35. rész

35. rész

*Dóri szemszög*

- Benned van- mutatott Layre a fiú- Nálad van most Luhan képessége.

   Csend telepedett a nappalira. Mindenki hatalmas szemekkel meredt Chenre, Luhanra és Layre.

- Ez biztos?- kérdezte Suho.

- Neeem, ez csak valami félreértés lehet- nézett ránk rémülten Lay- Miért lenne nálam Luhan képessége? Nem én öltem meg… Nem én voltam…

- Tegyünk egy próbát!- mondta Luhan- Rettenetesen szomjas vagyok… Képzelj el a kezedben egy pohár narancslevet…

- Én erre nem vagyok képes!- Lay egyre kétségbeesettebben.

- Csak próbáld meg!- biztatta Luhan.

   Lay elmélyülten bámulni kezdte a kezét, amibe nem sokkal később megjelent egy pohár narancslé.

- Nem, ez nem lehet…- nézett ránk könnyes szemekkel- Miért én kaptam meg Luhan képességét? Nekem nem kell, én… Én nem… Nem akarok meghalni!- tört ki belőle a sírás.

- Hééé…- simítottam végig a hátán- Már miért kellene meghalnod?

- Hogy Luhan visszakapja a képességét!- sírta.
- Nem foglak megölni- fogta meg Lulu barátja kezét- Tudom, hogy nem önszántadból vetted el tőlem, sőt, ha te nem küzdesz értem, én már rég nem lennék… Nem lehetek elég hálás azért, amit értem tettél…
- De hát a képességed!?- kiabálta sírva Lay- Nem fogom tudni kezelni, nem megy, én…
- Lay, kérlek, nyugodj meg!- fogtam meg az arcát.

   Lay szép lassan abbahagyta a sírást.

- Beszélnünk kellene a főnökkel…- mondta Minseo- Hátha ő tud valami megoldást erre, ami nem Yixing megölése…

- Rendben, induljunk!- ugrott fel Luhan és Lay.
- Felejtsétek is el, hogy ti kiteszitek a lábatokat most ebből a házból!- ripakodott rájuk Kris- Most azonnal visszafekszetek mindketten pihenni!
- De hát…- kezdtek volna tiltakozni.
- Nem muszáj mindig nekünk menni… Most őt hívjuk ide!- hozta be a konyhából a mobilját Min. Beszélt a főnökkel, aki negyed óra múlva már az ajtónkon kopogott.
- Jó napot!- köszöntünk neki, amikor belépett a nappaliba.
- Sziasztok!- nézett körbe, majd megakadt a szeme Luhan és Lay véres ruháin- Úristen, veletek meg mi történt?
- Emiatt hívtuk ide- szólalt meg Minseo- Van egy kis problémánk…
- Dórit, Luhant és Layt tegnap megtámadták, és…- Baekhyun.
- Luhant… Luhant hasba szúrták, és… Meghalt, de… de Lay megmentette- még mindig láttam magam előtt Luhan élettelen testét, és a semmibe meredő szemeit.
- Viszont, mivel meghalt…- folytatta Chen.
- Elvesztette a képességét- fejezte be a főnök Chen mondatát.

   Megint csend telepedett a nappalira. A főnök gondolkodva nézte a fiúkat.
- Hozzád került a képessége, igaz?- intézte Layhez a szavait.
- Igen, de én…- kezdett bele Lay.
- Tudom, hogy nem akartad elvenni tőle- legyintett a főnök- Mindhárman jól vagytok?
- Igen!- mondtuk egyszerre.
- Azért hívtuk ide, hogy megkérdezzük… Tud nekünk segíteni, hogy visszakaphassam a képességem?- Luhan.
- Még régebben az egyik nagyon kedves barátom hasonlóan járt, mint ti… Csak őt nem megölték, hanem balesetet szenvedett a barátnőjével. Jong Min meghalt, a mentősök élesztették újra. Mivel a barátnője küzdött az életéért a mentősök érkezéséig, ezért ő kapta meg Jong Min képességét.
- És neki alapból volt képessége, vagy csak Jong Miné?- kérdezte Chanyeol.
- Volt neki, ha jól emlékszem hasonló, mint Dórié...
- Tényleg?- néztem csodálkozva a főnökre.
- Igen, de nem vagyok benne biztos… Na mindegy, a lényeg az, hogy Jong Min bátyja ismert egy embert, akinek az a képessége, hogy egy képességet másnak adhasson. Viszont ő csak ilyen esetekben volt hajlandó használni az erejét.

- Tudja, hogy hol van most ez az ember?- kérdezte Lay.

