31. rész

31. rész
*Dóri szemszög*

- Biztos vagy benne, hogy jó ötlet elmenni Taoval?- néztem aggódva Minseora, aki épp a bőröndjét pakolja- Oké, persze, rendes tőle, de ha megint előtör belőle a gonosz? Mit fogsz vele kezdeni?

- Nem lesz semmi baj…- mosolygott rám barátnőm- Akkor majd telefonálok nektek, és Kai odateleportál, vagy megpróbálom megnyugtatni.

- Ígérem, megpróbálok uralkodni magamon- szólalt meg Tao az ajtófélfának támaszkodva.

- Ajánlom is, különben letépem a tökeid- néztem rá szúrós szemekkel.

- Szerintem jobb, ha vigyázol magadra- lépett Tao mellé mosolyogva Chanyeol.

- Amúgy nagyon szépen köszönöm, hogy elviszed Minseot egy kicsit távol mindentől, de ha nem vigyázol rá, komolyan megöllek- léptem Tao elé- De tényleg nagyon rendes tőled, hogy ez eszedbe jutott- öleltem meg.

- Vigyázni fogok rá- suttogta Tao a fülembe.
- Ajánlom is- kuncogtam.

   Min bepakolt még néhány dolgot, majd elindultunk a munkahelyre. Én azért, hogy dolgozzak, Chanyeol a főnökhöz, Minseo pedig megbeszélni a főnökkel, hogy pár napig nem lesz, mert Tao elviszi egy eldugott kis helyre, ahol nem szenved a gondolatoktól. Útközben nagyon jól elbeszélgettünk a két fiúval, jó volt látni, hogy Chanyeol meg Tao ilyen jól kijönnek egymással, annak ellenére, hogy egyszer elborult pillanatukba majdnem megölték egymást.
- Én kint megvárlak!- mosolygott Tao Minseora, immár a kávézó előtt.
- Miért nem jössz be?- kérdezte barátnőm.
- Minek menjünk be annyian? Megvárlak itt!- tette le Minseo bőröndjét.
- Rendben, sietek!- mosolygott rá Min. Bementünk a kávézóba, és miután köszöntünk a pultban tevékenykedő Eunsoonak, bementünk a főnökhöz.
- Jó napot!- köszöntünk.
- Áh, sziasztok!- mosolygott ránk- Mindhárman jöttetek egy kicsit gyakorolni?
- Nem, igazából én csak azért jöttem, mert…- kezdett bele Minseo- Az a helyzet, hogy mivel ugye még nem igazán uralom a képességem, ezért minden nap nagyon szenvedek a fejfájástól… És az egyik lakótársam kitalálta, hogy a szüleinek van egy nyaralója a város legszélén, ahol nagyon kevés ember él, és nem kínoznának a gondolatok. Ezért… Szeretnék pár napra elkérezkedni, már ha nincs rám nagy szükség itt…
- Dehogy, menjél csak!- mosolygott a főnök, de a mosolya mögött láttam valami furcsát… Mintha valamit titkolna.
- Nagyon szépen köszönöm!- mosolygott boldogan Minseo.
- Annyi időt töltesz távol, amennyi jól esik. Most már nincs akkora forgalom, mint nyáron, szóval Dóri és Eunsoo bírni fogja a hajtást. Utána meg majd Dórit zavarom el szabadságra, aztán Eunsoot- nevetett. - Ja és, addig gyakorolgasd az eddig tanultakat, segíteni fog.
- Mindenképp!- bólintott mosolyogva Minseo.
   Minseo elköszönt a főnöktől, majd tőlünk, és nagy boldogan elindult a rá váró fiúhoz.
- Óh, itt maradt Minseo mobilja!- vettem fel a barátnőm mobilját, amit az asztalon felejtett.
- Hagyd csak, majd én kiviszem!- vette el tőlem a főnök. Channeival értetlenül néztünk egymásra, majd a főnök hűlt helyére.
- Minseo!- kiabált a lány után, mikor már kiért az utcára- Ott felejtetted a telefonod!
  Min és Tao egy emberként fordultak meg, majd Tao szemei hatalmasra kerekedtek.
- Jaj, köszönöm szépen!- mosolygott a főnökre Minseo, de a férfi csak a mögötte álló fiatal fiút nézte. Tao szemeiből áradt a gyűlölet, a főnök pedig mintha valamit próbált volna neki szavak nélkül mondani. Akkor értünk ki, és láttam, hogy Tao kezei ökölbe szorulnak.
- Tao- mellé léptem és megfogtam a vállát- Gyere velem egy kicsit!
 Arrébb rángattam, hogy a többiek ne halljanak minket.
- Ez mégis mi a fene volt?- vontam kérdőre- Mi a bajod a főnökünkkel?
- Semmi!- mondta dühösen- Elindulhatok végre Minseoval?
- Tao!- szóltam rá mérgesebben- Szerinted képes lennék veled most rögtön elengedni Minseot, mikor látom, hogy remegsz az idegességtől, és így bármikor előjöhet a gonosz éned?! Nyugodj meg!- fogtam meg az arcát. Láttam a szemében, ahogy szép lassan megnyugszik.
- Ne haragudj!- suttogta- Én csak… Én… Ígérem, idővel elmondom mi ez az egész, csak nem most…
- Kérlek, nagyon vigyázz rá!- öleltem meg.
- Igyekszem!- mosolygott rám féloldalasan.
   Ahogy láttam a főnök már rég bement, Channie pedig Minseot nevettette.
- Na, akkor indulhatunk?- lépett Tao barátnőm mellé.
- Persze!- mosolygott rá Min.
- Ha bármi van, csörögjetek!- ölelgettem meg Minseot. Elköszöntünk tőlük, majd visszamentünk a főnök irodájába.
- Uram! Ön ismeri Taot?- kérdezte tőle Chanyeol.
- Nem, csak összetévesztettem valakivel- mosolygott, bár nem volt őszinte mosoly.
- Pedig úgy tűnt, hogy Tao ismeri önt…- mondtam.
- Álljunk neki a gyakorlásnak- terelte a témát. Channieval összenéztünk, mindketten tudtuk, hogy a főnök elhallgat előlünk valamit.

