2. rész

*MinSeo szemszög*

- Mit hozhatunk nektek? – léptem a tizenkét fős társaság asztalához Dórival az oldalamon. Mivel túl sokan voltak, úgy gondoltuk, ketten írjuk fel a rendeléseket, egyesével túl lassan haladnánk.
- Egy forró csokit – jelezte egyikük, majd őt követte még három társuk, akik szintén az említett italra adták a voksukat.
- Én csak egy teát kérnék.
- Plusz két epres tejet!
- Nekem kávé kell!
Szorgosan jegyzeteltem, miközben mindvégig mosolyogtam. Bár fáradt voltam, és semmi kedvem nem volt az egészhez, a látszatot fent kellett tartanom.
- Srácok, negyven fok van, miért nem valami hideget isztok? – érdeklődtem. Első szabály: légy kedves a vendégekkel, kérdezősködj felőlük, és akkor biztosan visszajönnek még.
- Megszokás – legyintett egy szőke hajú fiú.
- Jogos a kérdés, ilyen hőségben tényleg hülyeség meleget inni… de te biztosan le tudsz hűteni, nem igaz? – nézett rám az asztal túlsó végén ülő, fekete hajú srác. Ráemeltem tekintetem, és alaposan végigmértem. Tipikus fiús, perverz félmosoly ült az arcán, mintha ezzel le tudna venni a lábamról. Néhányan a kezüket kapták szájuk elé, hogy visszafogják nevetésüket, a körülötte ülök viszont rászóltak, hogy viselkedjen normálisan.
- Igen, biztosan így van. Egy vödör jéghideg víz társaságában, amit a gatyádba öntenék, mindenképp lehűtené a nemlétező… - mielőtt befejezhettem volna, Dóri lépett mellém, és csípőjével oldalba lökve jelezte, hogy vonuljak vissza, majd a többi rendelést felveszi ő.
- Bocsi, a barátnőm kicsit fáradt, és ilyenkor nem tud viselkedni – kért elnézést.
- Te ne haragudj, Tao mindig is pofátlan és tapintatlan volt – nézett rá mosolyogva a mellette ülő fiú, mire szíve gyorsabban verni kezdett. Elkapta róla a tekintetét, és a noteszébe nézett.
- Én is itt vagyok ám – hallatszódott egy fáradt sóhaj az említett felől.
- Jó lesz neki egy pohár narancslé, nagy adag jéggel.
- Oké, pillanat és hozzuk – hajolt meg illedelmesen, majd visszajött segíteni nekem elkészíteni a megrendelt dolgokat.

- Nagyon tudnám tolerálni, ha erőt vennél magadon, és nem szólnál vissza – dorgált meg barátnőm, de azért mosolyra húzódott a szájra – Azért merész volt ez a kijelentés.
- Igen, úgyhogy köszi, hogy beavatkoztál. Tuti megbántam volna. Majd igyekszem viselkedni. De siessünk, már csak őket kell kiszolgálnunk és van egy negyed órás szünetünk!
- Rendben, amúgy is éhen halok már.