- Én sajnos nem, de felveszem a kapcsolatot Jong Minnel, tudni fogja. Viszont… Mi történt pontosan?- nézett körbe a főnök.

- Én… én azt hiszem, most inkább kimegyek…- hátráltam az ajtó felé.

- Minden oké?- nézett aggódva Baekhyun.

- Persze, csak… Nem szeretném újra hallani… Nem szeretném újra átélni…

- Kimenjek veled?- Baekie.

- Nem kell… Jól vagyok…

   Úgy döntöttem, hogy a konyhába megyek, és iszom egy kis narancslevet, miközben próbálom elterelni a figyelmem arról, amiről a nappaliba beszélgetnek. Arra számítottam, hogy egyedül leszek a konyhában, de legnagyobb meglepetésemre Taot találtam ott.

- Hát te mikor sunnyogtál ki?- kérdeztem csodálkozva.

- Már egy ideje itt vagyok- mosolygott.

- Miért jöttél ki?- ültem le mellé.

- Túl sokan voltunk a nappaliba, és úgy éreztem nagyon gonosz hangulatba vagyok… És te?

- Megkérdezte a főnök, hogy mi történt tegnap, és… Nem szeretném még egyszer hallani, mert akkor… Látom magam előtt az egészet, és... nem akarom…

- Azért jól vagy?- Tao szemében láttam a törődést.

- Igen, csak szeretném elfelejteni ezt az egészet- bólintottam mosolyogva.

   Egy kis ideig csendben kortyolgattuk az üdítőnket, de én végig egy kérdésen gondolkodtam.

- Amúgy… Miért van az, hogy akárhányszor jön a főnök, vagy mi megyünk hozzá, te menekülsz? Múltkor is, amikor véletlenül összefutottál vele, olyan ideges lettél… Olyan, mintha kerülnéd…

- Talán mert tényleg kerülöm!- mondta bunkón Tao.

- Miért?- kérdeztem kíváncsian.

- Nem teljesen mindegy neked, te kotnyeles liba!- kiabált ingerülten.

- Hé, Tao! Nyugodj meg!- simítottam végig az arcán. Láttam, hogy most a gonosz énje próbál rajta felülkerekedni.

- Én… Ne haragudj!- nézett rám kétségbeesetten.

- Mi történt?- futott be rémülten Baekhyun és Kris.

- Minden rendben van, csak Tao gonosz énje úgy döntött, hogy régen mutatkozott- nyugtattam meg a fiúkat.

- Nem bántott?- ölelt meg Baekhyun.

- Nem, egy ujjal sem ért hozzám.

- Ne haragudjatok!- hajtotta le szomorúan a fejét Tao.

- Ugyan. Nem történt semmi, és különben is azért vagyunk, hogy segítsünk neked. Hallod?- nyúltam az álla alá, hogy a szemembe nézzen- Ne emészd magad emiatt…

- Mi történt?- jött be Minseo is.

- Nem történt semmi- mosolyogtam rá.

- De ha nincs képességed, történhetett volna…- Tao.

- Kérlek, fejezd be az önmarcangolást!- fogtam meg a kezét, hogy megint megnyugtassam. Minseo odajött hozzánk, és megölelte Taot.

- A főnök?- kérdeztem.

- Luhannal és Layel beszélget- Minseo.

- Mindjárt jövök- engedtem el Tao kezét.

   Visszamentem a nappaliba, ahol a főnök épp Luhant biztatta, hogy vissza fogja kapni a képességét.

- Beszélhetek önnel?- léptem a főnök mellé.

- Persze, hallgatlak!- mosolygott.

- Öhm… négyszemközt…

- Óh… Rendben! Merre menjünk?

- Mondjuk az udvarra?

- Rendben!- kelt fel a fotelből.

- Dóri… Valami baj van?- nézett aggódva Lay.

- Nem, minden oké!- mosolyogtam rá.

   Kimentünk az udvarra és leültünk a függőágyra.

- Miben segíthetek?- nézett rám kedvesen mosolyogva.

- Szeretnék kérdezni valamit, de szeretném, ha őszintén válaszolna…

- Ez nagyon komolyan hangzik… Mondjad csak!

- Honnan ismeri Taot?- kérdeztem.

- Taot? Ismernem kellene?- látszott rajta, hogy nem őszinte.

- Uram! Tao folyamatosan kerüli önt, múltkor, amikor véletlenül összefutottak, Tao nagyon ideges volt… Egyértelmű, hogy ismerik egymást… Honnan?

- Én… én…

- Uram…- fogtam meg a kezét.

- Tao… Tao a fiam…