*

   Lassan a műszak végéhez közeledünk. Eunsooval nagyon sokat beszélgettünk, jól elszórakoztattuk egymást, de furcsa volt Minseo nélkül. Chanyeol többször kijött a főnök irodájából, hogy szünetelnek egy kicsit, addig engem boldogít, aminek persze nagyon örültem, hiszen nagyon szerettem Chanyeolt. Zárás előtt negyed órával azonban betoppant Baekhyun és Kris is.
- Sziasztok!- köszöntem nekik mosolyogva.
- Szia!- köszöntött egy csókkal Baekhyun.
- Milyen napod volt?- kérdezte Kris mosolyogva.
- Fárasztó!- sóhajtottam- Ma kicsit többen voltak, mint tegnap, meg a gyakorlás is eléggé lefárasztott.
- Zárás után rögtön hazamehetsz, majd én megcsinálom a kasszazárást, meg kitakarítok- mosolygott rám Eunsoo.
- Jaj, ugyan- legyintettem.- Múltkor is elvállaltad helyettünk, úgyhogy most nem engedem. Te leszel az, aki szépen hazamegy zárás után!- mosolyogtam rá.
- De…- kezdett bele a magyarázkodásba.
- Nincs semmi de! Szépen hazamész, és romantikázol egy kicsit a barátnőddel!
- Hát… Való igaz, hogy mostanában elhanyagoltam szegényt a munka miatt…- húzta el a száját.
- Akkor itt az ideje, hogy átöltözz, és hazamenj- lépett mellénk mosolyogva a főnök- Majd a fiúk segítenek Dórinak a zárásnál.
- Bizony!- bólogatott Baekhyun.

- Köszönöm szépen!- mosolygott boldogan Eunsoo, majd elment átöltözni.
- Ugye nem kell megvárni azt a negyed órát?- néztem a főnökre, mivel már egyetlen vendégünk sem volt.
- Nem- mosolygott, mire odaszaladtam az ajtóhoz, és kiraktam a „zárva” táblát. Eunsoo elköszönt tőlünk, mi pedig a fiúkkal nagy nevetések közepette nekiálltunk mosogatni és takarítani.
- Ne merészeld azt a habot az orromra kenni- néztem szúrósan Baekhyunra, aki egy adag mosogatóhabbal közelített felém.
- Pedig olyan édes lennél- jött még mindig felém.
- BAEKHYUN!- sikítottam nevetve, majd a törölgető rongyot hozzávágva elfutottam előle.
- Tönkretetted a habomat- biggyesztette le a száját.
- Majd ha hazaértünk habfürdőztök, ott lesz hab bőven- mondta Kris a poharak elpakolásából fel sem nézve. Így azt sem vette észre, hogy Baekhyunnal egyszerre dobtuk felé a kezünk ügyébe eső dolgot, ami nálam a mosogatószivacs volt, Baekhyunnál pedig a törölgető rongy, amit még én vágtam hozzá.
- Na!- fordult hátra felháborodva Kris- Ezt most miért kaptam?
- Nem foglalhatjuk be a fürdőt, különben nem tudsz romantikázni a wc keféddel…- mondta Baekhyun. Mindenkiből kitört a nevetés.
- Ha annyira romantikázni akarok vele, akkor szobára viszem- kacsintott perverzen Kris.
- Fiúk!- szóltam rájuk nevetve.

   Gyorsan befejeztük a mosogatást és a takarítást, majd bementem az öltözőbe, hogy összeszedjem a cuccaim, addig a fiúk bementek a főnökhöz. Épp indultam volna én is a főnökhöz, amikor hirtelen lekapcsolódott a villany, és valami mozgást hallottam az ajtóból.
- Baekhyun? Te vagy az?- kérdeztem rémülten. Válasz nem érkezett, viszont egyre közelebbről hallottam a mozgást. - Baek? Ez nem vicces… Kapcsold fel a villanyt!- hangom remegett a félelemtől.

   Mivel most sem érkezett válasz, tudtam, hogy nem Baekhyun az. Próbáltam valahogy kibotorkálni az öltözőből, de megfeledkeztem a padról, így sikeresen keresztülestem rajta. Éreztem, hogy az idegen közvetlenül mellettem guggol, éreztem az arcomon a lehelletét.
- BAEKHYUN!- sikítottam kétségbeesetten. Az idegen azonnal felugrott mellőlem, majd a következő pillanatba kivágódott az ajtó, felkapcsolódott a villany, és a srácok rémülten kapkodták a fejüket.

