21. rész

21. rész
*Dóri szemszög*

Épp bemásztam az ablakon, amikor kinyílt az ajtó, és Baekie illetve Kris rémült tekintetével találtam szembe magam.
- Ti mégis merre jártatok?- sietett azonnal hozzám Baekhyun és megölelt.
- Szükségünk volt egy kis egyedüllétre…- motyogtam.
- Tudjátok mennyire aggódtunk?- ölelte meg Kris Minseot.
- Igazán szólhattatok volna…- mondta Baekhyun.
- De akkor biztos, hogy nem engedtetek volna el…- mondtam.
- Hát nem… Hatalmas ostobaság és felelőtlenség volt tőletek- szólalt meg Tao, aki eddig az ajtófélfának támaszkodva figyelte az eseményeket.
- Nem történt velünk semmi- mondta Minseo.
- De történhetett volna!- kiabált Tao magából kikelve- Boltba is csak az utca végére mentetek, mégis majdnem elraboltak titeket! A Han folyó meg nem az utca végén van, honnan tudjátok, hogy nem akart titeket bárki is bántani?
- Honnan veszed, hogy a Han folyónál jártunk?- kérdeztem.
- Árad belőletek a part illata!- kiabált mérgesen.
- Nem tudom, mit fújod fel annyira… Pont te- nézett rá összehúzott szemekkel Minseo.
- A srácok mindent megtesznek, hogy ti biztonságban legyetek, ti meg szartok az egészre, inkább a saját életeteket kockáztatva kiszöktök, csak azért, hogy vízparton sajnáltassátok magatok!- ordított Tao.
- Fejezd be!- szólt rá Kris.
- Nem fejezem be! Nem is értem miért laktok itt!? Ha ennyire nem érdekel titeket az, hogy megvédjünk titeket, akkor költözzetek haza!
- Most te miért vagy ennyire kiakadva?- kiabált vissza Minseo- Úgy csinálsz, mintha aggódnál értünk, közben te magad mondtad, hogy az első adandó alkalommal kicsinálsz miket! Nem értem mégis miért cirkuszolsz itt! Attól félsz a legjobban, hogy még a végén valaki más kárt tesz bennünk előtted?
Láttam Taon, hogy remeg az idegességtől, de inkább lenyelte a mondandóját, és kiviharzott a szobánkból, ezzel majdnem fellökve Suhot. A fiúk ugyanis a nagy kiabálásra a szobánkhoz gyűltek.
- Ne haragudjatok, hogy kiszöktünk…- hajtottam le szomorúan a fejem.
- Legközelebb ne csináljatok ekkora hülyeséget, rendben?- kérdezte Baekhyun, és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Azért jobban vagytok?- kérdezte Kai.
- Eléggé megijesztettetek minket…- húzta el a száját Chanyeol.
- Egy kicsit jobb…- mosolygott rájuk Minseo.
- Ne haragudjatok, hogy ennyi kellemetlenséget okozunk nektek- hajtottam le szomorúan a fejem.
- Ne beszélj butaságokat!- nyúlt az állam alá Baekhyun, hogy a szemébe nézzek- Nekünk kellene elnézést kérnünk, amiért állandóan ilyen helyzetekbe kerültök…
- De… Eddig is akárhányszor ránk támadtak, mindig kiderült, hogy mi ketten kellünk nekik…- mondta Minseo magára és rám mutatva- Vagyis ha nem ismerünk meg titeket, akkor lehet, hogy már rég elkaptak volna!
- És mi van, ha csak miattunk kelletek nekik?- kérdezte Suho.
- Nem lehetne ezt később megbeszélni?- vágott közbe Chen- Szerintem a lányoknak elég volt az a sok szörnyűség, amit most éjszaka átéltek… Aludjunk egyet, aztán mindent megbeszélhetünk.
- Rendben!- mondták a többiek.
Mindenki szép lassan elköszöngetett, csak Baekhyun, Kris és Chanyeol maradt a szobánkba. Velük még beszélgettünk egy keveset, majd elaludtunk.

