2015. június 11., csütörtök

55. rész


 http://www.kofan.com/wp-content/uploads/2013/11/exo2.jpg




55. rész
*Minseo szemszög*

Taonak le kellett ülnie a székre, hogy ne essen össze. Túl sok volt neki ez az információ. Nem elég, hogy a lány, akit régen szeretett, ő ölte meg és ezt még most is nehezen tudta feldolgozni, de hogy Jiyong és Changmin a féltestvérei… ez több volt a soknál. Mindezt persze az is bonyolította, hogy Jiyong és Hyorin együtt voltak, ő pedig megölte a féltestvére barátnőjét.
Most már minden világos volt számára. Ez egy bosszú volt a testvérei részéről.
- Jiyong és Changmin azért rabolták el Minseot és Dórit, hogy bosszút álljanak rajtam, amiért megöltem Hyorint. Fájdalmat akarnak okozni nekem – mondta ki Tao a gondolatait, a fiúk pedig döbbenten hallgatták.
- Édes istenem… - suttogta Xiumin. – Megértem Jiyongot, de Changmin? Neki mi köze ehhez?
- Testvérek. És a testvérek mindig összetartanak.
- És mi van Dórival? Ő mit ártott? - kérdezte dühösen Baekhyun.
- Minseo barátnője… és közel áll hozzám is… És ha két embert rabolnak el, még több a feszültség és a fájdalom. Ha egyszer bosszút állsz… kétszeresen add vissza.
- Most mit tegyünk? – kérdezte Luhan.
- Tao, nem mesélt a főnök bármiről, ahová vihették a lányokat? Csak van valami, ami összeköt titeket! Egy nyaraló, egy titkos rejtekhely, egy régi ház, ahol te is játszhattál, bármi!
- Nem tudom… fogalmam sincsen… nem itt nőttem fel, nem tudom, hová vihették. Nem ismerem Changminéket, sosem találkoztam velük és sosem hallottam róluk – idegesen ütött egyet a lábára, majd felpattant és csak rótta a köröket az irodában.
- Nem tudom elhinni… Changmin és Jiyong… Hogy nem vettük eddig észre? Mindvégig ott voltak a szemünk előtt! – fakadt ki Baekhyun. – Sosem volt egyikőjük sem szimpatikus, de… ez hihetetlen. A lányok közelébe férkőztek, de sosem nyomultak, mindig tartották azt a bizonyos távolságot, és ez volt az, amivel átvertek minket. Minden ki volt előre tervelve és mi ebből semmit sem vettünk észre! Hogy lehettünk ennyire vakok?!
- Baekhyun, nyugalom! Most nincs időnk a kiborulásra, mert minden perccel közelebb kerülünk ahhoz, hogy elveszítsük a lányokat! – igyekezett D.O. megnyugtatni Baekhyunt, több-kevesebb sikerrel.
Hosszú percek teltek el, miközben már vagy hatodjára nézték át a főnök irodáját és dolgait, hátha rátalálnak valami nyomra, ami alapján megtudhatják, hol tartanak minket fogva.
- Minden csak felesleges kacat… információk a fiúkról, de minek, ha azt sem tudjuk, hol vannak? Cikkek az újságokból, képek, amikor Szöulban nyaraltak, vagy éppen Daeguban, aztán megint Szöul, Busan, Incheon, Gwangju, megint Daegu, Daegu, Daegu, Daejeon, Szöul, Wando, Sokcho, Daegu, és még ki tudja, hány város – nézegette megállás nélkül a fiók tartalmát Chanyeol.
- Túl okosak… sosem maradtak egy helyen, folyamatosan utazgattak, hogy véletlenül se tűnjön fel senkinek, hogy kik ők. Bárhol lehetnek, bármelyik városban, és ki tudja, hol rejtőzködnek. Túl sokfelé jártak már – sóhajtott fel tehetetlenül Kai.
- Esélyünk sincs mindegyik helyre elmenni, és átkutatni, azzal túl sok időt vesztegetnénk – rogyott az egyik székre Kyungsoo.
- Azt mondtátok, Daegu? – torpant meg hirtelen Tao, és az asztalhoz lépett, majd beletúrt a képek közé, és ismét végignézte azokat.
- Eszedbe jutott valami? – kérdezte kíváncsian Xiumin.
- Apa sokat mesélt Daeguról, azt mondta, egy rövidebb időt eltöltött ott. A fiai miatt volt, ott éltek. A lányok Daeguban vannak.
- Nem túl egyszerű ez? Odaviszik őket, ahol a legelőször keresnénk? – kérdőjelezte meg Tao állítását Chen.
- Igaz, de talán pont ezért mentek oda, mert arra számítottak, hogy a túl egyszerű helyre nem megyünk – mondta Suho.
- Ott lesznek. Azt akarják, hogy odamenjünk, hogy lássuk a lányokat szenvedni. Látni akarják a fájdalmamat. Induljunk - ragadta meg Kai kezét Tao, majd sorban mindenki a hozzá legközelebb állóét, és Kai már teleportált is.