- Mi történt?- futott hozzám azonnal Baekhyun.
- Volt itt valaki- sírtam- Volt itt benn valaki! Először azt hittem, te kapcsoltad le a villanyt, de nem válaszoltál, és elestem és itt volt mellettem, éreztem a lehelletét- bújtam zokogva Baekhyun karjaiba. Kris, Chanyeol és a főnök azonnal kifutott az öltözőből, de a kávézóba nem találtak már senkit.
- Nyugodj meg, most már minden rendben- simogatta nyugtatóan a hátam Baek- Gyere, menjünk haza!
- Nem tudok felkelni- sírtam- Nagyon fáj a térdem!
- Ennyire beütötted?- nézett rémülten Baekhyun. Én csak sírva bólogattam.
- KRIS!- kiabált Baekie.
- Igen?- futott be azonnal.
- Dórit azonnal kórházba kellene vinni…
- Nem kell kórházba vinni!- tiltakoztam- Haza akarok menni!
- De nem bírsz lábra állni, úgy beütötted- nézett rám értetlenül Baek.
- Akkor sem akarok kórházba menni! Majd otthon lejegelem, meg ilyesmi, de nem akarok kórházba menni…
- Miért?- guggolt le mellém Kris- Nagyon csúnyán be van dagadva a térded.
- Ha bevisztek, tuti benn fognak éjszakára, ahol ti nem lehettek velem, és mi van, ha akkor is valaki rám akar támadni? Menjünk haza, ha reggelre sem lesz jobb, bemehetünk a kórházba.
- Hazaviszlek kocsival!- lépett be az öltözőbe a főnök.
- Köszönöm!

   Kris óvatosan felvett, és elindult velem kifelé. Azonban ahogy a kávézóba körbe néztem, összeszorult a szívem.
- Nem…- suttogtam- Miért kellett ezt csinálniuk?

   A kávézóban ugyanis hasonló káosz uralkodott, mint a régi lakásunkban.

- Nem tudom…- nézett rám Kris- De nem fogjuk annyiban hagyni ezt az egészet!
- Ugyan, fiúk, mégis mit tehetnétek? Azt sem tudjátok, kik állnak a dolgok mögött- sóhajtott a főnök.
- Valahogy nem állapot, ki kell derítenünk, nem élhetnek a lányok folytonos félelemben- lépett mellénk Channie.
- És hogy derítenétek ki?- kérdeztem- Tudjátok nagyon jól, hogy a múltkorinak is elég rossz vége lett- céloztam a múltkori támadónkra, aki inkább öngyilkos lett, minthogy elárulta volna, hogy ki küldte.
- Igazad van…- sóhajtott Kris- De valamit akkor is tennünk kell!
- Minseo!- néztem rémülten a fiúkra- Fel kell hívni Taot, hogy mindent rendesen zárjon be, hátha most Minért akarnak elmenni…

*Eközben Minseoéknál*

- Nagyon szép ez a ház- nézett körbe ámultan Minseo.
- És a lényeget még nem is láttad!- húzta el mosolyogva Tao a sötétítő függönyt. Az ablakból látták a tengert, amit a lemenő Nap rózsaszínes-narancsos árnyalatúra festett. Mivel sokat kellett utazniuk, ezért csak estefelé értek oda.
- Gyönyörű!- állt ámultan az ablak előtt Min.
- Nem annyira, mint te- lépett mellé Tao. Minseo csodálkozva nézett a fiúra, aki óvatosan közelített a lány arcához. Mivel Minseo nem húzódott el, gyorsan megszüntette a távolságot kettejük között, és finoman a lány szájára tapasztotta párnáit. A lány annyira meglepődött ezen, hogy először nem viszonozta a fekete hajú csókját, de később átfonta karjait a fiú nyakán, és közelebb húzta magához. Csókjuk kezdett egyre szenvedélyesebb lenni, amikor egy ismeretlen hang megzavarta őket.
- Ennek is most kell csörögni!- dühöngött Tao. Minseo zavartan hátrébb lépett Taotól, és újra a tenger látványában gyönyörködött, miközben próbálta lecsillapítani torkában dobogó szívét. - Igen?- szólt bele a telefonba Tao- Persze, nemrég értünk ide. Igen, minden rendben. Hogy mi? Ugye jól van Dóri?
- Mi?- nézett rémülten Min a telefonját szorongató fiúra.
- Persze! Igen, mindenképp! Adjam Minseot? Rendben!- nyújtotta barátnőm felé a telefonját Tao.
- Mi történt?- szólt bele Min remegő hangon.
- Valakik szétverték a kávézót, és Dórit is bántani akarták, csak Baekhyun idejében beért az öltözőbe. Jól van, csak nagyon összeverte a térdét, egyenlőre nem tud ráállni, de kórházba sem hajlandó bemenni- hadarta Kris- Mondtam Taonak, hogy esténként ne menjetek sehova, és egyetlen ajtót és ablakot se hagyjatok nyitva. Ha valaki van rajtatok kívül a házban, azt te úgyis meghallod, mivel remélhetőleg nem tudnak a képességeitekről, de azért legyetek óvatosak, rendben?
- Igen- szipogott Minseo- Beszélhetek Dórival?
- Igen, egy pillanat! Kris odaadta a telefont.
- Min…
- Jaj Dóri!- tört ki barátnőmből a sírás- Jól vagy?
- Igen, csak nagyon fáj a térdem… Sikeresen keresztülestem a padon. Nálatok minden rendben?
- Igen, minden rendben van, Tao épp most ellenőrzi, hogy minden be van-e zárva.
- Az jó! Nagyon vigyázzatok magatokra!
- Ne menjek haza?- szipogott Minseo.
- Eszedbe se jusson!- mondtam- Ha szerencsénk van, azt sem tudják, hogy te hol vagy, úgyhogy te ott most biztonságban vagy. Ne aggódj miattam, rendbe fogok jönni!

   Váltottunk még néhány szót Minseoval, majd letettük a telefont, ő pedig azonnal Tao védelmező karjaiba vetette magát.

