elég ideig féltem már a tükröktől- Minseo.

- Menekülj!?- Kai.
- Akkor én menekülök!- én.
- Rettegés háza?- D.O.
- Attól még mindig rettegek!- mondtuk egyszerre Minseoval.

   A fiúk megint csak nevettek.
- Túlvilág szülötte?- Lay.
- Nem- mondtuk Minseoval egyszerre.
- Paranormal Activity?- Chanyeol.
- Kizárt!- Minseo és én.
- Az ördög benned lakozik?- Baekhyun.
- Bennem aztán ne lakozzon!- mondtam.
- Védtelen gyermek?- Suho.
- Esélytelen!- Minseoval egyszerre.
- Nem lett volna egyszerűbb azt mondani, hogy nem akartok horrort nézni?- kérdezte Tao.
- Öhm… De, lehet- nevettünk.
- Utolsó lehetőségként… Ismeretlen hívás?- Chen.
- Na jó, ha annyira horror filmet szeretnétek nézni, akkor legyen ez!- mondtam- Előre is bocsánat, ha halláskárosultak lesztek- néztem Baekiere és Channiera.

   Chen betette a filmet, mindenki elhelyezkedett, és nekiálltunk. Mondanom sem kell, hogy Minseoval jó néhányszor megugrottunk, és felsikítottunk. A fiúk csak nevettek rajtunk, de volt egy rész, ahol Minseo olyan hirtelen sikított fel, hogy Tao megijedt és a lánnyal együtt sikított. Meg kellett állítanunk a filmet, hogy ne maradjunk le semmi érdekesről a nevetéstől. A film legvégén is sikítottunk egy hatalmasat, amin a fiúk megint csak nevettek.
- Komolyan, inkább néztük volna meg a Meneküljt, vagy mit tudom én, de ez…- bújtam Baekhyunhoz.
- Még megnézhetjük!- Kai.
- Nincs az az Isten!- mondta Minseo.

  Beszélgettünk még egy keveset, majd szép lassan mindenki elszállingózott aludni.