*

Pár órával később arra ébredtem, hogy valami mocorog alattam. Ahogy kinyitottam a szemem, szembetaláltam magam Baekhyun mellkasával, ugyanis összebújva feküdtünk. Valószínűleg elzsibbadhatott valamije azért mocorgott, így óvatosan kimásztam a karjaiból, hogy fel ne ébresszem, és leosontam a konyhába. Épp indultam volna vissza a szobába egy pohár narancslé társaságában, amikor észrevettem, hogy Tao a konyhaajtóban áll és engem néz.
- Igen?- kérdeztem szemforgatva.
- Meddig akarjátok még teljesen kihasználni a fiúkat?- kérdezte az ajtófélfának támaszkodva.
- Hogy mi? Mi egyáltalán nem használjuk ki őket…
- De igenis azt csináljátok- lépkedett közelebb- Itt élősködtök a nyakunkon, elvileg azért hogy meg tudjanak titeket védeni, ti megy magasról leszarjátok az egészet, inkább elmászkáltak, ha úgy tartjátok jónak… Tudod te Baekhyun milyen kétségbeesetten rohant le hozzánk, hogy ti nem vagytok a szobátokba? Tisztába vagy azzal, hogy mindenki a keresésetekre akart indulni? Komolyan, ha már ennyire nem vagytok tekintettel a fiúkra, akkor húzzatok el innen a francba, és nem kell minden nap a pofátok bámulnom!
- Komolyan nem tudom megérteni, hogy te mégis miért vagy felháborodva- vágtam le idegesen a pultra a poharam- Úgy viselkedsz, mintha nem próbálkoztál volna kismilliószor az életünkre törni… Minseonak igaza van, tuti attól félsz, hogy valaki más ölhet meg minket, és nem te. Vagy talán csak féltékeny vagy…
- Mégis mire lennék féltékeny te ostoba csitri?- üvöltött Tao.
- Arra, hogy a fiúk most nem téged ugrálnak körbe, és nem tudod sajnáltatni magad a véletlenül szerzett gonoszságod miatt!
- Mit zagyválsz te itt össze?
- Tudom, hogy te alapból nem vagy gonosz, csak megöltél valakit, akinek nem a képességét, hanem a gonoszságát kaptad.
- Honnan veszed ezt a hülyeséget?- indult meg felém.
- Chanyeollal ugyan ez van… Kris pedig azt mondta a főnöknek, hogy már volt ilyen dologban részük, vagyis csak rólad lehetett szó.
- És te abban reménykedsz, hogy én is elfogok járni a főnöködhöz csoportterápiára, hogy kezes bárányka legyek… Na persze…- most már előttem állt.
- Miért, te élvezed, hogy így bánsz velünk, amiért a többiek utálnak?
- Ha tudnád mennyire- suttogta a fülembe.
- Menj el a főnökhöz…
- Nem!
- Te sem akarhatod azt, hogy életed végéig gyűlöljenek a többiek, amiért így viselkedsz.
- Na idefigyelj!- lökött neki a falnak- Ha nem fogod be azonnal a szádat, és hagysz végre békén, én esküszöm, letépem a fejedet!
- Tao, te mégis mi a fenét művelsz?

20. rész

20. rész

*MinSeo szemszög*

Sokkot kaptam, szinte fel se fogtam, mi történik körülöttem. Láttam, ahogy Dóri ájultan esik össze mellettem, de képtelen voltam akármit is tenni. Miután Baekhyun azonnal a segítségére sietett, tekintetem pedig a betolakodó vérbe fagyott testére tévedt. Csak álltam és néztem, ahogy vére egy hatalmas tócsába gyűlik össze teste alatt, szemei pedig élettelenül merednek előre. Noha tudtam, hogy bántani akart minket, az, hogy a szemem láttára lett öngyilkos, kikészített.

Nem érzékeltem, ahogy a fiúk felemelték Dórit a földről és kivitték a konyhából, arra se reagáltam, hogy Kris az orrom előtt lengeti a kezét, sőt, azt se vettem észre, amikor óvatosan karjaiba kapott, és a nappaliba vitt. Hozott nekem egy pohár vizet, amit meg is itatott velem, de olyannyira lebénultam, kikapcsolt minden érzékszervem, hogy erre sem emlékeztem.