30. rész

30. rész
*MinSeo szemszög*

   Október huszonhatodikára virradt. Dóri álmosan nyitotta ki szemeit, és csodálkozva nézett körbe a szobában, miután rájött, hogy egyedül van. Nyújtózott egy nagyot, ránézett az órájára, ami tizenegyet mutatott, így úgy döntött, még lustálkodik egy keveset. Visszahúzta magára a takarót és gondolataiba merült. Nem sokkal később kinyílt az ajtó, és egy Baekhyun lépett be. Leült az ágy szélére, Dórihoz hajolt és egy puszit nyomott a lány arcára, majd megsimogatta kezeit.
- Jó reggelt, hercegnő! – suttogta, mire Dóri arcán megjelent egy apró mosoly, és karjait átfonta szerelme nyakán, és magához húzta.
- Neked is! – nyitotta ki szemeit, majd egy csókot nyomott a fiú szájára.
- Hoztam neked valamit – könyökölt fel Baekhyun, és az éjjeliszekrényen lévő tálcát Dóri ölébe rakta.
- Ágyba reggeli? Miért is kapom ezt? – lepődött meg a lány, és kíváncsian nézett a vele szemben ülő srácra.
- Mert szeretlek – vigyorodott el, és egy újabb csókot adott barátnőjének.
- Aha, persze. Akkor az eddigi reggelijeim hol vannak? És akkor ezentúl mindennap ezt kapom? – kérdezte.
- Igaz. Kissé el vagyok maradva. Majd pótlom őket, oké? – simított végig a lány karján, majd egy falat pirítóst a szájába adott.
- Szóval? Mire fel ez az egész? – érdeklődött továbbra is.

- Tényleg nem tudod? – kérdezett vissza Baekhyun, mire Dóri megrázta a fejét – Elfelejtetted, hogy ma van a szülinapod?
- Óóóó, vagy úgy – jutott hirtelen eszébe Dórinak – Így már mindent értek. Akkor mától kezdve mindennap lesz születésnapom, jó?

- Nem vagy te kicsit telhetetlen? – nevetett fel a fiú, és újabb csókot hintett a lány ajkaikra.
- Én? Dehogy – legyintett egyet – Mit kapok ajándékba?
- Még hogy nem telhetetlen – forgatta meg a szemeit Baekhyun – Egyébként… majd kicsit később megtudod.
- Baekie, ne már! – csapta vállon az említettet Dóri – Mindjárt megyek munkába, és itt húzod az agyam? Gonosz vagy – fonta össze melle alatt karjait, és durcásan fordította el a fejét.
- Na, jó! Ha már egyszer szülinapod van, nem húzom az idegeid! - Baekhyun a zsebébe nyúlt, és előhúzott egy kis dobozkát. Dóri nagyokat pislogva meredt barátjára, miután amaz átadta neki.
- Ez… mi ez?
- Nyisd ki és megtudod – mosolygott rá sejtelmesen a fiú.

   Dórinak nem kellett kétszer mondani. Remegő kezekkel nyitotta ki a dobozt, amiben egy ezüst karkötő pihent. Még a lélegzete is elakadt, ahogy kiemelte az ajándékot és óvatosan megforgatta kezei között. Könnyekkel küszködve emelte tekintetét Baekhyunra, aki csak mosolyogva figyelte barátnője reakcióját.
- Ez… annyira szép – ámuldozott Dóri, miközben jobban szemügyre vette a karkötőt, amin egy „D”, egy „B” és egy szívecske alakú medál lógott.

- Tetszik? – mosolygott rá a fiú és boldogan figyelte barátnője ragyogó arcát.
- A legszebb, amit valaha láttam – törölte meg szemeit, majd Baekhyun felé nyújtotta a karkötőt – Felteszed nekem?

- Persze – feltette Dóri csuklójára a karkötőt, majd megcsókolta – Boldog Születésnapot!
- Köszönöm – bújt hozzá boldogan a lány és jó erősen szorította magához a fiút – Nagyon szeretlek.
- Én is szeretlek – puszilta meg a lány homlokát.

*

   Dél környékén Dórival a munkahelyünkön voltunk, és a megszokott hétköznapi, kávézós életünket éltük. Dóri hatalmas, csillogó szemekkel mutogatta a karkötőjét, és ha éppen nem kellett felszolgálni, akkor leült egy székre és a kis ékszert nézegette, teljesen átszellemülve. Muszáj volt mosolyognom rajta, annyira aranyos volt. Régen láttam ilyen boldognak, ilyen vidámnak és ennek kifejezetten örültem.

- Annyira gyönyörű – sóhajtott fel, amikor leültem mellé ebédelni.
- Ha még egyszer kimondod ezt a két szót, fejbe váglak – szóltam rá, mire ő csak egy szúrós pillantást vetett felém – Hallod? Ne hajtogasd már ezt folyton!
- De én nem… Ja, bocsi, te olvasod a gondolataim – húzta el száját.
- Nem gond – legyintettem.
- Azért jól vagy? Csak mert ha nagyon fáj a fejed, nyugodtan hazamehetsz. Nem kell itt lenned, a főnökünk is megmondta, hogy nem kéne még ennyi ember közelébe menned.
- Igaz, de nem hagylak itt egyedül. És különben is, mindegy, hogy itt vagy otthon vagyok, ugyanúgy sok ember vesz körbe – rántottam vállat.
- Na, igen – értett egyet velem, majd ő is nekiállt végre ebédelni.

   Mivel október közepe volt, már nem volt akkora forgalom, mint nyáron, így azt a negyed órás ebédszünetet kényelmesen ki tudtuk használni. Nem kellett rohannunk, kapkodnunk, és nem zajongott az egész kávézó a sok vendégtől.
- A kettes asztalnál rendelés van! – indultam meg az újabb betért vendégek felé, de Dóri megelőzött.
- Majd én megyek, te inkább csak pihenj – parancsolta, én pedig szót fogadtam és visszamásztam a pult mögé.