*Nálunk*
Hyunseung a falnak szegezett, és a kezében lévő késsel közeledni kezdett felém. Dóri megállás nélkül sikítozott, Kris és főnök pedig igyekeztek kiszabadítani magukat, mindhiába. Changmin behúzott nekik egy akkorát, hogy kiterültek.
Hyunseung arcát néztem, a szemeibe meredtem, és csak akkor fogtam fel, hogy semmi esélyem. Maga volt az ördög. Egy csomó embert megölt, elvette a képességüket, amiket nem bírt feldolgozni, és emiatt lett két személyisége. Ugyanez volt Changminnal is. Nem voltak önmaguk, a képességek tönkretették őket, és nem volt megállás.
Lehunytam szemeimet, és vártam, hogy Hyunseung elvágja a torkomat, vagy hasba szúrjon, csak legyen ennek vége. De ekkor hatalmas robajjal kivágódott az ajtó, és mielőtt észbe kaphattam volna, Tao egy mozdulattal kiütötte Hyunseung kezéből a kést.
- Hozzá ne merj érni a barátnőmhöz! – lökte a falhoz a fiút, aki nem számított erre. Kyuhyun egyből testvére mellé pattant, és felsegítette a földről, amíg a többiek kiszabadítottak minket.
Chanyeol leégette a kezünkről a kötéseket, majd maguk mögé tereltek.
- Üdv, tesó! – állt fel a földről Hyunseung, miközben letörölte a szájáról a vért. – Nem számítottam, hogy ilyen gyorsan ideérsz!
- Fejezzük ezt be itt és most, Jiyong! Semmi kedvem a beszélgetéshez! – köpte a szavakat dühödten Tao.
- Tudhattuk volna, hogy ti vagytok azok. Az első pillanattól kezdve nem stimmelt veletek valami! – lépett elő Baekhyun és végigmérte a két fiúk. Ha a szemeivel ölni tudott volna, ők bizony abban a pillanatban szörnyet haltak volna.
- Először is tisztázzunk valamit – húzta ki magát Kyuhyun. – Nincs se Changmin, se Jiyong. Kyuhyun és Hyunseung az igazi nevünk.
A fiúk értetlenül meredtek egymásra, majd megint az előttük álló szörnyetegre.
- Skizofrének – jelentette ki a főnök – Changmin és Jiyong a jó énjeik voltak, de ők azt hiszem, már nem léteznek többé. Vagy legalábbis nem sok maradt belőlük.
- Hogyan? – bukott ki a kérdés Sehunból.
- Túl sok embert öltek meg. Elvették a képességeiket, de mivel nekik is megvolt a sajátjuk, és amiket megkaptak, rossz célokra használták, a gonoszság maradt meg. Ettől pedig folyamatosan kettévált a személyiségük. Így lett Changmin és Kyuhyun, valamint Jiyong és Hyunseung – fejtette ki bővebben Kris, majd vetett egy futó pillantást a barátaira. – Bocs, srácok, hogy csak úgy leléptem.
- Ezt majd később megbeszéljük – mondta ingerülten Baekhyun – Előtte öljük meg őket!
- Srácok, valaki vigye ki a lányokat! – utasította Tao, mire Lay és Xiumin karon ragadtak minket. Azonban nem tudtunk kimenni az ajtón, mert ismeretlen alakok álltak ott.
- Van egy kis gond – felelte Lay, és visszaléptünk a fiúk védelmébe.
- Csak nem gondoltátok, hogy ketten vagyunk? – kérdezte ördögi vigyorral Kyuhyun. – Sokan vagyunk, és ellenünk nem tudtok semmit tenni.
- Úgy hiszed? – húzódott Tao ajkaira is egy gonosz mosoly. Abban a pillanatban igazán ijesztőnek tűnt, és tudtam, hogy a gonosz énje még nem tűnt el teljesen, ugyanakkor azt is tudtam, hogy így erősebb lesz.
A következő pillanatok iszonyatosan gyorsan teltek. Az egyik pillanatban még a fiúk fogtak közre minket Dórival, majd a következőben már valakik megragadtak minket hátulról és az ellenségeink között találtuk magunkat.
Több sem kellett a srácoknak. A végső harc kezdetét vette.
Nem sokat érzékeltünk mindebből Dórival. Láttuk, ahogy a fiúk használják a képességeiket; Chanyeol embereket gyújtott fel, Xiumin megfagyasztott néhányat, akiket Kris könnyűszerrel rúgott apró darabokra. Luhan a szobában található tárgyakat mozgatta, és az ellenfeleknél levő fegyvereket is könnyűszerrel elvette. Aki pedig nem tudta hasznosítani a jelen pillanatban a képességét, az saját kezével esett neki valakinek.