   Fogalmam sincs, mennyi idő telt el, és hogy eközben mi minden történt, de még sötét volt, amikor ismét az ágyamban találtam magam. Dóri már magánál volt, Baekhyun mellette feküdt és a hátát simogatta, Kris pedig az ágy végében ült és az arcomat fürkészte. Hosszú percek teltek el, de egyikünk sem szólt semmit.

- Nyugodtan lemehettek a többieknek segíteni, mi megleszünk itt – törte meg a csendet Dóri, és végigsimított Baekie kézfején.

- Ilyet még véletlenül se kérjetek tőlünk! Semmiképp nem hagyunk most magatokra! – tiltakoztak.

- Srácok, lent nagyobb szükség van rátok, rengeteg dolgot kell megbeszélnetek, mi pedig lelkizni akarunk – ültem fel én is az ágyban – Lassan világosodik, nem hiszem, hogy valaki megint ránk támadna.

- Rendben – sóhajtott fel Kris, majd felállt az ágyról – Egy rövid időre lemegyünk, hogy kibeszélhessétek magatokat, de aztán visszajövünk.

   Baekhyun nyomott egy csókot Dóri ajkaira, majd mindketten elhagyták a szobánkat. Miután becsukódott mögöttük az ajtó, Dórival egymásra néztünk, és mintha csak erre vártunk volna, sírni kezdtünk. Megöleltük egymást és úgy zokogtunk egymás nyakába borulva.

- Ez… ez már túl sok… én ezt nem bírom feldolgozni – törölgettem szemeimet, de könnyeim csak nem akartak alábbhagyni.

- Én sem… Folyton látom magam előtt, ahogy megöli magát, ahogy folyik belőle a vér… - tűrte hátra haját – Olyan fullasztó ez a szoba – kelt ki az ágyból, majd az ablakhoz lépett és kinyitotta azt. – A nyakad jól van? – fordult felém.
- Igen, azt hiszem. Kicsit fáj, de majd helyre jön – tettem nyakamra kezemet, és csak ekkor tűnt fel, hogy be van kötve. - Mikor lesz ennek az egésznek vége? – zokogtam fel ismét, majd én is az ablakhoz mentem és nagyot szippantottam a hajnali hideg levegőből.

- Nem tudom, de úgy érzem, lassan megőrülök. Itt ez a ház, a srácokkal, ahol biztonságban kéne éreznünk magunkat, erre úgy érzem, mintha egy kalitkába lennék zárva. Fojtogat, és frusztrált vagyok, és nem akarok mást, csak eltűnni innen – fakadt ki Dóri, és arcát kezeibe temette.

   Odaléptem mellé és magamhoz öleltem. Pontosan tudtam, mit érez, hisz bennem is ez játszódott le. Ha itt ránk támadnak, akkor hol máshol bújhatnánk el?

- Elmegyünk a partra? – kérdezte Dóri néhány perccel később.
- Most? – néztem nagy szemekkel barátnőmre.
- Aha.
- De a srácok… és ami nemrég történt… Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne.
- Én is félek, de nem bírok itt maradni. Ki kell szellőztetnem a fejem, és a srácok tuti nem engednének el minket, úgyhogy szépen kimászunk az ablakon, és kész. Mire észrevennék, hogy elmentünk, már vissza is jövünk.
- És ha nem? Chanyeol akár meg is hallhatja, hogy épp mászunk le a fán.
- Nem fogják észrevenni. Mindannyian ki vannak merülve, és kicsit össze vannak zavarodva ettől az egésztől. Na, gyere már! – kérlelt, és már át is mászott az ablakból a fára.
- Oké, én is megyek, de ha lebukunk, te viszed el a balhét – mondtam, és utána másztam.

   Szerencsére sikeresen földet értünk, és anélkül kiléptünk az utcára, hogy a fiúk ezt észrevették volna. Az utca csendes volt és kihalt, ami valóban hátborzongató volt, de most ez érdekelt minket a legkevésbé. Karöltve sétáltunk el egészen a Han folyó partjára, ami alig tíz percre volt az otthonunktól.