- Mit hozhatok nektek? – lépett az asztalhoz Dóri – Changmin? Jiyong?
- Dóri? Szia! Te itt dolgozol? – csillantak fel az ismerős arc láttán Changmin szemei.
- Igen, ez a munkahelyem.

- De jó. Ezt nem is tudtam. Ennek örülök – mosolygott a fiú.
- A barátnőd is itt van? – kérdezte Jiyong.
- Minseo? Igen, ő is – pillantott hátra a válla felett – De mit kértek?
- Egy csésze kávé jó lesz – mondta Changmin.
- Legyen kettő!
- Akkor máris hozom – eresztett meg egy mosolyt Dóri, majd visszasétált a pulthoz.
- Mi ez a hatalmas vigyor? – kérdeztem Dóritól, amint visszajött és nekiálltam csinálni az italokat.
- Tudod, kik vannak itt? Changmin és Jiyong, a két srác a partról. Azt hittem, sosem futunk többet velük össze.
- Én sem gondoltam volna – adtam át a két rendelést barátnőmnek – Várj, megyek veled én is, odaköszönök nekik – indultam Dóri után.

   Szerencsére nem voltak sokan, így néhány percre leülhettünk beszélgetni velük. Még mindig ugyanolyan kedvesek voltak, mint azon az éjszakán, amikor kissé kiborultunk és ők kísértek haza egy darabig. Jó érzés volt újra találkozni velük, igazán jó barátoknak bizonyultak.
- És a barátoddal jól megvagytok még? – érdeklődött Changmin, mire Dórival összenéztük.
- Igen, jól megvagyunk – felelte Dóri és a karkötőjére nézett, hatalmas mosollyal az arcán.
- És te jól vagy? – fordult felém Jiyong – A múltkor megsérült a nyakad, rendbe jött azóta?
- Persze, már kutya bajom – eresztettem meg egy mosolyt és Jiyongra néztem, aki egy percre sem vette le rólam a szemét. Láttam, hogy kezei az asztalon pihenő kezeim felé csúsznak, így gyorsan elhúztam őket.
- Bocsi, nekem is van barátom – dőltem hátra a széken, Jiyong lelkesedése pedig egyből letört.

   Dóri hirtelen rám kapta a tekintetét és döbbent arccal mért végig. Felé fordultam, és hogy ne hallják a fiúk, gyorsan odasúgtam neki, hogy majd később elmagyarázom.

- Nem gond – mondta Jiyong, és mintha mi sem történt volna, ismét beszélgetni kezdtünk.

   Néhány perccel később betoppant Baekhyun és Kris, akik egy rövid időre magunkra hagytak, míg hazanéztek a többiekhez. Tekintetükkel egyből minket kerestek, és mikor nem láttak minket a pultnál, kétségbeesetten néztek egymásra.
- Itt vagyunk – intettem nekik oda, mire megindultak felénk.
- Sziasztok! – köszöntünk mindannyian egymásnak.
- Ők itt Jiyong és Changmin, akikkel még hetekkel ezelőtt futottunk össze – mutatta be a két idegent Dóri – Ők pedig Baekhyun és Kris, a barátaink. Vagyis Baekhyun az én barátom.
- Kris pedig az enyém – vágtam rá hirtelen, mire mindkét fiú és Dóri is kerek szemekkel nézett ránk.
- Örülünk a találkozásnak – fogtak kezet a srácok
- Én most megyek – álltam fel hirtelen – Örülök fiúk, hogy beugrottatok, remélem, még találkozunk – köszöntem el tőlük és Baekhyunt és Krist magammal húzva visszavonulót fújtam.
- Mióta vagyok én a barátod? – szegezte nekem egyből a kérdést Kris, mire csak rámosolyogtam.
- Amióta Jiyong kissé nyomult – mondtam – Bocsi, le kellett valahogyan koptatnom.
- Mindent értek.
- Megölhetem azt a csávót? – kérdezte visszafojtott hangon Baekhyun. Mindketten ránéztünk, és akkor láttuk, hogy Baekhyun gyilkos szemekkel méregeti Dóriékat. Nyakán kidagadtak erei, ahogy a dühöt visszafojtotta magában – Mit flörtölget a barátnőmmel? Odamegyek és megverem – indult volna meg a fiú, de Kris időben visszarántotta.
- Ne rendezz jelenetet, Baek! – szorította meg erősen a kezeit, aki kifújta az eddig bent tartott levegőt, de ugyanolyan idegesen nézte őket.
- Féltékeny vagy? – kérdeztem, és elmosolyodtam a gondolatai hallatán – Nyugi, nem lesz semmi, tudja, hogy te vagy a barátja, nem hiszem, hogy ki merne így kezdeni vele.
- Tudom, de attól még nekem ne nézzen rá, és ne nevetgéljen Dóri társaságában. Irritáló egy feje van. Tényleg nem verhetem meg? – sóhajtott fel ismét csalódottan, és ökölbe szorultak kezei.
- Ne féltékenykedj már! – csaptam meg egy ronggyal – Ők csak a barátaink.
- És mégis hol ismerkedtetek meg? – szólt közbe Kris, mire Baekhyun is felénk fordult.