De természetesen az ellenfeleink sem adták magukat könnyen. Mindenkinek meg volt a maga képessége, talán pont ugyanolyan, mint a srácoknak.
A vér megállás nélkül folyt, hallottuk a sikolyokat, a kiáltásokat, még akkor is, amikor néhány férfi elkezdett kivonszolni minket a lakásból.
Féltem. Rettenetesen féltem, és megállás nélkül szorítottam Dóri kezét, hogy el ne veszítsük egymást. Nem tudtam, mi lesz a fiúkkal, nem tudtam, viszont látjuk-e őket, és hogy velünk mi lesz. Túléljük? Túlélik? Győzni fogunk? Ez csak egy álom vagy a valóság? Össze voltam zavarodva, mert képtelen voltam elhinni, hogy ez megtörténhet. Még most is nehéz volt megérteni, hogy léteznek természetfelettiek a világban, és hogy mi magunk is azok vagyunk.
Egy autó felé ráncigáltak minket, és hiába próbáltunk megszabadulni, túlságosan szorosan tartottak. Mielőtt belöktek volna minket a kocsiba, egy jól irányzott mozdulattal tökön rúgtam az egyik férfit, míg Dóri beleharapott a támadója kezébe.
- Fuss! – kiáltottam neki, amint láttam, hogy senki nem tartja fogva. Dóri gondolkodás nélkül rohanni kezdett, én pedig nem sokkal utána, azonban nem voltam elég gyors, és ismét elkaptak hátulról.
Dórit is üldözőbe vették, és mielőtt utolérték volna, sikerült a házhoz érnie. Valamelyik ellenségünk elhagyhatta a kését, mert a távolból csak annyit láttam, hogy Dóri a földre veti magát, és a kezében egy késsel megfordul. Támadója utána ugrott, de pechére egyenesen a késbe dőlt. Hiába reméltem, hogy ezzel megúszta és megmenekült, tévedtem.
Dóri lelökte magáról a holttestet, azonban valaki ott termett mellette, és eltörte a nyakát.
Nem hittem a szememnek. Képtelen voltam felfogni, amit láttam. Az előbb még mellettem volt a barátnőm, és most meg ott fekszik holtan a földön? Tényleg ilyen könnyen véget lehet vetni egy emberi életnek?
Dóri nevét kezdtem el ordítani és oda akartam futni hozzá, de mindhiába. Betuszkoltak a kocsiba, és beletapostak a gázba.
Nem, nem lehet így vége. Kell lennie valami megoldásnak. Folyamatosan csak ez járt a fejemben. Nem vihetnek el, nem hagyhatom itt a fiúkat, és meg kell menteni Dóri életét!
Hirtelen erős földrengés keletkezett, majd egy hatalmas villanást láttam a háznál, ami egyre távolabb került tőlem. Tudtam, hogy Kyungsoo és Chen is bevetette a képességét, de hogy nyerésre álltunk, vagy sem, és hogy kik voltak életben, nem tudtam. Nem akartam elveszíteni őket, nem akartam, hogy minden csak egy szempillantás alatt tönkremenjen. Ha már ennyi ideig kibírtuk, nem lehet ilyen egyszerűen vége.
Gondolkodás nélkül támadtam rá az illetőre, aki az autót vezette. Két kézzel fojtogatni kezdtem hátulról. Nem érdekelt, hogy embert ölök, nem érdekelt, hogy hogyan fogok később leszámolni a bűntudatommal, az volt a fontos, hogy visszajussak a többiekhez.
Éreztem, ahogy a pasas életereje alábbhagy, de mielőtt megadta volna magát, elrántotta a kormányt, az autó pedig hangos fékcsikorgással felborult, forgott párat a levegőben, majd megállt, engem pedig elnyelt a sötétség.


5 megjegyzés:

  1. Neeee *-* miért itt lett vége???.....gyorsan kövit :) nagyon jó lett ez a rész :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönjük szépen, a folytatáson dolgozunk :)

      Törlés
  2. Nagyon jo imadom kovi mikor lesz?!:))

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jo imadom kovi mikor lesz?!:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönjük :D folytatás fogalmam sincs, mikor lesz, most Dóri a soros, de ő eléggé elfoglalt a munka miatt =/

      Törlés