   Leültünk a kövekre, és belelógattuk a lábunkat a vízbe. Eleinte nem szóltunk egymáshoz, csak meredtünk magunk elé és néztük, ahogy a víz hullámzik. Mindketten azt reméltük, ez majd segít megnyugtatni minket, hogy a víz majd kimossa szívünkből, lelkünkből a gyilkosság kínzó gondolatait, de semmi nem történt. A hullámok morajlása csak még inkább fokozták bennünk a tehetetlenséget, a feszültséget.

   Újból sírni kezdtünk. Ott ültünk a parton, a szemünkből csordogáló könnyek elhomályosították a túlsó parton lévő fényeket, miközben az éjszaka lassan tovaszállt és világosodni kezdett.
- Szerinted kik akarnak minket bántani? – kérdeztem rekedtes hangon.
- Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs… Senkit nem bántottunk, nem voltak ellenségeink, úgyhogy nem tudom. Ha pedig a srácok rosszakarói, akkor… akkor se értem, hogy miért pont minket. Miért kell ártatlanokat bántaniuk? Ez annyira hülyeség.
- Bár lenne ennek valahogy vége… - sóhajtottam fel.
- Igen, lehetne… És ez a betolakodó… Nem tudom kiverni a fejemből… Látom az arcát magam előtt, és egyszerűen nem tudom elfelejteni.
- Én sem… Nem értem, miért jött ide. Tudhatta, hogy ez lesz. Tizenkettő egy ellen… Ráadásul inkább öngyilkos lett, semmint akármit is elárult volna.

   Perceken át taglaltuk, vajon mi folyik itt, mi ez az egész, amibe csöppentünk, majd miután kellőképpen kisírtuk magunkat, már csak egymás mellett ültünk és ismét a víz felszínén megcsillanó fényeket néztük.
- Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy megzavarunk titeket, csak érdeklődni szeretnénk, hogy jól vagytok? – két srác lépett oda hozzánk, mire mindketten odakaptuk fejünket.
- Öhm… igen, minden rendben van – felelte Dóri – Miért ne lenne?
- Mert hajnali 4 óra van, és ilyenkor egy lélek sem szokott errefelé járkálni – mondta a másikjuk – Mindennap erre szoktunk hazajönni a munkából, és eddig még ilyen korai időben nem láttunk errefelé senkit.
- Óh, vagy úgy – eresztettem meg egy mosolyt – Tényleg minden rendben, csak szeretjük a napfelkeltéket és most lesz alkalmunk ezt megnézni – füllentettem, hisz nem mondhattam el az igazat két vadidegen srácnak, hogy éppenséggel alig egy órája láttuk, ahogy valaki megöli magát közvetlen előttünk. Még mindig pocsékul éreztem magam, de az, hogy nem kellett a lakásban dekkolnunk, valamivel oldotta bennem a félelmet.
- Biztos? Csak mert… könnyes az arcotok és… Te jóég, neked mi történt a nyakaddal? – guggolt le mellém az egyik srác, mire zavartan összehúztam a pulcsimat, hogy ne látszódjon a kötés.
- Semmi, nem lényeges – feleltem és Dórira néztem.
- Ki bántott? Talán a barátod? – kérdezte aggódva és ujjaival állam alá nyúlt, hogy szemembe nézhessen – Hagyd el őt, vagy hívd a rendőrséget. Ha most bántott, később is fog!
- Nincs barátom – mondtam szűkszavúan, és ismét a Han folyót kezdtem el kémlelni.
- Csak véletlen baleset volt – segített ki Dóri, amiért nagyon hálás voltam.
- De akkor miért sírtatok? Az emberek nem sírnak csak úgy. Történt valami? – kérdezték, de nem válaszoltunk. Mégis mit mondhattunk volna erre? – Tudunk valamiben segíteni?
- Nem, nem kell, minden rendben, csak… áh, lényegtelen. – most Dóri volt az, aki megeresztett egy aprócska mosolyt.
- Nem akarok bunkó lenni, de ismeretlenekkel nem szívesen beszélem meg a problémáimat.
- Igaz is. Jiyong vagyok, ő pedig Changmin - nyújtott kezet, amit elfogadtam.
- MinSeo, ő pedig a barátnőm, Dóri.
- Nos. Most, hogy már ismerjük egymást, meghívhatunk titeket egy italra? Hátha attól jobban lesztek.
- Nekem barátom van, úgyhogy én ezt mellőzném, ha nem gond – mondta Dóri.
- Én sem hiszem, hogy ez túl jó ötlet lenne. Lassan amúgy is haza kéne mennünk, nem tudják, hogy eljöttünk – álltam fel a földről – Ne haragudjatok, kedves tőletek, hogy szeretnétek segíteni, de nem kell, minden rendben van.
- Rendben. Akkor legalább elkísérünk titeket egy darabig, mi is éppen hazafelé tartunk.