   Nem tudtam, mit mondhatnék, így tekintetem én is Dóriékra szegeztem és nagy örömmel vettem tudomásul, hogy vendégeink pont akkor állnak fel az asztaltól.
- Jön Dóri – tértem ki a válasz elől.
- Akkor én most beszélek a srác fejével – pattant fel Baekhyun, de mire észbe kaptunk, ő már Changmin és Jiyong mellett állt.
- Bocsi, srácok, csak azt szeretném mondani, hogy – fordult Changminnal szembe és mélyen a szemeibe nézett – ne flörtölgessetek Dórival és Minseoval, mert nem állok jót magamért. Nincs bajom veletek és ezt nem fenyegetésnek szánom, és nem is szeretnék konfliktust magunk között, ez csupán egy baráti figyelmeztetés. Remélem, érthető voltam – eresztett meg egy mosolyt, majd kezet fogott velük – További szép napot! – hajolt meg, majd visszasétált hozzánk.
- Minden okés? Mit mondtál nekik? – kérdeztük mind a hárman egyszerre.
- Semmit, nyugalom. – legyintett egyet Baekhyun és magához húzta barátnőjét, és megcsókolta.

*

   A délután nagy része már lazábban telt el, és mivel nem volt akkora forgalom, korábban is zártunk, aminek kifejezetten örültem, hisz nem éppen voltam formámban. Amint beértem a lakásba, felrohantam az emeletre, bementem a szobába és cipőstül dőltem le az ágyra. Rettenetesen fájt a fejem. Olyan volt, mintha több ezer ember suttogott volna egyszerre a fülembe és ettől a sok suttogástól minta szét akart volna robbanni. De a legrosszabb az volt, hogy nem tehettem a fájdalom ellen semmit.

- Kussoljatok már be… - nyögtem halkan, és fejemre nyomtam a párnát, mintha ezzel bármit is elérhettem volna.

   Könnyeim lassan utat törtek maguknak és percekkel később már szabályosan zokogtam. Annyira sajgott a fejem, hogy bármit megtettem volna azért, hogy abbamaradjon, vagy legalább egy kicsit enyhüljön. Ordítani tudtam volna, dühöngeni és nagyon vissza kellett fognom magam, hogy ne keljek ki magamból.

   Nem hallottam, ahogy kinyílik az ajtó, ahogy azt sem érzékeltem, hogy besüpped mellettem az ágy.
- Minseo… - simított valaki végig karomon, és leemelte fejemről a párnát – Minden rendben?
- Úgy nézek ki, mint aki jól van? – töröltem meg szemeimet, és rá sem nézve az illetőre, visszanyomtam fejem a takarómba.
- Igazad van, hülye kérdés volt – húzta el a száját az illető, majd a takarót is lerángatta rólam és arcomhoz hajolt.
- Tao, szállj már le rólam! – löktem el magamtól ingerülten – Hagyj békén!
- Bocsi – ült vissza Tao, de természetesen nem vette magára dühömet. – Támadt egy ötletem, ami szerintem tetszeni fog.
- Te meg az ötleteid… képzelem, mik lehetnek… - jegyeztem meg kicsit sem kedvesen. – Mi az a nagyszerű ötlet?
- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk holnap egy csendes helyre, ahol senki sem zavar. Mit szólsz? – támaszkodott derekamra és úgy nézett arcomba.
- Te meg én, egy csendes helyre? – nyitottam ki szemeimet és felvont szemöldökkel néztem rá – Ez cseppet sem hangzik túl jól a te szádból.
- Most miért? Én megváltoztam, jó gyerek vagyok – emelte fel védekezően maga elé kezeit, és sunyin elmosolyodott, mire csak megforgattam szemeimet – De most komolyan. A te érdekedben mondom. Van egy kisebb nyaralónk, a város legeslegszélén, ahol szinte egy lélek sem jár, ahol nem hallanád senkinek sem a gondolatait, és nem kínozna éjjel-nappal a fejfájás. Még így sem hangzik jól?

- Hm… így már valamivel jobb – feleltem néhány perc csend után – De az, hogy ketten megyünk, kissé nyugtalanít.
- Nem foglak bántani – vágta rá rögtön – És megerőszakolni sem! Ígérem!

   Az utolsó mondatán muszáj volt elmosolyodnom. Igazából tényleg jól hangzott, amit mondott, és örültem volna, ha néhány napig nem kell senkinek sem a gondolatait hallgatnom. Oké, ott lesz Tao, de az csak egy ember, és ha nagyon akarja, ő vissza tudja fogni magát.
- Jó, legyen – mondtam, majd ásítottam egy nagyot és visszacsuktam szemeimet – De most már hagyj aludni!

- Ahogy akarod – mondta, majd visszaadta a párnámat, betakart és kezemet simogatva lassan elnyomott az álom.

29. rész

29. rész
*Dóri szemszög*

- Aggódom Minseo miatt…- huppantam le otthon a kanapéra.

- Ne aggódj, minden rendben lesz- húzott az ölelésébe Baekhyun- A főnökötök nem engedi, hogy bármi baja essen, és ott van Chanyeol is!

- Tudom, csak… Fel fogja tudni dolgozni ezt az egészet?- fúrtam mellkasába a fejem.

- Ebben segíteni itt vagy neki te- adott egy puszit a fejem búbjára- Itt vagyunk neki mi. Mi már átéltük ezt az egészet, tudunk neki segíteni.

- Mennyire volt nektek nehéz?- néztem rá.                             

- Nagyon nehéz volt…- sóhajtott- Az volt a legrosszabb, hogy az elején magunkra voltunk utalva, nem volt senki, aki segíteni tudott volna… De aztán egymásra találtunk a fiúkkal, és onnantól könnyebb volt- mosolygott rám.

   Pár percig csendben ücsörögtünk egymás ölelésében, amikor kiabálást hallottunk. Baekhyun azonnal felugrott, hogy megkeresse a hang forrását, de nem kellett mennie sehova, ugyanis becsörtetett a nappaliba a tajtékzó Suho.

- Hol van D.O?- kérdezte idegesen.

