15. rész

15. rész
*MinSeo szemszög*

Egy merő pillanatig csak álltunk egymás mellett és néztünk a főnökre. Mindketten arra vártunk, hogy elnevesse magát, és hogy a következő pillanatban Donghwa előugorjon az egyik asztal mögül egy üveg pezsgővel a kezében, de nem történt semmi.
- Ez csak valami vicc, ugye? – kérdeztem teljesen ledöbbenve, ám szemeimből már javában folytak a könnyek.
- Sajnálom lányok, de… Donghwa tényleg elment… Két nap múlva lesz a temetés – mondta a főnökünk.

Dórival egymásra néztünk, és szinte egyszerre tört ki belőlünk a sírás. Megöleltük egymást, és úgy zokogtunk. Ez túl sok volt nekünk. Nagyon régóta ismertük Donghwat, ő volt szinte az első ember, akivel összehozott minket a sors Koreában. Amióta ideköltöztünk, azóta jó barátok voltunk és egyben munkatársak is. A napjaink legnagyobb részét vele töltöttük, és most, hogy meghalt… Nem tudtuk elhinni. Miért pont ő, mégis kinek ártott? Hisz olyan segítőkész volt, és szerethető, mindig mosolygott és pörgött az energiától, csupa vidámság volt, és erre meghal?

Kimentünk a kávézó elé, és mindketten gyújtottunk egy gyertyát. Sokáig álltunk az illatozó virágok és a mécsesek előtt, melyek Donghwa képét fogták közre. Csak álltunk és próbáltuk elfogadni, hogy ő többé már nincs közöttünk, de olyan nehéz volt.
- Nagyon sajnáljuk lányok – mondták a fiúk is, akikről mindeddig teljesen megfeledkeztünk. Baekhyun odalépett Dóri másik oldalára, és megfogta a kezét.
- Ez annyira igazságtalan – suttogta maga elé barátnőm – Mégis mi történhetett?
- Csak remélni merem, hogy nem Tao volt, mert ha igen… én állok bosszút rajta – mondtam dühösen, miközben felrémlett előttem az elmúlt nap, amikor is tök rendesen viselkedett és még az életünket is megmentette. Reméltem, hogy nem ő volt, mert már kezdtem elfelejteni azokat, amiket tett.
- Nem hiszem, hogy Tao ilyenre képes lett volna – felelte D.O.
- Szerintem baleset történt vele, nem hiszem, hogy akárkinek is az útjában állt volna – Kris lépett oda mellém, és karolta át derekam - De jobb lesz, ha most hazamegyünk – nézett végig rajtunk, mi pedig egyetértettünk vele.

Már indultunk volna, amikor a főnökünk utánunk kiáltott.
- Lányok, mielőtt hazamentek, beszélhetnék veletek egy percet? – kérdezte, mi pedig követtük őt az irodájába.
- Miről lenne szó? – ültünk le az íróasztala előtti székbe. Emlékszem, amikor legutóbb itt ültünk, épp az egy hónapos szabadságunk hírét kaptuk meg, és rettentő boldogok voltunk, most meg… szinte éreztem, ahogy mindhármunkat körbeöleli a gyász fájdalmas lehelete.
- Igazából nem is tudom, hol kezdjem – sóhajtott fel, majd ujjait összekulcsolva az asztalára támaszkodott – Szeretném, ha nagyon vigyáznátok magatokra, és ha tehetitek, a barátaitok nélkül ne lépjetek az utcára, rendben?

Hangjában volt valami vészjósló, valami, ami nem illet ahhoz, amit mondott. Dórival összenéztünk, majd ismét rá. Kirázott a hideg attól, hogy ilyenre kért minket. Ez nem egy egyszerű jókívánság volt, ez egy figyelmeztetés.
- De… miért? – kérdeztem remegve.
- Mert veszélyben vagytok – fújt ki egy újabb adag levegőt –Tudjátok mindketten, hogy nagyon fontosak vagytok nekem, hisz szinte úgy tekintek rátok, mint a saját lányaimra és… pontosan tudom, hogy a barátaitok különleges képességekkel rendelkeznek, és hogy ti erről tudtok – nézett egyenesen szemeinkbe.

Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, és valami belső hang hatására úgy éreztem, hogy a legjobb lenne felállni és elmenni innét. De nem éreztem azt, hogy a főnökünknek lenne akármi hátsó szándéka, ráadásul az ajtó előtt vártak ránk a srácok, így nyugton maradtam.
- Ezt meg honnan tudja? – Dóri kerek szemekkel meredt rá.
- Úgy, hogy nekem is van képességem.
- Hogy mi? – bukott ki belőlünk egyszerre a kérdés – De… ez… ez…
- Tudom, furcsa, de mint tudjátok, ezt nem szabad hangoztatni, mert kitörne a pánik az emberek között – dőlt hátra székében, majd keresztbe tette lábait – Az én képességem az, hogy előre megérzek dolgokat, és napok óta erősen azt érzékelem, hogy titeket veszély fenyeget.
- De ki akarna tőlünk akármit is? – ráncoltam össze homlokom.
- Azt nem tudom. Lehet, hogy csak rajtatok keresztül akarnak a barátaitokhoz eljutni, de az egyszer biztos, hogy most valaki titeket szemelt ki magának.
- Ezzel nem tudott volna várni egy kicsit? Még Donghwa halálát sem tudtuk feldolgozni – kérdezte Dóri felháborodottan, és igazat adtam neki. Először a barátunk halála sokkolt, most meg ez… Bár ez utóbbiban mi is meg voltunk győződve, mármint ami a veszélyt illeti. De hogy a főnökünk is természetfeletti… ez ugyancsak sok volt.
- Tudom, tudom, és sajnálom, de… Donghwat megölték. Ti is tudtok a hírekből azokról a halálesetekről, amik az elmúlt időszakban történtek. Mindketten tudjátok, hogy vannak olyanok, akik a képességeiket rossz célokra használják, és ezek a halálesetek mind ennek köszönhető. Akik meghaltak, nem szimpla emberek voltak, hanem nekik is voltak képességeik. Ha egy olyan ember, aki erőket birtokol, megöl egy másik embert, akinek szintén van ereje, akkor az illető a képességét magába szívja és sokkal erősebb lesz.
- Úgy érti, Donghwa is természetfeletti volt?
- Nem, ő nem volt az. Ő csak szimplán rosszkor volt rossz helyen. Látta, amikor valakinek épp elvették az erejét, és ezért ölték meg.
- Jézusom… - kaptam szám elé kezem, és könnyeim újból utat törtek.
- Ennél még az is jobb lett volna, hogyha okkal ölik meg, de így… ez nem fair – törölte meg szemeit Dóri is – Azt hiszem, ideje lesz tényleg hazamennünk. Sok volt ez így mára.
- Sajnálom lányok, hogy ezt mind a nyakatokba zúdítottam, de úgy gondoltam, hogy jobb, ha tudtok erről. Kérlek, legyetek nagyon óvatosak!
- Azok leszünk és köszönjük, hogy ezt megosztotta velünk – mondtam, majd mindketten meghajoltunk, és elhagytuk az irodát.

A srácok a falnak támaszkodva vártak ránk, de már csak Kris és Baekhyun volt ott.
- A többiek hová lettek? – kérdezte Dóri, miközben Baekhyunhoz sétált, és megölelte.
- Hazamentek, mert kicsit hülyén nézett ki, hogy ennyien ácsorgunk a főnökötök irodája előtt – próbált megereszteni egy mosolyt Kris – Mehetünk, vagy még szeretnétek valahová bemenni?
- Nem, most csak a saját szobánkat akarjuk – feleltem, és lassan hazafelé vettük az irányt.

Útközben alig váltottunk pár szót egymással. Dórival magunkban gyászoltunk, a fiúk pedig nem tudták, mit kéne tenniük, vagy hogy mivel terelhetnénk el a gondolatainkat.

- Srácok… - szólalt meg Dóri hosszas csend után – Ti tudtátok, hogy a főnökünk is olyan, mint ti? Mármint hogy van képessége?
- Mi? – torpant meg szinte egyszerre a két fiú – Ezt honnan tudjátok?
- Ő mondta.
- Ez komoly? És tudja, hogy mi is…? – ült ki a döbbenet Baekhyun arcára.
- Igen, de nem mi mondtuk el neki – emelte védekezően maga elé kezeit Dóri.
- Erről beszélgettetek ilyen sokáig? – kérdezte Kris, miközben lassan ismét útnak indultunk.
- Igen. Azt mondta, legyünk óvatosak, mert vadásznak ránk. Nem tudja, hogy ki vagy kik, de mivel az a képessége, hogy megérez dolgokat, ezért szerintem igazat mond – Dóri kijelentésére Baekhyun már nem csak a kezét fogta meg, hanem szorosan magához ölelte. Kris is átkarolta a derekamat, ami meglepett, de nem foglalkoztam vele. Baekhyun idegesen tekintett körbe, miközben gyorsítottunk lépteinken.
- Nagyszerű – sóhajtott fel Kris is – Mielőbb ki kell derítenünk, kik azok és mit akarnak tőletek.
- Van még valami – szólaltam meg én is – Azt is mondta, hogy ha egy természetfeletti megöl egy másik természetfelettit, akkor az átveszni annak az erejét. Ez mennyire igaz?
- Hát… hallottunk már ilyen esetekről, de hogy mennyire igazak… ezt sajnos mi sem tudjuk – fordultunk be az utcánkba, ami mindegyikünknek megkönnyebbülést jelentett. Az, hogy a nyílt utcán voltunk, feszültté tett minket.
- És ha esetleg valaki átveszi a másik erejét, az hogyan jelentkezik? Vagyis… mennyi időnek kell eltelnie, milyen hatással van az illetőre? – kérdeztem, és csak remélni mertem, hogy amire gondoltam, abban tévedek.
- Ez szerintem személytől függ. Valakinél rögtön jelentkezhet, és hamar megtanulhatja használni a képességet, másnál lehet, hogy hetek, hónapok is eltelnek, és teljesen legyengítik, és nehezen tanulja meg kezelni. De miért érdekel ez ennyire? – nézett rám aggódva Kris.
- Bazdmeg… - bukott ki Dóriból, amikor rájött, hová akarok kilyukadni. A döbbeneten kívül a félelem is átsuhant arcán, és teljesen lesokkolva emelte rám tekintetét. Valahogy így nézhettem rá én is.
- Mi az? – most már mindkét fiú értetlenül fürkészte arcunkat.
- Chanyeol… - fordultam feléjük – Ő egyszerre három embert is megölt…