- Oké.

   Az út felét Changminnel és Jiyonggal tettük meg, és sikerült egy kicsit feloldaniuk bennünket. Elökörködtek egy sort, amin mi jókat nevettünk és pont erre volt szükségünk ebben a lelki állapotban. Bár tudtuk, ez a jókedv nem hosszútávra szól, mégis, ez a pár perc, amíg elvonatkoztattunk a gyilkosságtól, jót tett nekünk.

Miután elköszöntünk a fiúktól, futólépésben mentünk haza, másztunk vissza a fán keresztül a szobába és csak remélni mertük, hogy a fiúk nem vették észre, hogy körülbelül egy órára ellógtunk otthonról.



Megjegyzés: A két fiúnak semmi köze a TVXQ-s Changminhoz és a Big Banges GD-hez, pusztán csak a nevük az... :D

19. rész

19. rész

*Dóri szemszög*

- Most pedig- guggolt le elé Chen, és megragadta a férfi nyakát- Áruld el, hogy ki vagy, és mit akarsz!
- Nem fogtok kiszedni belőlem semmit!- sziszegte összeszorított fogakkal.
Xiumin megint megfagyasztotta a csuklóját, mire felordított.
- Ki küldött ide?- kérdezte Chen idegesen.
Mivel nem válaszolt, Xiumin újra megfagyasztotta, amire megint csak ordítás volt a válasz.
- Minseo!- kapkodtam sírva a levegőt.
- Jézusom, Dóri!- nézett rám rémültem, könnyes szemekkel. 
- Mi a baj?- lépett mellénk Baekhyun.
- Szerintem pánikrohama van- ültetett le Minseo az egyik fotelbe.
- Csodás… Komolyan ő kell a főnököknek…- forgatta a szemeit a behatoló.
- Kuss legyen!- rúgott bele Xiumin.
Még hangosabban felzokogtam, ezért Baekhyun leguggolt elém.
- Dóri, figyelj rám- fogta meg az arcom.
- Neeeeem…- tekertem a fejem zokogva.
- Kérlek!- simított végig az arcomon- Kérlek, nézz rám!
Ki kellett pislognom a könnyeim, hogy lássam Baekhyun arcát.
- Minden rendben lesz- simogatta hüvelykujjával az arcom- Nem fogjuk engedni, hogy bárki is bántson titeket! Hallod? Senki sem fog titeket bántani…
Csendben megöleltem, ő pedig nyugtatóan simogatta a hátam.
- Mindjárt elhányom magam- szólalt meg megint a behatoló.
- Fogd már be a pofádat!- kiabált rá Chen- Rohadtul nem vagy abban a helyzetben, hogy itt jártasd a szád!
- A lányokat ki kellene innen vinni…- nézett ránk Kris.
- Nem megyünk sehova!- mondta Minseo határozottan- Mi van, ha nincs egyedül?
- Egyedül van- mondta Chanyeol- Különben ő is ordított volna attól a hangtól.
- Baekhyun, én nagyon félek!- szipogtam.
- Majd én veletek maradok!- simított végig a hajamon- Gyertek a konyhába!
- Kai, te is menj velük, hogy ha szükséges, el tudd teleportálni a lányokat- Kris.
Baek és Kai kikísért minket a konyhába.
- Tessék!- tett le elém a pultra egy pohár narancslevet Minseo.
- Mit akarhat?- kérdeztem szipogva.
- Valószínűleg titeket- sóhajtott Baekhyun- De rossz helyen kopogtat, egy ujjal se nyúlhat hozzátok!
Ekkor üvöltést hallottunk és Minseoval összerezzentünk.
- Csak kínzással lehet kiszedni belőle bármit is?- kérdezte Minseo könnyes szemekkel.