- Itt nincs… Mi történt?- kérdezte Baekhyun.

- Elvitte a nyakláncom!- kiabálta- Elvitte, ahelyett, hogy elkérte volna, csak egy rohadt cetlit hagyott az asztalomon!

- Mi történt?- jöttek be a nappaliba néhányan, köztük D.O. is.

- Hogy volt pofád elvinni a nyakláncom?- esett neki D.O-nak.

- Milyen nyakláncod?- kérdezte csodálkozva D.O.

- Azt, amit a papámtól kaptam! Azonnal add vissza!- kiabált idegesen Suho.

- De hát nincs nálam!

- Itt a levél, hogy te vitted el, majd valamikor visszaadod. Most azonnal kérem!

- Mondom, hogy nincs nálam!- lökött egyet D.O. az őt támadó fiún.

- Hé srácok!- léptem közéjük, mielőtt összeverekednek- Nyugodjatok meg mind a ketten, és beszéljük meg kulturáltan!- támasztottam a tenyerem mindkettejük mellkasára, és toltam őket távolabb egymástól.

- Ez…- nézett rám csodálkozva Suho, majd le a tenyeremre- Te is érzed?- kérdezte D.O-tól.

- Igen…- D.O. szemében is láttam a döbbenetet, akár csak Suhoéba.

- Miről beszéltek?- kapkodtam a fejem a két döbbent fiú között, miközben visszarántottam a kezem.

- Ez… Ahogy hozzám értél… A mellkasomban szétáradt a nyugalom…- mondta döbbenten Suho.

- Nálam pontosan ugyan ez… És most, ahogy elkaptad a kezed, már nem érzem…- D.O.
- Mi a francról beszéltek ti?- néztem rájuk rémülten.

- Szerintem neked is van képességed…- Suho.

- Mi?- kérdezték többen egyszerre.

- Már hogy lenne nekem is képességem?- fakadtam ki- Meg különben is milyen képesség? Az, hogy hősiesen közétek álltam, hogy ne verjétek szét egymást?

- Nem! Te képes vagy az érintéseddel megnyugtatni másokat- mondta D.O.

- Ez nem igaz!- kiabáltam könnyes szemekkel- Baekhyunt folyton ölelgetem meg minden, és egyetlen egyszer sem tette szóvá ezt az egészet!

- Dóri, kérlek, nyugodj meg!- lépett hozzám Baekie, és próbált megölelni.

- Nem nyugszom meg!- kiabáltam, miközben ellöktem Baekhyun kezét- Mégis mi a fene folyik itt?

   Kétségbeesetten meredtem a fiúkra, akiken kevésbé látszódott a döbbenet. Tekintetünk bizalmat sugallt felém, nekem ez most mégis kevés volt. Nem akartam elhinni, hogy nekem is van képességem, ez túl sok egyszerre. Először Minseo, most meg én? Nem, ez lehetetlen. Féltem és zaklatott voltam. Össze voltam zavarodva, nem tudtam helyrerakni a dolgokat, túl sok volt ez az információ. Hogyan lehetséges ez? Miért én, miért mi? Rengeteg kérdésem lett volna, de ezektől teljesen megfájdult a fejem.

   Baekhyun odalépett mellém, és szó nélkül ölelt magához, de kibújtam karjai alól és felrohantam az emeletre. Egyedül akartam lenni egy kicsit, el akartam felejteni mindent, ami velünk történt mostanában. Még mindig a régi életünket akartam, azt a monoton, szürke hétköznapos életet, de ahogy múltak a napok, úgy egyre távolabb került. Mikor lesz vége ennek az egésznek?

   Amint beléptem a szobánkba, térdre rogytam és elkezdtem zokogni.

- Dóri…- simított végig a hátamon Baekhyun- Kérlek, nyugodj meg!

- Nem tudok!- sírtam- Miért történik velünk ez? A régi életünket akarom!

   Baekhyun csendesen megölelt, amit ezúttal nem utasítottam el.

- Jobban vagy?- kérdezte egy picit később.

- Igen- szipogtam.

   Kicsit eltolt magától és egy pici puszit nyomott a számra.

- Ironikus, hogy nekem ez a képességem- bújtam az ölelésébe.

- Miért?- kérdezte a hátamat simogatva.

- Én nyugtatok meg másokat az érintésemmel, holott pánikbeteg vagyok… Vagy valami olyasmi.

Baekhyun csak mosolygott.

- Dóri!- rontott be a szobába Kris- Nem látsz változást a szobátokba?

- Ezt hogy érted?- kérdeztem csodálkozva.

- Valami nincs arrébb, mint ahogy hagytátok, vagy nem hiányzik valami- hadarta Kris.

- Miért?- Baekhyun értetlenül nézett Krisre.

- Nem D.O. vitte el Suho nyakláncát, és egyikünk sem volt… Vagyis valaki járhatott itt!

- Micsoda?- kérdeztük Baekhyunnal egyszerre.

   Azonnal körbenéztem a szobába, de nem láttam semmi változást. Mindent a helyén volt, semmi nem tűnt el.

- Semmi?- kérdezték a fiúk.

- Semmi- mondtam, mikor Minseo befutott a szobába és a nyakamba vetette magát.

- Jaj, Dóri- szipogott- Mondták a fiúk, hogy mi történt…

- Ti máris itthon vagytok?- kérdeztem Minseotól csodálkozva.

- Igen, mert a főnöknek sürgősen el kellett mennie- mondta Chaneyeol.

- Jól vagy azért?- kérdezte barátnőm aggódó szemekkel.

- Voltam már jobban is…- sóhajtottam- Annyira hihetetlen ez az egész…

- Az…

- Mi is történt pontosan?- kérdezte Chanyeol.