Néhány perc alatt elkészítettük a megrendeléseket, és kivittük őket. Sajnos nekem jutott az a megtiszteltetés, hogy annak az illetlen srácnak kellett odaadnom a narancslevét. Nem akartam bunkónak tűnni, így kénytelen voltam megtenni.
A tervem az volt, hogy gyorsan elé rakom, szép napot kívánok, és elsétálok, csakhogy keresztbe tett a számításaimnak. Minden jól ment, csak éppen arra nem számítottam, hogy amikor elsétálok, belemarkol a fenekembe.
Egyből megmerevedtem, és pillanatok alatt felment bennem a pumpa. Visszafordultam, és dühös tekintettel néztem rá. Ő viszont eléggé viccesnek találta a helyzetet, és vigyorogva nézett rám.
- Na, mi van, cica, mi a gond?
Már nyitottam volna a számat, hogy szépen kiosszam, de egyik barátja megelőzött.
- Tao, állj le, és kérj azonnal bocsánatot! – vágta hátba Xiumin – Most!
- De miért? Én nem tettem semmit!
- Illetlen és bunkó voltál! Fejezd be, és állítsd le magad, oké? Kérj bocsánatot, most! Ne kelljen még egyszer mondanom, mert velem gyűlik meg a bajod! – nézett keményen a fekete hajúra, aki kis tétovázás után, felállt és rám nézett.
- Bocs…
- Ennél élethűbben!
- Kapd be!
- Tao…
- Oké… Ne haragudj, nem kellett volna letapiznom. Illetlen voltam. Most már jó? – forgatta meg a szemeit, miközben hátra sandított válla fölött barátaira.
- Ne tőlem kérdezd… - vont vállat Xiumin.
Rám emelte hatalmas, barna szemeit, és szánalmasan fürkészte arcomat. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hagyott ki egy ütemet a szívverésem, de a düh és a fáradság eluralkodott rajtam. Ökölbe szorított kezem most kiengedett, majd lassan az asztalon lévő pohár felé nyúlt. Egy percre sem vette le rólam a szemét, ahogy én se róla, így észrevétlenül ragadtam meg a jéggel teli poharat, és egy jól irányzott mozdulattal az egészet ráöntöttem.
- Így már igen. Most már kvittek vagyunk – mondtam, és elégedetten elsétáltam onnét.
Csapatársaiból kitört a nevetést, és tapsolni kezdtek. Az egész kávézó az ő nevetésüktől visszhangzott, na, meg persze a Taonak nevezett srác ordításától.
- Ne, haragudj, haver, de ezt megérdemelted! – nevetett Luhan.
- Mi? Meg a f.aszt! Megölöm! Hogy merészeli? Ez hideg! Ez… ez, ez a csaj egy elmebeteg barom! Ezt még megkeserüli! Hallod?! Ezt még nagyon-nagyon megbánod! – kiáltozott, miközben nevető barátai próbálták elcsitítani.
- Jól van, nyugi van, tesa. De te kezdted! Én mondtam, hogy ne kezdj ki vele, de hallgattál te rám? – törölte meg szemeit Kai.
- Te most az ő pártját fogod? Kapjátok be mindannyian, ez nem vicces! – tépte ki kezeit Sehun és Chanyeol szorításából – Most azonnal megölöm! – indult volna meg utánam, de ismét lefogták.
- Nyugodj már meg, te barom, ennyire ne húzd fel magad! Menj haza, oké? Még az kell, hogy valaki megsérüljön! – nézett szúrósan Kai barátjára – Ne kelts feltűnést, oké? Tudod, észrevétlennek kell maradnunk. Sőt, az lesz a legjobb, ha mindannyian megyünk most.
- Jó, jó, megyek már – azzal a tizenkét fős társaság lassan elhagyta a kávézót.
- Ne haragudjatok a haverom miatt, nehezen uralkodik magán és most nehéz időszakot él meg – lépett Dóri elé Baekhyun – Nagyon sajnáljuk, ami történt, reméljük, nem kevertünk bajba titeket.
- Ugyan, nem gond, nem ez az első ilyen eset, amit megéltünk – tűrte zavartan hajfürtjeit füle mögé.
- Mondd meg a barátnődnek, hogy nem akartuk felzaklatni, és többé nem fog találkozni ezzel a marhával.
- Megmondom neki. Mindenképp!
- Oké… - sóhajtott fel – Akkor… én most megyek. Azért sajnálom, hogy nem kóstolhattam meg a kávétokat. Majd legközelebb.
- Öööh… az előbb azt mondtad, hogy nem jöttök ide többet.
- Nem, azt mondtam, hogy az a marha nem fog idejönni többet. Azt nem mondtam, hogy én nem fogok.
- Igaz – mosolygott még mindig, de jól leplezte zavarát Dóri.
- Akkor további szép estét!
- Szia!