- Attól tartok, hogy még úgy sem fog túl sokat elárulni…- sóhajtott D.O., aki pont akkor lépett be a konyhába- Nem ennétek valamit?
- Egy falat se menne le a torkomon- nézett maga elé Minseo.
- Különben is, az éjszaka közepén ne fáradj miattunk- fogtam meg a kezét, mire ő bátorítóan rám mosolygott.
Láttam, hogy Minseo remeg, és csendben pityereg. Elengedtem D.O. kezét, odamentem hozzá, és csendben megöleltem.
- Borzasztóan félek…- suttogta magyarul- Nem is igazán magam miatt, hanem téged féltelek meg a fiúkat. Rettegek attól, hogy valami történik veletek…
- Nem fog történni semmi- hajtottam a vállára a fejem- A fiúk vigyáznak ránk.
- Tudom, de… Nem élhetünk életünk végéig a fiúk nyakán… Ezentúl csak felügyelettel mehetünk bárhová?
- Csak addig, amíg ki nem derül, hogy ki akar bántani minket…
Ezután csendben öleltük egymást, egészen addig, amíg a nappaliból nagy kiabálásokat nem hallottunk. D.O. és Baekhyun azonnal felugrott és kifutott a nappaliba. Minseoval rémülten néztünk Kaira, aki rögtön mellénk lépett. Láttam rajta, hogy ő sem értette, mi történhetett, de feszülten figyelte, mikor kell minket elteleportálni. Azonban mielőtt bárki is beléphetett volna a konyhába, az ajtó nagy erővel becsapódott, Kai elterült mögöttünk, Minseo pedig sikítva távolodott tőlem, mintha valaki vonszolná. Nem sokkal később felbukkant mögötte a behatolónk, és egy kés szorított a nyakához.
- Ne, kérlek, őt ne bántsd, kérlek, engedd el!- könyörögtem sírva.
- Csend!- szólt rám mérgesen- Hagyd abba a bömbölést!- rántott egyet Minseon.
- Kérlek, engedd el!- folytattam a könyörgést- Én elmegyek veled, csak őt ne bántsd!
- Kuss legyen!- hangja visszhangot vert a konyhában- Komolyan ennyire ostoba vagy? Mindketten kelletek nekik!
- Kiknek?- kérdezte Minseo.
- Nemsokára megtudjátok!- húzódott gonosz mosolyra az ajka.
- Kérlek!- könyörögtem.
- Fogd már be a szád, vagy kivágom a nyelvedet!- ordított magából kikelve.
- Dóri, Minseo!- rángatta Baekhyun az ajtót.
- Itt vagyunk!- kiabáltuk egyszerre, majd Minseo felsikított, mert a kés felsértette a bőrét.
- Indulás kifelé!- bökött a fejével az egyik ablakra.
- Nem megyek sehová!- mondtam- Addig nem, amíg Minseot el nem engeded!
- Nyissátok már ki azt a kurva ajtót!- ordított Baekhyun magából kikelve.
- Indulj meg az ablakhoz- sziszegte összeszorított fogakkal a férfi.
- Nem!
Ezután nagyon gyorsan történt minden. Minseo hasba könyökölte a férfit, és azonnal hozzám futott. Ugyanabban a pillanatban kirobbant az ajtó, és a fiúk rögtön hozzánk futottak.
- Nem szedtek ki belőlem semmit!- ordította a behatoló, és egy könnyed mozdulattal végighúzta a kést a torkán.
Baekhyun azonnal elém ugrott, hogy eltakarja előlem a férfit, de késő volt, mindent láttam. Láttam, hogy Baekhyun mondd valamit, de hallani nem hallottam semmit. Semmit sem fogtam fel abból, ami körülöttem történt. Láttam még Baekhyun rémült tekintetét, aztán elsötétült minden.