   Lementünk a nappaliba, ahol mindent rendesen elmeséltünk Channeinak, és Minseonak.

- És Tao még mindig nem ért haza?- nézett a fiúkra Min.

- Nem, délelőtt óta nem láttuk…- Kris.

- És ha nála van a nyaklánc, és senki sem járt itt?- nézett Suhora Luhan.

- Nem hiszem, hogy nála lenne…- sóhajtott Suho- Amióta Minseo és Chanyeol annyit foglalkozik vele, a gonosz éne alig mutatkozik, és tudjátok nagyon jól, hogy az igazi Tao sosem tenne ilyet.

- Igaz- bólogattak a fiúk.

   Még néhány dologról beszélgettünk a fiúkkal, hülyéskedéssel próbáltak minket jobb kedvre deríteni kisebb-nagyobb sikerrel.

- Szerintem én most felmegyek- állt fel mellőlem Minseo- Szétrobban a fejem ettől a sok gondolattól…

- Felmenjek veled?- néztem aggódva barátnőmre.

- Ha kordában tudod tartani a gondolataid…- mosolygott rám fáradtan.

- Igyekszem!

   Elköszöntünk a fiúktól, és felmentünk a szobánkba.

- Hozzak neked gyógyszert?- kérdeztem Minseotól.

- Felesleges…- sóhajtott- Azt mondta a főnök, hogy nem használna a gyógyszer, csak egy kiadós alvás…

- Tényleg! Akkor próbálj meg aludni- mosolyogtam rá.

- Nem hiszem, hogy menne- tekerte a fejét Min- Annyi minden kavarog a fejembe, hogy képtelen lennék elaludni… Ráadásul annyira fáj a fejem, hogy nem tudok másra gondolni.

   Halk kopogást hallottunk.

- Gyere!- mondtuk Minseoval egyszerre.

- Nem zavarok?- kukkantott be Tao.

- Dehogy zavarsz- mosolygott rá Mnseo.

- Öhm… azt hiszem én zavarok- keltem fel barátnőm mellől.

- Nem, kérlek, maradj te is!- mondta rögtön Tao, amivel meglepett.

- Oké- visszaültem Min mellé.

- Öhm… nem is tudom, hol kezdjem…- vakargatta zavartan a tarkóját Tao- Szóval… Még nem volt alkalmam elnézést kérni mindkettőtöktől azért, amit eddig tettem veletek. Ne haragudjatok, borzasztóan szégyellem magam, és tudom, hogy amit tettem, arra nincs mentség… De… soha nem tudnék megütni egy lányt… Mármint… Amikor önmagam vagyok. Tényleg ne haragudjatok azért, amiket tettem elborult pillanataimba… Rengeteg fájdalmat okoztam nektek, pedig ti mindig próbáltatok nekem segíteni, amit nem tudom hogy hálálhatnék meg…- tördelte zavartan kezeit.

- Ugyan, Tao- mosolygott rá Minseo könnyes szemekkel- Tudjuk nagyon jól, hogy nem „önszántadból” tetted azokat, amit.

- Viszont készültem nektek valamivel!- csillantak fel a szemei, majd kinyitotta az ajtót és 3 kajás dobozt hozott be- Remélem még nem vacsoráztatok.

- Hát ez?- néztem értetlenül a kezembe nyomott dobozra és a fekete hajú fiúra.

- Ezt komolyan te csináltad?- kérdezte Minseo.

- Igen, én, de honnan… Ja, a gondolatok- nevetett Tao.

   Rengeteg sushi és rizs, valamint zöldség volt a dobozba.

- Egy nagyon kedves barátom segített megcsinálni- mosolygott- Sajnos nem vagyok egy nagy szakács, úgyhogy egyedül nem mertem nekiállni. Remélem azért nem lett annyira szörnyű.

- Ez nagyon finom!- mondtam mosolyogva, miután megkóstoltam- Ezentúl te fogod csinálni mindenkinek a suhsit.

- Nem biztos, hogy annyira szerencsés lenne- nevetett Tao.

- Akkor majd hárman csináljuk- Minseo 2 falat között.

- Remélhetőleg többet nem kell a bocsánatotokért esedeznem, mert nem lesz miért bocsánatot kérnem- mosolygott Tao.

- Most már Dóri is tudni fog majd segíteni neked, ha előtör belőled a gonosz- nézett rám Minseo.

- Ezt hogy érted?- kérdezte csodálkozva Tao.

- Öhm…- tettem le magam mellé a dobozt- Megpróbálom megmutatni.

   Megfogtam Tao kezét, miközben arra gondoltam, hogy megnyugtatom. Először értetlenül nézett rám, majd láttam, hogy a tekintete ellágyul, és csodálkozva néz rám.

- Ezt mégis hogy csináltad?- kérdezte döbbenten.

- Elméletileg nekem ez a képességem… Délután tudtam meg, hogy van- mosolyogtam zavartan.

- De ez tök jó- lelkesedett Tao.

- Csak annyira… furcsa- piszkálgattam a rizst.

- Majd megszokjátok- mosolygott ránk biztatóan Tao.

   Ezután rengeteget beszélgettünk még, Tao nagyon jó társaságnak bizonyult, sokszor megnevettetett minket. Olyannyira elvoltunk, hogy sikeresen elaludtunk. Az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy borzasztóan zsibbad a bal karom, ugyanis Tao félig-meddig rajta feküdt, miközben Minseot ölelve aludt. Óvatosan kihúztam alóla a kezem, mosolyogva végignéztem rajtuk, és átosontam Baekhyun szobájába, ahol óvatosan a fiúhoz bújva, újra álomra hajtottam a fejem.